Jehova akaratát cselekedték

Egy megfontolt asszony elhárítja a katasztrófát

EGY józanul gondolkodó asszony egy semmirekellő férfi felesége — ez volt a helyzet Abigail és Nábál esetében. Abigail „igen eszes és szép termetű” volt. Nábál ellenben „durva és rossz erkölcsű vala” (1Sámuel 25:3). Az a drámai esemény, mely — benne ezzel a két össze nem illő emberrel — kibontakozott, kitörölhetetlenül bevéste nevüket a bibliai történelembe. Lássuk, hogyan!

Magától értetődőnek vette, hogy szívességet tettek neki

Időszámításunk előtt a XI. században járunk. Dávidot már felkenték Izráel jövőbeli királyává, de nem uralkodott, hanem inkább menekült. Az uralmon lévő király, Saul elhatározta, hogy megöli őt. Ez vezetett oda, hogy Dávid kénytelen volt szökevényként élni. Mintegy 600 harcostársával együtt végül is Párán pusztájában talált menedéket, mely Júdától délre, a Sínai-puszta irányában feküdt (1Sámuel 23:13; 25:1).

Mialatt ott tartózkodtak, pásztorokkal találkoztak össze, akik egy Nábál nevű ember alkalmazásában álltak. Nábálnak — Káleb egyik módos leszármazottjának — 3000 juha és 1000 kecskéje volt, s Kármelben, ebben a Hebrontól délre fekvő, és Párántóla csak mintegy 40 kilométerre lévő városban nyírta juhait. Dávid és az emberei segítségére voltak Nábál pásztorainak abban, hogy megóvják a nyájat a tolvajoktól, akik a pusztában ólálkodtak (1Sámuel 25:14–16).

Kármelben időközben megkezdődött a birkanyírás. Ünnepi alkalom volt ez, ahhoz hasonló, mint amit az aratás jelent a földművesnek. Ez az időszak a bőkezű adakozás ideje is volt egyben, amikor a nyáj tulajdonosai megjutalmazták azokat, akik náluk dolgoztak. Dávid ezért nem volt szemtelen, amikor tíz embert küldött Kármel városába, hogy élelmet kérjen Nábáltól, fizetségül azért a szolgálatért, amelyet a nyája érdekében nyújtottak (1Sámuel 25:4–9).

Ahogy Nábál erre reagált, az minden volt, csak bőkezűség nem. „Kicsoda Dávid . . . ?” — kérdezte gúnyosan. Aztán arra célozva, hogy Dávid és az emberei nem többek földönfutó szolgáknál, ezt kérdezte: „Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikről azt sem tudom, hova valók?” Amikor ez Dávid fülébe jutott, ezt mondta az embereinek: „Kösse fel mindenki kardját!” Körülbelül 400-an készültek fel az összecsapásra (1Sámuel 25:10–13).

Abigail megfontoltsága

Nábál gyalázkodó szavai felesége, Abigail tudomására jutottak. Talán már nem ez volt az első eset, hogy neki kellett közbelépnie, és a békéltető szerepében cselekednie Nábál érdekében. Abigail mindenesetre haladéktalanul cselekedett. Anélkül, hogy Nábálnak szólt volna, élelmiszert szedett össze — öt bárányt és még más élelmet is bőségesen —, s kiment a pusztaságba, hogy találkozzon Dáviddal (1Sámuel 25:18–20).

Amikor Abigail megpillantotta Dávidot, először leborult előtte. „Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel” — kérlelte Dávidot. „Ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak.” Még ezt is hozzátette: „nem leend ez [a Nábállal kapcsolatos helyzet] néked bántásodra és szívednek fájdalmára.” Az itt „bántásodra” kifejezéssel fordított héber szó a lelkiismeret-furdalásra utal. Abigail tehát figyelmeztette Dávidot, nehogy olyasmit tegyen elhamarkodottan, melyet később megbánna (1Sámuel 25:23–31).

Dávid hallgatott Abigailra. „Áldott legyen eszed és áldott légy te magad, hogy meggátoltál e napon, hogy ne essem vérbűnbe” — mondta neki. „Ha nem siettél és nem jöttél volna elémbe, bizony nem maradt volna Nábálnak reggel virradtáig falra vizelője”b (1Sámuel 25:32–34, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása).

Tanulságok számunkra

Ez a bibliai beszámoló arról tanúskodik, hogy egyáltalán nem helytelen, ha egy istenfélő asszony helyénvaló módon magához ragadja a kezdeményezést, ha szükséges. Abigail ellentétben cselekedett a férje, Nábál kívánságaival, ám a Biblia nem ítéli el ezért. Éppen ellenkezőleg, megfontolt és józanul gondolkodó asszonyként dicséri. Abigail sokak életét mentette meg azzal, hogy magához ragadta a kezdeményezést ebben a válságos helyzetben.

Jóllehet a feleségnek általában az Istennek tetsző alárendeltség szellemét kell kinyilvánítania, helyénvaló, ha nem ért egyet a férjével akkor, amikor jogos alapelvek forognak kockán. Természetesen arra kell törekednie, hogy megőrizze „szelíd és csendes” szellemét, és ne cselekedjen a férjétől függetlenül pusztán rosszindulatból, büszkeségből vagy engedetlenségből (1Péter 3:4). Az istenfélő feleség mindazonáltal nem kell, hogy kényszerítve érezze magát arra, hogy olyasmit tegyen, melyről tudja, hogy egyáltalán nem bölcs, vagy sérti a bibliai alapelveket. Az Abigailról szóló beszámoló bizony komoly érvként hozható fel azoknak, akik váltig állítják, hogy a Biblia úgy festi le a nőket, mint holmi rabszolgákat.

Ez a beszámoló önuralomra is tanít bennünket. Dávid időnként a lehető legteljesebb mértékben kinyilvánította ezt a tulajdonságot. Például megtagadta, hogy megölje a bosszúszomjas Saul királyt, bár elégszer nyílt rá alkalom, és Saul halála békét is eredményezett volna neki (1Sámuel 24:3–8). Ezzel szemben, amikor Nábál sértő módon elutasította őt, Dávid nem volt résen, és bosszút esküdött. Ez világos figyelmeztetés a keresztények számára, akik arra törekednek, hogy ’gonoszért gonosszal ne fizessenek’. Minden körülmények között követniük kell Pál intését: „Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak” (Róma 12:17–19).

[Lábjegyzetek]

[Kép a 15. oldalon]

Abigail ajándékot visz Dávidnak