Önátadás és a döntés szabadsága

„Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus” (GALÁTZIA 5:1, Káldi-Neovulgáta Bibliafordítás).

1. Főleg mire vonatkoznak az „átadásnak”, „felavatásnak” és „felszentelésnek” fordított héber és görög szavak?

A BIBLIA írói különféle héber és görög szavakkal adták vissza a szent cél szolgálatára való kiválasztottság, elválasztottság gondolatát. A különböző Bibliákban ezeket a szavakat a következőképpen adják vissza: „átadás”, „felavatás” vagy „felszentelés”. Van, amikor ezeket a kifejezéseket építményekre vonatkozóan használják, általában Istennek az ókori Jeruzsálemben elhelyezkedő templomára és az ott végzett imádatra. Ritkán használják ezeket a szavakat világi dolgokra.

Átadás „Izráel Istenének”

2. Miért lehetett Jehovát jogosan „Izráel Istenének” nevezni?

² Időszámításunk előtt 1513-ban Isten megszabadította az izraelitákat az egyiptomi rabszolgaságtól. Nem sokkal ez után különleges népként elválasztotta őket, s így szövetséges kapcsolatot alakított ki velük. Megmondta nekik: „ha szigorúan engedelmeskedtek a szavamnak és valóban megtartjátok a szövetségemet, akkor bizony különleges tulajdonommá lesztek minden nép közül, mert enyém az egész föld” (2Mózes 19:5, NW; Zsoltárok 135:4). Mivel Izráelt különleges tulajdonává tette, jogosan nevezhették Jehovát „Izráel Istenének” (Józsué 24:23).

3. Miért nem volt Jehova személyválogató, amikor Izráelt választotta népének?

³ Jehova nem volt személyválogató, amiért Izráelt az ő átadott népévé tette, mivel szeretettel gondolt a nem izraelitákra is. Ezt az utasítást adta népének: „Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt. Olyan legyen néktek a jövevény, a ki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek” (3Mózes 19:33, 34). Évszázadokkal később Péter apostolnak jól az elméjébe vésték Isten álláspontját. Péter elismerte: „Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; hanem minden nemzetben kedves ő előtte, a ki őt féli és igazságot cselekszik” (Cselekedetek 10:34, 35).

4. Mik voltak az Isten és Izráel közötti kapcsolat feltételei, és az izraeliták vajon azoknak megfelelően éltek?

⁴ De figyeld csak meg, feltételekhez volt kötve, hogy Isten átadott népe lehessenek. Csak akkor voltak a ’különleges tulajdona’, ha szigorúan engedelmeskedtek Isten szavának, és megtartották a szövetséget. Sajnos az izraeliták nem tettek eleget ezeknek a követelményeknek. Miután elvetették a Messiást, akit Isten küldött i. sz. az első században, elvesztették kiváltságos helyzetüket. Jehova nem volt többé „Izráel Istene”. És a test szerinti izraeliták sem voltak többé Isten átadott népe. (Vesd össze: Máté 23:23.)

„Az Isten Izráelének” átadása

5., 6. a) Mit értett Jézus a Máté 21:42, 43-ban feljegyzett prófétai szavain? b) Mikor és hogyan jött létre „az Isten Izráele”?

⁵ Vajon ez azt jelentette, hogy Jehovának most már nem lesz átadott népe? Nem. Jézus Krisztus a zsoltárírót idézve előre megmondta: „Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt. Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek [nemzetnek, Vida fordítás] adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét” (Máté 21:42, 43).

⁶ A keresztény gyülekezet bizonyult a ’gyümölcsöt termő nemzetnek’. Míg Jézus a földön volt, kiválasztotta ennek a nemzetnek az első leendő tagjait. I. sz. 33 pünkösdjén azonban maga Jehova Isten volt az, aki megalapította a keresztény gyülekezetet azáltal, hogy kitöltötte szent szellemét a gyülekezet első tagjaira, akik mintegy 120-an voltak (Cselekedetek 1:15; 2:1–4). Amint Péter apostol később írta, ez az újonnan megalakult gyülekezet ekkor lett „választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép [különleges tulajdonnak szánt nép, NW]”. Miért választattak ki? Azért, hogy ’hirdessék annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívta el őket’ (1Péter 2:9). Krisztus követői, az Isten szellemével felkentek ekkor már „az Isten Izráelének” átadott nemzete voltak (Galátzia 6:16).

7. Mire volt kilátásuk Isten Izráele tagjainak, és mit mondtak nekik, hogy emiatt mit kerüljenek?

⁷ Bár a szent nemzet tagjai „különleges tulajdonnak szánt nép” voltak, de nem rabszolgának valók. Épp ellenkezőleg, nagyobb szabadságra volt kilátásuk, mint amilyen korábban volt a test szerinti Izráel átadott nemzetének. Jézus ezt ígérte az új nemzet leendő tagjainak: „megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket” (János 8:32). Pál apostol rámutatott, hogy a keresztények szabaddá váltak a Törvényszövetség követelményeitől. Emiatt a következőkre figyelmeztette a Galátziában élő hívőtársait: „Erre a szabadságra tett szabaddá minket Krisztus. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság [rabszolgaság, Vi] igáját” (Galátzia 5:1, KNB).

8. Milyen értelemben kínál az egyéneknek nagyobb szabadságot a keresztényi elrendezés, mint amilyen a Törvényszövetség alatt volt?

⁸ A régi, test szerinti Izráeltől eltérően Isten Izráele mind a mai napig szigorúan engedelmeskedik az átadásával együtt járó követelményeknek. Ez ne lepjen meg minket, hiszen a tagjai szabadon választották, hogy engedelmeskednek. Míg a test szerinti Izráel tagjai születésük miatt lettek átadottá, Isten Izráelének a tagjai maguktól döntöttek így. A keresztényi elrendezés tehát különbözik a zsidó Törvényszövetségtől, mivel az utóbbi rákényszerítette az egyéneket az átadásra, nem volt lehetőségük szabadon dönteni.

9., 10. a) Hogyan utalt rá Jeremiás, hogy változás lesz az átadásban? b) Miért mondanád, hogy nem minden átadott keresztény tagja ma Isten Izráelének?

⁹ Jeremiás próféta az átadásban bekövetkező változásról jövendölt, amikor ezt írta: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (Jeremiás 31:31–33).

¹⁰ Mivel „az ő belsejökben” van Isten törvénye, mintegy ’az ő szívükbe írva’, Isten Izráelének tagjai arra éreznek indíttatást, hogy önátadásuknak megfelelően éljenek. Az ő indíttatásuk erősebb, mint amilyen a test szerinti izraelitáké volt, akik születésüktől fogva voltak átadottak, nem a saját döntésük szerint. Ezt az Isten Izráelénél megmutatkozó erős indíttatást Isten akaratának a cselekvésére ma több mint ötmillió hívőtársuk érzi a világon mindenütt. Ők is átadták az életüket Jehova Istennek, hogy cselekedjék az akaratát. Bár az ő reménységük nem az égi élet, mint azoké, akik Isten Izráelét alkotják, de örülnek annak a kilátásnak, hogy örökké élhetnek a földön Isten égi Királyságának uralma alatt. Azáltal mutatják ki értékelésüket a szellemi Izráel iránt, hogy tevékenyen támogatják a maradék néhány tagját, teljesítve a megbízatást, hogy ’hirdessék annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívta el őket’.

Bölcsen élnek az Istentől kapott szabadsággal

11. Milyen képességgel lett megteremtve az ember, és hogyan éljünk vele?

¹¹ Isten úgy teremtette meg az embereket, hogy nagyra becsülik a szabadságot. Megadta nekik a szabad akarat képességét. Az első emberpár élt azzal, hogy szabadon dönthetett. De ostobán és szeretetlenül olyan döntést hoztak, amelynek a következménye katasztrófa lett nekik is, és utódaiknak is. Ez mégis világosan azt mutatja, hogy Jehova sosem erőlteti rá értelmes teremtményeire, hogy olyan életutat válasszanak, amely ellentétben áll belső indítékaikkal és vágyaikkal. S mivel „a jókedvű adakozót szereti az Isten”, csakis az olyan önátadás elfogadható előtte, amely szereteten alapul, amelyet készségesen és örömmel adnak meg, s amely mellett szabadon döntöttek (2Korinthus 9:7). Más önátadás elfogadhatatlan.

12., 13. Hogyan példázza Timótheus esete a helyes gyermeknevelést, és sok fiatalt mire vezetett a példája?

¹² Jehova Tanúi teljes mértékben tudomásul véve ezt a követelményt, támogatják, ha valaki szeretné átadni magát Istennek, de sosem kényszerítenek senkit sem, hogy ezt az önátadást megtegye, még a saját gyermekeiket sem. Sok egyházzal ellentétben a Tanúk nem keresztelik meg utódaikat csecsemőkorban, mintha rájuk lehetne erőltetni az önátadást, és nem élvezhetnék a személyes döntésből származó előnyöket. Az az Írások szerinti követendő minta, amelyet a fiatal Timótheus követett. Amikor már felnőtt volt, ezt mondta neki Pál apostol: „maradj meg azokban a dolgokban, amelyeket tanultál, és amelyeket meggyőzetve elhittél, tudva, hogy kiktől tanultad őket, és hogy kisded korodtól ismered a szent írásokat, amelyek képesek bölccsé tenni téged a megmentésre a Krisztus Jézussal kapcsolatos hit által” (2Timótheus 3:14, 15, NW).

¹³ Figyelemre méltó, hogy Timótheus ismerte a szent írásokat, mivel már kisded korától fogva tanították neki. Édesanyja és nagyanyja meggyőzte és nem kényszerítette arra, hogy higgyen a keresztény tanításokban (2Timótheus 1:5). Ennek eredményeként Timótheus látta, hogy bölcs dolog Krisztus követőjévé válni, s így saját maga döntött a keresztényi önátadás mellett. Modern korunkban több tízezer olyan fiatal férfi és nő követi ezt a példát, akiknek Jehova Tanúi a szülei (Zsoltárok 110:3). Mások meg nem követik. Ez személyes döntés joga.

Kinek a rabszolgaságát választjuk?

14. Mit mond a Róma 6:16 a teljes szabadságról?

¹⁴ Egyetlen egy ember sem szabad teljesen. Mindenkit korlátoznak szabadságában a fizikai törvények, amilyen például a gravitáció törvénye, s ezeket nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni. Szellemi értelemben sem szabad teljesen senki. Pál így érvelt: „nem tudjátok, hogy akinek odaadjátok magatokat rabszolga gyanánt engedelmességre, annak vagytok a rabszolgái, akinek enged(elmesked)tek: vagy a bűnnek, amely a halálba vezet, vagy az engedelmességnek, ami megigazulásba vezet?” (Róma 6:16, Vi).

15. a) Hogyan éreznek az emberek a rabszolgasággal kapcsolatban, és mégis mit tesznek végül a legtöbben? b) Milyen találó kérdéseket tehetnénk fel magunknak?

¹⁵ A legtöbb ember kényelmetlenül érzi magát annak a gondolatnak a hallatán, hogy valakinek a rabszolgája. Pedig az az igazság, hogy napjaink világában az emberek gyakran hagyják, hogy befolyásolják őket, és hatással legyenek rájuk, s ezt oly sokféle ravasz formában teszik velük, hogy végül önkéntelenül is azt teszik, amit mások akarnak tőlük. Például a reklámipar és a szórakoztatóipar igyekszik öntőformába préselni az embereket, irányadó mértékeket hozva létre, hogy azokat kövessék. A politikai és vallási szervezetek ráveszik az embereket, hogy támogassák elgondolásaikat és céljaikat, s ezt nem mindig meggyőző érveléssel teszik, hanem gyakran az összetartás vagy a lojalitás érzetére apellálnak. Mivel Pál megjegyezte, hogy ’annak vagyunk a rabszolgái, akinek engedelmeskedünk’, mindannyian jól tennénk, ha megkérdeznénk magunktól: „Kinek a rabszolgája vagyok? Ki van a legnagyobb hatással a döntéseimre és az életutamra? Papok, politikai vezetők, nagytőkések vagy a szórakoztatóipar személyiségei? Kinek engedelmeskedek — Istennek vagy embereknek?”

16. Milyen értelemben rabszolgái a keresztények Istennek, és erről a rabszolgaságról mi a helyes nézet?

¹⁶ A keresztények nem tekintik az Isten iránti engedelmességet úgy, mintha jogtalanul sértené a személyes szabadságot. Készségesen úgy élnek szabadságukkal, mint ahogyan Példaképük, Jézus Krisztus, összhangba hozva Isten akaratával a személyes vágyaikat, és a fontossági sorrendet is aszerint állítják fel (János 5:30; 6:38). Kifejlesztik magukban „Krisztus értelmét”, engedelmeskedve neki mint a gyülekezet Fejének (1Korinthus 2:14–16; Kolossé 1:15–18). Ez leginkább ahhoz hasonló, mint amikor egy nő férjhez megy, és készségesen együttműködik azzal a férfival, akit szeret. A felkent keresztényeket együttvéve valójában tiszta szűzként említik, akit nőül ígértek Krisztusnak (2Korinthus 11:2; Efézus 5:23, 24; Jelenések 19:7, 8).

17. Mi mellett döntött Jehova mindegyik Tanúja, hogy mi lesz?

¹⁷ Jehova minden egyes Tanúja, akár égi reménységű, akár földi reménységű, saját maga adta át magát Istennek, hogy cselekedje akaratát, és engedelmeskedjen neki mint Uralkodónak. Az önátadás mindegyik Tanúnál személyes döntés volt, vagyis hogy inkább Isten rabszolgája lesz, mint hogy emberek rabszolgája maradjon. Ez összhangban van azzal, amit Pál apostol tanácsolt: „Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái [rabszolgái, Vi]” (1Korinthus 7:23).

Tanuljuk meg, mi válik a javunkra

18. Mikor válnak alkalmassá a leendő Tanúk a keresztelkedésre?

¹⁸ Mielőtt valaki alkalmassá válik arra, hogy Jehova Tanúja lehessen, meg kell felelnie a szentírási képesítési feltételeknek. A vének odafigyelnek, amikor megállapítják, hogy egy leendő Tanú valóban megérti-e, mik a keresztényi önátadás velejárói. Igazán Jehova Tanúja szeretne lenni? Kész megfelelni annak, ami ezzel együtt jár? Ha nem, akkor alkalmatlan a keresztelkedésre.

19. Miért nincs ok arra, hogy bíráljanak valakit, aki úgy dönt, hogy Isten önátadott szolgája lesz?

¹⁹ Ha azonban valaki megfelel minden követelménynek, miért kell bírálni azért, hogy önként hozta meg, saját maga a döntést, és engedi, hogy Isten és az Ő ihletett Szava legyen rá hatással? Vajon kevésbé elfogadható, ha valaki hagyja, hogy inkább Isten legyen rá hatással, mint egy ember? Vagy ez kevésbé volna hasznos? Jehova Tanúi ezt nem így gondolják. Tiszta szívből egyetértenek azokkal a szavakkal, melyeket Isten íratott le Ésaiással: „Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra [arra tanítalak, ami javadra válik, Újfordítású revideált Biblia], és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell” (Ésaiás 48:17).

20. Milyen tekintetben szabadítja meg az embereket a bibliai igazság?

²⁰ A bibliai igazság megszabadítja az embereket attól, hogy hamis vallási tantételekben higgyenek, amilyen például az örök gyötrelem a tüzes pokolban (Prédikátor 9:7, 12). Szívük inkább hálával telik meg a halottak igazi reménysége miatt — a feltámadás miatt, amely Jézus Krisztus váltságáldozata alapján vált lehetővé (Máté 20:28; Cselekedetek 24:15; Róma 6:23). A bibliai igazság megszabadítja az embereket a csalódásoktól, mert nem támaszkodnak politikai ígéretekre, amelyeket következetesen nem valósítanak meg. A bibliai igazság miatt szívük inkább túlcsordul az örömtől, mert tudják, hogy Jehova Királysága már uralkodik az egekben, és hamarosan uralkodni fog az egész föld felett. A bibliai igazság megszabadítja az embereket azoktól a szokásoktól, amelyek bár vonzóak a bukott hústestnek, szégyent hoznak Istenre, és nagy árat követelnek tönkrement kapcsolatok, betegségek és korai halál formájában. Röviden, az, ha Isten rabszolgái vagyunk, sokkal inkább a javunkra válik, mint ha emberek rabszolgái vagyunk. Valójában az Istennek való önátadás olyasmit ígér, ami javunkra válik „most ebben az időben . . ., a jövendő világon pedig örök életet” (Márk 10:29, 30).

21. Hogyan tekintik Jehova Tanúi az Istennek való önátadást, és mire vágynak?

²¹ Napjainkban Jehova Tanúi nem váltak olyan népnek a részévé, amely születésétől fogva átadott, mint az ókori izraeliták. A Tanúk egy önátadott keresztényekből álló gyülekezet tagjai. Minden egyes megkeresztelt Tanú úgy vált azzá, hogy személyes szabadságával élve hozta meg a döntést, hogy átadja magát. Igen, Jehova Tanúinak az önátadás eredményeként bensőséges, személyes kapcsolatuk van Istennel, melyet az jellemez, hogy készségesen szolgálják őt. Tiszta szívből vágynak arra, hogy ez az örömteli kapcsolat megmaradjon, mindörökké szilárdan ragaszkodva a szabadsághoz, amelyre Jézus Krisztus szabaddá tette őket.

Hogyan válaszolnál?

◻ Miért nem volt Isten személyválogató, amikor kiválasztotta Izráelt, hogy legyen ’különleges tulajdona’?

◻ Miért mondanád, hogy a keresztényi önátadással nem jár együtt kevesebb szabadság?

◻ Hogyan válik javunkra a Jehova Istennek való önátadás?

◻ Miért jobb Jehova szolgájának, mint emberek rabszolgájának lenni?

[Kép a 15. oldalon]

Az ókori Izráelben a születésen múlott, hogy át volt-e adva valaki Istennek

[Kép a 16. oldalon]

A keresztények önátadása a döntésükön múlik