A hegyi beszéd — ’Gyűjtsetek kincseket a mennyben’

MIUTÁN Jézus tanácsot adott, hogy mennyire szükséges kerülni a képmutatást az imádatban, az anyagiasság csapdájáról beszélt. Így kezdte a mondani valóját: „Ne gyűjtsetek többé magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészti és ahol tolvajok betörnek és ellopják.” — Máté 6:19.

Jézus jól tudta, mennyire hajlamos az ember arra, hogy anyagi dolgok felhalmozásában bizakodjék. Arra intette hallgatóit, hogy ne tegyék ezt többé, mivel a földi kincsek nem tartós értékűek. Akár drága ruhákról, pénzről vagy más anyagi javakról van szó, ezek az összegyűjtött értékek ki vannak téve a pusztulásnak. A molyok’ például tönkretehetik az értékes szöveteket; a „rozsda megemésztheti a drága fémeket. (Hasonlítsd össze a Jakab 5:1–3-mal!) De mielőtt bekövetkezne a pusztulás, fennáll a lopás veszélye is. Az ókori Palesztinában a tolvajok könnyen „betörtek és loptak áttörve a házak sárból döngölt vagy tapasztott falát.

Ezért Jézus kijelentette: „Inkább gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészti, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak.” (Máté 6:20) Úgy gyűjthet valaki romolhatatlan kincseket, ha jócselekedetekről készíttet feljegyzést „a mennyben (vagyis Istennél). E tekintetben Pál arra intette a gazdag keresztényeket, hogy „a jóra törekedjenek, legyenek gazdagok jócselekedetekben, legyenek nagylelkűek, készek megosztani javaikat másokkal, biztonsággal gyűjtve maguknak jó alapot a jövőre, hogy szilárdan megragadhassák a valódi életet. — 1Tim 6:17–19; Tit 3:8.

Jézus így adta meg az anyagiasságtól való őrizkedés okát: „Mert ahol a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is. (Máté 6:21) Egy embernek az a „kincse, amit valóban értékesnek tart. Arra helyezi a „szívét, az indítékok, vágyak és érzelmek székhelyét. Ha a kincs, mely elrabolja valakinek a szívét, csupán abból áll, amit e világ képes felkínálni, bizonyára megkárosítja Istenhez fűződő jó viszonyát, aki „egész szívű szolgálatot követel. — 1Krón 28:9; Máté 22:37.

Hogy hozzásegítse hallgatóit az anyagiasság csapdájának kikerüléséhez, Jézus két példát mondott. Az elsőt így kezdte: „A testnek lámpása a szem. Ha tehát a szemed tiszta, az egész tested fényes lesz.” — Máté 6:22.

Joggal nevezik a szemet „a test lámpásának, mivel a fény a szemeken át jut el az agy látóközpontjához. Ahelyett, hogy állandóan ide-oda vetné pillantásait minden szemügyre kerülő tárgy meglátására ’a tiszta szem’ egyetlen dologra összpontosít. Jelképes értelemben szólva: amire az egyén a ’szemét veti’, mint erős koncentrálás és elmélkedés tárgyára, az egész egyéniségére hatással van. Ha valaki Isten akaratának cselekvését teszi élete fő céljává, az ilyen egyénnek az egész teste fényes lesz. Az élet minden vonatkozásában olyan megvilágosodást fog visszatükrözni, ami dicsőíti Istent és hasznára van embertársainak. — Hasonlítsd össze a Példabeszédek 4:18, 25–27-tel és a Máté 5:14–16-tal!

„De ha gonosz a te szemed” folytatja Jézus, „az egész tested sötét lesz.” (Máté 6:23a) A ’gonosz szem’ kapzsi vággyal összpontosít helytelen dolgokra. (Jegyezd meg a Máté 5:28; 2Péter 2:14-et!) Annak a személynek, aki e világ gazdagságát teszi törekvése fő céljává, „az egész teste sötét lesz”. Az ilyen anyagias cél helytelen cselekedetekhez vezet, melyek szellemi sötétséget nyilvánítanak ki az élet minden területén. „Azok, akik elhatározták, hogy meggazdagodnak — írja Pál apostol —, kísértésbe és tőrbe, valamint számos esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek romlásba és pusztulásba taszítják az embereket. Mert mindenfajta káros dolognak gyökere a pénz szeretete, mely után sóvárogva, némelyek eltávolodtak a hittől és átszegezték magukat sok fájdalommal. — 1Tim 6:9, 10.

Hogy rámutasson ennek komolyságára, Jézus így folytatta: „Ha a bennetek levő világosság valójában sötétség, milyen nagy ez a sötétség!” (Máté 6:23b) Mint emberek, születésünktől kezdve tökéletlenek vagyunk. (Róma 5:12) Valakinek azonban csak rosszabbá válhat az állapota, ha helytelenül irányítja képességeit a világosság megszerzésére (a jelképes szemén át). A gazdagság kapzsi megkívánása beszennyezheti valakinek az egész életét. (Péld 28:20) Jézus így kiált fel: „Mily nagy a sötétsége” azoknak, akiket az anyagi kincsek iránti szeretet arra indít, hogy félrelökjék a szellemi dolgokat. — Máté 13:22.

Jézus azután a második példával folytatta: „Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik a másikat pedig megveti.” — Máté 6:24a.

A Hegyi Beszéd hallgatói jól ismerték a rabszolgaságot, amelyet a mózesi törvény szabályozott. (2Móz 21:2; 3Móz 25:39–46) A rabszolgatulajdonos elvárhatta a rabszolgától, hogy teljes odaadással legyen iránta. (Hasonlítsd össze a Lukács 17:7–10-zel!) Érdekes, hogy a Misnah tárgyalja a „két társtulajdonoshoz tartozó rabszolga” jogait, rámutatva ezzel, hogy egy rabszolgának egyszerre két tulajdonosa is lehet. Jézus e vonatkozású szavait illetően azt olvassuk az Újszövetség Teológiai Szótárá-ban (Theological Dictionary of the New Testament):

„Mt. 6:24 és Lk. 16:13 feltételezi annak a lehetőségét, hogy egy rabszolgának két tulajdonosa legyen, akiknek egyenlő részük van benne és ezért egyformán igényt tarthatnak a szolgálataira. Ez olyan helyzet, amely létezhet és létezett is. Természetesen voltak rabszolgák, akiket az egyik uruk felszabadított, a másik pedig nem, s akik így félig szabadok, félig rabszolgák voltak. Az ilyen viszonyban (a kettős szolgaságban) természetesen gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy a rabszolga ugyanolyan hűséget tanúsítson mindkét tulajdonosa iránt, különösen akkor, ha nagyban különbözött azok kívánsága és érdeke. Jézus ezt a kortársai és a saját népe beszédmódján fejezte ki, amikor azt mondta, hogy a rabszolga az egyiket (szereti), a másikat (gyűlöli), vagyis kevésbé ragaszkodik hozzá.

Jézus kihangsúlyozta a példa lényegét, amikor ezt mondta: „Nem szolgálhattok Istennek és a Gazdagságnak.” (Máté 6:24b) Ez a kijelentés nem ítéli el az anyagi javak birtoklását, inkább azt hangsúlyozza, hogy valaki „nem szolgálhat a gazdagságnak és ugyanakkor nem végezhet Istennek olyan kizárólagos önátadást, amit ő megkövetel. Az a személy, aki valóban szereti Istent és elfogadható módon kívánja szolgálni őt, feltétlenül „meg kell vesse azt a szolgaságot, amely abból áll, hogy valaki élete fő céljának tekinti a kincsek gyűjtését a földön.

„Járjatok továbbra is mint a világosság gyermekei, mert a világosság gyümölcse mindenfajta jóság, igazságosság és igazság.” — Ef 5:8, 9.