Masada — Annak bizonyítéka, hogy eljött a Messiás?

A VALLÁS nevében végbemenő vérontás újra meg újra ismétlődő csapás volt a történelemben. Masada sem számított kivételnek, mivel védőinek indítékát vallási tényezők befolyásolták. Ha felkeresed a masadai ásatásokat, láthatod a zsinagóga romjait, ahol a sikariosok imádatra jöttek össze, valamint a rituális fürdőkét, amelyeket vallásos tisztulásra használtak.

Bibliai töredékeket is találtak Masadában. Hogyan lehet — tűnődhetsz magadban — egy napon említeni a sikariosok számára elérhető bibliai üzenetet azzal az üzenettel, amit mi ma a Bibliában olvasunk? Dr. Yigael Yadin Masada című könyvében ír az első ilyen felfedezésről:

„A helyszínen végzett gyors vizsgálat nyomban kimutatta, hogy előttünk volt a Zsoltárok könyvé-nek egy töredéke, s még a fejezeteket is azonosítani tudtuk: a 81. Zsoltártól a 85. Zsoltárig terjedő szakasz . . . A legcsekélyebb kétely se merült fel a keletkezési idejét illetően. Nem származhatott későbbről, mint AD 73-as évből, abból az évből, amikor Masada elesett . . . A Zsoltárok könyvé-nek ez a szakasza, miként a többi bibliai tekercs, melyeket később találtunk meg, majdnem pontosan azonos . . . a bibliai könyvek szövegével, amelyet ma használunk.”

Teljesen nyilvánvaló, hogy a sikariosok azt hitték: a Héber Szent Iratok isteni Szerzője meg fogja áldani Róma elleni felkelésüket. Ahogy a The Universal Jewish Encyclopedia kifejti: „A zsidók fanatikus buzgalma, amelyet a Róma ellen folytatott Nagy Háborúban (i. sz. 66-73) kinyilvánítottak, megerősítette azon hitüket, hogy a messiási éra közel van. A Templom elvesztése csak még nagyobb teret hagyott a Messiás eljövetelével kapcsolatos spekulációknak.”

A Messiás eljövetele

„A Messiást váró zsidó rajongók — állapítja meg a The Encyclopedia of Religion — számításaikat gyakran a Dániel könyvé-re alapozták.” Igaz az, hogy Dániel, a héber próféta megjövendölte „a Messiás Vezér” eljövetelét (Dániel 9:25). Két további beszámolóban Dániel kijelentette, hogy a Messiás a világ uralkodója lesz, s hogy Királysága elpusztítja majd az összes ellenálló emberi kormányzatokat (Dániel 2:44; 7:13, 14).

Az első század zsidó forradalmárai úgy érezték, hogy elérkezett az idő e prófétai látomások beteljedésére. „Ami mindennél inkább felbujtotta őket a háborúra — fejti ki Josephus — az [a hiedelem] volt, hogy az idő tájt valaki az ő országukból lesz a világ uralkodója.” Igen, de Dániel megjövendölte, hogy a Messiás Vezérnek előbb „ki kell vágattatnia”, valamint hogy halála után Jeruzsálemet és a templomát lerombolja ’egy másik vezér népe, aki eljön’ (Dániel 9:25, 26).

Zsidó nézetek a pogány uralomról

Az első századbeli Júdea megoszlott néhány gazdag és sok szegény között. Néhány gazdag zsidó, különösen a szadduceusok és a farizeusok között, nagyra tartotta a hatalmat, amelyet Róma kegyeiből élveztek az országban, és megvetették a köznépet. Így a forradalomnak még a gondolatát is elvetették, helyette békés kapcsolatokat ápoltak Rómával (Lukács 16:14; 19:45, 46; János 2:14; 7:47–49; 11:47, 48).

Másrészt, az átlag júdeaiak szenvedtek a római adóztatás terhétől és a saját elnyomó honfitársaiktól. Nem nyújtott vigaszt számukra az sem, hogy az úgynevezett Pax Romana (Római Béke) kötelékében éltek. Ők változást akartak. Az érdekek ezen összeütközése borzalmas viszályokat eredményezett a polgárság soraiban. „Az egyik csoport uralomra tört — írja Josephus —, a másik pedig erőszakkal és a gazdagok kirablásával akart boldogulni.”

A sikariosok például kifosztották és megölték zsidó társaikat és ezeket a terrorcselekményeket úgy indokolták, mint büntetést azon zsidók számára, akik feltételezhetően együttműködtek Rómával. Egy második századi rabbi, Johanan ben Torta így okolta meg a szerencsétlenséget, amely az első századi zsidókat érte: „Sóvárogtak a pénz után és gyűlölték egymást.”

Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy azok a zsidók, akikben igazi istenfélelem lakozott, várva várták a Messiás megjelenését, abban reménykedve, hogy ő majd megdönti a rómaiak uralmát és megalapozza Isten igazságos Királyságát. De lelkiismeretlen emberek visszaéltek ezzel a reménnyel.

Hamis Messiások

I. sz. 33 körül, a Gamáliel nevű zsidó vezető a jeruzsálemi társuralkodókat így emlékeztette: „E napok előtt . . . felkelt a galileai Júdás az összeírás idején, és sok embert vont maga után. De ez is elveszett, és mindazok, akik neki engedelmeskedtek, szétszórattak” (Cselekedetek 5:36, 37).

„Az összeírást”, amely Júdás felkelését eredményezte, i. sz. 6-ban szervezték meg abból a célból, hogy Róma számára az adókat megemeljék. Josephus elmondja, hogy Júdás közhírré tétette: a zsidók „gyávák, ha behódolnak a rómaiaknak és adókat fizetnek nekik”. A Júdás név a Júda névből ered, ami azt a látszatot kelti, hogy ahhoz a törzshöz tartozott, amely törzsből a Messiást várták (1Mózes 49:10). „Szenvedélyes ékesszólása, valamint tantételeinek népszerűsége órási sokaságot állított zászlaja alá, akik közül sokan Messiásnak tekintették őt” — állapítja meg a McClintock and Strong’s Cyclopædia.

Figyeld meg, hogy a Cselekedetek 5:37 beszámolója szerint ennek a Júdásnak a követői nem vesztek el vele együtt. Gaalya Cornfeld zsidó tudós szerint az ő mozgalma „mély gyökeret eresztett és messiási reménységet szült”. Valójában a sikariosok két vezére, Menahem és Eleázár ettől a galileai Júdástól származott. A zsidó felkelés kezdetén i. sz. 66-ban Menahem a követőit a Masadában felhalmozott fegyverekkel szerelte fel. Azután, „királyként tért vissza Jeruzsálembe” és „a forradalom vezére lett”. „Majdnem bizonyos — fűzi hozzá az Encyclopaedia Judaica —, hogy Menahemet Júda [fiát] Messiásnak tekintették.”

Mindazonáltal, még abban az évben egy rivális zsidó forradalmi mozgalom tagjai orvul meggyilkolták Menahemet. Követői visszamenekültek Masadába, ahol i. sz. 73-ig Eleázár vette át a sikariosok feletti parancsnokságot. Eleázár öngyilkossága előtt mondott beszédében visszhangként ismétli elődjének, Júdásnak tévtanait: „Vitéz bajtársaim! Már régóta szilárd elhatározásunk, hogy sem a rómaiaknak, sem másnak nem hódolunk meg, csak az Istennek” [Josephus: A zsidó háború, Révai József ford. Gondolat, 1963].

A júdeai keresztények semlegessége

Az i. sz. 66-ban kitört zsidó felkelés előtt már alakultak keresztény gyülekezetek Júdeában, beleértve természetesen a jeruzsálemi gyülekezetet is (Cselekedetek 9:31). Ezek olyan zsidókból álltak, akik hitték, hogy a názáreti Jézus volt a Messiás, akinek a halálát és feltámadását megjövendölték (Cselekedetek 2:22–36). A zsidó keresztények buzgón kiterjesztették hitbeli meggyőződésüket, miközben békésen várták a Messiás második eljövetelét a világ uralkodójaként. Jézus jelezte, hogy csak „hosszú idő múlva” fog visszatérni (Máté 25:19, 31; 28:19, 20; Cselekedetek 1:8–11).

De ha már a zsidó felkelés i. sz. 66-ban kitört, mi oltalmazta meg azokat a júdeai keresztényeket, hogy a felkelés kezdeti sikere ne ragadja őket magával? Semmi kétség afelől, hogy visszaemlékeztek Mesterük intésére: „Mindazok, akik kardot fognak, kard által vesznek el” (Máté 26:52). Jézus a pogány kormányzati hatalmak iránt is kiegyensúlyozott szemléletmódot alakított ki bennük. „Fizessétek vissza a Császár dolgait a Császárnak — mondta —, de az Isten dolgait Istennek” (Márk 12:17). Továbbá Jézus megjövendölte, hogy jönnek majd, akik állítólagos messiások, s ezt mondják: „ ’Én vagyok’ és ’Elérkezett az idő!’ ” De így figyelmeztetett: „Ne menjetek utánuk!” (Lukács 21:8).

Sőt Jézus előre megmondta a zsidó felkelés kimenetelét is, amikor így szólt: „Amikor pedig látjátok Jeruzsálemet táborozó seregektől körülvéve, akkor tudjátok, hogy elközeledett az ő pusztulása. Akkor, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, akik annak közepette, menjenek ki abból, akik pedig vidéken tartózkodnak, ne menjenek be abba . . . mert nagy ínség lesz az országban és harag ezen a népen; és elesnek kard éle által és fogságba viszik őket az összes nemzetek közé” (Lukács 21:20–24).

A pusztítás szörnyű hulláma, amely a zsidó felkelést követte, Jézus próféciájának drámai beteljesedése volt! Ám a Júdeában élő keresztények megmenekültek, mivel engedelmesen ’a hegyekbe menekültek’. „Jeruzsálemnek [i. sz. 70-ben] Titus által irányított ostroma előtt — állapítja meg az Enclopaedia Judaica — az ott élő keresztény közösség Pellába költözött.” Figyelemre méltó, hogy Pella északra a Jordán folyót átszelő hegyvonulat előhegységében feküdt, és így a Jordán völgye tökéletesen elválasztotta Júdeától. „Nehéz megmagyarázni ezt a megmenekülést, ha [Jézus] próféciáját csak az események megtörténte után vetették papírra” — mondja G. A. Williamson a Josephus — A zsidó háború című könyvéhez írt előszavában.

Valóban, a júdeai keresztények sikeres megmenekülése döntő bizonyítéka annak, hogy ők az igazi Messiás követői voltak. Ez azonban fontos kérdéseket vet fel: Mi volt a célja a Messiás első eljövetelének? S milyen nyomatékos figyelmeztetés számunkra ma a végzetes kimenetelű zsidó felkelés, különösképp az emberiség azon körei számára, akiket „keresztények”-nek neveznek? Ezeket a kérdéseket e folyóirat következő oldalain tisztázzuk.