Tiszteld a reménység Istenét!
„Ez Jehovának kijelentése: . . . Akik engem tisztelnek, azokat tisztelem, és akik engem megvetnek, jelentéktelenek lesznek” (1SÁMUEL 2:30).
1. Milyen okunk van arra, hogy akarjuk Jehovát tisztelni? (1Timótheus 1:17; Jelenések 4:11).
TEKINTETTEL arra, hogy a Biblia alapján milyen kilátásunk lehet, illő és ésszerű is tisztelnünk „a reménység Istenét”, „a reménységet adó Istent” (Róma 15:13, Károli; ÚV.). Éspedig miért? Hogyan tudjuk mi, parányi, tökéletlen emberek tisztelni az egész világegyetem hatalmas Teremtőjét? És vajon viszonzásul ő is tisztelni fog bennünket?
2. Mit érzett Jézus az Istennek adandó tisztelet dolgában?
2 Tanulhatunk abból, ami Jézussal történt. Jézus mindig azt óhajtotta, hogy tiszteljék, dicsőítsék az ő Atyját; ezt egyikünk sem tagadhatja (János 5:23; 12:28; 15:8). Valójában Jézus bírálta a farizeusokat, mivel ’ajkaikkal tisztelték Istent, szívük azonban messze eltávolodott tőle’. Jegyezzétek meg, kérlek: az, hogy nem tisztelték, magával hozta, hogy helytelen volt az indítékuk és a cselekvésük is (Máté 15:7–9). Mondhatjuk-e tehát, hogy Krisztus Isten iránti tiszteletéhez tartozott a reménysége is? És hogyan reagált Jehova erre a tiszteletre?
3. Honnan tudjuk, hogy Jézus reménykedett Jehovában?
3 Jézus megszívlelte Dávidnak a Zsoltárok 16:10-ben írott szavait: „Nem hagyod lelkemet a Seolban. Nem engeded meg, hogy a te lojálisod meglássa a sírgödröt.” Mivel Jézus abban reménykedett, hogy feltámadásban részesül, felvillanyozó szavakkal mondhatta a mellette megfeszített gonosztevőnek: „Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:39–43). Az a gonosztevő nemsokára meghalt, így nem lehetett tanúja három nappal később annak, hogy Jézus reménysége a feltámadással kapcsolatban beigazolódott. De egy szemtanú a következőket jelentette erről: „Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, aminek mi mindnyájan tanúi vagyunk” (Cselekedetek 2:31, 32). Ez valóban megtörtént.
4. Milyen tiszteletet érdemelt és kapott Jézus? (Jelenések 5:12).
4 A köznép közül, akinek Jézus szolgált, sokan tudták, hogy ő tiszteletet és megbecsülést érdemelt (Lukács 4:15; 19:36–38: 2Péter 1:17, 18). Aztán úgy halt meg, mint egy bűnöző. De vajon változtatott-e ez a tényeken? Nem, mert Jézus annak az Istennek a helyeslésével találkozott, akiben reménykedett. Ezért Jehova visszahozta őt az életbe. Az a tény, hogy „a reménység Istene” feltámasztotta Fiát az életre és felruházta halhatatlansággal a szellemi birodalomban, azt bizonyítja, hogy az Atya továbbra is tisztelte a Fiát. Pál ezt mondja: „Látjuk, hogy Jézus . . . a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy Isten ki nem érdemelt kedvességéből mindenkiért megízlelje a halált” (Zsidók 2:7, 9; Filippi 2:9–11).
5. Milyen különleges módon kapott tiszteletet Jézus, és ez milyen további tiszteletet eredményezett Istennek?
5 Jézus, aki tisztelte Jehovát, megemlített egy különleges módot, ahogyan az Atya tisztelte őt. Egy alkalommal, midőn megjelent tanítványainak, ezt mondta: „Minden hatalmat megkaptam mennyen és földön. Menjetek azért, és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében . . . És íme, én veletek vagyok minden nap, a dolgok rendszere befejezéséig” (Máté 28:18–20). Az Atya tehát ráadásul azzal tisztelte meg a Fiát, hogy egyedülálló hatalmat adott neki. Ezt a hatalmat olyan emberek érdekében kellett felhasználnia, akik olyan munkát végeznek, amely tiszteletet szerez annak, akit Jézus tisztelni törekedett. Vajon azt jelenti ez, hogy mi, tökéletlen emberek valamiképpen tisztelni tudjuk az Atyát és viszonzásképpen ő is tisztelhet bennünket?
Emberek tisztelik Istent
6. Helyénvaló-e azt kívánni, hogy tiszteljenek bennünket, de milyen veszélyt rejt ez magában? (Lukács 14:10).
6 Az emberek többsége aligha gondol először Isten tiszteletére, mert sokkal jobban érdekli őket, hogy önmaguknak szerezzenek tiszteletet. Néhányan még azt is mondhatják, hogy egészen természetes részünkről a tisztelet elvárása. Ez bizonyos mértékig igaz is, mint ahogy természetes az is, hogy jó hírnévre vágyunk, s egy kis tiszteletre is ebből kifolyólag (1Timótheus 3:2, 13; 5:17; Cselekedetek 28:10). Mégis könnyen túlzásba vihetjük ennek az emberektől jövő tiszteletnek az elvárását. Ez abban nyilvánul meg, hogy sokan minden áron hajszolják a hírnevet, mindent megtesznek a látszattekintélyük megóvásáért.
7. Miért csupán korlátozott értékű az emberektől jövő tisztelet?
7 De ha meggondolod, még az emberektől jövő legnagyobb tisztelet is mulandó, mivel mind nagyon hamar meghalnak. Persze néhány hős emlékezete tiszteleben marad egy ideig, de a legtöbb halottat elfelejtik. Hányan tudják a dédszüleik nevét vagy azt, hogy kik voltak a nemzetük vezetői száz évvel ezelőtt? Valójában semmit nem változtat a dolgokon az, hogy valaki élt-e, avagy nem. Egy parányi porszem az idő mérlegserpenyőjén, egy parányi vízcsepp az élet folyamában. És még ha tisztelik is rövid ideig halála után, ő maga nem szerez róla tudomást (Jób 14:21; 2Krónika 32:33; Prédikátor 9:5, [9:7, Károli]; Zsoltárok 49:12, 20, [49:13, 21, Károli]). Egyetlen dolog számít, éspedig az, ha olyan reménységünk van, amit Isten ad, ha tiszteljük őt és viszonzásul ő is tisztel minket. Láthatjuk ezt a két kortárs életében, az ősi Izraelben.
8. Milyen csapdába esett Éli a tiszteletadás tekintetében?
8 Az egyik Éli volt. Ő 40 évig szolgálta Istent a főpap egyedülálló pozíciójában, és kiváltsága volt ítélni Izraelben (1Sámuel 1:3, 9; 4:18). Idővel mégis gyengeséget tanúsított fiai, Hofni és Fineás esetében. Ezek, jóllehet papok voltak, visszaéltek hivatalukkal: ugyanis elloptak egyes részeket az áldozatokból, és nemi erkölcstelenségbe keveredtek. Midőn az apjuk alig tett többet annál, hogy enyhén megbírálta őket, Isten kijelentette, hogy Éli ’jobban tiszteli a fiait, mint engem’. Jehova megígérte, hogy folytatódni fog ugyan az ároni papság, de ő ki fogja zárni Éli házát a főpapi tisztségből. De hát miért? Isten így magyarázza meg: „Akik engem tisztelnek, azokat tisztelem, és akik engem megvetnek, jelentéktelenek lesznek” (1Sámuel 2:12–17, 29–36; 3:12–14).
9. Hogyan nyert alkalmat Sámuel, hogy tisztelje Jehovát?
9 Ennek az ellentéte volt Sámuel. Bizonyára tudod, hogy szülei fiatal korában felvitték szolgálni a Silóban levő sátorba. Egy éjjel Jehova szólt a fiúhoz. Élvezettel olvashatod az erről szóló beszámolót az 1Sámuel 3:1–14-ben, elképzelve a fiút, amint felébredt, éspedig nem mennydörgő hangra, hanem halk hangra, amelyet az öreg Éli hangjának vélt. Aztán gondolj arra is, milyen félelmet keltő lehetett a fiatal Sámuel számára az a feladat, hogy közölje az idős főpappal Istennek azt az elhatározását, hogy megbünteti Éli házát. Sámuel mégis megtette ezt. Engedelmességgel tisztelte Istent (1Sámuel 3:18, 19).
10. Válaszul arra, hogy tiszteletet kapott tőle, milyen módon tisztelte Isten Sámuelt?
10 Sámuel évekig tisztelte prófétaként Jehovát, és Isten is tisztelte őt. Figyeld meg ezt az 1Sámuel 7:7–13-ban. Jehova gyorsan reagált Sámuel imájára a filiszteusok legyőzéséhez kért segítség tekintetében. Nem éreznéd-e megtisztelve magad ilyen isteni elismeréstől? Midőn Sámuel fiai nem követték az ő vezetését, Isten nem vetette el őt úgy, mint ahogy Élit elvetette. Ez nyilván azért volt, mert Sámuel minden tőle telhetőt megtett, hogy tisztelje Istent. Továbbá azzal is kimutatta ezt, hogy nem helyeselte, amikor a nép emberi királyt követelt (1Sámuel 8:6, 7). Isten Sámuelt használta fel mind Saul, mind Dávid felkenésére. Sámuel halálakor Izrael gyászolással tisztelte meg őt. És ami még fontosabb, Isten azzal tisztelte meg, hogy a Bibliában a hit azon emberei között említik meg a nevét, akik áldást nyernek majd a feltámadással és olyan jó dolgokkal, amelyeket Isten tartogat a számukra (Zsoltárok 99:6; Jeremiás 15:1; Zsidók 11:6, 16, 32, 39, 40). Vajon nem azt mutatja-e mindez, hogy nagyon értékes dolog tisztelni „a reménység Istenét”?
Kész vagy-e tisztelni „a reménység Istenét”?
11., 12. Mit kell megfontolnunk Jehova tiszteletéről, és milyen módon tehetjük meg ezt?
11 Jézus és Sámuel esete, hogy csak két bibliai példát említsünk, megmutatja: emberek képesek az életben a legfőbb dolognak tekinteni „a reménység Istene” tiszteletét. És ez a két eset azt is megmutatja, hogy ha így teszünk, illően kereshetjük és elnyerhetjük a tiszteletet Istentől. De hogyan teheted ezt ésszerű biztosítékkal arra, hogy tetszeni fogsz Istennek, tiszteletet nyersz tőle, és megvalósul a Biblián alapuló reménységed?
12 Ennek egyik módja az, ha őszinte, tiszteletteljes félelem tölt el az iránt, hogy Isten nemtetszését vonod magadra (Malakiás 1:6). Valószínűleg készek vagyunk egyetérteni ezzel a megállapítással. Emlékezzünk csak vissza Éli fiaira. Ha megkérdezted volna őket, akarják-e tisztelni Istent illő félelemmel, valószínűleg igennel feleltek volna. A baj ott van, ha nem visszük át a mindennapi élet gyakorlatába azt a vágyunkat, hogy illendően félve tiszteljük Istent.
13. Szemléltesd, hogyan segíthet rajtunk az a vágy, hogy félve tiszteljük őt?
13 Ha kísértő helyzetbe kerülünk, amikor lophatnánk vagy nemi helytelenséget követhetnénk el anélkül, hogy az köztudomásúvá válna, vajon hatással van-e a cselekvésünkre az Isten tisztelésére irányuló vágyunk? Azt az érzést kell ápolnunk magunkban, hogy ’még ha a bűn rejtve maradna is, már maga az a tény, hogy engedtem az ilyen bűnnek, gyalázatot hoz „a reménység Istenére”, akinek a nevét viselem’. És az is tény, hogy a helytelenség nem marad állandóan rejtve, éppenúgy, mint amiket Éli fiai elkövettek. Ezt megerősítik Pál szavai, amelyeket „Isten igazságos ítélete” vonatkozásában mond: „Ő megfizet mindenkinek a cselekedetei szerint: örökké tartó élettel azoknak, akik a jó cselekedetekben való kitartás által dicsőséget, tisztességet, és romolhatatlanságot keresnek; azoknak pedig, akik veszekedők, és akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem engedelmeskednek az igazságtalanságnak, dühhel és haraggal” (Róma 2:5–8).
14. Milyen más módon tisztelhetjük még Istent, és mit kérdezhetünk meg magunktól?
14 Másrészt Pál megemlíti a „jó cselekedetek”-ben való részvételt, ami tiszteli Istent, és „dicsőséget és tisztességet” eredményez számunkra az ő részéről. Ma az effajta cselekedetek közül egyik elsőrendű fontosságú az, amit Jézus említett a Máté 28:19, 20-ban: ’Tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket, és megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek.’ Az egész földön Jehova Tanúinak milliói vesznek részt ebben az Istent tisztelő prédikáló és tanító tevékenységben. Sokan tesznek erőfeszítést, hogy teljes idejű szolgák legyenek mint úttörők, akár állandó jelleggel, akár a világi munkahelyen kapott szabadság vagy iskolai szünidő alatt. Ezeket szem előtt tartva mindnyájan meg kell hogy fontoljuk, hogyan is állunk ezzel a tevékenységgel. Megkérdezheted például: ’Vajon úgy tisztelem-e „a reménység Istenét”, hogy teljesen kiveszem részemet a prédikáló-munkából?’
15. Mit tapasztalhattunk egyes keresztényeknél Jehova nyilvános szolgálattal való tisztelete tekintetében?
15 Néhány keresztény, aki évekig a tevékeny prédikálók közé tartozott, fokozatosan lelassult. Ezek olyan fokra süllyedtek, hogy csak keveset vagy ritkán vesznek részt a fontos tanítványképző munkában. Nem azokra gondolunk, akik fizikai korlátozások vagy az öregkor hatására lassultak le. Az ilyenektől eltekintve azonban különböző korú tanúk közt is láthatunk lelassulókat. Érdekes, hogy Pál nem egy bizonyos korcsoportra utalt, amikor óva intette Krisztus követőit a ’kifáradás’ ellen. A dolog lényege inkább minden korcsoportnál az, hogy a szolgálatban való rendszeres részvétel erőfeszítést követel. Mint ahogy bizonyára Pál napjaiban is megtörtént, ma is úgy érvelhetnek egyesek, hogy ’én már kivettem a részemet az évek során, most már az újabb keresztények tegyenek erőfeszítéseket’ (Galata 6:9; Zsidók 12:3).
16. Miként fordíthatjuk javunkra az e tekintetben tartott önvizsgálatunkat?
16 Az ebben érintettek bizonyára kisebbségben vannak, de azért megkérdezheted: ’Vajon felismerek-e őszintén ilyen hajlamot magamban? Milyen az én mostani tevékenységem a régebbihez viszonyítva?’ Egyébként akár tapasztalható lelassulás, akár nem, mindannyiunknak észben kell tartanunk, hogy „a reménység Istene” ezt ígérte: „Dicsőség és tisztesség mindenkinek, aki jót cselekszik” (Róma 2:10). Az a görög szó, amelyet Pál használ, bő jelentésű: „dolgozni valamit, termelni, teljesíteni”. Mily fontos tehát kerülni a farizeusok és írástudók módszerét, akik Istent egyszerűen csak a szájukkal tisztelték! (Márk 7:6; Jelenések 2:10). Ha viszont mi tevékenyen és szívből részt veszünk a nyilvános szolgálatban, saját magunk és mások előtt is megerősítjük, hogy igazi reménységünk van. Tiszteljük Teremtőnket és Életadónkat. Felsorakozunk azokhoz, akiket ő tiszteleben részesít most, és véget nem érően (Lukács 10:1, 2, 17–20).
Értékeinkkel
17., 18. Milyen egyéb módon tisztelhetjük még Istent, és miért nem érvényes, ha kelletlenül teszünk így?
17 Egy másik módról, amellyel tisztelhetjük Istenünket, a „reménység Istenét”, a Példabeszédek 3:9 szól: „Tiszteld Jehovát értékeiddel, és minden jövedelmed zsengéjével.” Károli ezt így adja vissza: „Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből.”
18 Mivel különböző papok hírhedtekké váltak határtalan mohóságuk, kapzsiságuk, és fényűző életstílusuk következtében, sok ember vonakodik adni az egyházaknak és vallásos szervezeteknek, amelyeknek világos célja — úgy tűnik — csupán a vagyonszerzés (Jelenések 18:4–8). Ezek a visszaélések azonban nem változtatják meg a Példabeszédek 3:9 érvényességét. Ezzel az ihletett tanáccsal összhangban, hogyan tudjuk felhasználni „értékeinket”, hogy „tiszteljük Jehovát”, a mi Istenünket, „a reménység Istenét”?
19. Szemléltesd, hogyan alkalmazták egyesek a Példabeszédek 3:9-et.
19 Jehova Tanúi úgy találják, hogy a Királyság-üzenetre egyre több ember hallgat, és ez a Királyság-termek bővítését vagy újak építését teszi szükségessé. Itt van az egyik lehetőség arra, hogy „értékeiddel” tiszteld Jehovát. Ifjak és vének egyaránt megteszik ezt, személyes elhatározásból hozzájárulván az építési költségekhez. Az ilyen titkos elhatározás megtartása önfegyelmet és némi áldozatot is követel, különösen, ha az építési terv kivitelezése hosszú időszakot vesz igénybe (2Korinthus 9:6, 7). A pénz ilyen felhasználása azonban igazán tiszteletet szerez Jehovának, mert a Királyság-termek olyan helyek, ahol a keresztények imádják Istent, és társaikkal együtt ismeretet szereznek Istenről. Jézus szavai a Máté 6:3, 4-ben jó okot adnak arra, hogy bízzunk Isten ígéretében, amely szerint ő tisztelni fogja azokat, akik őt tiszteleik.
20. a) Miért helyénvaló az önvizsgálat a Példabeszédek 3:9 alkalmazásában? b) Milyen kérdéseket tehetünk fel magunknak?
20 Figyelmeztető szóként azonban: Jézus a farizeusokról és írástudókról azt mondta, hogy nem helyezték előtérbe Isten tiszteletét, viszont ők maguk voltak az elsők, akik hasznot húztak a gazdagságukból. Ezért a Máté 15:4–8-ban levő tanács azt ajánlja, hogy vessük alá magunkat az önvizsgálatnak: vajon ’tiszteljük-e Jehovát az értékeinkkel’ (Jeremiás 17:9, 10). Egy keresztény például, aki eléggé gazdag az üzleti vállalkozásai révén, úgy látja talán ésszerűnek, ha továbbra is teljes időben dolgozik, és így még többet keres. Úgy érvelhet, hogy ’mások úttörőszolgálatba lépnek vagy elköltöznek olyan helyre, ahol különösen nagy szükség van hírnökökre; az én sajátos lehetőségem Isten szolgálatában az, hogy többet keresek, és több adományt tudok juttatni’. A hozzájárulása valóban sok jóra fordítható. De felteheti magának a kérdést: ’Tükrözi-e a személyes életmódom, hogy a pénznek Isten tiszteletére való felhasználása az elsődleges indítéka annak, hogy egyre többet keressek?’ (Lukács 12:16–19; vö. Márk 12:41–44). Valamint: ’Tudnám-e úgy rendezni ügyeimet, hogy személyesen több részt vállajak napjaink legfontosabb munkájából — a jó hír hirdetéséből?’ Valójában, bármilyen helyzetben vagyunk is az életben, valamennyien megvizsgálhatjuk indítékainkat és cselekedeteinket, és megkérdezhetjük: ’Hogyan tudnám még teljesebben szolgálni Életadómat és Istenemet, „a reménység Istenét”?’
21. Milyen kilátásunk van, ha most tiszteljük Jehovát?
21 Jehova nem fog csalódást okozni nekünk. Micsoda ragyogó kilátás, hogy azt mondhatja rólunk most és a jövőben is, amit a hűséges Izraelnek mondott: „Mivel becses voltál az én szememben, tiszteletre méltónak tekintettek, és én szerettelek téged” (Ésaiás 43:4). Úgyszintén ő ígér ’örökké tartó életet azoknak, akik dicsőséget és tisztességet keresnek’. Ezt az ígéretet azokhoz intézi, akik kitartóak „a jó cselekedetekben”. Mily nagyszerű „reménység Istene” ő!
Hogyan felelnél?
◼ Jehova emberektől való tiszteletét illetően, mit tanulhatunk Jézus példájából?
◼ Mennyiben különbözött Éli és Sámuel az Isten tisztelete tekintetében?
◼ Milyen módokon növelheted azt a tiszteletet, amelyet Istennek adsz, és milyen viszonzást várhatsz?
◼ Milyen jövő vár azokra, akik első helyre teszik a mi Istenünk, „a reménység Istene” tiszteletét?
[Kiemelt rész a 31. oldalon]
Levelek hozzájárulásokról
Itt következik néhány kivonat az Őrtorony Társulat brooklyni (New York) főhivatalába küldött levelekből:
„A nevem Abijah. Kilenc éves vagyok. Szeretnék nektek 4 dollárt küldeni a Királyság-termeken dolgozó testvérek részére. Felhasználhatják épületfára vagy édességre, én nem bánom.” — Oregon.
’Mellékelten találjátok az én csekkemet. Már több mint 96 éves vagyok és igen nagyot hallok, de nagyon örülök, hogy erre spórolhattam egy kis pénzt. Igen, tudom, hogy használt autót vezetek, és nem tölthetem a telet Floridában vagy Kaliforniában. Nagyon keveset tehetek a jó hír ajtóról ajtóra prédikálásában. De a pénzem megtakarításával és hozzátok juttatásával, úgy érzem, mégis van egy kis részem benne.’ — Ohio.
’Köszönet mindenért, amit a Királyság-terem érdekében tettetek. Ez a pénz [5 dollár] segítsen nektek bennünket könyvekkel és a The Watchtowerrel ellátni, hogy olvashassuk. A pénz az én perselyemből való. Köszönet az Iskola brosúráért, amely írt nekünk a kábítószerről!’
„Mellékelve találtok egy csekket. Ebből az összegből kétszáz dollár a Királyság-terem építési alapjára van. A többit használjátok fel úgy, ahogy jónak látjátok a prédikáló-munka előbbre viteléhez.” — Missouri.