MINDENHATÓ

A „Mindenható” szó a héber Sad·dajʹ és a görög Pan·to·kraʹtór fordítása. Kétségkívül mindkét kifejezés az erő vagy hatalom gondolatát hordozza.

A héber kifejezés: A héber szövegben a Sad·dajʹ hétszer az ʼÉl (Isten) szóval szerepel, a „mindenható Isten”, illetve az ’Isten, a Mindenható’ megjelölésben (1Mó 17:1; 28:3; 35:11; 43:14; 48:3; 2Mó 6:3; Ez 10:5). A többi 41 helyen önmagában áll, éspedig ilyen fordításban: „a Mindenható”. A Sad·dajʹ az ʼAdhó·nájʹ (legfőbb Úr) és az ʼEló·hímʹ (Isten) szóhoz hasonlóan kiválóságot kifejező többes alak (1Mó 49:25; 4Mó 24:4; Zs 68:14).

Hogy pontosan honnan ered a Sad·dajʹ, arról viták folynak. A Septuaginta fordítói többféle görög szót is használtak rá, de Jób könyvében 16-szor a Pan·to·kraʹtór (Teljhatalmú) kifejezéssel adták vissza. Néhány esetben a görög hi·ka·noszʹ szóval éltek, amelynek jelentése: ’elegendő’ vagy ’megfelelő’ (Ru 1:20, 21; Jób 21:15; 31:2; 40:2). A későbbi görög fordítók, mint például Aquila és Szümmakhosz, követték ezt az értelmezést, és úgy adták vissza a Sad·dajʹ szót, hogy ’Elegendő (Megfelelő)’.

A mai kritikusok némelyikének véleménye jól tükröződik a The Jerusalem Bible néven ismert katolikus fordítás 1Mózes 17:1-hez fűzött jegyzetében (b lábj.): „Az általánosan elterjedt ’mindenható Isten’ fordítás pontatlan; a valószínű jelentés: ’Hegyisten’.” (Vö.: Kat., lábj.) Ez a szélsőséges felfogás azonban a Sad·dajʹ és az akkád šadū (hegy) kifejezés feltételezett kapcsolatán alapul. Az Unger’s Bible Dictionary (1965, 1000. o.) megjegyzi: „Csakhogy ez a nézet elfogadhatatlan. A Sad·dajʹ leginkább a sá·dhadhʹ (’erős’ v. ’hatalmas’) alapszóra vezethető vissza, ahogy az arab nyelvben.” (Lásd még: Benjamin Davidson: The Analytical Hebrew and Chaldee Lexicon. 702. o.)

A Bibliában a sá·dhadhʹ rendszerint pusztító erőre utal, tehát pusztítással, kifosztással kapcsolatban használatos. (Vö.: Zs 17:9; Pl 11:3.) Az Ézsaiás 13:6-ban ezt olvassuk: „Jajgassatok, mert közel van Jehova napja! Mint pusztítás [kesódhʹ] a Mindenhatótól [mis·Sad·dajʹ], úgy jön el.” Bár a bibliai használatban ehhez az alapszóhoz szervesen hozzátartozik a pusztító erejű cselekvés gondolata, némely tudós szerint a szó eredeti vagy elsődleges jelentése egyszerűen csak az volt, hogy ’erős’ vagy ’erővel cselekszik’. A The Jewish Encyclopedia (1976, IX. köt. 162. o.) ezt írja: „Lehet azonban, hogy az eredeti jelentés a ’leküzdhetetlen’ vagy ’ellenállhatatlan erő’ volt, és hogy ez az értelem él az isteni [címben].”

Jehova a „mindenható Isten” (ʼÉl sad·dajʹ) címmel utalt magára, amikor ígéretet tett Ábrahámnak Izsák megszületésére. Ez az ígéret nagy hitet kívánt meg Ábrahámtól: hinnie kellett, hogy Istennek van hatalma beváltani azt. Az ʼÉl sad·dajʹ megjelölés ezután is előfordul, amikor úgy esik szó Istenről, mint aki megáldja Izsákot és Jákobot, az ábrahámi szövetség örököseit (1Mó 17:1; 28:3; 35:11; 48:3).

Így aztán Jehova később elmondhatta Mózesnek: „Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak eddig úgy jelentem meg, mint mindenható Isten [beʼÉlʹ sad·dájʹ], de Jehova nevemen nem ismertettem meg magam velük” (2Mó 6:3). Mindez nem jelenthette azt, hogy ezek a patriarchák nem ismerték a „Jehova” nevet, hiszen maguk is gyakran használták, és mások is előttük (1Mó 4:1, 26; 14:22; 27:27; 28:16). A Mózes első könyve, amely beszámol a patriarchák életéről, csupán 6-szor tartalmazza a „(M)mindenható” szót, ezzel szemben Jehova személyneve 172-szer került bele az eredeti, héberül írt szövegbe. Noha e patriarchák a saját tapasztalatuk révén megértették, hogy Isten jogosan és minden feltételnek megfelelve viseli a „Mindenható” címet, nem volt lehetőségük teljesen átlátni, hogy mit is jelent és mit foglal magában az ő „Jehova” neve. A The Illustrated Bible Dictionary (1. köt. 572. o.) így ír erről: „Régebben, a patriarchák által tapasztalt kinyilatkozás a távoli jövő ígéreteivel függött össze. Meg kellett győznie őket arról, hogy Ő, mármint Jahve, olyan Isten (ʼél), aki képes (ez a sad·dajʹ egyik lehetséges jelentése) beteljesíteni azokat. A bokornál történt kinyilatkozás nagyobb és személyesebb volt, mert Isten hatalma és közöttük való közvetlen és tartós jelenléte mind összefonódott Jahve jól ismert nevével” (J. D. Douglas szerk.; 1980).

A hatalom azt az erőt vagy képességet foglalja magában, amelynek birtokában valaki véghez tudja vinni, meg tudja valósítani a szándékát, le tudja győzni az akadályokat vagy az ellenségeskedést. Jehova mindenható volta nyilvánvalóvá teszi legyőzhetetlen hatalmát, mely által véghezviszi szándékait. Isten „Mindenható” címe olykor a pusztító erejű cselekvéssel kapcsolatban jelenik meg. Erre példa a Zsoltárok 68:14, mely szerint ’széjjelszórja a királyokat’; a Jóel 1:15, amely leírja, hogyan jön el ’Jehova napján’ a „pusztítás [sódh] a Mindenhatótól [mi·Sad·dajʹ]”; és az Ézsaiás 13:6, amelyet a korábbiakban már idéztünk. Ez ugyanakkor arra is biztosíték, hogy ő áldani is tud (1Mó 49:25), és garancia arra, hogy a benne bízók biztonságban érezhetik magukat: „Aki a Legfelségesebb rejtekében lakozik, a Mindenható árnyékában lel szállásra” (Zs 91:1).

Jób könyvében a Sad·dajʹ 31-szer fordul elő, és a megjelenített dráma minden szereplője használja. Jól megfigyelhető, hogy Jehovának megvan a hatalma ahhoz, hogy büntessen, illetve csapással sújtson (Jób 6:4; 27:13–23), így hát akik a maguk erejében bízva azt kérdezik: „Micsoda a Mindenható, hogy szolgáljunk neki, ugyan mit érünk azzal, ha színe elé járulunk?”, azok számíthatnak rá, hogy inni fognak „a Mindenható dühödt haragjából” (Jób 21:15, 16, 20). Éppezért a Mindenhatót tiszteletteljes félelem, mi több, rettegés illeti meg, mert sem az akaratát nem lehet figyelmen kívül hagyni, sem a törvényét nem lehet áthágni büntetlenül (Jób 6:14; 23:15, 16; 31:1–3), még ha nem is látszik azonnal hatalmának megnyilvánulása (Jób 24:1–3, 24; vö.: 2Mó 9:14–16; Pr 8:11–13). Erejével és hatalmával ugyanakkor mindig és feltétlenül igazságosan él, sohasem fékevesztetten, önkényesen, szeszélyesen vagy felelőtlenül (Jób 34:10, 12; 35:13; 37:23, 24). Ebből pedig az következik, hogy az ember semmilyen alapon sem perelhet vele, és nem bírálhatja őt jogosan (Jób 40:2–5). Akik azonban igazságosságot gyakorolnak, azok bizalommal közeledhetnek hozzá, és személyes kapcsolatot ápolhatnak vele (Jób 13:3; 29:4, 5; 31:35–37). Teremtői mivoltánál fogva ő az élet és a bölcsesség Forrása (Jób 32:8; 33:4).

Az Ézsaiás 9:6-ban található messiási próféciában az „Erős Isten” („hatalmas Isten”, IMIT) cím a megígért Béke Fejedelmére vonatkozik. Ennek a kifejezésnek a héber megfelelője azonban nem a korábbiakban említett versekben szereplő ʼÉl sad·dajʹ, hanem az ʼÉl gib·bórʹ.

A görög kifejezés: A Pan·to·kraʹtór szó a Keresztény Görög Iratokban tízszer fordul elő, és ebből kilencszer a Jelenések könyvében. Alapvetően azt jelenti, hogy ’Mindenható’ vagy ’Teljhatalmú’. A Keresztény Görög Iratokban megfigyelhető előfordulása alátámasztja azt az értelmezést, hogy a héber Sad·dajʹ jelentése: ’Mindenható’, máskülönben a Héber Iratokban nem volna megfelelője a Pan·to·kraʹtór szónak.

Pál a 2Korintusz 6:18-ban a Héber Iratokból idéz, amikor arra buzdítja a keresztényeket, hogy bizonyuljanak „a Mindenható [Pan·to·kraʹtór]” gyermekeinek, távol tartva magukat a hamis imádattól és az élettelen, erőtlen bálványok használatától. Az apostol által idézett gondolatok fényében nyilvánvaló, hogy „a Mindenható” cím itt Jehova Istenre vonatkozik.

A Pan·to·kraʹtór megjelölés ugyanígy a Jelenések könyvében is mindig a Teremtőre, az örökkévalóság Királyára, Jehovára vonatkozik, mint például „Mózesnek, az Isten rabszolgájának” énekében, „és a Bárány [Jézus Krisztus]” énekében, amely úgy köszönti Jehova Istent, mint aki méltó arra, hogy minden nemzet őt imádja és félje (Je 15:3; vö.: Je 21:22). Az, hogy ez a cím Jehova Istenre értendő, a Jelenések 19:6-ban használt Halleluja (Dicsérjétek Jahot!) szóból is nyilvánvaló. Az „aki van, aki volt, és aki eljön” kifejezésről (Je 1:8; 4:8) ugyancsak elmondható, hogy egyértelműen az örökkévalóság Istenére utal (Zs 90:2), aki nem csupán a hajdani időkben „volt” a Mindenható, hanem az is marad, és mint ilyen ’jön el’, amikor kinyilvánítja teljhatalmát. Itt megint csak pusztító erejű cselekvésről van szó – amire azután kerül sor, hogy Jehova ’magához veszi nagy hatalmát’, hogy királyként uralkodjon –, hiszen kiontja haragját a vele dacoló nemzetekre ’a mindenható Isten nagy napjának háborújában’ (Je 11:17, 18; 16:14). A ’mindenható Isten dühödt haragját’ a leírás szerint a Fia, Krisztus Jézus, vagyis „az Isten Szava” nyilvánítja ki a nemzetekkel szemben mint Isten felkent királya (Je 19:13–16). Mindamellett az Istentől jövő bírói döntéseknek e roppant nagy erejű megnyilvánulásai minden esetben teljes összhangban vannak az Ő igazságra és igazságosságra vonatkozó irányadó mértékeivel (Je 16:5–7; lásd: ISTEN).