Olvasók kérdései

A Máté 28:17 azt jelenti, hogy néhány apostol jóval Jézus feltámadása után is kételkedett abban, hogy Jézus jelent meg nekik?

Nem, nem szükséges ezt a következtetést levonnunk a Máté 28:16, 17. verséből, ahol azt olvashatjuk: „A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala őket. És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.”

Nos, Jézus előre próbált segíteni a tanítványainak felismerni, „hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni” (Máté 16:21). Mindazonáltal letartóztatása és kivégzése csalódást és zavart okozott tanítványainál. Feltámadása úgy tűnik, meglepte őket. És amikor emberi testben mutatkozott, némelyek először „még nem hívének az öröm miatt” (Lukács 24:36–41). A feltámadása utáni megjelenései azonban segítettek közvetlen követőinek elfogadni feltámadásának tényét; sőt Tamás apostolt is meggyőzték, hogy Jézus feltámadott (János 20:24–29).

Ezután a 11 hűséges apostol „elméne Galileába” (Máté 28:16; János 21:1). Mialatt ők ott voltak, Jézus „megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre” (1Korinthus 15:6). Ilyen körülmények között mondja a Máté 28:17, hogy „némelyek . . . kételkedének”. Azok tehát, akik még kételkedtek, valószínű, hogy az 500 követő között voltak.

Jegyezzük meg azt az érdekes magyarázatot erre vonatkozóan, amit C. T. Russell, a Watch Tower Society első elnöke mondott:

„Ésszerűen nem feltételezhetjük, hogy akik kételkedtek, a tizenegy apostol bármelyike is lehetett, mert ők teljesen elégedettek voltak, alaposan meg voltak győződve, és ezt korábban kifejezésre juttatták. Azt gondoljuk, hogy akik kételkedtek, az ’ötszáz hittestvér’ kellett, hogy legyen, akik jelen voltak ezen a meghatározott összejövetelen, és akik korábban nem voltak kapcsolatban vele az ő feltámadása óta; és akik közül néhányan — talán ésszerűen feltételezzük — sokkal gyengébbek voltak a hitben mint az apostolok és a különleges barátai, akik már beszéltek vele [a feltámadása után]. Az a kijelentés, hogy ’némelyek kételkedének’, az evangéliumi író őszinteségét bizonyítja. Azt is megmutatja nekünk, hogy az Úr követői nem voltak túl hiszékenyek, ehelyett inkább hajlandók voltak megrostálni és mérlegelni a bemutatott bizonyítékokat, és ennek következményeként azok buzgósága, energiája és önfeláldozó szelleme, akik hittek, bőséges bizonyítékul szolgál számunkra a meggyőződésük őszinteségére vonatkozóan, akik tisztelik Urunk feltámadását, s amit ők, csakúgy mint mi, a benne való hitünk szilárd mérföldkövének ismernek el. Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a mi hitünk, és még a bűneinkben vagyunk (1Korinthus 15:17).” (Zion’s Watch Tower and Herald of Christ’s Presence, 1901. Május 1, 152. oldal).

Továbbá megjegyezhetjük, hogy a Máténál említett mód ezen kérdésben bizonyítékul szolgál számunkra a Biblia megbízhatóságára és őszinteségére vonatkozóan. Ha egy személy kitalál egy beszámolót, arra fog törekedni, hogy olyan részletekkel szolgáljon, melyek kitalált történetét hihetővé teszik. Valószínűleg úgy gondolja, hogy a kihagyott részletek vagy a látható hiányosságok kétségbevonhatóvá teszik kitalált történetét. Mi a helyzet Mátéval?

Ő nem érezte kötelezőnek, hogy részletesen megmagyarázza azon megjegyzését, hogy „némelyek . . . kételkedének”. Márk, Lukács és János beszámolói semmit sem mondanak erről, úgyhogy egyedül Máté megjegyzése látszik olyannak, amely belevonja a 11 apostolt, akiknek egyike ő volt. Mindazonáltal Máté egy rövid magyarázatot ad anélkül, hogy bármiféle tisztázásról gondoskodna. Mintegy 14 évvel később Pál apostol megírta a Korinthusiakhoz szóló első könyvét. A részletek világosságánál, melyet az 1Korinthus 15:6-ban adott, arra a valószínű következtetésre juthatunk, hogy azok, akik kétségbe vonták, nem az apostolok voltak, hanem a Galileában levő tanítványok, akiknek Jézus még nem jelent meg. Így Máté magyarázata, hogy „némelyek . . . kételkedének”, igaznak hangzik; pontosan egy őszinte író hangja, aki valódi beszámolóval szolgál anélkül, hogy minden utolsó részletet megpróbálna megmagyarázni.