Isten neve a korai történelemben

ISTEN, a világegyetem mögött rejlő Erő, valóságos Személy. Láttuk továbbá, hogy kizárólagos személyes neve van: Jehova (vagy Yahweh — héberül YHWH).

De vajon van-e történelmi háttere ennek a névnek? Milyen fényt vet a történelem az isteni névre?

KORAI TÖRTÉNELMI HÁTTERE

Menjünk vissza az i. e. 16-dik századba. Az izraeliták Egyiptomban sínylődnek a fáraó kegyetlen uralma alatt. Mózes megbízást kap Jehovától, hogy kérjen szabadságot Izrael számára. Hogy megmutassa Mózesnek, kinek a nevében szóljon és cselekedjen, Isten így szól hozzá: „Ezt mondd Izrael fiainak: ,Jehova, a ti ősatyáitok Istene . . . küldött engem hozzátok.’ Ez az én nevem határtalan ideig.” — 2Móz 3:15.

De a fáraó később nem akarja meghallgatni, s ezt mondja: „Kicsoda Jehova . . .? Nem ismerem Jehovát.” (2Móz 5:2) Több csapás után Isten kijelenti a fáraónak: „Valójában éppen azért tartottalak életben téged, hogy megmutassam neked a hatalmamat és hogy hirdessék nevemet az egész földön.” — 2Móz 9:16.

A Biblia első öt könyve, melyben az előbbi feljegyzés megtalálható, tele van utalással Jehova személyes nevére. Csupán a Deuteronomium [Mózes 5. könyve] héber szövegében 550 helyen fordul elő. De nemcsak a papok és a léviták használták a nevet. Mózes ezt írta: „Halld meg, ó Izrael! Jehova, a mi Istenünk egy Jehova! És szeresd Jehovát, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész életerőddel. És ezek a szavak, amelyeket ma parancsolok neked, legyenek a te szívedben; és vésd be azokat a te fiadba és beszélj azokról, amikor a házadban ülsz és amikor úton jársz és amikor lefekszel és amikor felkelsz.” (5Móz 6:4–7) Nem kétséges tehát, hogy azokban a napokban gyakran használták a családi imádat során Isten magasztos nevét.

DÁVID KIRÁLY URALMA

Jehova nevének használata új és dicsőséges fokot ért el Dávid király uralma idején. Dávid — isteni ihletés alatt — sok szép zsoltárt vagy dicsérő éneket szerzett Jehovának. Dávid azonkívül nagy templomi zenekart és kórust is szervezett több ezer énekes és zenész részvételével. Ezek rendszeresen játszottak és énekeltek szép, megindító dicsérő énekeket Jehovának, ,dallamot játszva az ő nevének’. — Zsolt 68:5.

Nos, talán nem tetszett Jehovának az ő nevének ez a nyilvános és családi használata? Vajon elítélte Dávidot és kortársait a harmadik parancsolat értelmében, mely így szól: „Jehova nevét hiába fel ne vedd”? (2Móz 20:7) Nyilvánvaló, hogy nem! Isten gazdagon megáldotta Dávidot és uralkodása igen sikeres volt.

VÁLTOZÓ NÉZETEK

Mintegy öt évszázaddal később, Jehova hű prófétája, Malakiás 48 esetben használta a Tetragrammatont (Isten nevének négy héber betűjét) jövendölése négy rövid fejezetében. Jehova szava Malakiás által részben így hangzott: „A napkeltétől egészen annak nyugtáig nagy lesz a nevem a nemzetek között.” S a nyomaték kedvéért megismételte: „,Nagy lesz a nevem a nemzetek között’ — a seregek Jehovája beszélt.” — Mal 1:1, 11.

Figyeljük meg azt is, mit Írt Malakiás néhány akkori pappal kapcsolatban: „A fiú a maga részéről tiszteli atyját, és a szolga az ő nagy urát. Ha tehát én atya vagyok, hol az én tiszteletem? És ha nagy úr vagyok, hol a félelmem? A seregek Jehovája nektek mondta ezt, ó papok, akik megvetitek a nevemet.” — Mal 1:6.

A szövegösszefüggés azt mutatja, hogy a papok nem abban voltak bűnösök, hogy nem használták Isten nevét, hanem abban, hogy nem tanúsítottak tiszteletet iránta, mivel elfogadhatatlan áldozatokat ajánlottak fel. A Héber Iratok és más, korabeli írások azt mutatják, hogy Jehova nevét széles körben használták. Egyes dokumentumok például (az Elefánt papiruszok), melyek az i. e. ötödik századból valók és egy felső-egyiptomi zsidó településről származnak, szintén tartalmazzák az isteni nevet. De vannak bizonyítékok arra is, hogy mielőtt a rómaiak elpusztították Jeruzsálemet, babonás hajlam kezdett kifejlődni, mely az isteni név használatának a beszüntetését célozta.a Ez valószínűleg a harmadik parancsolat szélsőséges, fanatikus értelmezésének a következménye, azé a parancsolaté, mely így szól: ne használd hiába Isten nevét. (2Móz 20:7) De amikor Isten ezt a parancsot adta, vajon arra gondolt, hogy sohase ejtsék ki a nevét, hacsak nem valamilyen ritka, különleges alkalomkor, s csakis a szentélyben? Ez semmiképpen nem lehetett így, hiszen amikor az isteni nevet széles körben használták (mint mondjuk Dávid idejében), Isten áldása nyilvánult meg Izraelben. Jézus Krisztus élete és földi szolgálata idején viszont, amikor a zsidók vallásos hagyományai miatt nem használták többé Jehova nevét, a nemzet mint egész feltűnő módon nélkülözte Isten áldását! Az akkori zsidó vallásvezetők annyira elidegenedtek Istentől és alapelveitől, hogy nem csupán az ő nevét burkolták homályba, hanem még szeretett Fiának a haláláért is felelőssé tették magukat. Néhány évvel később, i. sz. 70-ben a zsidók szörnyű árat fizettek ezért, amikor a római seregek elpusztították templomukat és Jeruzsálem szent városát.

MIT TETT KRISZTUS ÉS A TANÍTVÁNYAI?

Jézus és tanítványai vajon követték-e ezt az Isten nevével kapcsolatos zsidó hagyományt? Jézus félelmet nem ismerve ítélte el a farizeusok és írástudók hagyományát és felszabadította tanítványait is az ilyen szellemileg gyengítő befolyás alól. Így szólt a képmutatókhoz: „Miért van az, hogy ti is, a ti hagyományotokért, áthágtok az Isten parancsolatát? . . . Érvénytelenné tettétek az Isten Szavát a ti hagyományotok miatt.” — Máté 15:3–9.

Ezek szerint hát Jézus és tanítványai nyíltan használták Isten nevét? Minden bizonyítékunk megvan rá, mert mindannyian gyakran idéztek az Írásokból, melyek Jehova nevét tartalmazzák. Gyakran használták a Szeptuaginta Fordítást, a Héber Iratok görög nyelvű fordítását, melyet i. e. a harmadik század körül kezdtek készíteni Alexandriában s amelynek példányaiban még ott volt a Tetragrammaton. Igaz, hogy a Szeptuaginta Fordítás évszázadokkal később készült másolatai már a zsidó hagyományt követték s mellőzték Isten nevét. De a görög Szeptuaginta tekercsei vagy annak egyes részei, melyek Jézus földön létének idejéből valók, tartalmazzák a Tetragrammaton héber írásjeleit. — Lásd Az Őrtorony [angol] 1978. május 1-i száma 6-8. oldalát!

Maga Jézus világosan megmutatta, hogy Ő használta az isteni nevet. Például ezt mondta Atyjához intézett imájában: „Nyilvánvalóvá tettem a te nevedet azoknak az embereknek, akiket a világból nekem adtál. . . . Megismertettem velük a te nevedet és megismertetem.” (Ján 17:6, 26) Azonkívül, Jézus így tanította imádkozni a tanítványait: „Mennyei Atyánk, szenteltessék meg a te neved.” (Máté 6:9) Miért tette volna Jézus ezeket a kijelentéseket, ha nem használta volna Isten nevét?

Isten választott új népe, a szellemi Izrael, a keresztény gyülekezet tehát használta Isten nevét. (Gal 6:16) Ezért tartalmazza Jehova nevét ma is a Görög Iratok (az „Új Szövetség”) néhány fordítása is. Például a Franz Delitzsch (1877) kiadásában megjelent Görög Iratok héber nyelven; a Benjamin Wilson-féle The Emphatic Diaglott (1864); a George N. LeFevre-féle Keresztény Biblia — Új Szövetség (1928) és a Keresztény Görög Iratok Új Világ Fordítása (1950), valamint egyéb fordítások. Ezzel ellentétben, a fordítások többsége a zsidó hagyományokat követi és kihagyja Isten nevét.

Jézus napjait követően, a megjövendölt hitszegés nemsokára kezdte megrontani az igaz keresztény tanítást és szellemet. (2Thess 2:3; 2Pét 2:1–3) Amint bekövetkezett a „Sötét korszak” hosszú éjszakája, homályba süllyedt az isteni név használata.b Isten nevének puszta ismerete sok évszázadon át főleg a kolostorokra korlátozódott: csak a szerzetes-kutatók férhettek hozzá.

Nos, hogyan lett akkor világszerte közismertté az isteni név a mai formájában?

[Lábjegyzetek]