Prédikáljuk tovább a Királyságot

„A királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek; és akkor jön el a vég” (MÁTÉ 24:14).

1., 2. a) Mi ennek a századnak legfontosabb munkája, és milyen mértékben végzik azt? b) Mi bizonyítja, hogy Jehova áldása van ezen a munkán?

ISTEN Királysága jó hírének prédikálása az évszázad legfontosabb munkája. A Mindenható Isten kívánja, hogy ezt tegyük, és ez a munka az ő prófétai Szava teljesedéseként végbe is megy. Az erre való reagálásod örök sorsodra is kihatással lesz (1Korinthus 9:16, 23).

² Lelkesítő azt látni, hogy azok száma, akik részt vesznek ebben a prédikáló-munkában, egyre növekszik, és ma már eléri a több mint hárommilliót. A teljes idejű szolgálatba is minden eddiginél többen lépnek be. Sokkal több érdeklődő fogadja el a bibliatanulmányozást és tesz erőfeszítéseket, hogy megismerje Isten akaratát.

3. Mit mondhatnak egyesek arról, hogy tovább kell-e végezni a jó hír prédikálását?

³ Időnként azonban néhányan „felhagynak a jó cselekvésével” és ’elcsüggednek’ a prédikáló-munkát illetően (Galata 6:9; Zsidók 12:3). Talán azt mondják, hogy az ő területükön már nagymértékben hirdették a jó hírt és az emberek már állást foglaltak és csak bosszankodnak, amikor meglátogatják őket otthonaikban. Akik pedig végzik a prédikáló-munkát, nagyon kevés eredményt érnek el, ha egyáltalán elérnek valamit. Ezért úgy érzik, hogy a munka talán alapjában véve be is fejeződött, nincs szükség a folytatására. Hol a hiba az ilyen gondolkozásban?

Miért folytassuk?

4. Mi kell hogy indítson bennünket a prédikálás folytatására még olyan területen is, ahol a reagálás nagyon gyér?

⁴ Először is a mi hűséges kitartásunk a prédikáló-munkában nem függ attól, hogy az emberek hallgatnak-e rá vagy sem. Jeremiás 40 évig prédikált Jeruzsálemben, noha nagyon kevesen hallgattak rá és sokan kegyetlenül ellene álltak. Vajon miért tartott ki mégis a prédikálásban? Azért, mert Jehova parancsára végezte a munkát, és annak a prófétai ismerete kényszerítette a beszédre, aminek Jeruzsálemen be kellett teljesednie (Jeremiás 1:17–19). Ezt mondta: „Olyannak bizonyult szívemben, mint a csontjaimba zárt égő tűz; és én elfáradtam abban, hogy visszatartsam, és képtelen voltam elviselni” (Jeremiás 20:7–10). A mi helyzetünk is éppen ilyen. Jehova parancsolta meg Jézus Krisztuson keresztül, hogy a „jó hírt” prédikálni kell az egész lakott földön (Máté 24:14). Ha az emberek nem hajlandók meghallgatni, az alkalmat ad nekünk a Jehova iránti szeretetünk és önátadásunk mélységének kimutatására, amennyiben kitartunk a helyes cselekvésben (1János 5:3). Emellett, ha elgondolkozunk azon, ami a közeljövőben vár az emberiségre, hogyan tudnánk magunkat visszatartani attól, hogy megkíséreljük figyelmeztetni szomszédainkat? (2Timótheus 4:2).

5. a) Milyen más okból kell még kitartanunk a prédikáló-munkában? b) ‹Hogyan lehet a prédikáló-munka alap az ítélkezésre?

⁵ Ezenfelül, Jeremiás prédikálása valójában az ítélkezés munkája volt. I. e. 607-ben, Jeruzsálem elestekor egyetlen halált szenvedő vagy rabságba jutó sem mondhatta, hogy nem tudja, miért történik ez velük. Hiszen már 40 évvel korábban figyelmeztette őket Jeremiás pontosan erre a végkimenetelre, ha továbbra is lázadoznak Jehova ellen. (Vö. Ezékiel 2:5.) Éppen úgy ma is a jó hír hirdetése „tanúskodás végett minden nemzetnek” alapul szolgál az ítélkezésre. Pál apostol tisztázza ezt, amikor megállapítja, hogy Jézus Krisztus majd „bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent és [azokon], akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézusról szóló jó hírnek” (2Thessalonika 1:8, 9). Az emberek a jó hírre történő reagálásuk szerint lesznek megítélve. Éppen ezért a prédikáló-munkát folytatni kell, hangosan és világosan egészen a végig (Jelenések 14:6, 7). Semmi sem akadályozhatja meg ezt az életfontosságú üzenetet abban, hogy eljusson az emberekhez olyan gyakran, amilyen gyakran csak lehet. Ez nagy felelősséget ró Jehova összes önátadott szolgájára.

6. Noha talán széles körben ismeretes az üzenetünk, miért kell mégis kitartanunk a prédikálásban?

⁶ Igaz, talán már a területünk minden részén hirdettük a jó hírt. De oly sok minden történik ma a világon, hogy ha sok ember hallotta is az üzenetünket, nemsokára elfelejtenék, ha abbahagynánk a prédikálást. Gondolj a forradalmakra, terrorista akciókra, sztrájkokra, botrányokra, és egyéb eseményekre, melyeket széles körben ismertetnek. Ott vannak aztán a népszerű szórakozások válfajai és egyéb kikapcsolódások. Tovább kell folytatnunk a prédikásást, hogy állandóan az emberek előtt legyen az üzenetünk ezeknek az egyéb dolgoknak ellenére, amelyek igényt tartanak a figyelmükre.

7. Mennyiben hasonlít ma sokak reagálása az izraeliták reagálásához Ésaiás prófétálására, de miért ne rettentsen el ez minket a prédikálástól?

⁷ Midőn sokan megpróbálnak figyelmen kívül hagyni bennünket, arra kell gondolnunk, miféle népnek prédikált Ésaiás. Jehova ezt mondta neki: „Mert lázadó nép ez; hazug fiak, fiak, akik nem akarják hallani Jehova törvényét; akik azt mondják a látóknak: ’Ne lássatok!’, és azoknak, akiknek látomásaik vannak: ’Ne idézzetek fel nekünk őszinte dolgokat. Szóljatok nekünk sima dolgokat, idézzetek fel nekünk megtévesztő dolgokat. Térjetek le az útról, térjetek el az ösvénytől. Intézzétek úgy, hogy megszűnjön számunkra Izrael Szentje!’ ” Ésaiás azonban tovább hirdette hűségesen a népnek: „Jehova az ítélet Istene. Boldogok, akik kitartóan várják őt” (Ésaiás 30:9–11, 18). Nekünk ugyanígy kell tenni. Mindaddig, amíg kitartunk, az üzenetünk behatol bizonyos fokig. Egyesek figyelembe veszik, mások viszont nem. De mindannyiuknak alkalmuk lesz hallani.

’Hogyan fogják hallani?’

8. Noha úgy tűnhet, hogy az emberek állást foglaltak már az igazság ellen, milyen tényezők változtathatják meg gondolkodásmódjukat?

⁸ Talán úgy érezzük, hogy a mi területünkön határozottan állást foglaltak az emberek, elhatározták, hogy elvetik az üzenetünket vagy egyenesen ellenzik azt. Ne felejtsük el azonban, hogy az emberek állandóan változnak. Olyan új gondokkal vagy helyzetekkel kerülhetnek szembe holnap, a jövő héten, vagy a jövő hónapban, amelyek fogékonnyá tehetik őket az igazság iránt. Hallhatnak megrázó eseményekről a világban, esetleg gazdasági kudarc érheti őket, betegség vagy haláleset következhet be a családban. Az ilyen dolgok felébreszthetik őket, és az emberek talán meg akarják ismerni a szerencsétlenségük okát. Ha kitartóan prédikálunk, tudni fogják, hová kell fordulniuk.

9. Mennyiben lehet a mi munkánkat a mentőcsapatok munkájához hasonlítani csapás sújtotta területen?

⁹ A mi helyzetünk mentőcsapatok helyzetéhez hasonlítható a csapás sújtotta vidéken, mint például földrengés után. Némelyikünk talán olyan területen dolgozik, ahol kevesebb túlélőt lehet találni, az a tény azonban, hogy a többi munkatársaik több túlélőt találnak más területen, nem gyengíti vagy lassítja le őket, és nem hagynak fel a kutatással. A mentő munkások még akkor is tovább folytatják fáradhatatlanul a kutatást, amikor már úgy érzik, hogy talán nincs több túlélő a nekik kiutalt területrészen. És aztán néha mégis találnak még túlélőt. A kutatást csupán akkor fújják le, amikor az eltelt időből nyilvánvaló, hogy nincs több remény. Nos, a mi kutatásunk még nincs lefújva, és mi ezrével és ezrével találunk még olyanokat, akik meg akarnak szabadulni ettől a régi világtól és túl akarják élni a „nagy nyomorúságot” (Jelenések 7:9, 14). Még olyan területeken is van némi eredmény, amelyet alaposan bemunkáltunk és a legtöbb ember nem reagált. Sőt még ennél több ok is szól amellett, hogy folytassuk a prédikálást.

10. A Róma 10:13, 14 szerint, csupán hogyan tudják meg az emberek, hova forduljanak, hogy megtalálják az igazságot?

¹⁰ Az embereket állandóan emlékeztetni kell arra, hogy „mindenki, aki Jehova nevét hívja segítségül, megmentésben részesül”. Azonban, ahogy Pál folytatja a Rómabeliekhez írt levelében, „hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek viszont abban, aki felől nem hallottak? Hogyan hallanának felőle prédikáló nélkül?” (Róma 10:13, 14). Ezek a szavak szolgálatra ösztönöznek bennünket, megértetik velünk, hogy ki kell tartanunk Isten Királysága jó hírének a prédikálásában.

11. Milyen felelősséggel tartozunk azoknak a fiataloknak, akik a felnőtt korhoz közelednek?

¹¹ Ahogy telt a vég ideje, gyermekek születtek és nőttek fel a felnőtt korig, vagy a felelősség koráig. Ezek a fiatalok gyakran figyelmen kívül hagyták az igazságot. A szüleik nem fogadták el az üzenetet, sőt ellene beszéltek. De ma már ezek a fiatalok elég idősek ahhoz, hogy saját maguk gondolkozzanak el komolyan a világ állapotán, a jövőjükön, és az életcéljukon. Nekik is segítségül kell hívni Jehovát, ha megmentést akarnak nyerni. De „hogyan higgyenek abban, aki felől nem hallottak”? (Róma 10:14). Ezek a tizenévesek vagy fiatal felnőttek sok esetben fogékonnyak az igazságra, keressük hát meg őket és prédikáljunk nekik.

12. Mennyiben alkotja Jehova irgalmának kifejezését az, hogy folytatjuk a Királyság-prédikálás munkáját?

¹² Az a tény, hogy még nyitva áll az út a prédikálásra, Jehova irgalmának egyik kifejezése. Péter apostol írta: „Jehova nem lassú az ígéretét illetően, mint ahogy némelyek lassúságnak tekintik, hanem türelmes irántatok, mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki bűnbánatra jusson” (2Péter 3:9, 15). Jehovának az a kívánsága, hogy mindenféle ember megmentésben részesüljön, nem csupán abban jut kifejezésre, hogy türelmesen időt enged az ítéletnek végrehajtása előtt, hanem abban is, hogy állandóan felhívja az embereket: térjenek meg hozzá és meneküljenek meg (2Timótheus 2:4). Amikor tovább folytatjuk a jó hír prédikálását, felhívjuk a figyelmet Isten irgalmára, és ezzel dicsérjük őt.

Kerüljük el a vérbűnt

13., 14. a) Mennyiben lehet a mi prédikáló-munkánkat az Ezékiel próféciájában említett őrálló munkájához hasonlítani? b)  Miért mondhatta Pál, hogy „tiszta vagyok minden ember vérétől”, és miért csak Jehova Tanúi mondhatják el ezt ma?

¹³ Jehova önátadott tanúinak az a kötelezettsége, hogy figyelmeztessék az emberiséget Isten eljövendő ítéletére, ahhoz a felelősséghez hasonlítható, amelyet Ezékiel viselt a maga idejében. Őt őrállóvá jelölte ki Jehova Izrael háza fölé. Az ő megbízása arra szólt, hogy figyelmeztesse az izraelitákat a kivégzésre, amely rájuk következik, ha nem térnek meg gonosz utaikról. Ha ő, mint őrálló nem szólja a figyelmeztetést, a kivégzés mindenképpen utoléri a gonosz népet, a vérük azonban a hanyag őrálló fején lesz. Jehova ebben mutatja meg az ítélet végrehajtásával kapcsolatos magatartását: „Nem a gonosz halálában gyönyörködöm, hanem abban, ha a gonosz visszatér az útjáról és életben marad. Térjetek vissza, térjetek vissza gonosz utaitokról, mert miért halnátok meg, ó Izrael háza?” (Ezékiel 33:1–11).

¹⁴ Pál apostol az efézusi vének előtt elismerte őrállói felelősségét, ezt mondván: „Ezért tanúnak hívlak benneteket a mai napon, hogy tiszta vagyok minden ember vérétől.” Miért mondhatta ő ezt? Így folytatta: „Mert nem vonakodtam attól, hogy elmondjam nektek Isten összes tanácsát” (Cselekedetek 20:26, 27). Ugyanez a helyzet a mai őrálló osztállyal, Jézus Krisztus felkent követőinek maradékával. Ezek mindnyájan, több mint hárommillió társukkal karöltve, akik remélik, hogy túlélik a dolgok e rendszerének végét és örökké tartó életet nyernek a földön, nem állhatnak le az Isten Királysága jó hírének prédikálásával és eljövendő ítélete végrehajtásáról szóló figyelmeztetéssel. Ily módon kerülhetik el a vérbűnt.

15. Kiket jelöltek meg az Ezékiel 9-ik fejezete szerint, és ki végezte a megjelölést?

¹⁵ A mai prédikáló-munka prófétailag le van írva Ezékiel 9-ik fejezetében. Itt Jehova büntetésének elhatározásáról van szó Jeruzsálem városa ellen. Ennek az ítéletnek végrehajtása előtt egy fehér gyolcsba öltözött, oldalán titkári tintatartót viselő férfi arra kapott megbízást, hogy menjen át a városon és tegyen jelt azoknak a homlokára, akik sóhajtoznak az utálatos dolgok miatt, amelyeket ott cselekszenek. Amikor ez a megjelölő munka befejeződött, a túlélésre megjelölteken kívül mindenkit kivégeznek a városban. A megjelölő munka eredményes befejezésekor a férfi jelentést tett: „Megtettem, amit parancsoltál nekem” (Ezékiel 9:11). Végig hűségesen végrehajtotta, amit rábíztak.

16. a) Kiket szemléltet ma a gyolcsba öltözött férfi? b) Hogyan ösztönöz bennünket a prédikálás folytatására Jehova szuverenitása igazolásának vitakérdése?

¹⁶ A fehér gyolcsba öltözött férfi Krisztus követőinek felkent maradékát szemlélteti, és őhozzájuk csatlakozott a „más juhok” „nagy sokasága”. A nagy vitakérdés ma, éppúgy, mint Ezékiel idejében, Jehova szuverenitásának igazolása. A dolgok jelenlegi gonosz rendszerének a Mindenható Isten nagy napjának háborújában bekövetkező végéről Jehova ezt mondja: „És a nemzeteknek meg kell tudniuk, hogy én vagyok Jehova” (Jelenések 7:9; János 10:16; Ezékiel 39:7). Ahhoz, hogy a nemzetek megtudják ezt, feltétlenül szükséges, hogy Jehova földi szolgái tovább prédikálják az ő nevét és elhatározását tanúskodás végett az összes nemzeteknek.

17., 18. a) Hogyan segít megőrizni éberségünket a prédikálásban való kitartásunk? b) Milyen jelentést szeretne leadni Jehovának mindegyikünk, amikor ő befejezéséig vezeti a prédikáló-munkát, és ezt csakis hogyan tehetjük meg?

¹⁷ Azzal, hogy kitartunk a Királyság jó hírének prédikálásában, megőrizzük saját éberségünket is. Tudatában maradunk Jehova neve és szándéka fontosságának. Ha ellanyhulunk, a Királyság-reménységünk is meggyengül, és elragadhatnak bennünket ’az élet aggodalmai, gazdagsága, és élvezetei . . . és semmit nem viszünk tökéletességre’ (Lukács 8:14). Buzgón kitartva „a jó hír” hirdetésében, hűségesen követjük Mesterünknek, Jézus Krisztusnak parancsát: „Figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor van a kijelölt idő. De amit nektek mondok, mindenkinek mondom. Kitartóan őrködjetek!” (Márk 13:10, 33, 37).

¹⁸ Keressük hát kitartóan mindannyian azokat, ’akik sóhajtoznak’, mindaddig, amíg Jehova időt enged rá. Bárcsak mindannyian hűségesek lennénk — akár a felkentek maradékához, akár a „más juhokhoz” tartozunk — a megbízatásunk teljesítésében, hogy hirdessük a Királyság jó hírét az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek (Máté 24:14). Amikor pedig maga Jehova véget vet ennek a munkának „a nagy nyomorúság” elkezdésével, bárcsak mindannyian elmondhatnánk Jehovának: ’Megtettem, amit parancsoltál nekem!’