FÜST

Szerves anyagok égéséből származó gázok és szénrészecskék koromszerű, látható keveréke; pára vagy felhő, mely füsthöz hasonlít. Azonkívül, hogy sokszor szó szerinti értelemben szerepel a füst szó (héb.: ʽá·sanʹ; gör.: ka·pnoszʹ), a Szentírás többször is használja jelképes értelemben, és magának a füst megjelenésének is átvitt értelmet tulajdonít.

Jehova jelenléte és haragja: Jehova a jelenlétét többször egy füstfelhővel tette nyilvánvalóvá, és ezt időnként tűz is kísérte (2Mó 19:18; 20:18; Ézs 4:5). Ugyanezen a módon szimbolizálta a jelenlétét két, templomról szóló látomásban is, melyeket Ézsaiás próféta, illetve János apostol látott (Ézs 6:1–6; Je 15:8; lásd: FELHŐ, FELLEG).

A füst kapcsolatban van Jehova lángoló haragjával is (5Mó 29:20). Azok, akik Izraelben eltértek az igaz imádattól, és hamis Isteneket kezdtek imádni, a Szentírás szerint olyanok, mint a „füst” Isten orrában, ami azt jelenti, hogy felkeltik nagy haragját (Ézs 65:5).

Figyelmeztetés vagy előjel: Háborúban füstjelekkel üzentek egymásnak a városok, illetve a hadseregen belül az egyes csapatok (Bí 20:38–40). A füst azt is jelezte, hogy valamit felégettek, például erről tanúskodott egy távoli városból felszálló füst is (1Mó 19:28; Jzs 8:20, 21). Átvitt értelemben utalhatott egy előrenyomuló hadseregre is, amely pusztítást végez; ezzel a pusztítással gyakran együtt járt az is, hogy felégették a meghódított városokat (Ézs 14:31).

Tehát a felszálló füstoszlop vagy füstfelhő jelképes értelemben egy figyelmeztető jellé vált, valamilyen közelgő bajnak vagy pusztításnak az előjelévé (Je 9:2–4; vö.: Jóe 2:30, 31; Cs 2:19, 20; Je 9:17, 18). A zsoltáríró ezt mondta a gonoszokról: „Füstben enyésznek el” (Zs 37:20). Továbbá a füst jelképezte a pusztítás tényét is (Je 18:9, 18). Az „időtlen időkig” felszálló füst tehát minden bizonnyal azt szimbolizálja, hogy valaki vagy valami teljesen és örökre elpusztul; Ézsaiás például ezt a próféciát mondta Edom ellen: „időtlen időkig felszáll a füstje” (Ézs 34:5, 10). Edom mint nemzet megszűnt létezni, és a földje a mai napig elhagyatott, ezt mind a bibliai beszámolókban lévő kijelentések, mind pedig a történelmi feljegyzések igazolják. Ugyanígy a Jelenések 18:8 megjövendöli Nagy Babilon örök pusztulását, a Jelenések 14:9–11 pedig arról beszél, hogy hasonló ítéletet hoznak azokkal szemben, akik a „vadállatot” és a képmását imádják.

További jelképes értelem: Mivel a füst általában gyorsan szétoszlik, majd eltűnik, ezért időnként olyan dolgokat jelképez, amelyek ideiglenesek vagy mulandóak. Ilyen értelemben használja a Szentírás Isten ellenségeire (Zs 68:2), a bálványimádókra (Hó 13:3) és az elnyomottak megrövidült életére is (Zs 102:3).

„Amilyen az ecet a fogaknak, és a füst a szemnek, olyan a lusta ember azoknak, akik kiküldik őt” – mondja a példabeszéd. Ahogyan a füst csípi és marja a szemet, úgy az a személy is, aki lusta embert fogad fel, a saját érdeke ellen cselekszik (Pl 10:26).

A zsoltáríró, miközben arra várt, hogy Jehova megvigasztalja őt, a következőt mondta: „olyan lettem, mint a bőrtömlő a füstben” (Zs 119:83). A Közel-Keleten használt bőrtömlők, melyeket a falra akasztottak, ha nem használták őket, a ház füstjétől kiszáradtak és összezsugorodtak. Jelképesen ilyenné vált a zsoltáríró, amikor az üldözői kezébe került.

Jehova, amikor a teremtményeiről beszélt Jóbnak, felhívta a figyelmét a leviatánra. Ezt mondta: „Orrlyukából füst tör elő, mint a kákával begyújtott kemencéből” (Jób 41:20). Sok bibliatudós úgy hiszi, hogy Isten itt a krokodilra utalt. Amikor ez az állat feljön a víz alól, és kifújja a levegőt, akkor sűrű, gőzhöz hasonló vízpermet keletkezik, és mennydörgő hang hallatszik.

Áldozati füst: Egy másik héber szó, a qá·tarʹ az áldozati füstre utal, legyen az a füstölőszer füstje vagy az oltáron bemutatott bármilyen más áldozat füstje (1Kr 6:49; Jr 44:15). Az áldozati füst kellemes illatul szállt fel annak a Személynek, akinek bemutatták az áldozatot (1Mó 8:20, 21; 3Mó 26:31; Ef 5:2).