Fordítsuk javunkra az „égi kenyeret”

RÖVIDDEL azután, hogy az izraeliták csoda útján kiszabadultak Egyiptomból, a Szabadítójukba, Jehovába vetett hitük terén komoly hiányosság mutatkozott. Jehova ezért hagyta, hogy 40 évig vándoroljanak a Sínai-pusztában. Ezalatt az izraelitáknak és az idegenekből álló „sok elegy népnek”, akik csatlakoztak hozzájuk, „bőségesen” volt mit enniük és inniuk (2Mózes 12:37, 38). A Zsoltárok 78:23–25 (Katolikus fordítás) elmondja, hogyan vált ez lehetővé: „ott fenn parancsot adott [Jehova] a felhőknek, s megnyitotta az egek kapuit. Mannát hullatott az égből eledelül, égi kenyeret adott nekik. Az erősek kenyerét ette az ember, ételt küldött nekik bőségesen.”

Mózes, aki szintén evett a mannából, leírta, milyen is volt ez a különleges eledel. Leírta, hogy reggel, miután „a harmatozó felhő felszállt, a puszta talaján valami finom szemcsés dolog volt, olyan, mint a dér a földön. Izrael fiai észrevették és egymást kérdezték: mi ez?”, vagyis héberül szó szerint „man hu’?” Valószínűleg ebből ered a „manna” szó, az izraeliták ugyanis ezt a nevet adták ennek az eledelnek. Mózes ezt mondta: „Fehér volt, mint a koriandermag, s olyan íze volt, mint a mézeskalácsnak” (2Mózes 16:13–15, 31, K. f., lábjegyzet).

A manna nem természetes táplálék volt, mint ahogyan azt egyesek gondolják. Természetfeletti erő gondoskodott erről a nép számára. Ezt mutatja például az, hogy a mannához nem helytől vagy évszaktól függően lehetett hozzájutni. Ha meghagyták másnapra, megkukacosodott és megbüdösödött, viszont az a dupla adag, amelyet a családok a hetenkénti sabbat előtti napon gyűjtöttek össze, nem ment tönkre az éjszaka folyamán, így ehettek belőle sabbaton is, azon a napon, amelyen egyáltalán nem volt manna. Egyértelmű tehát, hogy a manna csoda útján kapott gondoskodás volt (2Mózes 16:19–30).

Az, hogy a 78. zsoltár (K. f.) megemlíti az „erőseket”, vagyis — a Károli fordítás szerint — az „angyalokat”, azt sejteti, hogy Jehova angyalokat használhatott fel arra, hogy gondoskodjon a mannáról. Bárhogyan történt is, a népnek minden oka megvolt arra, hogy hálás legyen Isten kedvességéért. A legtöbben azonban hálátlanok voltak azzal szemben, Aki kiszabadította őket az egyiptomi rabszolgaságból. Talán mi is magától értetődőnek vesszük Jehova gondoskodásait, akár még hálátlanná is válhatunk, ha nem elmélkedünk szerető-kedvességén. Ezért hálásak lehetünk, hogy Jehova feljegyeztette az izraeliták szabadulásáról és az azt követő eseményekről szóló beszámolót „a mi tanulságunkra” (Róma 15:4).

Ami tanulság volt az izraelitáknak, azt a keresztények is javukra fordíthatják

Amikor Jehova a mannáról gondoskodott, nem csupán az volt a célja, hogy kielégítse a mintegy hárommillió főt számláló Izráel népének fizikai szükségleteit. Azt akarta, hogy ’megalázza és próbára tegye’, és ezáltal csiszolja, fegyelmezze őket, amit a javukra fordíthattak (5Mózes 8:16, K. f.; Ésaiás 48:17). Ha kedvezően reagáltak erre a csiszolásra és fegyelmezésre, Jehovának örömet jelentett, hogy ’végül jóra fordíthatta sorukat’ azáltal, hogy békét, gazdagságot és boldogságot adott nekik az Ígéret földjén.

Egy alapvető dolog, amelyet meg kellett tanulniuk, az volt, hogy „az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik” (5Mózes 8:3). Ha Isten nem gondoskodott volna a mannáról, a nép éhen halt volna — ezt ők is tudták (2Mózes 16:3, 4). Az értékelést mutató izraelitákat a manna naponta emlékeztette arra, hogy teljes mértékben Jehovától függnek, emiatt alázatosakká váltak. Amikor pedig később az Ígéret földjén anyagi bőségben éltek, kevésbé volt valószínű, hogy elfeledkeznek Jehováról és arról, hogy tőle függnek.

Az izraelitákhoz hasonlóan a keresztényeknek is folyton tudatában kell lenniük annak, hogy Istentől függnek az életfeltételeket illetően — mind fizikailag, mind szellemileg (Máté 5:3; 6:31–33). Amikor az Ördög az egyik alkalommal megkísértette Jézus Krisztust, Jézus Mózes szavait idézte, melyek az 5Mózes 8:3-ban találhatók: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik” (Máté 4:4). Igen, Isten igaz imádóinak táplálékot jelent, amikor Jehova gondolatait olvashatják a Szavából. Ezenkívül hitük megerősödik, amikor tapasztalják ezeknek a gondolatoknak a jótékony hatásait az életükben, amint Istennel járnak, és első helyre teszik a Királyság-érdekeket.

A tökéletlen emberek könnyen elveszíthetik értékelésüket olyan dolgok iránt, amelyek életük megszokott részévé válnak — még akkor is, ha ezek Jehova szerető törődését tükrözik vissza. Például a manna természetfeletti adománya eleinte lenyűgözte az izraelitákat, és kielégítette őket, idővel azonban sokan panaszkodni kezdtek. „E hitvány eledelt útálja a mi lelkünk” — panaszkodtak tiszteletlenül, és ez azt mutatta, hogy kezdtek ’elszakadni az élő Istentől’ (4Mózes 11:6; 21:5; Zsidók 3:12). Ezért példájuk ’tanulság számunkra, akikhez az időknek vége elérkezett’ (1Korinthus 10:11).

Hogyan tanulhatunk ebből a figyelmeztető példából? Ennek egyik módja, ha soha nem hagyjuk, hogy a bibliai tanítások vagy azok a gondoskodások, melyeket a hű és bölcs rabszolga osztálytól kapunk, magától értetődővé vagy megszokottá váljanak (Máté 24:45, Vida fordítás). Ha kezdenénk magától értetődőnek venni Jehova ajándékait, vagy kezdenénk megunni azokat, akkor a hozzá fűződő kapcsolatunk meglazulna.

Jehovának jó oka van arra, hogy nem áraszt el minket folyamatosan érdekes, új dolgokkal. Inkább fokozatosan vet egyre növekvő fényt a Szavára (Példabeszédek 4:18). Ez lehetővé teszi, hogy népe befogadja ezt, és átültesse a gyakorlatba a tanultakat. Jézus követte Atyja példáját, amikor első tanítványait tanította. Úgy magyarázta el nekik Isten Szavát, „a mint megérthetik” (Márk 4:33; vesd össze: János 16:12).

Növeld az isteni gondoskodás iránt érzett értékelésedet

Jézus alkalmazta az ismétlés módszerét is. Az elme könnyen felfog egy bizonyos pontot, mondjuk egy bibliai alapelvet, de hogy ez elérje a szívet is, és hogy részévé váljon a keresztény „új embernek”, az kicsit tovább tart, főleg ha a régi világias szokások és magatartásformák már mélyen belénk ivódtak (Efézus 4:22–24). Kétségtelenül így volt ez Jézus tanítványaival is, amikor le kellett küzdeniük a büszkeséget, és alázatosságot kellett kifejleszteniük. Jézusnak számtalanszor el kellett magyaráznia nekik, mit jelent az alázatosság, és ő minden alkalommal ugyanazt az alapvető pontot hangsúlyozta különböző szemszögből, hogy az beléjük vésődjön. És így végül sikerrel járt (Máté 18:1–4; 23:11, 12; Lukács 14:7–11; János 13:5, 12–17).

Ma a keresztény összejövetelek és az Őrtorony-kiadványok — Jézus példájára — jól átgondolt módon alkalmazzák az ismétlés módszerét. Értékelnünk kell ezt, hiszen ez Isten szerető törődésének kifejeződése irántunk. Soha ne váljunk közömbössé azzal szemben, amit kapunk, mint ahogyan az izraeliták közömbössé váltak a mannával szemben. Ha türelemmel törekszünk arra, hogy magunkba szívjuk a Jehovától jövő rendszeres emlékeztetőket, akkor látni fogjuk, milyen jó gyümölcsöket terem majd ez az életünkben (2Péter 3:1). Ez az értékelő magatartás igazán azt mutatja, hogy ’megértjük’ Isten Szavát, a szívünkben és az elménkben egyaránt (Máté 13:15, 19, 23). Ebben segít a zsoltáríró Dávid jó példája, aki ugyan nem kapott olyan sokféle szellemi eledelt, mint amennyit mi kapunk napjainkban, mégis azt írta Jehova törvényeiről, hogy azok „édesebbek a méznél, még a színméznél is” (Zsoltárok 19:11).

A „manna”, amely örökké tartó életet jelent

„Én vagyok az életnek kenyere — mondta Jézus a zsidóknak. — A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak . . . Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké . . . az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért” (János 6:48–51). A szó szerinti kenyér vagy manna nem adott, és nem is adhat örökké tartó életet. De azok, akik hitet gyakorolnak Jézus váltságáldozatában, végül az örökké tartó élet áldását élvezhetik (Máté 20:28).

Azoknak az embereknek a többsége, akik javukra fordítják Jézus váltságát, a paradicsomi földön fog örökké élni. Ez a „nagy sokaság” — melyet az idegenekből álló „sok elegy nép” jelképezett, akik csatlakoztak az izraelitákhoz az Egyiptomból való kivonuláskor — túléli majd a közelgő „nagy nyomorúságot”, amikor megszabadul a föld minden gonoszságtól (Jelenések 7:9, 10, 14; 2Mózes 12:38). Azok pedig, akiket maguk az izraeliták árnyékoltak elő, még nagyobb jutalmat kapnak. Pál apostol ezt a 144 000 személyt Isten szellemi Izráelének nevezte. Jutalmuk, melyet halálukkor kapnak meg, az égi életre való feltámadás lesz (Galátzia 6:16; Zsidók 3:1; Jelenések 14:1). Ott Jézus különleges mannát ad nekik.

„Az elrejtett manna” jelentése

„A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából” — mondta a feltámasztott Jézus a szellemi Izráelnek (Jelenések 2:17). Ez a jelképes elrejtett manna emlékezetünkbe idézi azt a mannát, amelyet Isten parancsára Mózes egy aranyedényben a szent szövetségládába tett. A ládát a sátortemplomban, a szentek szentjében tartották. Itt senki nem láthatta, vagyis el volt rejtve. Ez a manna, melyet emlékként őriztek, nem romlott meg a ládában, ezért találóan szemlélteti a romolhatatlan eledelről való gondoskodást (2Mózes 16:32; Zsidók 9:3, 4, 23, 24). Jézus, azzal, hogy a 144 000-nek ad a rejtett mannából, biztosítja őket arról, hogy halhatatlanságot és romolhatatlanságot kapnak mint Isten szellemfiai (János 6:51; 1Korinthus 15:54).

„[Jehova,] nálad van az életnek forrása” — mondta a zsoltáríró (Zsoltárok 36:10). Mennyire megerősít minket ebben az alapigazságban a szó szerinti és a jelképes mannáról való gondoskodás! A manna, melyet Isten az ókori Izráelnek adott, majd a jelképes manna, melyről Isten Jézus teste által gondoskodott az érdekünkben, és az a jelképes elrejtett manna, melyet Isten Jézus által a 144 000-nek ad, arra emlékeztet mindannyiunkat, hogy az életünk teljes mértékben Istentől függ (Zsoltárok 39:6, 8). Alázatosan és szerényen mindig ismerjük el ezt az alárendeltséget. Jehova pedig ’végül jóra fordítja sorunk’ (5Mózes 8:16, K. f.).

[Képek a 26. oldalon]

Az örökké tartó élet elnyerése minden embernél az „élő kenyértől” függ, amely „a mennyből szállott alá”

[Kép a 28. oldalon]

Ha részt veszünk minden keresztény összejövetelen, azzal kimutatjuk, hogy értékeljük a Jehovától jövő emlékeztetőket