Amikor vereség fenyegette, szabadulásért könyörgött, és biztos volt abban, hogy Isten térdre kényszeríti az ellenségeit (60. zsoltár). Jehova már korábban is Dávid menedékének bizonyult: a király ezért csendben a megmentésre várt (61., 62. zsoltár).

Tanulság a számunkra: Dávid megelégedett azzal, hogy „csendben várjon” addig, amíg Isten közbelép az érdekében (Zsoltárok 62:1–7, [62:2–8, Károli]). Mivel alávetette magát Jehova akaratának, biztonságban érezhette magát és nyugodt bizalommal volt Isten iránt. Ha mi is úgy bízunk Jehovában, a „békesség Istene” megőrzi a szívünket és a gondolkodóképességünket, mialatt az ellenségeinktől és a nyomorúságból való isteni szabadításra várunk (Filippi 4:6, 7; Zsoltárok 33:20).