A hegyi beszéd — „Amikor böjtölsz, kend meg a te fejedet”
MIUTÁN Jézus megtárgyalta az alamizsnát és az imádkozást, a zsidók imádati gyakorlatának harmadik fő vonására, a böjtre irányította a figyelmet. De mielőtt megfigyelnénk, mit mondott Isten Fia erről, vizsgáljunk meg néhány felvilágosítást ennek hátteréről.
A böjtölés nincs kifejezetten megemlítve Istennek a Mózes által adott törvényében. A Törvény azonban megparancsolja, hogy az engesztelés napján az izraeliták „gyötörjék meg” magukat, ezt úgy értelmezik, hogy ez böjtöt jelent. (3Móz 23:27; 4Móz 29:7; lásd még a 3Mózes 16:16, 29–31 a Jeruzsálemi Bibliában! Hasonlítsd ezt össze a Zsoltárok 35:13-mal és az Ésaiás 58:3, 5-tel!) Bár ez volt az egyetlen nyilvános böjt, amelyet a mózesi törvény megkövetelt, az izraeliták sok mást is tartottak. Nyilvánosan böjtöltek nemzeti katasztrófák évfordulóin, szárazság, szűk gabonatermés, járvány és háború idején — Zak 7:5; 8:19.
Ezenfelül bizonyos személyek önként magánböjtöt ajánlottak fel, hogy különös kegyelmét elnyerjék Istennek, vagy amikor gyászoltak (2Sám 12:16). A böjt tarthatott egyetlen napig, vagy sokkal hosszabb ideig. A zsidó hagyomány előírása szerint az ételektől való tényleges tartózkodás nem egészen huszonnégy (24) órás időszak alatt, hanem csupán a nappali órák idején történik. Ilyen önkéntes böjtöket az egyének rendszerint csak nyomorúságos körülmények között fogadtak.
Másképp volt ez a farizeusok esetében. Jézus példázata szerint ennek a vallásos társaságnak bizonyos tagjai magukra vállalták, hogy „böjtölnek kétszer egy héten”. (Luk 18:12) Ezeknek a böjtöknek szokásos napjai a hétfő és szerda voltak. A farizeusok nyilvánvalóan azt hitték, hogy a rendszeres alapon, önként gyakorolt böjt áldást hoz Istentől, és elhárítja a nemzeti katasztrófákat. A túlzások ismertetéseként, melyekhez némelyek folyamodhatnak, a Babiloniai Talmud utal egy rabbira, aki a mi időszámításunk első századában élt:
„Zadok R[abbi] negyven évig tartott böjtöt, hogy Jeruzsálem ne pusztuljon el (és olyan sovány lett, hogy) amikor evett valamit, látni lehetett az ennivalót (amint ment le a torkán). Mikor erősíteni akarta magát, fügét szoktak vinni neki, ő ki szokta szívni a levét, és eldobta a maradékot.”
JÉZUS TANÁCSA A BÖJTRŐL
Jézus a következő szavakkal kezdte az ételtől való tartózkodásra vonatkozó tanácsát: „Amikor böjtöltök, szűnjetek meg szomorú ábrázatúak lenni, mint a képmutatók, mert ők eltorzítják az arcukat, hogy úgy tűnjenek föl az emberek előtt, mint akik böjtölnek.” — Máté 6:16.
Jézus sohasem parancsolta meg tanítványainak, hogy böjtöljenek, és ők úgy voltak ismeretesek, mint akik nem gyakorolták rendszeresen. (Máté 9:14, 15) Másrészt az Isten Fia nem utasította a tanítványait, hogy teljességgel kerüljék annak gyakorlását. Az a kifejezés, hogy „amikor böjtöltök”, arra mutat, hogy néhányan az ő tanítványai közül böjtölhettek bizonyos alkalmak idején. — Lásd Cselekedetek 13:2, 3; 14:23!
Sohasem volt szabad azonban „eltorzítani az arcukat, hogy úgy tűnjenek föl az emberek előtt, mint akik böjtölnek”. A képmutatók, akikre Jézus utalt, szándékosan tűntek föl „szomorú arcúaknak”. A böjti napokon elhanyagolták külsejüket, arcuk kifejezését, nem mosakodtak, vagy nem ápolták magukat, és hamut hintettek a fejükre. A valódi indítékuk ennek cselekvésére az volt, hogy „úgy tűnjenek föl az emberek előtt, mint akik böjtölnek”. Élvezték a csodáló pillantásokat és helyeslő, elismerő bólintásokat embertársaik részéről, akiket meghatott az ő kegyességüknek külső fitogtatása.
Mint olyanok esetében, akik látványosságból adtak alamizsnát, és azért imádkoztak nyilvánosan, hogy lássák az emberek, Jézus azt mondta azokról is, akik hasonló okból böjtöltek: „Bizony mondom nektek, hogy teljesen elvették jutalmukat.” (Máté 6:16b; hasonlítsd össze a 6:2, 5-tel!). Istentől nyert áldás helyett embertársaik csodálata volt minden ,jutalmuk’. Azt megkapták „teljesen”, és Isten nem adott nekik hozzá semmit.
„Te azonban, amikor böjtölsz — folytatta Jézus —, kend meg a fejedet és mosd meg az arcodat.” (Máté 6:17) A testnek olajjal való bedörzsölését és lemosását rendszeresen gyakorolták a zsidók. A zsidó hagyomány azonban megtiltotta ennek gyakorlását a nyilvános böjti napokon, mint például az engesztelési napon és az ötödik hónap, Ab kilencedik napján (Isten Jeruzsálemben levő temploma pusztulásának évfordulóján). A farizeusok magukra vállalták ugyanilyen tilalom megtartását az önkéntes böjtjükön hetenként kétszer. Ha azonban Jézus hallgatói böjtölni óhajtottak, amikor az alkalom úgy kívánta, meg kellett ,kenni a fejüket, és megmosni az arcukat’, azaz normális külsőt kellett mutatniuk.
Ami ennek az okát illeti, Jézus ezt mondta: „Hogy ne az emberek előtt tűnjél föl úgy, mint aki böjtöl, hanem a mennyei Atyád előtt, aki titkon van.” (Máté 6:18a) Nem embereknek kell tetszeniük, hanem Istennek, aki ,titkon van’, távol az emberi szemek tekintetétől. Ezért nincs szüksége, hogy látható bizonyítékát adjuk böjtölésünknek.
Jézus azonban biztosított, hogy bár emberek nem veszik észre, és nem dicsérik meg azt, aki nem mutatja ki a nyilvánosságnak böjtölését, „Atyád, aki titokban néz, megfizet majd neked”. (Máté 6:18b) Isten, aki valóban „néz”, észreveszi, hogyan végzik szolgái az imádatot. Az Istennél nem a kegyes cselekedetek külső felmutatása számít, hanem a szív őszintesége, a szerető kedvesség cselekedeteivel karöltve az embertársaink felé (1Sám 16:7; 1Krón 28:9). A böjtre vonatkozóan Ésaiás így írt:
„Valóban ti gyönyörűségeteket találjátok magában a böjtölésetek napjában, midőn az összes munkásaitokat munkába hajszoljátok. Valóban veszekedéssel és perlekedve böjtöltök, sőt üttök a gonoszság öklével [ingerlékenyek lévén az éhezéstől]. Vajon nem állandóan böjtöltök-e, mint azon a napon, melyen hallattátok hangotokat a magasban? Vajon ilyennek kell lenni a böjtnek, amelyet én választok, mint az a nap, amelyen a földből való ember gyötri az ő lelkét? Mert lehajtja fejét, mint a sás is puszta zsákruhát terít ki, és hamut párna gyanánt? Ezt nevezed böjtnek és Jehova előtt elfogadható napnak?
Nem az-e a böjt, melyet én választok? Hogy a gonoszság köteleit megoldjad, s a járomrúd kötelékeit eleresszed, és az összezúzottakat elküldve szabadon engedd, és hogy minden járomszeget kettétörjetek? Nem az-e, hogy az éhezővel megosszad kenyeredet, és a meggyötört otthontalant a házadba bevigyed? Hogy ha meztelent látsz, betakarjad, és a saját tested elől el ne rejtsd magad?” — És 58:3–7.
Jézus biztosított arról, hogy Jehova ,megfizet’ azoknak, akik alkalomadtán helyes indítékból böjtölnek. Az a megfizetés felülmúl mindent, amit ember adni tud. Valóban, a hegyi beszéd hallgatóinak alkalmat nyújtott halhatatlan mennyei élet elnyerésére, Isten messiási Királyságának részeként — Luk 22:28–30; Ján 14:2–4; Jel 20:6.