Meg kell keresztelkedned?

AZ ELMÚLT három évben Jehova Tanúi majdnem egymillió embert merítettek alá. Ez naponta átlagosan 824, vagy 7 percenként 4 személy alámerítését jelenti. Vajon ez a XV. és XVI. századi vallási buzgalom mása csupán?

Nem, ezeket az egyéneket nem erőszak útján, tömeges térítés részeként merítették alá, sem valamely vallási szónok érzelmi ráhatásának eredményeként. Azért merítkeztek alá, mert Jézus Krisztus, a keresztények Mestere és Vezetője parancsolta, hogy ezt tegyék. Azt a lépést és eljárást követték, amelyet Jézus körvonalazott, és amelynek gyakorlását azok az apostolok vezették be, akiket ő maga választott és képzett ki.

Jézus feltámadása után, az égbemenetele előtt ezt a megbízást adta követőinek búcsúzóul: „Menjetek azért, és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében, megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam néktek. És íme, én veletek vagyok minden nap a dolgok rendszere befejezéséig” (Máté 28:19, 20, NW). Ettől az időtől kezdve ez volt az egyetlen olyan vízbe történő alámerítés, amely Isten elismerését élvezte.

Következésképpen a Biblia elmondja nekünk, hogy Krisztusnak azok az első követői Jézus ’tanúi lettek úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a földnek mind végső határáig’ (Cselekedetek 1:8). Amint azt Jézus előre megmondta, prédikáló- és tanítómunkájuk hívők alámerítését eredményezi majd, akik szintén Krisztus követői lesznek.

Ennek első feljegyzett példája Jeruzsálemben történt i. sz. 33. Pünkösdjén. Akkor Péter apostol „előállván a tizeneggyel” Jézusról, a Messiásról beszélt az összegyűlt sokaságnak. A beszámoló elmondja nekünk, hogy beszéde ’megkeserítette a szívüket’ és megkérdezték, mit kell tenniük. „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára” — mondta Péter. Ennek az lett az eredménye, hogy „a kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek” (Cselekedetek 2:14–41). Az ezt követő beszámolók megerősítik, hogy a tanítványok „megkeresztelését” megelőzte, hogy hallottak a keresztény üzenetről, hittek a Jóhírben és megbánták bűneiket (Cselekedetek 8:12, 13, 34–38; 10:34–48; 16:30–34; 18:5, 8; 19:1–5).

Milyen módon?

De vajon hogyan „keresztelték meg” ezeket az új tanítványokat vízben? Locsolással (meghintéssel), leöntéssel (fejükre öntötték a vizet), vagy bemerítéssel (teljes víz alá merítéssel)? Mit mutat a bibliai beszámoló? Mivel Jézus mintát hagyott számunkra, hogy ’az ő nyomdokait kövessük’, ő vajon milyen módon „keresztelkedett meg”? (1Péter 2:21).

A Biblia azt mutatja, hogy Jézus a Jordánban, egy meglehetősen nagy folyóban „keresztelkedett meg”. „Megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből” (Márk 1:10; Máté 3:13, 16). Jézust tehát ténylegesen bemerítették a Jordán folyóba. János merítette be őt, aki a bemerítés elvégzéséhez alkalmas helyet keresett, és a Jordán folyó völgyében, Sálem közelében választott ki egy helyet, „mert ott sok volt a víz” (János 3:23). Az a tény, hogy Jézus követői körében a teljes víz alá merítés volt az irányadó „keresztelési” gyakorlat, az etiópiai eunuch szavaiból is látható. Fülöp tanítására reagálva így kiáltott fel: „Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem [alámerítkezzem, NW]?” Azután megfigyelhetjük, hogy „leszállának mindketten a vízbe”, majd ’feljöttek a vízből’ (Cselekedetek 8:36–39).

Vajon a világi történelem is a keresztelés bemerítéses gyakorlatára mutat a keresztények között? Kétségtelenül. És érdekes megfigyelni, hogy számos országban még ma is sok nagyméretű, bemerítésre alkalmas medence létezik. „A régészet elsöprő bizonyítékokkal tanúsítja, hogy a bemerítés a keresztelés szokásos módja volt az első tíz-tizennégy évszázadban — mondja a Ministry című újság. Hozzáfűzi még: — A korai keresztény épületek romjai között, valamint a még ma is használatos régi templomokban fellelhető a keresztény keresztelés története. A katakombák és templomok festményei, a padlók, falak és mennyezetek mozaikjai, a faragott domborművek és az Új Testamentum régi kéziratain található rajzok részletekkel szolgálnak ehhez a történethez . . . Ez további adalék annak bizonyításához — mely bizonyíték elejétől végig megtalálható az egyházatyák írásaiban —, hogy a korai egyház általános keresztelési módja a bemerítés volt.”

A New Catholic Encyclopedia elismeri: „Nyilvánvaló, hogy a keresztelés a korai egyházban bemerítés által történt.” Nem meglepő hát, hogy ezekhez hasonló újságcímekkel találkozunk: „A katolikusok visszaállítják a bemerítéses keresztelést” (The Edmonton Journal, Kanada, 1983. szeptember 24.), „A bemerítéses keresztelés népszerűvé válik az itteni katolikusok körében” (St. Louis Post-Dispatch, 1985. április 7.), „Sok katolikus választja a bemerítés általi keresztelést” (The New York Times, 1989. március 25.), és „A bemerítéses keresztelés újra életre kel” (The Houston Chronicle, 1991. augusztus 24.).

Milyen célból?

Miért kívánta Jézus, hogy tanítványai alámerítkezzenek? Nos, ez illő jelképe volt Istennek tett, teljes szívből jövő önátadásuknak. A ’Jóhírt’ világszerte prédikálni kellett és tanítványokat kellett képezni ’minden nemzetből való emberekből’ (Máté 24:14; 28:19, NW). Ez azt jelentette, hogy Isten továbbá már nem kizárólag a zsidó nemzettel foglalkozik, olyan emberekkel, akik születésüktől fogva neki adták át magukat. Kornélius és családja voltak az első más nemzetbeli vagy nem zsidó személyek, akik elfogadták a Jézus Krisztusról szóló igazságot és alámerítkeztek.

A víz alá merítés azt mutatta, hogy akik alámerítkeztek, meghaltak annak az életformának, amely saját magukra összpontosult. Felemelkedésük a vízből azt jelképezte, hogy életre keltek Isten akaratának a cselekvésére és ezt tették első helyre az életükben éppúgy, ahogyan Jézus tette (Máté 16:24). „Az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek [szellemnek, NW] nevében” történő alámerítésük (NW) azt jelezte, hogy megtanulták és elfogadták az igazságot mindegyikről és annak ismerték el azokat, aminek a valóságban megfelelnek (Máté 28:19; vö. Cselekedetek 13:48). Az alámerítés egyszerűen csak a kezdeti lépés volt ahhoz, hogy engedelmeskedjenek Istennek és alávessék magukat az akaratának.

Az Írások nem támogatják azt a széles körben elterjedt vallásos nézetet, hogy a keresztelkedés szentség, azaz vallásos szertartás, amely érdemmel — keggyel, megszentelt állapottal, vagy szellemi áldásokkal — látja el a megkeresztelt személyt. IV. Jenő pápai bullája például — melyet az előző cikkben említettünk — a továbbiakban ezt mondta a keresztelésről: „E szentség hatása minden bűnök bocsánata, eredendőké és jelenlegieké, hasonlóképpen minden büntetés bocsánata, amely a bűnért jár. Következésképpen a múltbeli bűnök levezeklése nem vonatkozik azokra, akik megkeresztelkednek; és ha még bármilyen bűn elkövetése előtt meghalnak, azonnal eljutnak a menny királyságába és Isten meglátására.”

Jézus is alámerítkezett, pedig ’nem követett el bűnt’ (1Péter 2:22, Katolikus fordítás). Továbbá az Írások szerint a bűnök bocsánata csak Jézus Krisztus váltságáldozata által jön el. Ananiás így sürgette tárzusi Sault: „Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván . . . [Jézusnak] nevét” (Cselekedetek 22:12–16). Igen, a megmentés csak Jézus kiontott vére által lehetséges, valamint azáltal, ha hittel ’segítségül hívjuk az Úrnak nevét’ (Zsidók 9:22; 1János 1:7).

Mi a helyzet viszont Péter szavaival a 1Péter 3:21-ben? Ott ezt olvassuk: „Ami pedig ennek megfelel, most is megment titeket — ugyanis az alámerítés (nem a test szennyének eltávolítása, hanem Istenhez intézett kérelem jó lelkiismeretért) Jézus Krisztus feltámadása által”, (NW). Péter összehasonlította az alámerítést Noé tapasztalatával, ahogyan megmenekült a Vízözön vizeitől (20. vers). Noé teljes mértékben hitet tanúsított Isten iránt, családja megmentése végett bárkát épített (Zsidók 11:7). Ehhez hasonlóan, ha az emberek ma hitet gyakorolnak Jehova Istenben és abban, hogy Krisztus Jézus által megmentésről gondoskodott, akkor megmenekülhetnek ettől a jelenlegi gonosz világtól. Cselekedniük is e hit hatására kell. A bűnök megbánása, a helytelen életmódtól való elfordulás és imában Jehova Istennek tett fenntartás nélküli önátadás által Istenhez szól a kérelem jó lelkiismeretért. De az Jézus áldozatán és feltámadásán alapul — amely által bemutatta annak az áldozatnak az értékét Istennek az égben —, hogy a bűnök megbocsátást nyernek és a megmentés lehetséges (1Péter 3:22).

Te mit teszel?

Azok közé tartozol-e akik egy ideje kapcsolatban állnak Jehova Tanúival? Talán már megtetted a szükséges változtatásokat az életedben a Biblia alapelveivel összhangban, de nem tetted meg az önátadás és az alámerítés lépését. Talán Isten akaratát kívánod cselekedni, mégis esetleg attól félsz, hogy az alámerítkezés kötelezettséggel jár számodra. Következésképpen egy ideig még szeretnéd inkább elkerülni az ilyen kötelezettségeket és azt, hogy felelősséggel tartozz. Tavaly majdnem 11,5 millióan vettek részt az Úr vacsorájának megünneplésén. Azoknak a csúcslétszáma azonban, akik részt vesznek a Jóhír prédikálásában az egész év folyamán, kevesebb mint 4,5 millió volt. Ez azt jelenti, hogy körülbelül hétmillióan mutatnak valamilyen mértékű érdeklődést az igazság iránt, bár még nem alámerített Tanúi Jehovának. Természetesen sokan közülük gyermekek és új érdeklődők. De vannak olyanok is, akik részt vesznek ugyan a prédikálómunkában, de még nem merítkeztek alá. Sokan szereztek pontos ismeretet a Bibliából, de mivel még nem merítkeztek alá, nem vették még teljes mértékben igénybe Isten megmentésről történő gondoskodását.

Egy fontos dologra emlékezned kell, azzal a tudással tartozol felelősséggel, hogy megismerted, mit vár el Isten tőled. „A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak” — mondja a Jakab 4:17. Az Ezékiel 33:7–9 azt mutatja, hogy az a személy, akinek elmondják Isten parancsolatait és utasításait, az felelős azok végrehajtásáért. Így hát az a kérdés, hogy az egyén őszinte szeretetet táplál-e Isten iránt és valóban az-e a vágya, hogy tetsszen neki. Az a személy, aki igazán ilyen szeretetet érez és különleges kapcsolatot akar kialakítani Jehova Istennel, nem fogja visszatartani magát attól, hogy fenntartás nélkül átadja neki az életét. Az alámerítés nem más, mint külső jelképe ennek az önátadásnak. Szükséges lépés a megmentés felé. Az őszinte hívők alámerítkeznek (Cselekedetek 8:12).

Az a nagyszerű kilátás, amelyet Isten tartogat a hűséges és önátadott egyének számára az eljövendő új világban, sokkal többet ér minden ideiglenes előnynél, amelyet a dolgok e régi rendszere látszólag felkínálhat. Az emberektől való félelem szertefoszlik, ha figyelembe vesszük Isten hatalmas kezét (1Korinthus 10:22; 1Péter 5:6, 7). Valóban itt az idő, hogy azt kérdezd magadtól, amit az etiópiai eunuch kérdezett Fülöptől: „Mi gátol, hogy megkeresztelkedjem [alámerítkezzem, NW]?”

[Kép a 7. oldalon]

Az etiópiai eunuchhoz hasonlóan te is megkérdezed-e magadtól: „Mi gátol, hogy megkeresztelkedjem [alámerítkezzem, „NW”]?”