Neked mi a szokásod
1 A keresztény összejövetelek fontos részét képezik a Jehova iránti imádatunknak. Pál apostol illő módon buzdít bennünket, hogy el ne hagyjuk a gyülekezést, „miként az szokásuk némelyeknek” (Zsid 10:25).
2 Hasonlóképpen vélekedsz a testvéreiddel való gyülekezésről a keresztény összejövetelek alkalmával? Mit tükröz ezzel kapcsolatban a szokásod? Rendszeresen ott vagy minden összejövetelen, beleértve a gyülekezeti könyvtanulmányozást is? Vagy úgy találod, hogy szokásoddá vált elmaradozni az összejövetelekről? Milyen helyet foglalnak el az életedben az összejövetelek? Buzdítasz-e másokat is arra, hogy rendszeresen legyenek jelen az összejöveteleken? Buzdítod-e az Emlékünnepen résztvevőket, hogy legyenek rendszeresen jelen az összejöveteleken?
3 Függetlenül a napi teendőinktől, nem szabad lekicsinyelnünk Pál tanácsát. Természetesen érthető, hogy olykor egy keresztény nem tud ott lenni az összejövetelen egészségi állapota, vagy egyéb, rajta kívülálló okok miatt, de ez minden bizonnyal nem válhat szokásává (Róma 2:21). Miközben számtalan felelősségünknek kell eleget tennünk, beleértve a sok teokratikus tevékenységet, a kereszténynek meg kell bizonyosodnia a fontosabb dolgokról (Fil 1:10). Az összejövetelek a keresztény fontosabb dolgai közé tartoznak, és szellemi jólétünkhöz nélkülözhetetlenek.
Buzdítsuk egymást
4 Amikor Pál a rómabelieknek írt, azt mondta, hogy vágyakozik látni őket. Miért? Abból a célból, hogy valami szellemi ajándékot adhasson nekik azért, hogy „megerősödjenek” (Róma 1:11). Nem volt megelégedve azzal, hogy csupán levelet küldjön nekik, egy írásos információt, melyet elolvashatnak, hanem úgy érezte, hogy a velük való találkozás a fontos, sőt szükséges, mivel tovább ezt mondja: „Azért, hogy kölcsönösen egymást buzdítsuk.” Vagy amiképp a Referencia Biblia lábjegyzete megjegyzi: „Hogy együtt felbuzduljunk” (Róma 1:12). Még Pál is, mint apostol, felismerte a keresztény közösség részéről jövő buzdítás szükségességét.
5 Hasonló módon az összejöveteleink alkalmával nekünk is buzdítanunk kell egymást a szeretetre és a jó cselekedetekre. Egy barátságos mosoly, egy meleghangú üdvözIés kedvező hatással lehet másokra. Az építő megjegyzések, a jól előkészített programrészek, mások szellemi előrehaladásának megfigyelése és maga az a tény, hogy ott lehetünk testvéreink között az összejöveteleken, nagyon buzdítólag hathat ránk. Ha a nap végén fáradtak is vagyunk, rendszerint úgy fogjuk találni, hogy sokkal jobban érezzük magunkat az összejövetelen való részvétel után. A keresztényi barátság és az a szeretet, melyet testvéreink mutatnak ki irányunkban, arra fognak buzdítani bennünket, hogy „kitartással fussuk meg az elénk helyezett pályát” (Zsid 12:1). Azáltal, hogy figyelmesen hallgatjuk Isten Szavát, felkészültek lehetünk arra, hogy megingathatatlanul szilárdan kitartsunk hitünk nyilvános kinyilatkoztatásában. Valóban, számos áldás származik abból, hogy jelen vagyunk az összejöveteleken.
6 Most, sokkal inkább mint bármikor azelőtt, szükséges, hogy szilárdan kitartsunk hitünkben, és egymást a szeretre és a jó cselekedetekre buzdítsuk. Szorgalmas erőfeszítéseket kell tennünk, hogy minden gyülekezeti összejövetelen jelen tudjunk lenni. Nem akarjuk szokásunkká, vagy gyakorlatunkká tenni a másokkal való gyülekezés elhanyagolását. Lelkiismeretesen törekedjünk mások buzdítására és segítésére — beleértve az Emlékünnepen jelenlevőket is —, hogy rendszeresen ott tudjanak lenni az összejöveteleken. Ezáltal mások iránti szeretetünket és a keresztény összejövetelek iránti nagyraértékelésünket mutatjuk ki.