-
„Előbb prédikálni kell a jó hírt”Őrtorony (Magyarországon készült változat) – 1988 | 2. szám
-
-
A Királyságot prédikálni kell a mi időnkben
7. Mit mondott Jézus „a dolgok rendszere befejezésének” idején elvégzendő prédikáló munkáról?
7 Jézus „a dolgok rendszere befejezésének” idején történő eseményekről szóló próféciájában mondta: „És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek; és akkor jön el a vég” (Máté 24:3, 14). Vagy ahogy Márk fejezi ki a 13:10-ben: „Előbb az összes nemzeteknek prédikálni kell a jó hírt.” (Lásd még: Jelenések 14:6, 7.)
8. a) Mit foglalt magában a jó hír az apostolok idején? b) Mit foglal magában ma a jó hír üzenete?
8 Az „utolsó napokban”, a Királyság jó híre sokkal többet foglal magában, mint amikor Jézus a földön volt. Jézus arról prédikált, hogy a Királyság elközeledett, és ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy ő mint Messiás és Király az emberek között volt (2Timótheus 3:1; Máté 4:17; Lukács 17:21). A korai keresztények által hirdetett jó hír magában foglalta Jézus feltámadásának és mennybemenetelének az ügyét is, és arra buzdította a szelídeket, hogy higgyenek az eljövendő Királyságban (Cselekedetek 2:22–24, 32; 3:19–21; 17:2, 3; 26:23; 28:23, 31). Most, amikor eljutottunk „a dolgok rendszere befejezésének” idejéhez, a Királyság jó híre magában foglalja azt a megkapó üzenetet, hogy a Királyság létrejött a mennyekben (Jelenések 11:15–18; 12:10).
Ki fogja hirdetni a jó hírt?
9. a) Mivel érvelnek némelyek azt illetően, hogy nem kötelező minden keresztényre a jó hír prédikálása? b) Kit használt fel Jehova a múltban az ő szava prédikálására, és mit jelent ez ma számunkra?
9 Kiknek kell ma részt venni a prédikáló munkában? A kereszténység nyilvánvalóan úgy érzi, nem kötelező mindenki számára, és valójában, amikor Jézus megmondta, hogy prédikálni kell a jó hírt, nem részletezte, kiknek kell végezni a munkát. De hát ki mást használna fel Jehova erre a munkára, mint azokat, akik hisznek az ő Szavában és alkalmazni is kezdik az életükben? Midőn Jehova a Noé napjaiban elhatározta, hogy figyelmezteti az eljövendő pusztulásra az emberiség gonosz világát, olyan embert használt fel, aki „az igaz Istennel járt” (1Mózes 6:9, 13, 14, 2Péter 2:5). Amikor prófétai üzeneteket akart közölni, ʼszolgáit, a prófétákatʼ küldte el (Jeremiás 7:25; Ámos 3:7, 8). Izrael önátadott nemzete az ő tanúinak nemzete volt (2Mózes 19:5, 6; Ésaiás 43:10–12). Igen, Jehova önátadott szolgáit használta fel tanúiként.
10. Hogyan látható a Máté 28:19, 20 szóhasználatából, hogy a tanítványképzésre szóló parancs minden keresztényre vonatkozik?
10 Némelyek véleménye szerint, a Máté 28:19, 20-ban a tanítványképzésre adott parancs csupán az apostoloknak szólt, és ezért nem vonatkozik a keresztényekre általában. Nézzük meg azonban, mit mondott Jézus: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket. . . tanítsátok meg őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” Jézus tanítványainak tehát újabb tanítványokat kellett képezniük, hogy megtartsák mindazt, amit Jézus parancsolt nekik. És az egyik parancsa az volt, hogy ʼmenjetek és tegyetek tanítványokkáʼ embereket. Bizonyára minden új tanítványt megtanítottak ennek a különleges parancsnak a megtartására is.
11. a) Milyen kötelesség hárult a krisztusi gyülekezetre az első században? b) Mi szükséges ahhoz, hogy valaki megmentésben részesüljön, és mit foglal ez magában?
11 Az első századi krisztusi gyülekezetet úgy is nevezték: ʼIsten különleges tulajdonának szánt nép, hogy széles körben hirdesse a kiválóságait annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívta el őketʼ (1Péter 2:9). Tagjai buzgón tettek tanúságot az Isten Királyságáról (Cselekedetek 8:4, 12). Az összes „szentek”-nek, a felkent keresztényeknek, akik Rómában voltak, azt mondták, hogy „szájjal teszünk nyilvános kijelentést a megmentésre”, és hogy „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben részesül” (Róma 1:7; 10:9, 10, 13). Ilyen nyilvános kijelentést tesz az ember a megmentésre, amikor alámerítkezik, de ez magában foglalja Jehova Királysága jó hírének nyilvános prédikálását is.
12, 13. a) Mi tartozik a Zsidók 10:23-ban említett „reménységünk nyilvános kijelentésé”-hez? b) Hogyan mutatja a 96. zsoltár, hogy szükség van a gyülekezeten kívüli nyilvános kijelentésre is, és hogyan támogatja ezt a Jelenések 7:9, 10?
12 Pál apostol írta a zsidó keresztényeknek: „Tartsunk ki szilárdan és tántoríthatatlanul a reménységünk nyilvános megvallásában, mert hű az, aki ígéretet tett” (Zsidók 10:23). Ez a nyilvános kijelentés nem korlátozódik a gyülekezetre (Zsoltárok 40:9, 10 [40:10, 11, Károli]). A Zsoltárok 96:2, 3, 10-ben világosan látjuk a prófétai parancsot, hogy a gyülekezeten kívül prédikáljunk a nemzeteknek, ezekben a szavakban: „Napról napra hirdessétek a tőle jövő megmentés jó hírét. Jelentsétek ki a nemzetek között az ő dicsőségét, minden nép között az ő csodálatos műveit. Mondjátok a nemzetek között: ʼMaga Jehova lett király.ʼ” A Máté 28:19, 20-ban és a Cselekedetek 1:8-ban Jézus valóban megparancsolja tanítványainak, hogy prédikáljanak a nemzeteknek.
13 Pál további szavai is erre a nyilvános prédikálásra utalnak a felkent zsidó keresztények előtt: „Általa mutassuk be mindenkor Istennek a dicséret áldozatát, ami az ő nevéről nyilvános kijelentést tevő ajkak gyümölcse” (Zsidók 13:15). A Jelenések könyvében egy „nagy sokaság” látszik összegyűjtve minden nemzetből, és hangos szóval kiáltják: „A megmentést a mi Istenünknek köszönjük, aki a trónon ül, és a Báránynak” (Jelenések 7:9, 10). Ezek szerint, most a dolgok rendszere befejezésének idején a jó hír prédikálását Jehova önátadott Tanúi, Krisztus szellemi testvéreinek maradéka és juhokhoz hasonló társaik végzik, akik egy „nagy sokaságot” alkotnak. De hát hogyan kell ezt a munkát ténylegesen végezniük?
„Nyilvánosan és házról házra”
14. Hol végezte Jézus a prédikálást, és milyen alapelvet tanulhatunk meg ebből?
14 Jézus közvetlenül a népnek prédikált. Azt olvassuk például, hogy prédikált a zsinagógákban. Vajon miért? Azért, mert szombaton az emberek összegyűltek ott és hallgatták az Írások felolvasását és fejtegetését (Máté 4:23; Lukács 4:15–21). Jézus ezenkívül prédikált az embereknek az útszélen, a tenger mellett, egy hegyoldalon, egy kútnál a városon kívül, és otthonaikban. Ahol csak emberek voltak, Jézus prédikált nekik (Máté 5:1, 2; Márk 1:29–34; 2:1–4, 13; 3:19; 4:1, 2; Lukács 5:1–3; 9:57–60; János 4:4–26).
15. a) Milyen utasításokat adott Jézus a tanítványainak, midőn kiküldte őket prédikálni? b) Hogyan magyarázzák ezt bizonyos bibliamagyarázók?
15 Midőn Jézus kiküldte tanítványait prédikálni, őket is egyenesen az emberekhez küldte. Ez tűnik ki a Máté 10:1–15, 40–42-ben leírt utasításaiból. A 11-ik vers azt mondja: „Amelyik városba vagy faluba bementek, ott érdeklődjetek, ki méltó arra, és ott szálljatok meg, amíg el nem távoztok.” A The Jerusalem Bible ezt így adja vissza: „Kérdezősködjetek egy megbízható egyén felől”, mintha valamely kiválóságot, vagy jól értesült embert kellett volna megkérdezniük a községben, hogy ki van olyan jó hírű, aki méltó az üzenetre. (Lásd még: Weymouth és King James Version.) És néhány bibliamagyarázó ennek megfelelően értelmezi a 11. verset.
16. Milyen tárgyilagosabb megfontolás jelzi, hogy Jézusnak a Máté 10:11-ben feljegyzett szavai szerint, hogyan kellett az apostoloknak felkutatni érdemes személyeket?
16 Ne felejtsük el azonban, hogy a kereszténység teológusai legnagyobbrészt nem járnak házról házra, és sok bibliamagyarázó hajlamos a saját tapasztalatainak megfelelően értelmezni az Írásokat. Jézus utasításainak tárgyilagosabb vizsgálata azonban azt mutatja, hogy ő arra ösztönözte tanítványait, kutassanak fel személyesen, házról házra vagy nyilvánosan embereket, és ajánlják fel nekik a Királyság örömüzenetét (Máté 10:7). A reagálásukból kellett aztán kitűnni annak, hogy méltók-e rá, avagy nem (Máté 10:12–15).
17. Mi bizonyítja, hogy Jézus tanítványai nem csupán ajánlás vagy előre megbeszélés alapján látogattak meg arra érdemes személyeket?
17 Ez látható Jézusnak a Máté 10:14-ben feljegyzett szavaiból is: „Bárhol nem fogad be titeket valaki, vagy nem hallgatja meg a beszédeteket, amikor kimentek abból a házból vagy abból a városból, rázzátok le a lábaitok porát.” Jézus arról beszélt tanítványainak, hogy hívatlanul látogassák meg az embereket és prédikáljanak nekik. Természetesen elfogadhattak szállást is egy olyan háztartásban, ahol kedvezően fogadták az örömüzenetet (Máté 10:11). A fő tennivaló azonban a prédikálás volt. A Lukács 9:6-ban ez áll: „Akkor kiindultak és bejárták a területet faluról falura, hirdetve a jó hírt és gyógyítva mindenütt.” (Lásd még: Lukács 10:8, 9.) Az arra méltók, akik befogadták az otthonukba a tanítványokat mint prófétákat, talán „egy pohár friss vizet” is adtak nekik vagy még szállást is, ez nem maradt jutalom nélkül. Hallhatták a Királyság-üzenetet (Máté 10:40–42).
18, 19. a) A Cselekedetek 5:42 szerint, hogyan végezték az első keresztények a prédikáló munkájukat? b) Hogyan mutatták ki Pálnak a Cselekedetek 20:20, 21-ben feljegyzett szavai, hogy ő a nem-hívőknek végzett szolgálatáról beszélt, nem pedig belső pásztori munkáról?
18 A krisztusi gyülekezet megalapítása utáni időre vonatkozóan olvassuk az apostolokról: „És mindennap a templomban és házról házra továbbra is szüntelenül tanítottak és hirdették a Krisztus Jézusról szóló jó hírt” (Cselekedetek 5:42; lásd a Referencia Biblia lábjegyzetét). A „házról házra” kifejezéssel fordított eredeti görög kifejezés: kat’ oiʹkon. Itt a ka·taʹ osztónév más értelemben szerepel. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy az apostolok prédikálása házról házra volt felosztva. Ők nem csupán előkészített társadalmi látogatást végeztek. A ka·taʹ hasonló használata található a Lukács 8:1-ben, a „városról városra és faluról falura” kifejezésben.
19 Pál apostol ugyanezt a kifejezést használja többes számban, kat’ oiʹkous, a Cselekedetek 20:20-ban. Ott ő ezt mondja: „Nem tartózkodtam attól. . . hogy tanítsalak titeket nyilvánosan és házról házra.” A „házról házra” kifejezés néhány fordításban az „otthonaitokban” kifejezéssel van visszaadva. Ezért a kereszténység némely bibliamagyarázója úgy véli, hogy Pál itt a hívők házaiban tartott pásztori látogatásokra utal. Pál következő szavaiból azonban kitűnik,hogy ő nem-hívőknél végzett szolgálatról beszél, mivel ezt mondja: „Hanem alaposan tanúskodtam mind a zsidóknak, mind a görögöknek az Isten iránti bűnbánatról és az Úr Jézusba vetett hitről” (Cselekedetek 20:21).
20. a) Milyen mértékben prédikálják manapság a Királyság jó hírét Jehova Tanúi? b) Hogyan tekinthetik némelyek a prédikálás folytatását?
20 Az emberek elérésének ez a módszere éppen ezért használható a mi időnkben is, amikor „a királyság jó hírét” kell hogy „prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek” (Máté 24:14). Jehova Tanúi már több mint 65 éve prédikálják buzgón Isten létrejött Királyságának a jó hírét nyilvánosan és házról házra — most 210 országban. Milyen hatalmas tanúskodást végeznek! Éspedig annak ellenére, hogy az emberek többsége „reagálás nélkül”, néhányan pedig egyenesen bosszankodva hallgatják az üzenetet (Máté 13:15). Miért maradnak állhatatosak Jehova Tanúi a prédikálásban olyan helyeken is, ahol az emberek nem hajlandók őket meghallgatni, vagy egyenesen ellenállnak? A következő cikkben ezt a kérdést vesszük sorra.
-
-
Prédikáljuk tovább a KirályságotŐrtorony – 1988 | november 1.
-
-
Prédikáljuk tovább a Királyságot
„A királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek; és akkor jön el a vég” (MÁTÉ 24:14).
1., 2. a) Mi ennek a századnak legfontosabb munkája, és milyen mértékben végzik azt? b) Mi bizonyítja, hogy Jehova áldása van ezen a munkán?
ISTEN Királysága jó hírének prédikálása az évszázad legfontosabb munkája. A Mindenható Isten kívánja, hogy ezt tegyük, és ez a munka az ő prófétai Szava teljesedéseként végbe is megy. Az erre való reagálásod örök sorsodra is kihatással lesz (1Korinthus 9:16, 23).
2 Lelkesítő azt látni, hogy azok száma, akik részt vesznek ebben a prédikáló-munkában, egyre növekszik, és ma már eléri a több mint hárommilliót. A teljes idejű szolgálatba is minden eddiginél többen lépnek be. Sokkal több érdeklődő fogadja el a bibliatanulmányozást és tesz erőfeszítéseket, hogy megismerje Isten akaratát.
3. Mit mondhatnak egyesek arról, hogy tovább kell-e végezni a jó hír prédikálását?
3 Időnként azonban néhányan „felhagynak a jó cselekvésével” és ’elcsüggednek’ a prédikáló-munkát illetően (Galata 6:9; Zsidók 12:3). Talán azt mondják, hogy az ő területükön már nagymértékben hirdették a jó hírt és az emberek már állást foglaltak és csak bosszankodnak, amikor meglátogatják őket otthonaikban. Akik pedig végzik a prédikáló-munkát, nagyon kevés eredményt érnek el, ha egyáltalán elérnek valamit. Ezért úgy érzik, hogy a munka talán alapjában véve be is fejeződött, nincs szükség a folytatására. Hol a hiba az ilyen gondolkozásban?
Miért folytassuk?
4. Mi kell hogy indítson bennünket a prédikálás folytatására még olyan területen is, ahol a reagálás nagyon gyér?
4 Először is a mi hűséges kitartásunk a prédikáló-munkában nem függ attól, hogy az emberek hallgatnak-e rá vagy sem. Jeremiás 40 évig prédikált Jeruzsálemben, noha nagyon kevesen hallgattak rá és sokan kegyetlenül ellene álltak. Vajon miért tartott ki mégis a prédikálásban? Azért, mert Jehova parancsára végezte a munkát, és annak a prófétai ismerete kényszerítette a beszédre, aminek Jeruzsálemen be kellett teljesednie (Jeremiás 1:17–19). Ezt mondta: „Olyannak bizonyult szívemben, mint a csontjaimba zárt égő tűz; és én elfáradtam abban, hogy visszatartsam, és képtelen voltam elviselni” (Jeremiás 20:7–10). A mi helyzetünk is éppen ilyen. Jehova parancsolta meg Jézus Krisztuson keresztül, hogy a „jó hírt” prédikálni kell az egész lakott földön (Máté 24:14). Ha az emberek nem hajlandók meghallgatni, az alkalmat ad nekünk a Jehova iránti szeretetünk és önátadásunk mélységének kimutatására, amennyiben kitartunk a helyes cselekvésben (1János 5:3). Emellett, ha elgondolkozunk azon, ami a közeljövőben vár az emberiségre, hogyan tudnánk magunkat visszatartani attól, hogy megkíséreljük figyelmeztetni szomszédainkat? (2Timótheus 4:2).
5. a) Milyen más okból kell még kitartanunk a prédikáló-munkában? b) ‹Hogyan lehet a prédikáló-munka alap az ítélkezésre?
5 Ezenfelül, Jeremiás prédikálása valójában az ítélkezés munkája volt. I. e. 607-ben, Jeruzsálem elestekor egyetlen halált szenvedő vagy rabságba jutó sem mondhatta, hogy nem tudja, miért történik ez velük. Hiszen már 40 évvel korábban figyelmeztette őket Jeremiás pontosan erre a végkimenetelre, ha továbbra is lázadoznak Jehova ellen. (Vö. Ezékiel 2:5.) Éppen úgy ma is a jó hír hirdetése „tanúskodás végett minden nemzetnek” alapul szolgál az ítélkezésre. Pál apostol tisztázza ezt, amikor megállapítja, hogy Jézus Krisztus majd „bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent és [azokon], akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézusról szóló jó hírnek” (2Thessalonika 1:8, 9). Az emberek a jó hírre történő reagálásuk szerint lesznek megítélve. Éppen ezért a prédikáló-munkát folytatni kell, hangosan és világosan egészen a végig (Jelenések 14:6, 7). Semmi sem akadályozhatja meg ezt az életfontosságú üzenetet abban, hogy eljusson az emberekhez olyan gyakran, amilyen gyakran csak lehet. Ez nagy felelősséget ró Jehova összes önátadott szolgájára.
6. Noha talán széles körben ismeretes az üzenetünk, miért kell mégis kitartanunk a prédikálásban?
6 Igaz, talán már a területünk minden részén hirdettük a jó hírt. De oly sok minden történik ma a világon, hogy ha sok ember hallotta is az üzenetünket, nemsokára elfelejtenék, ha abbahagynánk a prédikálást. Gondolj a forradalmakra, terrorista akciókra, sztrájkokra, botrányokra, és egyéb eseményekre, melyeket széles körben ismertetnek. Ott vannak aztán a népszerű szórakozások válfajai és egyéb kikapcsolódások. Tovább kell folytatnunk a prédikásást, hogy állandóan az emberek előtt legyen az üzenetünk ezeknek az egyéb dolgoknak ellenére, amelyek igényt tartanak a figyelmükre.
7. Mennyiben hasonlít ma sokak reagálása az izraeliták reagálásához Ésaiás prófétálására, de miért ne rettentsen el ez minket a prédikálástól?
7 Midőn sokan megpróbálnak figyelmen kívül hagyni bennünket, arra kell gondolnunk, miféle népnek prédikált Ésaiás. Jehova ezt mondta neki: „Mert lázadó nép ez; hazug fiak, fiak, akik nem akarják hallani Jehova törvényét; akik azt mondják a látóknak: ’Ne lássatok!’, és azoknak, akiknek látomásaik vannak: ’Ne idézzetek fel nekünk őszinte dolgokat. Szóljatok nekünk sima dolgokat, idézzetek fel nekünk megtévesztő dolgokat. Térjetek le az útról, térjetek el az ösvénytől. Intézzétek úgy, hogy megszűnjön számunkra Izrael Szentje!’ ” Ésaiás azonban tovább hirdette hűségesen a népnek: „Jehova az ítélet Istene. Boldogok, akik kitartóan várják őt” (Ésaiás 30:9–11, 18). Nekünk ugyanígy kell tenni. Mindaddig, amíg kitartunk, az üzenetünk behatol bizonyos fokig. Egyesek figyelembe veszik, mások viszont nem. De mindannyiuknak alkalmuk lesz hallani.
’Hogyan fogják hallani?’
8. Noha úgy tűnhet, hogy az emberek állást foglaltak már az igazság ellen, milyen tényezők változtathatják meg gondolkodásmódjukat?
8 Talán úgy érezzük, hogy a mi területünkön határozottan állást foglaltak az emberek, elhatározták, hogy elvetik az üzenetünket vagy egyenesen ellenzik azt. Ne felejtsük el azonban, hogy az emberek állandóan változnak. Olyan új gondokkal vagy helyzetekkel kerülhetnek szembe holnap, a jövő héten, vagy a jövő hónapban, amelyek fogékonnyá tehetik őket az igazság iránt. Hallhatnak megrázó eseményekről a világban, esetleg gazdasági kudarc érheti őket, betegség vagy haláleset következhet be a családban. Az ilyen dolgok felébreszthetik őket, és az emberek talán meg akarják ismerni a szerencsétlenségük okát. Ha kitartóan prédikálunk, tudni fogják, hová kell fordulniuk.
9. Mennyiben lehet a mi munkánkat a mentőcsapatok munkájához hasonlítani csapás sújtotta területen?
9 A mi helyzetünk mentőcsapatok helyzetéhez hasonlítható a csapás sújtotta vidéken, mint például földrengés után. Némelyikünk talán olyan területen dolgozik, ahol kevesebb túlélőt lehet találni, az a tény azonban, hogy a többi munkatársaik több túlélőt találnak más területen, nem gyengíti vagy lassítja le őket, és nem hagynak fel a kutatással. A mentő munkások még akkor is tovább folytatják fáradhatatlanul a kutatást, amikor már úgy érzik, hogy talán nincs több túlélő a nekik kiutalt területrészen. És aztán néha mégis találnak még túlélőt. A kutatást csupán akkor fújják le, amikor az eltelt időből nyilvánvaló, hogy nincs több remény. Nos, a mi kutatásunk még nincs lefújva, és mi ezrével és ezrével találunk még olyanokat, akik meg akarnak szabadulni ettől a régi világtól és túl akarják élni a „nagy nyomorúságot” (Jelenések 7:9, 14). Még olyan területeken is van némi eredmény, amelyet alaposan bemunkáltunk és a legtöbb ember nem reagált. Sőt még ennél több ok is szól amellett, hogy folytassuk a prédikálást.
10. A Róma 10:13, 14 szerint, csupán hogyan tudják meg az emberek, hova forduljanak, hogy megtalálják az igazságot?
10 Az embereket állandóan emlékeztetni kell arra, hogy „mindenki, aki Jehova nevét hívja segítségül, megmentésben részesül”. Azonban, ahogy Pál folytatja a Rómabeliekhez írt levelében, „hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek viszont abban, aki felől nem hallottak? Hogyan hallanának felőle prédikáló nélkül?” (Róma 10:13, 14). Ezek a szavak szolgálatra ösztönöznek bennünket, megértetik velünk, hogy ki kell tartanunk Isten Királysága jó hírének a prédikálásában.
11. Milyen felelősséggel tartozunk azoknak a fiataloknak, akik a felnőtt korhoz közelednek?
11 Ahogy telt a vég ideje, gyermekek születtek és nőttek fel a felnőtt korig, vagy a felelősség koráig. Ezek a fiatalok gyakran figyelmen kívül hagyták az igazságot. A szüleik nem fogadták el az üzenetet, sőt ellene beszéltek. De ma már ezek a fiatalok elég idősek ahhoz, hogy saját maguk gondolkozzanak el komolyan a világ állapotán, a jövőjükön, és az életcéljukon. Nekik is segítségül kell hívni Jehovát, ha megmentést akarnak nyerni. De „hogyan higgyenek abban, aki felől nem hallottak”? (Róma 10:14). Ezek a tizenévesek vagy fiatal felnőttek sok esetben fogékonnyak az igazságra, keressük hát meg őket és prédikáljunk nekik.
12. Mennyiben alkotja Jehova irgalmának kifejezését az, hogy folytatjuk a Királyság-prédikálás munkáját?
12 Az a tény, hogy még nyitva áll az út a prédikálásra, Jehova irgalmának egyik kifejezése. Péter apostol írta: „Jehova nem lassú az ígéretét illetően, mint ahogy némelyek lassúságnak tekintik, hanem türelmes irántatok, mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki bűnbánatra jusson” (2Péter 3:9, 15). Jehovának az a kívánsága, hogy mindenféle ember megmentésben részesüljön, nem csupán abban jut kifejezésre, hogy türelmesen időt enged az ítéletnek végrehajtása előtt, hanem abban is, hogy állandóan felhívja az embereket: térjenek meg hozzá és meneküljenek meg (2Timótheus 2:4). Amikor tovább folytatjuk a jó hír prédikálását, felhívjuk a figyelmet Isten irgalmára, és ezzel dicsérjük őt.
Kerüljük el a vérbűnt
13., 14. a) Mennyiben lehet a mi prédikáló-munkánkat az Ezékiel próféciájában említett őrálló munkájához hasonlítani? b) Miért mondhatta Pál, hogy „tiszta vagyok minden ember vérétől”, és miért csak Jehova Tanúi mondhatják el ezt ma?
13 Jehova önátadott tanúinak az a kötelezettsége, hogy figyelmeztessék az emberiséget Isten eljövendő ítéletére, ahhoz a felelősséghez hasonlítható, amelyet Ezékiel viselt a maga idejében. Őt őrállóvá jelölte ki Jehova Izrael háza fölé. Az ő megbízása arra szólt, hogy figyelmeztesse az izraelitákat a kivégzésre, amely rájuk következik, ha nem térnek meg gonosz utaikról. Ha ő, mint őrálló nem szólja a figyelmeztetést, a kivégzés mindenképpen utoléri a gonosz népet, a vérük azonban a hanyag őrálló fején lesz. Jehova ebben mutatja meg az ítélet végrehajtásával kapcsolatos magatartását: „Nem a gonosz halálában gyönyörködöm, hanem abban, ha a gonosz visszatér az útjáról és életben marad. Térjetek vissza, térjetek vissza gonosz utaitokról, mert miért halnátok meg, ó Izrael háza?” (Ezékiel 33:1–11).
14 Pál apostol az efézusi vének előtt elismerte őrállói felelősségét, ezt mondván: „Ezért tanúnak hívlak benneteket a mai napon, hogy tiszta vagyok minden ember vérétől.” Miért mondhatta ő ezt? Így folytatta: „Mert nem vonakodtam attól, hogy elmondjam nektek Isten összes tanácsát” (Cselekedetek 20:26, 27). Ugyanez a helyzet a mai őrálló osztállyal, Jézus Krisztus felkent követőinek maradékával. Ezek mindnyájan, több mint hárommillió társukkal karöltve, akik remélik, hogy túlélik a dolgok e rendszerének végét és örökké tartó életet nyernek a földön, nem állhatnak le az Isten Királysága jó hírének prédikálásával és eljövendő ítélete végrehajtásáról szóló figyelmeztetéssel. Ily módon kerülhetik el a vérbűnt.
15. Kiket jelöltek meg az Ezékiel 9-ik fejezete szerint, és ki végezte a megjelölést?
15 A mai prédikáló-munka prófétailag le van írva Ezékiel 9-ik fejezetében. Itt Jehova büntetésének elhatározásáról van szó Jeruzsálem városa ellen. Ennek az ítéletnek végrehajtása előtt egy fehér gyolcsba öltözött, oldalán titkári tintatartót viselő férfi arra kapott megbízást, hogy menjen át a városon és tegyen jelt azoknak a homlokára, akik sóhajtoznak az utálatos dolgok miatt, amelyeket ott cselekszenek. Amikor ez a megjelölő munka befejeződött, a túlélésre megjelölteken kívül mindenkit kivégeznek a városban. A megjelölő munka eredményes befejezésekor a férfi jelentést tett: „Megtettem, amit parancsoltál nekem” (Ezékiel 9:11). Végig hűségesen végrehajtotta, amit rábíztak.
16. a) Kiket szemléltet ma a gyolcsba öltözött férfi? b) Hogyan ösztönöz bennünket a prédikálás folytatására Jehova szuverenitása igazolásának vitakérdése?
16 A fehér gyolcsba öltözött férfi Krisztus követőinek felkent maradékát szemlélteti, és őhozzájuk csatlakozott a „más juhok” „nagy sokasága”. A nagy vitakérdés ma, éppúgy, mint Ezékiel idejében, Jehova szuverenitásának igazolása. A dolgok jelenlegi gonosz rendszerének a Mindenható Isten nagy napjának háborújában bekövetkező végéről Jehova ezt mondja: „És a nemzeteknek meg kell tudniuk, hogy én vagyok Jehova” (Jelenések 7:9; János 10:16; Ezékiel 39:7). Ahhoz, hogy a nemzetek megtudják ezt, feltétlenül szükséges, hogy Jehova földi szolgái tovább prédikálják az ő nevét és elhatározását tanúskodás végett az összes nemzeteknek.
17., 18. a) Hogyan segít megőrizni éberségünket a prédikálásban való kitartásunk? b) Milyen jelentést szeretne leadni Jehovának mindegyikünk, amikor ő befejezéséig vezeti a prédikáló-munkát, és ezt csakis hogyan tehetjük meg?
17 Azzal, hogy kitartunk a Királyság jó hírének prédikálásában, megőrizzük saját éberségünket is. Tudatában maradunk Jehova neve és szándéka fontosságának. Ha ellanyhulunk, a Királyság-reménységünk is meggyengül, és elragadhatnak bennünket ’az élet aggodalmai, gazdagsága, és élvezetei . . . és semmit nem viszünk tökéletességre’ (Lukács 8:14). Buzgón kitartva „a jó hír” hirdetésében, hűségesen követjük Mesterünknek, Jézus Krisztusnak parancsát: „Figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor van a kijelölt idő. De amit nektek mondok, mindenkinek mondom. Kitartóan őrködjetek!” (Márk 13:10, 33, 37).
18 Keressük hát kitartóan mindannyian azokat, ’akik sóhajtoznak’, mindaddig, amíg Jehova időt enged rá. Bárcsak mindannyian hűségesek lennénk — akár a felkentek maradékához, akár a „más juhokhoz” tartozunk — a megbízatásunk teljesítésében, hogy hirdessük a Királyság jó hírét az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek (Máté 24:14). Amikor pedig maga Jehova véget vet ennek a munkának „a nagy nyomorúság” elkezdésével, bárcsak mindannyian elmondhatnánk Jehovának: ’Megtettem, amit parancsoltál nekem!’
-