Legyen meg benned az önfeláldozás szelleme!

ROLFa nagyra értékelt alkalmazottnak számított munkahelyén. Amikor elhatározta, hogy részidős munkabeosztást kér, hogy több időt tölthessen el a keresztény szolgálatban, munkaadója készségesen beleegyezett. Ennek eredménye az volt, hogy Rolf éveken át élvezhette az úttörő munka kiváltságát. E kedvező munkakörülmények azonban egyik napról a másikra megváltoztak. Rolf olyan remekül képzett dolgozónak bizonyult a munkahelyén, hogy a cég a továbbiakban marketing igazgatóként akarta őt foglalkoztatni. Az új állás természetesen csábítóan nagy fizetéssel járt, s egyben remek kilátása nyílt a további előmenetelre. De a részidejű munka többé nem lett volna elérhető számára.

Rolfnak egy feleséget és két gyermeket kellett eltartania, és így ez a többletkereset jól jött volna neki. Az ajánlatot mégis elutasította és egy másik állást pályázott meg, ahol megtalálja a számítását mind szellemi, mind anyagi téren. Rolf munkaadója meglepődött e döntés hallatán. A főnöke, mivel felismerte, hogy teljesen hiábavaló lenne nagyobb fizetést felajánlani, erre a következtetésre jutott: „A maga meggyőződésével én nem vehetem fel a versenyt.”

Igen, Rolfnak valódi meggyőződése volt. De volt egy másik tulajdonsága is — az önfeláldozás szelleme. Ez a szellem nagyon ritka a mi önengedékeny világunkban. Mégis olyan életmódhoz vezethet, amely hasznos, és megelégedést ad. De mi is az önfeláldozás szelleme? Mi jár együtt vele? S mit kell tennünk ahhoz, hogy rendelkezzünk vele?

A Biblia követelménye

Feláldozni valamit annyit jelent, mint valamely értékes dolgot feladni vagy lemondani róla. Az áldozat mindig is az igaz imádat részét képezte az első hűséges Tanú, Ábel ideje óta, aki „nyájának zsengéiből” ajánlott fel áldozatot Istennek (1Mózes 4:4). A hit emberei, mint Noé és Jákob szintén így jártak el (1Mózes 8:20; 31:54). Az állatáldozatok a Mózesi Tövény fontos jellegzetességei közé tartoztak (3Mózes 1:2–4). E Törvény alatt levő imádókat azonban figyelmeztették, hogy csakis vagyonuk legjavát ajánlják fel. Hibás állatokat nem mutathattak be áldozatként (3Mózes 22:19, 20; 5Mózes 15:21). Amikor a hitehagyó izraeliták megszegték ezt a törvényt, Isten ezekkel a szavakkal feddte meg őket: „Amikor sánta állatot mutatsz be [áldozatul, azt mondod]: ’Semmi rossz nincs benne’. Vidd el kérlek, a kormányzódhoz. Örömére szolgálsz-e, vagy kegyesen fogad-e téged? . . . Nekem örömömre szolgál-e az a te kezedből?” (Malakiás 1:8, 13).

Az áldozat bemutatásának alapelve helyet kapott a keresztény imádatban is. De mivel Krisztus megfizette a teljes váltságdíjat, az állatáldozatok többé már nem elfogadhatóak Isten előtt. Így felvetődik a kérdés, mit áldozhatnak fel a keresztények, hogy az elfogadható legyen? Pál a Róma 12:1-ben ezt írja: „Következésképpen, nyomatékosan kérlek titeket, testvérek, Isten könyörületességére, hogy mutassátok be a ti testeteket élő, szent, Isten előtt elfogadható áldozatul, mint ésszerűségetek erejével végzett szent szolgálatot.” Mily meglepő változás! Holt állatok testének feláldozása helyett, a keresztényeknek saját magukat — erejükat, vagyonukat, és képességeiket kellett élő áldozatként bemutatniuk. S miként Izraelben, Jehova most sem fogad el „sánta”, vagy félszívű áldozatokat. Megköveteli imádóitól, hogy mindenük legjavát adják, hogy teljes szívvel, lélekkel, elmével és erővel szolgálják őt (Márk 12:30).

Az önfeláldozó szellem ily módon sokkal többet foglal magában, mint hogy az ember egyszerűen igazodik az összejöveteli időrendhez és aktívan részt vesz a keresztény szolgálatban. Komoly elhatározást jelent, hogy bármi áron Isten akaratát cselekedjük. Azt jelenti, hogy készségesen vállaljuk a nehézségek és kényelmetlenségek elszenvedését. „Ha valaki utánam akar jönni — mondta Jézus —, tagadja meg magát, vegye fel a kínoszlopát és folyton kövessen engem” (Máté 16:24). Személyes becsvágy vagy anyagi célok, nem jelenthetnek súlyponti kérdést a keresztény számára. A keresztény életének középpontjában az áll, hogy először Isten Királyságát és az Ő igazságosságát keresi (Máté 6:33). S ha a szükség úgy kívánja, készen áll arra, hogy „felvegye a kínoszlopát”, elszenvedve üldözést, szégyent, sőt még a halált is!

Az önfeláldozásból származó áldások

Ezekkel a kijózanító lehetőségekkel szembenézve, az ember természetesen elgondolkodhat azon, hogy az önfeláldozás vajon megéri-e mindezt. Azok számára, akik szeretik Jehova Istent és szeretnék látni, hogy nevét tisztelet övezze biztosan megéri (Máté 22:37). Gondolj csak a Jézus Krisztus által felállított tökéletes példára! Földre jövetele elött magasztos állásnak örvendett az égben mint szellemi teremtmény. Mégis miként a tanítványainak mondta, ő ’nem a saját akaratát igyekezett cselekedni, hanem Isten akaratát, aki elküldte őt’ (János 5:30). Ő ezért készségesen „megüresítette magát és rabszolga formát vett fel, és hasonló lett az emberekhez. Sőt, mi több, amikor úgy jelent meg mint ember, megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, igen, a kínoszlopon való halálig” (Filippi 2:7, 8).

Az ilyen áldozatok nem bizonyultak gyümölcsteleneknek. Mivel Jézus hajlandó volt „feladni lelkét barátai érdekében”, ki tudta fizetni a váltságdíjat, ezáltal képesítve a tökéletlen embert, hogy akár az egekben nyerjen halhatatlanságot, akár a földön örökké tartó életet (János 3:16; 15:13; 1János 2:2). Azáltal, hogy feddhetetlenségét tökéletesen megőrizte, nagy tiszteletet szerzett Jehova nevének (Példabeszédek 27:11). Egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy Jehova megáldotta őt önfeláldozó életútjáért! „Isten is felmagasztalta őt mindenkinél magasabb állásba, és kegyesen olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött áll” (Filippi 2:9).

Jézus természetesen Isten egyetlen-nemzett Fia volt. Vajon Isten másokat is megjutalmaz, akik áldozatokat hoznak érte? Igen, és ezt sok példa mutatja mind az ősi időkből, mind napjainkból. Gondolj csak a moabita nőről, Ruthról szóló bibliai beszámolóra. Ő nyilvánvalóan izraelita férjétől szerzett tudomást Jehováról. Férje halála után komoly döntés előtt állt. Ott marad-e abban a pogány országban, ahol született, vagy útra kel idős anyósával, Naomival az Ígéret földjére? Ruth az utóbbi lehetőséget választotta, noha ez azt jelentette számára, hogy fel kell áldoznia a szüleivel való együttlétet, s talán még egy újabb házasság kilátását is. Ruth azonban megismerte Jehovát, és az a vágya, hogy Jehovát az Ő választott népe közt imádja, arra késztette őt, hogy ragaszkodjon Naomihoz és kitartson mellette.

Jutalmat kapott-e Ruth ezért az önfeláldozásért? Bizony kapott! Egy Boáz nevű földbirtokos idővel feleségül vette őt, és Ruth anyjává lett egy fiúnak, Obednek, és ezáltal Jézus Krisztus ősanyjává lett (Máté 1:5, 16).

Hasonlóképpen, áldásoknak örvendhettek Isten önfeláldozó szolgái az újabb korban is. William R. Brown, például, akit csak „Bibliás” Brown-nak ismertek, l923-ban elhagyta nyugat-indiai otthonát, hogy az elsők között vegye ki részét a prédikálómunkából Nyugat-Afrikában. Felesége és leánya is elkísérte őt. Végül Nigériába költözött, ahol a prédikálómunka akkor kezdett el gyümölcsöket teremni. Egy amerikai származású Vincent Samuels nevű színesbőrüvel és egy másik Tanúval, a nyugat-indiai Claude Brownnal együtt „Bibliás” Brown jelentős szerepet játszott a Nyugat-Afrikában végzett munka korai szakaszában.

Ma több mint 187 000 hírnök szolgál Sierra Leonéban, Libériában, Ghánában és Nigériában, azokon a területeken, ahol annak idején „Bibliás” Brown és társai úttörősködtek. Halála előtt, 1967-ben „Bibliás” Brown ezt mondta: „Mily boldogság látni, amint férfiak és nők megtanulnak engedelmeskedni Isten Királysága Jóhírének!” Igen, önfeláldozó életpályájáért gazdag áldásokban részesült.

Az önfeláldozás gyakorlásának módjai

Milyen módokon lehet ugyanezt a szellemet napjainkban is felmutatni? Az egyik módja ennek, hogy hetente rendszeresen részt kell vennünk a házról házra végzendő szolgálatban (Cselekedetek 20:20). Lehetséges, hogy ez — különösen a heti fáradalmas világi munka befejezése után — nem lesz kifejezetten könnyű. Önfegyelemre és jó időbeosztásra lehet szükségünk. A szolgálattal járó örömök azonban messze felülmúlják az eltűrt kényelmetlenségeket. Hiszen kiváltságunk lehet, hogy segítünk valakinek abban, hogy ’Krisztus levelévé legyen . . . , amelyet nem tintával, hanem az élő Isten szellemével, nem kőtáblákra, hanem a szívek hústábláira, írtak be’ (2Korinthus 3:3).

Azáltal, hogy gondosan ’megvásárolták az alkalmas időt’ esetleg a világi munka vagy a szórakozás idejét csökkentve, egyeseknek sikerült növelni a prédikálómunkára fordított időt (Efézus 5:16). Sokan úgy osztják be az idejüket, hogy legalább egyszer egy évben élvezhessék a kisegítő-úttörőszolgálat kiváltságát. Másoknak sikerül folyamatosan szolgálni mint kisegítő útörőknek vagy mint általános úttörőknek. Másfajta áldozatnak számít, ha valaki olyan területre költözik, ahol több Királyság-hírnökre van szükség. Ez gyakran gyökeres változtatásokat jelent az életmódban, komoly vesződségekkel jár, azt jelenti, hogy új kultúrákhoz és szokásokhoz kell igazodni. Az áldások azonban, amelyek abból fakadnak, ha még teljesebben kiveszed részed abból, hogy másokat élethez segíts, megérik az ilyen áldozatokat.

A kanadai születésű John Cutforth személyesen meggyőződött erröl. Miután megszerezte az Őrtorony Gileád Biblia Iskola képesítését, misszionáriusnak jelölték ki Ausztráliába. „Milyen távol kerültem az otthonomtól! — emlékezett vissza Cutforth testvér. — Visszatérek-e valaha is Kanadába, hogy viszontlássam szüleimet és barátaimat még Armageddon előtt? Az egyetlen módja annak, hogy ezt kiderítsem az volt, ha útnak indulok.” Cutforth testvér elment, és nem bánta meg ezt az áldozatot. A későbbi években az élére állt a tanúskodó munkának Pápua Új-Guineában, és még most is ott szolgál változatlan buzgalommal, miután 50 évet töltött el a teljes idejű szolgálatban. Egy alkalommal így nyilatkozott: „Ha az ember mindig arra törekszik, hogy szorosan kövesse Jehova vezetését és elfogad bármely megbízást, amit Isten jónak lát, hogy ráruházzon, az örömöt, boldogságot és megelégedést fakaszt és számtalan jó barátot szerez.”

Egészségi állapot, pénzügyi helyzet, valamint családi kötelezettségek természetesen korlátozhatják az embert a szolgálatban; nem mindenkinek van meg tehát a lehetősége, hogy mint úttörő és misszionárius szolgálhasson. De határozd el, hogy kiveszed részedet az összejövetelek látogatásából és a szántóföldi szolgálatból, amilyen mértékben csak lehetséges, és nem hagyod, hogy kisebb kényelmetlenségek, mint például kedvezőtlen időjárás elriasszanak (Zsidók 10:24, 25). Lehetőséged nyílhat arra is, hogy több időt áldozz Isten Szavának személyes tanulmányozására. Egyes családok úgy érik ezt el, hogy korlátozzák az időt, amelyet a tv-műsorok megtekintésével töltenek, vagy talán hetenként egy este „nincs tévé nézés”, sőt egyáltalán nem is néznek tévét. Azáltal, hogy időt biztosítasz a személyes tanulmányozásra, sokkal valószínűbb, hogy a „dicséret áldozata” — amellyel ’nyilvános kijelentést teszel az ő nevéről’ az összejöveteleken és a szántóföldi szolgálatban — jobb minőségű áldozatnak bizonyul majd (Zsidók 13:15).

Ne feledd, hogy a prédikálómunka elérkezett végső szakaszába. Isten rövidesen végrehajtja ítéletét ezen az önző és önengedékeny világon (Sofóniás 2:3). Isten kegyeinek megőrzése végett nem lehetünk magunkkal szemben elnézőek. ’Testünket élő, szent, Isten előtt elfogadható áldozatként’ kell bemutatnunk (Róma 12:1). Nagy boldogság és elégedettség származik az ilyen szellemből. Sőt segít nagyobb örömet találni a szolgálatunkban. Egyben megörvendezteti Jehova Isten szívét! (Példabeszédek 27:11).

Őrizzük meg hát az önfeláldozás szellemét! Ne habozzunk akár önmagunkat is adni másokért és a Királyság-érdekek előmozdításáért! Pál buzdítása így hangzik: „Ne felejtsetek el jót tenni és javaitokat másokkal megosztani, mert az ilyen áldozatokban gyönyörködik Isten” (Zsidók 13:16).

[Lábjegyzet]

[Kép a 26. oldalon]

Időt találni a személyes bibliatanulmányozásra és a szántóföldi szolgálatra talán áldozatot kíván tőlünk, de jutalommal jár

[Kép a 28. oldalon]

W. R. Brown és John Cutforth, mindketten gazdag áldásokban részesültek önfeláldozó életpályájukért