HOSSZÚTŰRÉS

A rossz dolgok vagy a kellemetlenkedés türelmes elviselése, amihez az is hozzátartozik, hogy nem adjuk fel egy megromlott kapcsolat javulásába vetett reményünket. A hosszútűrésnek tehát célja van: a hosszútűrő személy különösen a kellemetlen helyzet előidézőjének a javát keresi. De nem arról van szó, hogy szemet huny afelett, ami rossz. Ha elérte a célját, vagy ha már semmi sem indokolja, hogy egy helyzetet tovább kelljen tűrni, akkor a hosszútűrés véget ér – vagy úgy, hogy a kellemetlenkedők számára jó végkimenetele lesz, vagy úgy, hogy lépésekre kerül sor a helytelenül cselekvőkkel szemben. A hosszútűrésnek mindig jó hatása van.

A „lassú a haragra” – némely fordításban „hosszan tűrő” – kifejezéssel fordított héber szó betű szerinti jelentése: ’orrlyukak [ahol a harag fellobban] hosszúsága’ (2Mó 34:6; 4Mó 14:18; lásd: HARAG). A görög ma·kro·thü·miʹa (hosszútűrés) pedig betű szerint azt jelenti, hogy ’szellem hosszúsága’ (Ró 2:4, Int). Mind a héber, mind a görög kifejezés türelemre és béketűrésre utal, illetve arra, hogy valaki lassú a haragra. A „hosszútűrés” kifejezésben lévő „tűrés” szó jelentése: ’kellemetlen dolog elviselése’. Ám a „hosszútűrés” többet jelent, mint csupán elszenvedni a fájdalmat vagy a bajt. A tudatos önmérsékletet is magában foglalja.

A Szentírás feltárja, hogy miként vélekedik Isten a hosszútűrésről, és kiemeli, hogy bolond dolog, és rossz következményekkel jár, ha valaki nem őrzi meg a ’szellem hosszúságát’. Egy hosszan tűrő személy gyengének tűnhet ugyan, de valójában tisztánlátással él. „Aki lassú a haragra, bővelkedik tisztánlátásban, aki viszont türelmetlen, az a bolondságot magasztalja fel” (Pl 14:29). A hosszútűrés jobb a fizikai erőnél, és több mindent képes véghezvinni. „Jobb a haragra lassú ember annál, aki erős, és aki uralkodik szellemén annál, aki várost foglal el” (Pl 16:32).

Akiben nincs meg a „szellem hosszúsága”, hanem szabad utat enged indulatainak, az kiteszi magát annak, hogy mindenféle helytelen gondolat és cselekedet kerítse a hatalmába, mert „mint egy áttört, fal nélküli város, olyan az az ember, aki nem tartja féken szellemét” (Pl 25:28). „A bolond szabadjára ereszti indulatát [szó szerint: „szellemét”], de a bölcs nyugton tartja mindvégig” (Pl 29:11). Ezért óv a bölcs férfi a lobbanékony, szó szerint „rövid” szellemtől: „Ne sértődj meg hirtelen szellemedben, mert a sértődés az ostobák kebelében nyugszik” (Pr 7:9).

Jehova hosszútűrése: Amikor Jehova felvitte Mózest a Hóreb-hegyre, és megmutatott neki valamennyit a dicsőségéből, kijelentette előtte: „Jehova, Jehova irgalmas, könyörületes Isten, lassú a haragra, és bővelkedik szerető-kedvességben és igazságban, megőrzi szerető-kedvességét ezeríziglen, megbocsát vétket, törvényszegést és bűnt, de semmiképpen sem fog felmenteni a büntetés alól” (2Mó 34:5–7). Ezt az igazságot – mármint hogy Jehova lassú a haragra – Mózes, Dávid, Náhum és mások is megismételték (4Mó 14:18; Ne 9:17; Zs 86:15; 103:8; Jóe 2:13; Jón 4:2; Ná 1:3).

Noha a hosszútűrés Jehova tulajdonsága, mindig a főbb tulajdonságaival, vagyis a szeretettel, igazságossággal, bölcsességgel és hatalommal összhangban nyilvánul meg (1Jn 4:8; 5Mó 32:4; Pl 2:6; Zs 62:11; Ézs 40:26, 29). Jehova igazságossága megköveteli, hogy elsősorban a saját nevének szolgáltasson igazságot. Nevének a világmindenség minden más neve felett fel kell magasztaltatnia. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy minden teremtménye boldog legyen. Isten hosszútűrésének egyik fő oka, hogy felmagasztaltassék a neve. Ahogy Pál kifejti: „Na és ha az Isten – bár az az akarata, hogy megmutassa haragját és megismertesse hatalmát – nagy hosszútűréssel megtűrte a harag pusztulásra méltónak készített edényeit, hogy megismertethesse dicsőségének gazdagságát az irgalmasság edényein, melyeket előre elkészített a dicsőségre, mármint minket, akiket nemcsak a zsidók közül hívott el, hanem a nemzetek közül is?” (Ró 9:22–24). Isten hosszútűrést gyakorolva népet szerez a nevének, és népe által magasztalja fel magát az egész földön (Cs 15:14; 1Ko 3:9, 16, 17; 2Ko 6:16).

Isten már az emberi történelem kezdeti szakaszában kimutatta a hosszútűrését. Az első emberpár a lázadásával megszegte Isten törvényét, ő azonban nem semmisítette meg őket nyomban – amit joggal megtehetett volna –, hanem szeretetteljesen hosszútűrést gyakorolt, éspedig a még meg nem született leszármazottaik iránt, akiknek ez a hosszútűrés jelentett mindent (türelme megmentést jelent sokaknak [2Pt 3:15]). Ami még fontosabb: Isten a neve felmagasztalását is szem előtt tartotta, ami a megígért Mag által valósul meg (1Mó 3:15; Jn 3:16; Ga 3:16). Továbbá Isten nem csupán abban az időben volt hosszútűrő, hanem tudta, hogy több ezer évig el kell viselnie a tökéletlen emberiséget, későbbre halasztva a vele ellenséges világ megbüntetését (Jk 4:4). Vannak, akik félreértik Isten irántuk megnyilvánuló hosszútűrését, és visszaélnek vele, eltévesztve annak célját. Lassúságnak tekintik, semmint szeretetteljes türelemnek (Ró 2:4; 2Pt 3:9).

Isten hosszútűrése leginkább abból látható, ahogyan Izrael ókori nemzetével bánt (Ró 10:21). Újra meg újra visszafogadta az izraelitákat azután, hogy elpártoltak tőle, büntetésben részesültek és megbánást tanúsítottak. Prófétáit megölték, és végül a Fiával is végeztek. Ellenezték, hogy Jézus és az apostolai a jó hírt prédikálják. Isten hosszútűrése azonban nem volt hiábavaló. Egy maradék hűségesnek bizonyult (Ézs 6:8–13; Ró 9:27–29; 11:5). Az ilyen hűségesek némelyike ihletést kapott tőle a Szava leírására (Ró 3:1, 2). A Törvény, amelyet adott, megmutatta, hogy minden ember bűnös, és megváltóra van szükségük. Arra a Valakire is előremutatott, aki váltságdíjul adja életét, és aki magas tisztségre, királyi méltóságra emeltetik (Ga 3:19, 24). Előképeket tartalmazott erről a Királyságról és Krisztus papságáról (Kol 2:16, 17; Héb 10:1), továbbá követendő és kerülendő példákkal szolgált számunkra (1Ko 10:11; Héb 6:12; Jk 5:10). Mindezek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az emberek elnyerjék az örök életet (Ró 15:4; 2Ti 3:16, 17).

Jehova hosszútűrése nem tart örökké: Mindamellett Isten csak addig hosszútűrő, amíg ez összhangban van a joggal, az igazságossággal és a bölcsességgel. Az a tény, hogy a hosszútűrést rossz vagy kellemetlenségeket okozó helyzetben gyakorolja valaki, jól mutatja, hogy ezáltal lehetőséget kíván adni az érintetteknek a változásra és a viselkedésük kiigazítására. Amikor odáig jutnak a dolgok, hogy a jelek szerint nincs remény ilyen változásra, akkor a további hosszútűrés vétek volna a jog és az igazságosság ellen. Isten ilyenkor bölcs módon megszünteti a rossz helyzetet. Türelme véget ér.

Isten béketűrését, illetve annak véges voltát jól példázza az, ahogy az özönvíz előtt bánt az emberiséggel. Siralmas állapotok uralkodtak, Isten pedig kijelentette: „Ne működjék szellemem időtlen időkig az emberen, mert ő csak hús-vér lény. Napjai ezért százhúsz évet tegyenek ki” (1Mó 6:3). Később Ézsaiás így öntötte szavakba, hogy Izrael visszaélt Jehova hosszútűrésével: „Ők azonban fellázadtak, és megbántották szent szellemét. Ekkor ellenségükké vált, ő maga harcolt ellenük” (Ézs 63:10; vö.: Cs 7:51).

Éppen ezért a keresztények arra kapnak buzdítást, hogy ’ne úgy fogadják az Isten ki nem érdemelt kedvességét, hogy eltévesztik a célját’ (2Ko 6:1). A tanács így szól: „ne okozzatok bánatot [ne szomorítsátok meg, Int] az Isten szent szellemének” (Ef 4:30). Ezenkívül: „Ne oltsátok ki a szellem tüzét” (1Te 5:19). Máskülönben olyan messzire mehetnek, hogy vétkeznek Isten szelleme ellen, és káromolják, tehát lényegében bántalmazzák azt. Ez esetben nincs már megbánás, sem megbocsátás, csak a pusztulás (Mt 12:31, 32; Héb 6:4–6; 10:26–31).

Jézus Krisztus: Jézus Krisztus példát mutatott a hosszútűrésben az emberek között. Ézsaiás próféta ezt írta róla: „Nagy nyomás nehezedett rá, és hagyta, hogy nyomorgassák, de nem nyitotta meg száját. Úgy vitték, mint juhot a levágásra; és mint az anyajuh, amely elnémul nyírói előtt, ő sem nyitotta meg száját” (Ézs 53:7). Elviselte apostolai gyengeségeit és az elkeseredett, ádáz ellenségektől rázúduló sértéseket és tapintatlanságokat. Nem torolta meg a sérelmeket sem szavakkal, sem tettekkel (Ró 15:3). Amikor Péter apostol meggondolatlanul levágta Málkus fülét, Jézus így feddte meg őt: „Tedd vissza kardodat a helyére. . . úgy gondolod, nem kérhetném meg az Atyámat, hogy most mindjárt több mint tizenkét légió angyalt adjon mellém? De akkor hogyan teljesednének be az Írások, hogy ennek így kell lennie?” (Mt 26:51–54; Jn 18:10, 11).

Miért fontos a keresztényeknek kimunkálniuk a hosszútűrés tulajdonságát?

Az eddigiekből világosan látszik, hogy a hosszútűrés Jehova Istentől származik, és hozzátartozik a szelleme gyümölcséhez (Ga 5:22). Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberben megvan bizonyos mértékig ez a tulajdonság, és ki tudja fejleszteni, ha követi Isten Szavát és szent szellemének irányítását (1Mó 1:26, 27). A keresztények ezért arra kapnak parancsot, hogy munkálják ki magukban és mutassák ki a hosszútűrést (Kol 3:12). Ez Isten szolgáinak egyik ismertetőjele (2Ko 6:4–6). Pál apostol így buzdít: „legyetek hosszútűrők mindenki iránt” (1Te 5:14), és rámutat, hogy ez a tulajdonság létfontosságú ahhoz, hogy az ember kedvére lehessen Istennek. A morgolódással és panaszkodással kísért hosszútűrés azonban nem igazi hosszútűrés. Pál szavai szerint az a dicséretes, ha valaki ’örömmel tűr hosszan’ (Kol 1:9–12).

A hosszútűrés nemcsak örömet szerez, hanem nagy jutalommal is jár. Jehova esetében például a neve megdicsőül. Bebizonyosodik, hogy hamisak azok az állítások, hogy Jehovának nincs joga uralkodni, és hogy az uralma nem igazságos, Isten viszont igaznak bizonyul (1Mó 3:1–5; Jób 1:7–11; 2:3–5). Mi lett volna, ha Ádámot, Évát és Sátánt már a lázadásukkor megsemmisíti? Némelyek talán arra következtethettek volna, hogy Sátán állításainak volt némi alapjuk. Jehova a hosszútűrésével lehetőséget adott az embereknek arra, hogy bebizonyítsák, hogy a próbák közepette is alárendelik magukat az uralmának, és szolgálni kívánják őt nagyszerű tulajdonságai miatt. Igen, lehetőséget kaptak annak kimutatására, hogy a teljes függetlenség helyett inkább Jehova uralmát választják, tudva azt, hogy ez sokkal jobb (Zs 84:10).

Az, hogy Jézus Krisztus hosszútűrően engedelmeskedett Istennek, egészen csodálatos jutalommal járt: Atyja magasabb állásba, királyi méltóságra emelte őt, és megadta neki „a nevet, amely minden más névnek felette áll” (Fi 2:5–11). Jézus még egy szellemi testvérei alkotta „menyasszonyt” is kap, az Új Jeruzsálemet. Ez egy jelképes város, amelynek alapkövein a Bárány 12 apostolának neve olvasható (2Ko 11:2; Je 21:2, 9, 10, 14).

Ugyanígy, akik kimunkálják magukban és megőrzik a hosszútűrés tulajdonságát Isten szándékával összhangban, azok mind gazdag jutalomban részesülnek (Héb 6:11–15). Megelégedéssel tölti el őket, hogy Isten jellemvonását utánozzák, az ő akaratát cselekszik, és hogy élvezik a helyeslését. Hosszútűrésük ezenkívül szép eredményekkel jár, hiszen másokat is hozzásegítenek ahhoz, hogy megismerjék Istent, és örök életet nyerjenek (1Ti 4:16).