MEDENCE

A Szentírás nem közöl részleteket arról, hogy az ókorban milyen medencéket használtak, bár az ilyesmik rendszerint agyagból, illetve fából vagy fémből készültek. A medencének fordított héber szaf szót edénynek, tálnak vagy serlegnek is lehet fordítani. Ezen tárgyak némelyikét háztartási eszközként használták, mint például azokat, amelyeket sok mindennel együtt az Absolon elől menekülő Dávidnak és a vele levő népnek vittek (2Sá 17:27–29). Arra az eszközre is ezzel a szóval utaltak, amelybe az Egyiptomban lévő izraeliták a pászkaáldozat vérét tették (2Mó 12:22), illetve azokra is, amelyeket a templomból Nabukodonozor elvitt Babilonba (Jr 52:19). Jehovát úgy mutatja be a Biblia, mint aki prófétailag ezt jelenti ki: „Íme, serleggé [szaf] teszem Jeruzsálemet, amely minden körülötte lévő népet megtántorít” (Za 12:1, 2). A görög ni·ptérʹ szóval arra a ’mosdótálra’ (v. ’medencére’, Szep.) utaltak, amelyet Jézus használt, amikor megmosta a tanítványai lábát (Jn 13:5; vö.: Int).

Felhasználása a szentélyben: A medencéket szent célokra is használták Jehova imádatával kapcsolatban a hajléknál és a későbbi templomoknál. Annak megfelelően, ahogyan Jehova Mózest utasította, a hajlék felszerelései között volt egy vízzel megtöltendő, nagy medence. Rézből készült, és rézállványon nyugodott a találkozás sátra meg az oltár között, hogy a főpapnak és a többi papnak legyen víz a kéz- és lábmosáshoz a találkozás sátrába való belépés előtt vagy az oltárnál végzett szolgálat előtt (2Mó 30:17–21; 31:9; 40:30, 31). Hogy elkészítsék ezt a medencét, melyet néhány fordítás mosdónak (Szep.; Kár., 1918) vagy kádnak (Káldi, 1865) ír, „a női szolgáknak a tükreit” használták fel, „akik szervezett szolgálatot végeztek a találkozás sátrának bejáratánál” (2Mó 38:8; lásd még: ÚBJ, jegyz.).

A maszoréta szöveg szerint nincs kimondott utasítás a hajlék medencéjének szállítására vonatkozóan. A görög Septuaginta viszont (amely összhangban van az ókori szamaritánus Pentateuchusszal) hozzáfűzi a 4Mózes 4:14-hez: „És vesznek egy bíbor leplet, és betakarják vele a medencét meg annak talpát, és kék bőrborítást helyeznek rájuk, és [ezeket] rudakra teszik.”

A héber kí·jórʹ szó – melynek jelentése ’medence’ vagy ’kád’ – a hajlék medencéjét jelöli (2Mó 35:16, Rbi8, lábj.). Ezzel a szóval utalnak arra a tíz medencére is, amelyet Salamon készíttetett templomi használatra, és amelyben az égő felajánláshoz valókat öblítették le (2Kr 4:6, 14).

A Hírám által templomi használatra készített tíz rézmedence (rézüst, KNB, Káldi) mindegyikébe „negyven bát”, azaz kb. 880 l víz fért. Ha ezek a medencék félgömb alakúak voltak, az azt jelentené, hogy 1,8 m átmérőjűek lehettek. De persze ha öblösödtek, és felfelé kissé szűkültek, akkor más lehetett a méretük. Meg kell jegyeznünk, hogy a Biblia nem mond részleteket a formájukról, csak annyit árul el, hogy „mindegyik medence négy könyök volt”. Mindegyik egy négykerekű szállítókocsin volt, melyen szakértelemmel készített díszek és vésetek voltak; öt szállítókocsi a ház jobb oldalán, öt a bal oldalán volt (1Ki 7:27–39).

Egy másik, nagy medence az a méretes, díszes öntött tenger volt, amely 12 bikaszobron állt, és amelyet „jobb oldalon”, a háztól „keletre, dél felé” helyeztek el. Ebben tárolták a vizet a papok számára. Kör alakú volt, peremtől peremig 10 könyök (4,5 m), magassága pedig 5 könyök (2,2 m) (2Kr 4:2–6, 10).