Hihetsz a Bibliában?

AZ EMBEREK még ebben a modern világban is széles körben hisznek a Bibliában. Például nemrégiben az amerikaiak között végzett felmérés alapján kitöltött Gallup-kérdőív szerint a megkérdezettek 80 százaléka kifejezte, hisz abban, hogy a Biblia Isten ihletett Szava. Akár ilyen magas ez az arány a te országodban, akár nem, biztosan neked is érthető, hogy ezek a hívő személyek arra számítanak, hogy a templomban a Bibliára tanítják őket. Ez azonban gyakran nem így van. Vegyük például a lélek halál utáni büntetésének tantételét.

Vajon tanítja-e valahol a Biblia a tisztítótűz vagy a pokoltűz tantételét? Ma a kereszténységben sok tudós nemmel válaszolna. A New Catholic Encyclopedia kijelenti: „Nos, a tisztítótűz katolikus tantétele hagyományon alapul, és nem a Szentíráson.” A pokollal kapcsolatban az A Dictionary of Christian Theology megjegyzi: „Az Ú[j]sz[övetség]ben semmi jelét nem találjuk annak, hogy kezdetben prédikáltak volna a pokoltűzről.”

Sőt nemrégen szalagcímre került, hogy az anglikán egyház tanítói bizottsága a pokoltűz tantételének megtagadását javasolta. Dr. Tom Wright, a litchfieldi székesegyház főesperese kijelenti, hogy a pokolról alkotott eddigi nézet „Istent úgy állította be, mint valami szörnyet, és sokakban mély nyomot hagyott pszichikailag”. A bizottság beszámolója szerint pokol „egyáltalán nem létezik”.a Ugyanígy a New Catholic Encyclopedia is megjegyzi a katolikus nézetről: „A teológia manapság úgy közelíti meg a pokol problémáját, mintha az az Istentől való eltávolodás lenne.”

Valójában amit a Biblia tanít a lélekről, az ellentétben áll a tisztítótűz és a pokoltűz tantételével. A Biblia gyakran beszél a lélek haláláról. „Annak a léleknek kell meghalnia, aki vétkezik” (Ezékiel 18:4, Újfordítású revideált Biblia). A Biblia szerint a halottak öntudatlanok, nem képesek fájdalmat érezni. „Az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak” (Prédikátor 9:7). A reménység, melyet a Biblia tartogat a halottak számára, az a jövőben bekövetkező feltámadás. Amikor Jézus barátja, Lázár meghalt, Jézus a halált az alváshoz hasonlította. Lázár testvére, Mártha a következő szavakkal nyilvánította ki, hogy reménykedik abban, amit a Biblia tanít: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.” Jézus, azzal hogy feltámasztotta Lázárt a halálból, megerősítette az emberiség számára ezt a reménységet (János 5:28, 29; 11:11–14, 24, 44).

A történészek rámutatnak, hogy az a tantétel, hogy az embernek van egy különálló, halhatatlan lelke, nem a Bibliából, hanem a görög filozófiából származik. A New Catholic Encyclopedia megjegyzi, hogy az ókori héberek nem úgy tekintették az embert, mintha annak egy fizikai teste és egy anyagtalan lelke is lenne. Ez a mű a héberek hitnézetéről a következőt jelenti ki: „Amikor az első ember, akit Isten a földből formált, megkapta az élet leheletét, »élő lény« lett (1M[ózes] 2.7). A halált nem az emberben lévő két rész különválásának tekintették, mint ahogyan azt a görög filozófia tartja; a halálkor az élet lehelete eltávozik, az ember pedig »halott lény« lesz (3M[ózes] 21.11; 4M[ózes] 6.6; 19.13). Mindkét esetben a »lény« szó a héber [neʹphes] szó lehet, amelyet gyakran fordítanak »léleknek«, de valójában teljes mértékben megegyezik magával a személlyel.”

Ugyanez az enciklopédia megjegyzi, hogy a katolikus tudósok az utóbbi időben „azon a véleményen vannak, hogy az Ú[j]sz[övetség] nem tanítja a lélek halhatatlanságát a hellenisztikus [görög] értelemben”. Ezzel foglalja össze: „A probléma végső megoldása nem annyira a filozófiai elméletekben keresendő, mint inkább a feltámadás természetfölötti adományában.”

A Biblia vagy a hagyomány?

Akkor hát hogyan férkőztek be a nem bibliai gondolatok az egyházi tanításba? Sok egyház hangoztatja, hogy a Bibliát tartja legfőbb tekintélynek. Nemrégen például II. János Pál pápa arról beszélt, hogy az Írásokat „a híveknek teljes mértékben igaznak és a hit legfelsőbb irányítójának kell elfogadniuk”. Köztudott azonban, hogy amiket a kereszténység tanít, ma már nem egyezik meg azokkal, amiket az első századi keresztények tanítottak. És a legtöbb egyház úgy tekinti ezeket a változtatásokat, mint amelyek részei az egyházi tantételek folyamatos fejlődésének. Sőt a katolikus egyház azon a nézőponton van, hogy az egyházi hagyománynak ugyanolyan tekintélye van, mint az Írásoknak. A New Catholic Encyclopedia azt mondja, hogy az egyház „egyetlen igazságot sem jelent ki kizárólag az Írásokon alapulónak, hogy figyelembe ne venné a hagyományt, sem pedig kizárólag a hagyományon alapulónak, hogy figyelembe ne venné az Írásokat”.

Ha visszatekintünk a történelemre, láthatjuk, hogy az egyházak az Írás szerinti tanításokat olyan tantételekkel cserélték fel, melyek csupán hagyományon alapulnak. Valójában sok egyház most úgy tartja, hogy a bibliai tanítások tévesek. Például a New Catholic Encyclopedia megállapítása szerint „nyilvánvaló, hogy sok bibliai kijelentés egyszerűen nem igaz a modern tudomány és a történelmi ismeretek alapján”. A halottak öntudatlan állapotáról szóló bibliai tanítással kapcsolatban még hozzáteszi: „Még a vallásos kérdésekre nézve is az Ósz[övetség] arról tesz bizonyságot, hogy hiányos információkat tartalmaz . . . a halál utáni életről.” Az enciklopédia erre a Zsoltárok 6:5-öt (ez a Károli fordításban a 6. vers) idézi példaként: „nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban [vagy a Hadészban] kicsoda dicsőít téged?” Néhány protestáns papnevelde és főiskola már nem tanítja, hogy a Biblia tévedhetetlen. A katolikus egyház pedig úgy gondolja, övé a tanítás hatalma, ennélfogva értelmezheti a Biblia tanításait. De talán eltűnődsz azon, hogy mi van akkor, ha azt látod, hogy ezek az értelmezések ellentmondanak az Írásoknak?

Az Írások jelentősége

Jézus gyakran idézte az Írásokat mint tekintélyt, és sokszor vezette be úgy a szavait, hogy „meg van írva” (Máté 4:4, 7, 10; Lukács 19:46). Például amikor Jézus az ember családi állapotáról beszélt, nem a görög filozófiai feltevésekből merített, hanem inkább a Mózes első könyvében található teremtési beszámolóból (1Mózes 1:27; 2:24; Máté 19:3–9). Világos, hogy Jézus az Írásokat Istentől ihletettnek és tényeken alapulónak tekintette. Istenhez intézett imájában ezt mondta: „A te ígéd igazság” (János 17:17).b

A Biblia beszámol arról, hogyan bírálta Jézus napjainak vallásvezetőit: „Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését [hagyományait, Úf] tartsátok meg . . . eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel” (Márk 7:6–13). Ugyanígy Pál apostol is ellenállt a nyomásnak, hogy tanításába belefoglalja a görög filozófiát és a helytelen hagyományokat. Így figyelmeztetett: „Meglássátok, hogy senki ne legyen, a ki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint . . . való” (Kolossé 2:8; 1Korinthus 1:22, 23; 2:1–13). Bár voltak bizonyos hagyományok, illetve tanítások, melyek megtartására Pál buzdította a keresztényeket, ezek azonban az Írásokon alapultak és teljesen összhangban voltak azokkal (2Thessalonika 2:13–15, Úf). Pál ezt írta: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos . . ., hogy tökéletes [teljesen alkalmas, NW] legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített” (2Timótheus 3:16, 17).

Pál megjövendölte az Írásoktól való elsodródást. Figyelmeztette Timótheust: „lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik . . . és az igazságtól elfordítják az ő fülöket.” És erre buzdította őt: „De te józan légy mindenekben” (2Timótheus 4:3–5). De hogyan? Ennek egyik módja a ’nemeslelkűség’. Egy görög lexikon úgy határozza meg ezt a bibliai szót, mint amely „készség a tanulásra és valaminek a korrekt megítélésére”. Lukács ezzel a kifejezéssel jellemezte Pál hallgatóit, akik az első századi Béreában éltek. Pál tanításai újak voltak nekik, és nem akarták, hogy valaki félrevezesse őket. Lukács megdicsérte őket: „Ezek [a béreaiak] pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.” Az, hogy nemes lelkűek voltak, nem tette szkeptikussá a béreaiakat, és nem vette el a kedvüket attól, hogy bármiben is higgyenek. Őszinte érdeklődésük eredménye ehelyett az volt, hogy „sokan hivének azért ő közülök” (Cselekedetek 17:11, 12).

Annak áldásai, ha a Bibliával összhangban élünk

A korai keresztényeket a Bibliához való ragaszkodásukról és az önfeláldozó szeretetükről ismerték. Ma azonban sok emberben „megvan a kegyességnek [Isten iránti odaadás, NW] látszata, de megtagadják annak erejét” (2Timótheus 3:5). Napjainkban a keresztényiség formáinak, amelyek nem hűségesek az eredeti keresztényiséghez, nincs valódi erejük, amely jó irányba befolyásolná az emberek életét. Vajon segít ez nekünk megmagyarázni, hogy miért látjuk a kereszténység legnagyobb részében az erőszak, az erkölcstelenség, a szétszakadt családok és az anyagiasság terjedését? Néhány „keresztény” országban kegyetlen etnikai háborúk dúlnak még ugyanazon valláshoz tartozó hívek között is.

Vajon kihalt a béreaiak nemes lelkű szelleme? Létezik olyan embercsoport napjainkban, amely hisz a Bibliában és aszerint is él?

Az Encyclopedia Canadiana a következő megállapítást teszi: „Jehova Tanúi munkája újraéleszti és újból megalapozza a korai kereszténységet, melyet Jézus és a tanítványai gyakoroltak korunk első és második évszázadában.” A Tanúkra utalva a New Catholic Encyclopedia megjegyzi: „A Bibliát tekintik hitnézeteik egyedüli forrásának, valamint viselkedésmódjuk irányítójának.”

Kétségtelenül ez az egyik fő oka annak, amiért Jehova Tanúi szerte a földön szellemi jólétükről, békéjükről és boldogságukról ismertek. Ezért arra buzdítjuk olvasóinkat, ismerjék meg még jobban a Biblia szellemileg egészséges tanításait. Ha több ismeretet szereznek, az növeli a Bibliába vetett bizalmukat, és erősíti Istenbe vetett hitüket. Az ilyen hit örökké tartó áldásai bőven megérik az erőfeszítést.

[Lábjegyzetek]

[Kép a 6. oldalon]

Pál apostol és mások prédikáltak a piactéren

[Kép a 7. oldalon]

Jehova Tanúi „a Bibliát tekintik hitnézeteik egyedüli forrásának, valamint viselkedésmódjuk irányítójának”