Későbbi szokások: Az ünneppel kapcsolatban később bevezettek egy szokást, és a Keresztény Görög Iratok valószínűleg erre a szokásra utal (Jn 7:37, 38), a Héber Iratok viszont nem utal rá. Ez a szokás az volt, hogy vizet mertek a Siloám tavából, majd a reggeli áldozat idején borral együtt az oltárra öntötték. A legtöbb tudós úgy véli, hogy ez az ünnep hét napján így történt, a nyolcadikon azonban nem. A pap elment a Siloám tavához egy aranykorsóval (kivéve az ünnep első napját, sabbatot, amikor is a templom egyik aranyedényéből vette a vizet, melyet előző nap hozott a Siloám tavából). Úgy intézte, hogy éppen akkor térjen vissza a tótól a vízzel, amikor a papok a templomban az oltárra teszik az áldozatot. Amikor a templom Víz kapuján át belépett a papok udvarába, a papok háromszor megfújták a trombitákat. Ezután a vizet az oltár aljánál lévő medencébe öntötték, és eközben bort is öntöttek egy medencébe. Majd felcsendültek a hallelénekek (113–118. zsoltár), melyeket a templomból zenével kísértek, az imádók pedig a pálmaágaikat az oltár felé lengették. Az örömteli ünneplőknek erről a szertartásról eszükbe juthattak Ézsaiás prófétai szavai: „Ujjongva fogtok vizet meríteni a megmentés forrásaiból” (Ézs 12:3).

Jézus bizonyára a lombsátorünnep szellemi jelentőségére és talán a Siloám tavából hozott vízzel kapcsolatos szertartásra utalt, amikor az utolsó napon, az ünnep nagy napján felállt, és így kiáltott: „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon. Aki hisz bennem, »annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek majd«” (Jn 7:37, 38).