Melyik oldalon állsz a Királyság vitakérdésében?
VAJON mit jelent általában az itt használt „vitakérdés” szó? Azt jelenti, hogy két vagy három személy között, illetve bizonyos csoportok között vita folyik valamilyen tárgykörben, és ezt a vitakérdést hatalmi szóval vagy meggyőző bizonyítékkal el kell dönteni. Mi most egy világméretű vitakérdésről beszélünk. Ez Isten Királyságát érinti, amelynek kinevezett uralkodója Jézus Krisztus A kinevezett uralkodó szájából elhangzott próféciát a háború utáni 1919-es évtől kezdve, tehát 63 év óta teljesítik Jehova Tanúi 205 országban. Ez a prófécia így szól: „A Királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek, és akkor jön el a vég” (Máté 24:14).
Mi következik ebből? Nos, akár ínyére van a világ uralkodóinak, akár nincs, mindannyian kénytelenek szembenézni a vitakérdéssel. Most már teljesen világos, hogy nem tetszik nekik. Jelenleg a földi királyságok alkonyának idején élünk. Már a két világháború következtében számos földi királyság megszűnt, és az uralom valamilyen más formája lépett a helyébe: köztársaság, szocialista diktatúra, vagy egyéb parancsuralmi kormányzatok. De legkevesebb 15 királyság még ma is fennáll, például Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága, a Jordán Királyság, az ázsiai Nepáli Királyság, a Tonga Királyság a Csendes-óceán déli részében, és az afrikai Swaziföld királysága.
Az emberi királyságok megszüntetése
Teljes kioltás vár az emberi királyságokra; nem csupán azért, mert ez a kormányforma már csak mutatóban létezik, hanem azért, mert minden emberi kormányzatnak meg kell szűnni, hogy átadja helyét egy nem emberi alkotású világkormányzatnak. A Dániel 2:44 versének jövendölése több mint 2580 évvel ezelőtt hangzott el: „Azoknak a királyoknak idejében az egek Istene egy királyságot támaszt, amely soha el nem pusztul, és ez a királyság egyetlen más népre sem száll át, hanem szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll határtalan ideig.” Az 1914-ben kitört Első Világháború nem hozta meg ugyan Dániel biztató jövendölésének beteljesedését, de jelezte, hogy az egek Istene mennyei trónjára ültette kiválasztott Királyát, és hatalmat adott neki a prófécia rövid időn belüli végrehajtására.
Ma pusztulás fenyegeti az összes földi kormányzatot: fennáll a veszélye, hogy önmagukat pusztítják el magas szintre fejlesztett hadi eszközeikkel. A világhelyzet jól tájékozott hírmagyarázói is arra figyelmeztetnek minket, hogy valóban fennáll ez a fenyegető lehetőség. Ők is látják, hogy abban a korban élünk, amit a Biblia a „vég idejé”-nek vagy az „utolsó napok”-nak nevez (Dániel 12:4; 2Timótheus 3:1). A nemzetek nagyon is haboznak, hogy kirobbantsanak-e egy harmadik világháborút, mivel tudják, hogy mit jelentene mindannyiuknak: a kölcsönös megsemmisítésüket. Szeretnék olyan állapotba hozni a világ dolgait, hogy megkönnyebbüléssel kiálthassanak fel: „Béke és biztonság!” (1Thessalonika 5:3). Amikor nemsokára megtehetik ezt a nyilvános kijelentést, az egyáltalán nem jelenti majd, hogy békét kötöttek a mennyek Istenével. Nem, mert a nemzetek 1914 óta hadat viselnek ellene. Isten jó szándékával ellentétben járnak el, éppen az ellenkezőjét teszik annak, ami az emberiség javát szolgálná. Isten megengedte, hogy az emberi történelem során bebizonyítsák, mennyire képtelenek úgy kormányozni ezt a földet, hogy az Isten dicsőségére és az emberiség tartós javára szolgáljon.
A mindenható Istennek megvan a kitűzött ideje arra, hogy végleg megszüntesse a dolgok nem kielégítő rendszerét. Pontosan a kitűzött időben elsöpri a dolgok mostani rendszerét. Erről Jehova Tanúi útján értesíti a nemzeteket. Ezért semmivel sem mentegethetik magukat.
Emberi uralom vagy isteni uralom?
A nemzetek, vagyis kormányhatalmaik határozottan megmutatták, melyik oldalon állnak Isten Krisztus alatti Királyságának vitakérdésében. Az emberi uralom mellett és az isteni uralom ellen foglaltak állást. És kitartanak ebben a Jehova Istennek és az ő Krisztusának kormányzata elleni állásfoglalásukban. Sátán, az Ördög javára döntöttek, aki Jézusnak az apostolokhoz intézett szavai szerint „e világ [láthatatlan] fejedelme”: „Már közeleg a világ uralkodója [vagy „fejedelme”, Károli]. És rajtam nincs hatalma” (János 14:30; lásd még Máté 4:8–11; 2Korinthus 4:4).
Ahogyan a nemzetek is döntöttek és ragaszkodnak döntésükhöz, ugyanúgy az egyéneknek is válaszolniuk kell az égető kérdésre: Melyik oldalon állok a Királyság kérdésében? Nem kerülhetjük ki a döntést e világméretű vitakérdés tekintetében. Ha nem figyelünk oda erre a kérdésre, az egyáltalán nem mentesít minket a következményektől. Itt nincs helye a semlegességnek! Kénytelenek vagyunk választani: Isten Királysága mellett vagy ellene.
A ma élő emberek túlnyomó többsége még nem élt a háború sújtotta 1914-es évben; nem emlékezhetnek tehát minden fontos eseményre, ami azóta történt, legalábbis saját tapasztalatból vagy megfigyelésből nem tudhatnak róla. A Jézus által megjövendölt és a „dolgok rendszerének végét” jelentő „jel” azonban minden nemzet és nép számára láthatóvá lett és az is marad. Mindannyian érzik a „jel” hatásait. Egyszerűen csak el kell olvasnunk, amit Jézus előre megmondott a Máté 24. és 25., a Márk 13: és a Lukács 21. fejezete szerint, és nyomban megtudhatjuk, hogy mit jövendölt meg: háborúkat, éhínséget, járványos betegségeket, földrengéseket, követőinek üldözését, nemzetek tartós szorongását, valamint a Királyság „jó hírének” bátor hirdetését „az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek”, egészen a dolgok haldokló rendszerének befejezéséig.
Természetesen már időszámításunk első századában is jelentős prédikálást végeztek az igaz keresztények Ázsiában, Afrikában és Európában, terjesztve az eljövendő Királyság jó hírét. Ez jóval azelőtt történt, mielőtt az európaiak felfedezték Észak- és Dél-Amerikát, valamint Ausztráliát, az Atlanti- és a Csendes-óceán számos szigetét a 15. századtól kezdve. A vallásszervezetek misszionáriusokat küldtek ki az újonnan felfedezett területekre. Az utóbbi időkben bibliatársaságok alakultak és széltében-hosszában terjesztették számos nyelven a Bibliát. De a kereszténység misszionáriusai és papjai nem prédikálták a Királyság üzenetét, legalábbis abban a formában nem hirdették azt, ami előidézte, hogy Jehova Isten Jézus Krisztus alatti Királysága világmértű vitakérdéssé lett. Az ő igehirdetésük nem olyan Királyság-prédikálás volt, amiről elmondhatnánk, hogy a „jel”-hez tartozott, amely a „dolgok rendszerének végét” jelzi.