Hol találhatunk egységet ebben a viszály tépte világban?
„Egyesítem őket, mint nyájat az akolban” (MIKEÁS 2:12).
1., 2. Miért nem számíthatunk arra, hogy a világ vezetői egyesítik az emberi családot?
AZ EMBERI család évezredek óta tragikus megosztottságban él. Politikai, gazdasági és társadalmi különbségek szakították egymással versengő, háborúskodó részekre az emberiséget. Ennek az állapotnak a mi XX. századunk tapasztalhatta a legszörnyűbb eredményeit, hisz csupán a második világháború mintegy 55 millió életet követelt, és a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombákban érte el pusztításának tetőpontját.
2 A közelmúlt évtizedekben egész sor újabb háború követelte milliók életét. S most az egymással szembenálló politikai rendszerek nukleáris fegyverei minden földi élet puszta létét fenyegetik. Amiként az angliai The Guardian megjegyzi, a háborúra való készülődés „mind anyagi, mind szellemi vonatkozásban erőteljesen előrehaladott állapotban van” a kis és nagy nemzeteknél egyaránt. Semmiképpen nem számíthatunk tehát arra, hogy a világ vezetői egységesíteni tudják az egész emberi családot.
Amit a világ vallásai eddig felmutattak
3., 4. Mit mond el a történelem a világi vallásról, mint a népeket esetlegesen egyesítő erőről?
3 De vajon számíthatunk-e a világ vallásaira a népek egyesítésében? Eddigi ténykedésük talán nagyobb bizakodásra jogosít fel minket? A történelem válasza: Nem! A Chicago Tribune egyik vezércikke megállapítja: „Minden nagyobb vallás békét, testvériséget és irgalmasságot prédikál, ennek ellenére a történelem legkegyetlenebb és legtürelmetlenebb elnyomásait Isten nevében követték el.” C. L. Sulzberger lapkiadó hasonlóképpen nyilatkozott: „Bármennyire kellemetlen is a téma: el kell ismernünk, hogy a többi ok — az imperializmus, a fajelmélet és a militarizmus — mellett a vallás lett az emberi életet leginkább fenyegető és makacsul kitartó veszéllyé!”
4 Igen, a történelmet a vallás által sugalmazott és helyeselt háborúkban kiontott vér szennyezi be. Csupán a mi századunkban, a nacionalista jellegű és egyéb háborúk idején, tanúi lehetünk annak az Istent gyalázó szokásnak, hogy katolikus gyilkol katolikust, protestáns gyilkol protestánst, muzulmán gyilkol muzulmánt, és zsidó gyilkol zsidót. A történelmi tények valóban erőteljesen hangsúlyozzák, hogy a világi vallás — az emberiséget egyesítő erő helyett — sokkal inkább a még nagyobb széthúzás tényezője.
5. Honnan erednek a világ megosztott vallásai?
5 E világ vallásainak zűrzavaros és megosztott állapota világosan bizonyítja, hogy Isten nem támogatja őket. Ez talán meglepően hangzik olyan emberek előtt, akik azt gondolják, hogy minden vallás jó, ha kijelenti magáról, hogy Istent képviseli. Isten Szava azonban világosan kijelenti: „Isten nem a rendetlenség, hanem a békesség Istene” (1Korinthus 14:33). Nem Isten szent szelleme vagy hatékony ereje, hanem a tisztátalan szellem, vagy mozgató erő idézi elő az ’ellenségeskedést, viszálykodást, a versengést, a megosztottságot, a szektákat’ (Galata 5:19, 20). A Jakab 3:14, 15. verse pedig úgy jellemzi az ilyen gonosz szellemmel kapcsolatos bölcsességet, hogy az „démoni”, és „a dolgok eme rendszerének istenétől”, Sátántól, az Ördögtől ered (2Korinthus 4:4).
Az önmagával meghasonlott ház
6. Jézus szerint melyik alapelv alkalmazható erre a világra?
6 Az emberi család megosztott állapota Jézus következő szavait juttatja eszünkbe: „Minden királyság, amely önmagával meghasonlik, elpusztul, és egyetlen meghasonlott város vagy ház sem állhat meg” (Máté 12:25). Ezen az alapon ennek a meghasonlott vagy megosztott világnak is el kell buknia. Tulajdonképpen még a nemzetek is egyetértenek ezzel a közmondással: „Egyesülten megállunk, széthúzva elveszünk.”
7. Mit láttak szükségesnek egyes emberek, hogy megpróbálják elkerülni a katasztrófát?
7 Hogy elkerüljék a világ katasztrófális bukását, sok kiválóság komoly változást sürget az emberi gondolkodásmódban. Harold Urey atomtudós kijelentette: „Nincs más építő megoldás a világ problémáira, mint egy világkormányzat, amely képes törvényt hozni a föld egész felületére.” Hasonlóan vélekedett Albert Einstein, amikor azt mondta: „békét csak úgy lehet fenntartani, ha minden embert egy világtörvény rendszere alá hoznak össze”. Sürgette: „Le kell győznünk a nemzeti határok borzalmas akadályait.” Igen, sokan belátják az egy világkormányzat szükségességét.
8. Vajon ez a megosztott világ elkerülheti a bukását?
8 De van-e annak valószínűsége, hogy e világ nemzetei feladják szuverenitásukat? És kinek adnák? Bizonyára nem az Egyesült Nemzeteknek. Hiszen a nemzetek sokszor inkább háborút indítanak, semhogy engedelmeskedjenek az ENSZ határozatainak. E világ tehát megosztott politikai, gazdasági, társadalmi és vallási rendszereivel, bukás előtt áll (Sofóniás 3:8; 1János 2:15–17).
Egy valóban egységes nép
9. Az egységes emberi család milyen modellje létezik ma már ezen a földön?
9 Azt jelenti ez, hogy a világegység szóba sem jöhet? Nem jelenti azt! Éppen ellenkezőleg, azt állíthatjuk, mégpedig teljes bizalommal, hogy a világegység nemcsak lehetséges, hanem elkerülhetetlen! Sőt, az alapjait már le is fektették! Van egy nép, amelynek tagjai már megvalósították Einstein mondását: ’legyőzték a nacionalizmus okozta akadályokat’. Létezik már egy világszerte igazán egyesült, egységes nép! Létezik már egy felsőbbrendű világkormányzat, amely több millió ember állampolgári hűségét élvezi minden nemzetből.
10. Milyen jellemvonásokat kell magán viselnie egy valóságos kormányzatnak?
10 Lehet, hogy sokak szerint ez túlzásnak tűnik. Az ilyenek azt kérdezik: ’Valódi kormányzatról beszéltek, valódi törvényekkel és valódi állampolgárokkal? Hol tételezik fel, hogy mindez megtörténik? Kiket foglal magába?’ Nos, miből áll tulajdonképpen egy kormányzat? Többféléből: 1.) Először is lennie kell valóságos, élő vezetőinek; 2.) olyan valóságos helynek, ahonnan kormányoz; 3.) a nemzetnek valódi törvénnyel is kell rendelkeznie, amelynek a segítségével a rendet fenntartja; 4.) szüksége van valóságos alattvalókra — népre. Például, a mi országunkban van egy elnöki tanács, amelynek Budapesten van a kormányzati székhelye. Van egy törvényhozó testület: az országgyűlés, amely törvényeket alkot. Van bírói testület is, amely érvényt szerez a törvényeknek az országban. És van mintegy tíz millió alattvalója. Vitathatja-e valaki, hogy mindez valóságos?
11. Hogyan ismeri el még a világi sajtó is, hogy valóban létezik egy igazán egységes nép?
11 Épp ilyen biztos, hogy valóban létezik egy igazán egységes nép! De hol? S melyik kormányzatnak szolgálnak? És miért mondhatjuk, hogy a szó szoros értelmében teljesen egységesek? Az O Tempo című brazíliai újság azonosította ezt a népet, amikor ezt írta: „Noha sok tiszteletreméltó vallás van a földgömb számos részén a maga propagandájával, de ma nincs még egy a föld színén, amely ugyanazt a szeretetet és egységet mutatná fel, mint Jehova Tanúinak teokratikus szervezete.”
12. Hogyan fejezi ki egy belga újság az egyetértését azzal, amit Jehova Tanúi valóságnak ismernek el?
12 Belgiumban egy francia nyelvű újság, La Nouvelle Gazette ezzel a fejszöveggel jelent meg nemrégen: „Ahhoz, hogy elkerülhessük 25 éven belül a nukleáris háborút, az amerikai kutatók csak egyetlen megoldást találtak: Jehova Tanúiét!” A lap véleménye szerint az egyedüli orvosság „a gyökeres változtatás az emberiség életstílusában . . . egy világkormányzat javára”. A cikk szerint ez a nézet „pontosan megegyezik a Jehova Tanúi által támogatott javaslattal”. Milyen „javaslattal”? Amelyet Jézus tett tanításának fő témájává: Isten új kormányzata az egész föld számára; mennyei Királysága Krisztussal, mint uralkodóval. Ez a kormányzat Isten gyógyszere, az egyetlen gyógyszer az emberiség betegségeire, a megosztottságot is beleértve. Ez a kormányzat az, amelyért Jézus imádkozni tanította a keresztényeket, amikor ezt mondta: „Jöjjön el királyi uralkodásod, történjék meg akaratod, a földön éppúgy, mint a mennyben!” (Máté 6:10, Csia fordítás). A Katolikus fordítás szerint a Dániel 2:44. próféciája azt mondja, hogy Istennek ez a kormányzata nemsokára „összetöri . . . az összes többi birodalmat, maga azonban állni fog mindörökké”.
Igazi szeretet és egység kimutatása
13. Mi történt 1914 óta azzal a világkormányzattal kapcsolatban, amelynek egyesítenie kell az embereket?
13 A Biblia próféciáit beteljesítő események 1914 óta azt mutatják, hogy Istennek ez a kormányzata már működik a mennyben. Akkor iktatta be Isten mint uralkodót a kipróbált Királyát, Jézus Krisztust (Máté 24:3–14; 2Timótheus 3:1–5; Jelenések 12:10). Ennek a kormányzatnak felsőbbrendű törvényei és alapelvei vannak, amelyek minden idők legszentebb okiratában, Isten ihletett Szavában, a Bibliában vannak megörökítve (2Timótheus 3:16, 17). És 1914 óta a jó Pásztor, Jézus Krisztus egybegyűjti Isten új rendjének állampolgárait. Tehát éppen most folyik az új földi társadalom alapjainak lerakása! Igen, mindez nagyon is valóságos. Nem csupán vágyálom (Máté 25:31–46; János 10:14–16; 2Péter 3:13).
14. Milyen széthúzó, megosztó tényezőt sikerült legyőzniük Jehova Tanúinak?
14 Jehova Tanúi mint az új rend állampolgárai minden országban első helyre teszik Isten Királysága iránti állampolgári hűségüket. Ezért, amikor Jézusnak ezt a parancsát olvassák: „szeresd felebarátodat, mint magadat”, komolyan veszik, amit mond, és annak megfelelően járnak el világméretekben (János 15:12). Ennek eredményeként letépik a kicsinyes nacionalizmus korlátozó kötelékeit. Valódi szeretetet tudnak kimutatni az egész emberiség iránt, tekintet nélkül az ember fajtájára, törzsére vagy nemzetiségére.
15., 16. Hogyan ismerik el mások is ezt a nacionalizmus felett aratott győzelmet?
15 Figyeld meg, mit írt erre vonatkozóan egy apáca az olasz katolikus egyházi folyóiratban, az Andare alle genti-ben Jehova Tanúiról: „Kiérdemelték csodálatunkat azzal, hogy elutasítják az erőszak minden formáját, és lázadozás nélkül elviselnek a hitükért rájuk mért minden megpróbáltatást. . . . Mennyire más volna a világ, ha egy reggel mindannyian azzal a szilárd elhatározással ébrednénk fel, hogy soha többé nem fogunk fegyvert semmi áron, semmi okból, éppúgy, mint Jehova Tanúi!”
16 Az Il Corriere di Trieste című olasz lap megjegyezte: „Jehova Tanúi csodálatra méltóak a határozottságukért és összetartásukért. Ellentétben a többi vallással, egységük megóvja őket, mint népet, hogy ugyanahhoz az Istenhez, ugyanannak a Krisztusnak nevében imádkozván, megáldják a harcban mindkét szembenálló oldalt, vagy összeelegyítsék a vallást a politikával, hogy államfőket vagy politikai pártokat szolgáljanak.”
17. Hogyan tesz különbséget az 1János 3:10–12 és a János 13:35 az Isten gyermekei és a Sátán gyermekei között?
17 Figyeld meg, mennyire összhangban van ez az 1János 3. fejezetének 10–12. verseiben írottakkal. Itt ezt olvassuk: „Isten gyermekeit és az Ördög gyermekeit az a tény teszi nyilvánvalóvá: mindaz, aki nem tart ki az igazságosság mellett, az az Ördögtől származik, és az is, aki nem szereti a testvérét. Mert azt az üzenetet hallottátok kezdettől fogva, hogy szeressük egymást. Nem úgy, mint Káin, aki a gonosztól származott, és megölte testvérét.” Nem, Isten gyermekei nem ölik meg testvéreiket. Sátán gyermekei azok, akik öldökölnek (János 13:35).
18. Mi történik a korábban megosztott és széthúzó emberekkel, amikor Jehova Tanúivá lesznek?
18 Ezért, amikor arabok, zsidók és névleges keresztények Jehova Tanúivá lesznek Izraelben és Libanonban, a szeretet és az egység széttéphetetlen kötelékeiben egyesülnek. Így tesznek azok is, akik azelőtt katolikusok vagy protestánsok voltak Észak-Írországban. Valamint feketék és fehérek az Egyesült Államokban. És különböző afrikai törzsek eddig egymást gyűlölő és egymás ellen harcoló tagjai. A New Society című brit folyóirat a következőket írta erről: „A Tanúknak talán minden más csoportnál gyorsabban sikerült kiküszöbölni a törzsi megkülönböztetést saját új tagjaik között.”
Az egység forrása
19. Milyen két lényeges szempontból tekinthetjük Jehova Tanúit rendkívüli embereknek?
19 De miért tudnak Jehova Tanúi ilyen egységet és szeretetet felmutatni? Vajon a világi neveltetésük, előkelőségük, gazdagságuk vagy okosságuk miatt? Nem, hiszen csupán átlagemberek. Ámde két lényeges szempontból mégis átlagon felüliek. Először is, Jehova Tanúi az egész Bibliát Isten ihletett Szavának tekintik, és a lehető legnagyobb mértékben igyekszenek aszerint is élni. Ahogyan Pál apostol mondja: „Amikor elfogadtátok Isten általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok azt, mint emberek beszédét, hanem a valóságnak megfelelően, mint Isten beszédét, amely bennetek, hivőkben munkálkodik” (1Thessalonika 2:13). Másodszor, Jehova Tanúi ugyanazt az álláspontot képviselik, mint Jézus apostolai, akik ezt válaszolták az uralkodóknak: „Mint uralkodónak, inkább Istennek kell engedelmeskednünk, semhogy embereknek” (Cselekedetek 5:29).
20. Mi a Jehova Tanúi közt meglevő egység igazi forrása?
20 Mi történik azokkal az emberekkel akik Isten Szava, a Biblia szerint élnek és mindenben Istennek engedelmeskednek mint Uralkodójuknak? A Cselekedetek 5:32 kijelenti, hogy Isten azoknak adja meg szent szellemét vagy hatékony erejét, „akik mint uralkodónak neki engedelmeskednek”. Ez a hatalmas erőforrás teszi képessé Jehova Tanúit arra, hogy olyan világegységet érjenek el és tartsanak meg, amely mások számára elérhetetlen.
21., 22. a) Kik teljesítik be valóban az Ésaiás 2:2–4. versét? b) Milyen prófétai beteljesedést tapasztalnak ma Jehova Tanúi?
21 Kik teljesítik hát be — még a kívülállóktól származó bizonyítékok szerint is az Ésaiás 2. fejezete 2–4. verseinek a próféciáját? Ez a prófécia erről az időről szólva, amelyben most élünk, kijelenti, hogy Jehova igaz imádata szilárdan megalapozott lesz a Királyság-uralma idején, és sokan mondják majd: „Jertek, menjünk fel Jehova hegyére, . . . és ő megtanít az utaira, és az ő ösvényein járunk.” A prófécia még ezt is mondja: „És ítélkezik a nemzetek között, és sok nép ügyét elrendezi. És kardjaikat ekevasakká és dárdáikat metszőollókká kovácsolják. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel és hadakozást többé nem tanulnak.”
22 Kik azok, akik engedik, hogy Isten és az ő Szava ’rendezze el az ügyeket’ közöttük? Kik engedelmeskednek igazán Isten parancsának, hogy ’ne tanuljanak hadakozást többé’? Kik töltöttek inkább összességükben évezredeket börtönökben és koncentrációs táborokban, mintsem megöljék felebarátaikat? Kik mutatnak mély tiszteletet a Biblia, mint Isten ihletett Szava iránt, és kik engedelmeskednek Istennek, mint Uralkodónak? Kik bizonyítják be, hogy olyan nemzetközi testvériséget alkotnak, amely példa nélkül áll ebben a viszály tépte világban? A válasz csak ez lehet: Jehova Tanúi! És most a „más juhok” százezrei gyülekeznek mint a „kicsiny nyáj” felkent maradékának segítőtársai (János 10:16; Lukács 12:32). Ezek is részesülnek a Hóseás idejében elhangzott prófécia beteljesedésének áldásaiban. Hóseás megjövendölte, hogy Jehova szolgái ’bizonyosan összegyűjtetnek egységbe’ egy fő alatt, s ez a fő a királyi hatalommal felruházott Jézus Krisztus (Hóseás 1:11). Egységük által beteljesedve látják Jézus azon szavait is, amelyeket a követőiért Istenhez intézett imájában mondott: „ . . . egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk” (János 17:20–22). Isten megtartotta velük kapcsolatban a régmúltban tett ígéretét: „Egyesítem őket, mint nyájat az akolban” (Mikeás 2:12).
Emlékszel ezekre a főbb pontokra?
◻ Miért következtethetünk úgy, hogy Isten nem támogatja a világi vallást?
◻ Hogyan azonosítja az 1János 3:10–12 azokat, akik igazán egységesek ebben a viszály tépte világban?
◻ Melyik az igazi forrása annak az erőnek, amely képessé teszi Jehova szolgáit arra, hogy megőrizzék világraszóló egységüket, és miért rendelkeznek ezzel az erőforrással?
◻ Melyik nagy próféciát látjuk beteljesedni ma Isten szolgáinak egységével kapcsolatban?
[Kép a 12. oldalon]
Már le vannak rakva az egységes világ alapjai!