A Hegyi Beszéd — „Nem megsemmisíteni, hanem beteljesíteni jöttem”

HEGYI BESZÉDÉBEN Jézus mély szeretetét és tiszteletét fejezte ki Isten írott Igéje iránt. Ezt mondta: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy a Törvényt és a Prófétákat [vagyis a teljes Héber Iratokat] megsemmisítsem. Nem megsemmisíteni, hanem beteljesíteni jöttem.” — Máté 5:17.

Mind szóban, mind pedig tettben Jézus különbnek bizonyult napjainak zsidó vallástanítóinál. Beszélt egy olyan időről, amikor az emberek már nem fogják többé imádni Istent a jeruzsálemi templomban. (Ján 4:21) Tanítását „új bor”-hoz hasonlította, melyet a „régi bortömlők” nem tudtak magukban tartani. (Luk 5:37) Jézus továbbá „vámszedőkkel és bűnösökkel” együtt evett, s csodagyógyításokat hajtott végre szombatnapon. (Márk 2:13-17; 3:1-5) Ez a magatartás nem sértette Isten egyetlen törvényét sem; ellentétben állt azonban a zsidó hagyományokkal, melyeket fontosabbaknak tartottak még a Héber Szentírásnál is.a Mivel Jézust Isten törvénye áthágójának tekintették, a farizeusok és a heródiánusok tervet szőttek, hogy megölik őt, még mielőtt megtarthatná a híres Hegyi Beszédét. — Márk 3:6.

Az Isten Fia azonban biztosította hallgatóit afelől, hogy nem „megsemmisíteni” jött a Törvényt. De nem is volt engedetlen a parancsai iránt, s nem mondta, hogy valamely része nem vonatkozik az izraelitákra. Ehelyett inkább Jézus azért jött, hogy „beteljesítse” azt az isteni törvényrendszert. Mint bűntelen személy tökéletesen betartotta azt egészen „a halálig, igen, a kínoszlopon való halálig” (Fil 2:8; Zsid 4:15; 1Pét 2:22) Áldozati halála prófétai előképeket teljesített be, melyről a Törvény állatáldozataival kapcsolatos rendszere gondoskodott. — Dán 9:26, 27; Zsid 10:1-9.

Jézus nemcsak a Törvény betűjét teljesítette be, hanem a Törvény mögött álló szellemet is. Míg a Törvény megtiltotta a bűnös cselekedeteket, Jézus elítélte az ilyen cselekedetekre ösztönző magatartást is. Például a gyilkosság és házasságtörés Isten törvényének az áthágását jelentették; Jézus viszont kimutatta, hogy haragot tartani valaki iránt vagy szenvedéllyel nézni egy asszonyra olyan elmebeli hajlandóságra mutat, amely ilyen vétkek elkövetéséhez vezet. (Máté 5:21, 22, 27, 28; Jak 1:13-15) Azonkívül Jézus saját emberi életének önkéntes feláldozása az emberiség javára a szeretet kinyilvánításának a legmagasabb foka volt, amit a Biblia ,a Törvény beteljesítésének’ nevez. — Róma 13:8-10; hasonlítsd ezt össze a János 15:13-mal!

Ezután a beszédében Jézus ezt mondta: „Bizony mondom nektek, hogy hamarabb elmúlna az ég és a föld, mint a Törvény legkisebb betűje vagy akar betűjének egy részecskéje úgy, hogy ne minden történne meg.” — Máté 5:18.

A Királyság Sorközi Fordításából kitűnik, hogy Jézus itt az „Ámen” szót használta, melynek jelentése „igazán”, „úgy legyen”. Mint Isten felkent Fia, a megígért Messiás, bizonyosan alátámaszthatta kijelentéseinek a valódiságát. — Hasonlítsd ezt össze a 2Korinthus 1:20-szal és a Jelenések 3:14-gyel!

Isten törvényének be kellett teljesülnie egészen a ,legkisebb betűjéig vagy egy betűnek egyetlen részecskéjéig’. Az akkori héber ábécében a legkisebb betű a yod (‘) volt. Bizonyos héber betűk csupán egy kis vonásból, vesszőből vagy „pontocskából” álltak. Az írástudók és farizeusok nemcsak Isten törvényének a szavait vagy betűit becsülték nagyra, hanem azoknak még a vonásait vagy ,legkisebb részecskéit’ is. Egy rabbinikus legenda szerint Isten ezt mondja: „Salamon és hozzá hasonlók ezren elmúlnak, én azonban nem engedem, hogy egyetlen pontocskád (a Tórából [Pentateuch]) eltöröltessen.”

Oly távoli volt a lehetősége annak, hogy Isten törvényének akár a legkisebb részlete is be ne teljesüljön, hogy „hamarabb elmúlna az ég és a föld”. Ez ugyanazt jelentette, mintha azt mondanánk, hogy „soha”, mivel az Írások rámutatnak, hogy a szó szerinti egek és a föld megmaradnak az örökkévalóságon át. — Zsolt 78:69; 119:90.

Jézus még további hangsúlyt adott az Isten törvénye iránti tiszteletnek, amikor ezt mondta: „Aki tehát megsért egyet is e legkisebb parancsok közül és aszerint tanítja az embereket, azt a ,legkisebbnek’ fogják hívni a mennyek királyságával kapcsolatban. Aki pedig ezek szerint cselekszik és tanít, azt ,nagynak’ fogják hívni a mennyek királyságával kapcsolatban.” — Máté 5:19.

Valaki talán ,megsértheti’ az egyik parancsot azáltal, hogy szándékosan nem engedelmeskedik neki. Vagy talán azt teszi, amit még rosszabbnak lehet tekinteni, vagyis a Törvénynek alárendelt zsidóknak azt tanítja, hogy annak egyes parancsai nem érvényesek rájuk vonatkozóan. Míg a Törvényszövetség hatályban volt, Isten akaratának a kifejezése volt az emberek számára. A parancsok elleni vétkesség vagy az azokkal ellentétes tanítás — még ha egyesek a ,legkisebb’ fontosságú parancsnak vélték is azt — Isten elleni hitehagyásnak minősült. — Hasonlítsd ezt össze a Jakab 2:10, 11-gyel!

A Törvényt azért adta Isten, hogy elvezesse az izraelitákat a Messiáshoz, aki Isten királyságának a legfőbb uralkodója lesz. (Gal 3:24; És 11:1-5; Dán 7:13, 14) Így tehát, ami az Isten királyságába való bejutást illeti, az Isten parancsainak megsértőit „a legkisebbnek fogják hívni”. Ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem fognak bejutni a királyságba. — Máté 21:43; Luk 13:28.

Ezzel szemben, akik legjobb tudásuk szerint betartották a mózesi törvényt, őket „,nagynak’ fogják hívni a mennyek királyságával kapcsolatban”. Ezek olyan személyek lesznek, akik elfogadják Jézust mint Messiást, s akiket ennek következtében később elhívnak, hogy részük legyen vele a Királyság-uralomban. (Luk 22:28-30; Róma 8:16, 17) Érdekes megjegyezni, hogy a Szentírás a királyi tisztség birtokosait „nagyok”-nak nevezi. — Péld 25:6; Luk 1:32.

Jézus ezután egy olyan kijelentést tett, ami megdöbbenthette a hallgatóit: „Azt mondom nektek, hogy ha a ti igazságosságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságosságánál, semmiképpen nem mentek be a mennyek királyságába.” — Máté 5:20.

Az „írástudók” Jézus napjaiban olyan embercsoportot alkottak, akik különösen jártasak voltak a Törvényben. Bár egyesek közülük a szadduceusokhoz tartozhattak, a legtöbb írástudó a farizeusok „szektájá”-hoz tartozott, akiknek a szertartásos tisztálkodással, a tized megfizetésével és egyéb vallásos kötelezettségekkel kapcsolatos követelményeik meghaladták a mózesi törvény kívánalmait. — Csel 15:5.

Azoknak a vallásvezetőknek szűklátókörű, törvényeskedő nézőpontjuk volt az igazságosság elnyerésével kapcsolatban. Azt gondolták, hogy az kizárólag a Törvény betűjével összhangban levő cselekedetekből adódik. A zsidó hagyomány szerint minden alkalommal, amikor valaki megtartott egy parancsot, „érdemet” szerzett ezáltal magának. Minden vétkezést illetően az volt a nézet, hogy az illető „adósság”-ba keverte magát. Az érdemekből szerezett többlet révén az illetőt „igazságos”-nak tekintették, míg az adósságokból felhalmozott igen nagy többlet az illetőt „gonosz”-nak bélyegezte meg.

Az ilyen törvényeskedő nézőpont azonban igen távol állt Istennek a helyesről alkotott mértékétől. (Róma 10:2, 3) Kevés figyelmet szenteltek az olyan tulajdonságok fejlesztésére, mint a szeretet, igazságosság, szelídség, kedvesség és hűség. Isten az ilyeneket mégis fontosabbnak tekinti, mint a törvényes előírások szó szerinti betartását. (5Móz 6:5; 3Móz 19:18; Mik 6:8) Jó okkal kiáltott fel tehát Jézus: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, képmutatók! Mert megadjátok a tizedet a mentából, a kaporból és a köményből, de figyelmen kívül hagyjátok a Törvény fontosabb dolgait, mégpedig az igazságosságot, irgalmasságot és a hűséget.” — Máté 23:23; hasonlítsd ezt össze a Lukács 11:42-vel!

A keresztény igazságosságának ,többnek kellett lennie az írástudók és farizeusok igazságosságánál’. Jézus szerint mindazok, akik Isten igaz imádói kívánnak lenni ,szellemmel és igazsággal kell imádniuk az Atyát’. (Ján 4:23, 24) Imádatuknak nem puszta áhítatosság külsőséges cselekedeteiből kell állnia, melyek egy törvényes előíráshoz igazodnak, hanem „szellemmel” kell imádatot végezniük, amire hűséggel és hittel megtelt szívek indítanak. — Máté 22:37-40; Gal 2:16.

[Lábjegyzet]