RÓKA

(héb.: sú·ʽálʹ; gör.: a·lóʹpéx):

Egy kutyához hasonló állat, melyet arról lehet felismerni, hogy a pofája kissé hosszúkás; a füle nagy, felálló, háromszög alakú; a farka pedig bozontos. A ravaszsága közismert, és talán e miatt a vonása miatt használta Jézus Krisztus Heródes királyra ’a róka’ elnevezést (Lk 13:32). Ahhoz, hogy el tudjon menekülni az ellenségei elől, a rókának inkább a fortélyosságára kell hagyatkoznia, semmint a fürgeségére, jóllehet némely beszámoló szerint rövid távon több mint 70 km/h-s sebességre is képes.

Szíria és Palesztina mai lakosai nem mindig tesznek különbséget a sakál és a róka között, és sok tudós úgy véli, hogy a héber sú·ʽálʹ szó valószínűleg rókát is (Palesztinában leginkább a Vulpes vulpes nevű faj honos), és sakált is jelent (Palesztinában a Canis aureus fordul elő). Számos bibliafordító néhány helyen a „sakál” szóval adja vissza a sú·ʽálʹ szót.

Amikor egy férfi követni szerette volna Jézus Krisztust, ő felhívta a figyelmét arra, hogy a rókáknak van barlangjuk, vagyis odújuk, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét (Mt 8:20; Lk 9:58). A rókák természetes hasadékokban vagy más állatok üregében élnek – melyet azok vagy elhagytak, vagy a róka elbitorolta –, de az még többször előfordul, hogy odút ásnak a földbe.

A természettudósok szerint a közfelfogással ellentétben a róka nem is olyan nagy baromfitolvaj. Többek között rovarokkal, rágcsálókkal, más kis testű állatokkal, madarakkal, döghússal, fűfélékkel és gyümölcsökkel táplálkozik (Én 2:15). A XVIII. századi természetbúvár, F. Hasselquist arról számolt be, hogy Betlehem környékén és más vidékeken tenni kellett valamit, hogy a rókák ne menjenek be a szőlőskertekbe, amikor a szőlő már megérett (Voyages and Travels in the Levant. London, 1766, 184. o.). A Zsoltárok 63:10-ben az olvasható, hogy a holtak rókák osztályrészévé lesznek, és sokan úgy gondolják, hogy itt inkább sakálokról lehet szó. Ám nem helytelen a „rókák” szó használata, ha figyelembe vesszük, hogy azok is megeszik a tetemeket.

A Szentírás utal arra, hogy a rókák elhagyatott vidékeken, sőt romok között is élnek, messze az emberlakta területektől (Si 5:18; Ez 13:4). Azt is leírja, hogy Sámson 300 rókával égettette fel a filiszteusok gabonáját, szőlőskertjeit és olajfaligeteit (Bí 15:4, 5), és hogy az ammonita Tóbiás gúnyolódva mondta, hogy még ’egy róka is le tudná rombolni Jeruzsálem falait’, melyet a hazatelepülő zsidók újjáépítettek (Ne 4:3).