Jehova akaratát cselekedték
Péter pünkösdkor prédikál
EGY enyhe tavaszi reggelen történt az i. sz. 33. évben. A levegő izgalommal telt meg! Zsidókból és prozelitákból álló nyüzsgő tömeg özönlötte el Jeruzsálem utcáit. Olyan helyekről jöttek, mint Elám, Mesopotámia, Kappadóczia, Egyiptom és Róma. Milyen lenyűgöző lehetett nemzeti viseleteikben látni őket, és változatos nyelveiket hallgatni! Néhányan közel kétezer kilométert utaztak, hogy jelen legyenek ezen a különleges alkalmon. Mi is volt ez? A pünkösd — egy örömteli zsidó ünnep, ami az árpaaratás végét jelezte (3Mózes 23:15–21).
A templom oltárán lévő áldozatok felől füst gomolygott, a léviták pedig a Hallelt énekelték (Zsoltárok 113—118.). Éppen délelőtt kilenc óra előtt valami megdöbbentő dolog történt. Az égből „mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése” támadt. Az egész házat betöltötte, ahol Jézus Krisztus mintegy 120 tanítványa gyűlt össze. A szentírási beszámoló elmondja: „És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok” (Cselekedetek 2:1–4).
Mindenki a saját nyelvét hallja
Hamarosan sok tanítvány özönlött ki a házból. Elképesztő módon képesek voltak a tömeg változatos nyelvein beszélni! Képzeld el, milyen meglepő lehetett, amikor egy Perzsiából érkezett látogató és egy egyiptomi születésű személy azt hallotta, hogy a saját nyelvén beszélnek a galileaiak. Érthető, hogy ez félelemmel vegyes tisztelettel töltötte el a tömeget. „Vajjon mi akar ez lenni?” — kérdezték. Néhányan kezdték kigúnyolni a tanítványokat, ezt mondva: „Édes bortól részegedtek meg” (Cselekedetek 2:12, 13).
Ekkor Péter apostol felállt, és beszédet intézett a tömeghez. Elmagyarázta, hogy a nyelveken szólás ezen csodálatos ajándéka Isten ígéretének a beteljesedése volt, amelyet Jóel próféta által közölt: „Kiöntöm lelkemet minden testre” (Cselekedetek 2:14–21; Jóel 2:28–32). Igen, Isten éppen akkor töltötte ki szent szellemét Jézus tanítványaira. Ez világosan bizonyította azt, hogy Jézus feltámasztatott a halálból, és akkor már az égben volt, Isten jobb keze felől. „Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza — mondta Péter —, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek” (Cselekedetek 2:22–36).
Hogyan reagált erre a hallgatóság? „Szívökben megkeseredének — ahogy a beszámoló mondja —, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” Péter így válaszolt: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan.” Közel 3000-en így is tettek! Ezután „foglalatosok valának az apostolok tudományában” (Cselekedetek 2:37–42).
Azzal, hogy magához ragadta a kezdeményezést ezen a nagyszabású eseményen, Péter felhasználta az elsőt a „mennyek országának kulcsai” közül, amelyeket Jézus ígért neki (Máté 16:19). Ezek a kulcsok különleges lehetőségeket nyitottak meg a különféle népcsoportok számára. Ez az első kulcs a zsidók számára tette lehetővé, hogy szellem által felkent keresztények legyenek. Később a második és a harmadik kulcs ugyanezt a lehetőséget tette elérhetővé a szamaritánusok, illetve a pogányok számára (Cselekedetek 8:14–17; 10:44–48).
Tanulságok számunkra
Annak ellenére, hogy ez a zsidókból és prozelitákból álló tömeg is osztozott Isten Fia, Jézus halálának közösségi felelősségében, Péter tisztelettel beszélt hozzájuk, „atyámfiainak” szólítva őket (Cselekedetek 2:29). Az volt a célja, hogy megbánásra indítsa, nem pedig, hogy elítélje őket. Ezért pozitív volt a megközelítése. Előadta a tényeket, és a Szentírásból vett idézetekkel támasztotta alá nézőpontját.
Azok, akik napjainkban prédikálják a jó hírt, jól teszik, ha követik Péter példáját. Meg kell próbálniuk közös alapot teremteni a hallgatóikkal, és ezután tapintatosan érvelni nekik az Írásokból. Ha a bibliai igazságot pozitív módon adjuk elő, a helyes szívállapotúak válaszolni fognak (Cselekedetek 13:48).
Péternek a pünkösd napján mutatott buzgalma és merészsége éles ellentétben állt azzal, ahogyan körülbelül hét héttel korábban megtagadta Jézust. Abban a helyzetben Pétert megbénította az emberektől való félelem (Máté 26:69–75). De Jézus könyörgött Péterért (Lukács 22:31, 32). Az, hogy Jézus a feltámadása után megjelent Péternek, kétségtelenül megerősítette az apostolt (1Korinthus 15:5). Ennek eredményeképpen Péter hite nem fogyott el. Rövid időn belül bátran prédikált. Így azután már nemcsak pünkösdkor prédikált, hanem az élete hátralévő részében is.
Mi a helyzet akkor, ha mi is hibáztunk valamiképpen, mint ahogy Péter is? Nyilvánítsunk ki megbánást, imádkozzunk megbocsátásért, és tegyünk lépéseket azért, hogy szellemi segítséget kapjunk (Jakab 5:14–16). Akkor képesek leszünk előrehaladni azzal a bizalommal, hogy szent szolgálatunk elfogadható irgalmas égi Atyánk, Jehova számára (2Mózes 34:6).