Segítség, hogy a gyermekek isteni bölcsességben nevelkedjenek fel

A különböző származású és nemzetiségű gondolkodó emberek elismerik, hogy Jézus nagyszerű tanító és erényes férfi volt. De hozzájárult-e gyermekkori neveltetése, hogy ilyenné váljon? Mit tanulhatnak a mai szülők a Jézus szülői házában lezajló dolgokból és Jézus neveltetéséből?

A Biblia keveset közöl Jézus gyermekkoráról. Az első tizenkét évet lényegében véve két versben foglalja össze: „Így miután [József és Mária] mindent elvégeztek Jehova törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel és Istennek kegye kísérte állandóan” (Lukács 2:39, 40). De lehet-e ebből bizonyos tanulságokat levonni a mai szülőknek?

A gyermek „növekedett és erősödött”. Ebből az tűnik ki, hogy szülei gondoskodtak róla fizikailag. Majd így folytatódik a vers: „megtelt bölcsességgel”.a Kinek a feladata volt, hogy Jézust tanítsa ismeretre és értelemre, ami előfeltétele az ilyen bölcsességnek?

A mózesi Törvény szerint mindkét szülőé. A törvény így utasította az izraelita szülőket: „És ezek a szavak, amelyeket ma parancsolok neked, legyenek a te szívedben; és vésd be azokat a te fiaidba és beszélj azokról amikor a házadban ülsz, és amikor úton jársz, és amikor lefekszel, és amikor felkelsz” (5Mózes 6:6, 7). Az a tény, hogy Jézus folyamatosan „megtelt bölcsességgel” és hogy „Istennek kegye kísérte állandóan”, azt mutatja, hogy József és Mária eleget tett ennek a parancsnak.

Egyesek talán azt vethetik itt közbe, hogy Jézus nem tekinthető reálisan jó példának a gyermeknevelés szempontjából, mivel tökéletes volt. József és Mária viszont nem voltak tökéletesek. Bizonyára ki kellett folyton elégíteniük Jézus testi és szellemi szükségleteit, noha az újabb gyermekek születésével a gondok is szaporodtak (Máté 13:55, 56). És bár Jézus tökéletes volt, de neki is át kellett mennie a testi fejlődésnek összes fokozatain, a csecsemőkortól a gyermekkoron és a serdülőkoron át, amíg végül is felnőtt férfi lett. Kétségtelenül szüleinek is akadt egy-két teendőjük Jézus formálásában, de szemmel láthatóan ez sikerült is nekik.

A tizenkét éves Jézus

„Szülei évenként el szoktak menni a pászka ünnepére Jeruzsálembe” (Lukács 2:41). Isten törvénye kötelezően előírta minden férfi számára az ünnepen való megjelenést (5Mózes 16:16). A beszámoló azt mondja, hogy ’szülei el szoktak menni’, József ezért vette Máriát és valószínűleg családja többi tagjait is, és nekivágtak a több mint 100 km-es útnak, fel Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek ezeken az örömteli alkalmakon (5Mózes 16:6, 11). Ez szokásuk — életük szerves része lett. Ott-tartózkodásuk nemcsak jelképes jelentőségű volt; tulajdonképpen az ünnep minden napján ott maradtak (Lukács 2:42, 43).

Ebből hasznos tanulságot vonhatnak le a mai szülők is. A Jeruzsálemben évenként megtartott ünnepek nemcsak az ünnepélyes gyülekezés, hanem a boldog örvendezés alkalmai is voltak (3Mózes 23:4, 36). József, Mária és a gyermek Jézus szellemi épülésben részesült ez alkalomkor. A mai szülők is jól teszik, ha hasonló alkalmakat keresnek arra, hogy gyermekeik a változatosság izgalmas élményében és szellemi épülésben részesüljenek. Jehova Tanúi ezért gyermekeiket magukkal viszik a nagyobb összejövetelekre és kongresszusokra, amelyeket minden évben rendszeres időközönként megrendeznek. Ily módon a gyermeknek nemcsak az utazás jelent izgalmas élményeket, hanem néhány napon át több száz vagy több ezer hittestvérrel ismerkedhetnek meg. Egy tízgyermekes családapa, akinek gyermekeiből igaz keresztények lettek, sikerét nagyrészt annak tulajdonítja, hogy alámerítkezése óta — 45 éven át egyetlen ilyen összejöveteli alkalmat sem mulasztott el. És családját is folyton arra buzdította, hogy ők se mulasszanak egyetlen alkalmat sem.

Félreértés

Amíg Jézus kisebb volt, minden bizonnyal szülei közelségében tartózkodott, amikor együtt utaztak a nagy városba, Jeruzsálembe évenként. De ahogy növekedett, aszerint lett nagyobb a mozgási szabadsága is. Tizenkét évesen Jézus egy olyan korba lépett, amelyet a zsidók fontos mérföldkőnek tekintettek a felnőtté válás útján. Talán e normális és természetes átmeneti állapotnak tulajdoníthatjuk azt a félreértést, ami akkor fordult elő, amikor eljött a hazatérés ideje József családja számára Jeruzsálemből. A beszámoló így hangzik: „De amikor hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben, és az ő szülei ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egy napi járóföldre, és ott kezdték keresni-kutatni a rokonok és ismerősök között” (Lukács 2:43, 44).

Ezzel az esettel kapcsolatban van egy-két pont, ami mind a szülők, mind a gyermekek szempontjából megfigyelendő. De egy különbséget mindig eszünkben kell tartani: Jézus tökéletes volt. Mivel Jézus Józsefnek és Máriának engedelmesen alárendelte magát, elképzelhetetlen, hogy ne tett volna eleget annak, amiben előzetesen kölcsönösen megállapodtak (Lukács 2:52). Legvalószínűbb az lehetett, hogy ennél az esetnél egyszerűen elmaradt a szükséges megbeszélés. A szülők azt hitték, hogy Jézus a rokonok és ismerősök körében van (Lukács 2:44). Könnyű elképzelni, hogy az elindulás nagy forgatagában a szülők elsősorban a kisebb gyermekeikre ügyeltek és feltételezték, hogy legidősebb fiuk, Jézus is velük tart.

Jézus viszont arra gondolt, hogy szüleinek tudniuk kell, hogy ő hol van. Ez kitűnik Jézusnak abból a feleletéből, amit később szüleinek adott: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem?” Jézus nem volt tiszteletlen szüleivel szemben. Szavai pusztán afeletti meglepetését árulják el, hogy szülei nem tudták, hol keressék őt. Ez tipikus esete volt a félreértésnek, amire ma is van bőven példa a szülők és a serdülő gyermekek között (Lukács 2:49).

Képzeljük el, milyen aggodalom foghatta el Józsefet és Máriát az első nap végén, amikor észrevették, hogy Jézus nincs velük. És képzeljük el aggodalmukat két nappal később, amikor még mindig nem találták meg Jeruzsálemben. És aztán kiderült, hogy Jézus neveltetése nem veszett kárba, mert ebben a kritikus időben jónak bizonyult. Nem került rossz társaságba. Nem hozott, szégyent szüleire. Végül is megtalálták a „templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket. És mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein” (Lukács 2:46, 47).

Az a tény, hogy Jézus idejét ilyen módon töltötte, valamint, hogy a bibliai alapelveket helyesen fogta fel, mind amellett szól, hogy József és Mária eddig az ideig kiválóan nevelték Jézust. Mária reagálása, amely úgy látszik, minden aggódó édesanyánál egyforma, először a megkönnyebbülés volt, hiszen fiát sértetlenül megtalálta, de azután aggodalmáról és csalódásáról is szólt: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én kétségbeesve kerestünk téged” (Lukács 2:48). Ebből az is kitűnik, hogy Mária, mielőtt József megszólalt volna, mindkét szülő nevében elmondta, mennyire aggódtak. Sok fiatal, aki ezt a beszámolót olvassa, valószínűleg ezt mondja: „Mintha csak édesanyámat hallanám!”

Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből?

Milyen tanulságokat vonhatunk le ebből az esetből? Fiatalokkal gyakran megesik, hogy azt gondolják, szüleik tudják róluk, mit gondolnak. Gyakran hallható szájukból ilyen mondás: „De hát azt gondoltam, hogy tudjátok!” Szülők, ha veletek is megesett már, hogy gyermeketek azt mondta, félreértés volt, nem ti vagytok az elsők, akikkel ez megesett.

A felnőtté válás útján a gyermekek egyre függetlenebbé kezdenek válni szüleiktől. Ez egészen természetes. A szülőknek azon kell lenniük, hogy ebben a folyamatban ne akadályozzák meg gyermekeiket. De a legjobb neveltetés ellenére is előadódhatnak félreértések és megeshet, hogy a szülőknek lesznek gondjaik. Ha azonban József és Mária szép példáját követik, amikor nehéz helyzetek adódnak elő, akkor a kapott nevelés megteszi a maga jótékony hatását a gyermekeknél.

Szemmel láthatóan Jézus szülei nem hagytak fel Jézus nevelésével a serdülőkorban sem. A most vizsgált esemény után Jézus szófogadóan „velük ment” haza a szülővárosukba és „engedelmeskedett nekik”. És mi volt az eredmény? „Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testi erőben és Isten és emberek előtt való kedvességben” (Lukács 2:51, 52). Ha a szülők József és Mária példáját követik, miközben gyermekeiket segítik abban, hogy Istennek tetsző bölcsességben és jó családi légkörben nevelkedjenek fel, és közben arra is ügyelnek, hogy a jó társaság kedvező befolyása érvényesüljön rajtuk, ez esetben nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy gyermekeik is Jézushoz hasonlóan fognak fejlődni. És addig is, amíg az ilyen gyermekek elérik a felelősségtudattal párosuló keresztényi kort, életük sokkal boldogabb lesz.

[Lábjegyzet]