TUDTAD?

Hogyan készítették elő az első századi zsidók a halottakat a temetésre?

A zsidók gyorsan eltemették a halottaikat, általában még aznap. Ezt két okból tették. Először is, a Közel-Keleten a meleg éghajlat miatt a holttest gyorsan oszlásnak indul. Másodszor, az akkori közfelfogás szerint, ha napokig nem temettek el valakit, az azt mutatta, hogy nem tisztelik az elhunytat és a családját.

Az evangéliumokban és a Cselekedetek könyvében legalább négy olyan temetésről olvashatunk, ahol a halottat még aznap eltemették (Máté 27:57–60; Cselekedetek 5:5–10; 7:60–8:2). Évszázadokkal korábban Jákob szeretett felesége, Ráhel akkor halt meg, amikor a család éppen úton volt. Jákob a holttestet nem vitte vissza a családi sírhelyhez, hanem „a Betlehembe vezető úton” temette el (1Mózes 35:19, 20, 27–29).

A temetéseket felidéző bibliai beszámolókból kiderül, hogy a zsidók nagy gonddal készítették elő a holttestet a temetésre. A rokonok és a barátok megmosták az elhunyt testét, majd fűszerekkel és jó minőségű olajjal bekenték, végül pedig pólyákba göngyölték (János 19:39, 40; Cselekedetek 9:36–41). Ezt követően a szomszédok és más ismerősök eljöttek, hogy részvétet nyilvánítsanak, és vigasztalják a családot (Márk 5:38, 39).

Jézust a zsidó szokások szerint temették el?

A zsidó családok a halottaikat általában barlangokba vagy olyan sírokba temették, melyeket az Izrael sok részén jellemző puha kőzetbe vájtak. Ez a szokás a patriarchák korában alakult ki. Ábrahám, Sára, Izsák, Jákob és mások is Makpela barlangjában lettek eltemetve, nem messze Hebrontól (1Mózes 23:19; 25:8, 9; 49:29–31; 50:13).

Jézust egy sziklába vágott sírhelybe fektették (Márk 15:46). Egy ilyen sírnak általában szűk bejárata volt. Belül, a sziklába vájva több mélyedés is volt, mintha polcok lennének. Ezekre helyezték az elhunyt családtagok testét. Jézus idejére már az is szokássá vált, hogy miután a holttest húsa lebomlott, a csontokat összegyűjtötték, és egy kőből készült ládába, az osszáriumba tették. Így a családnak a sírban mindig volt hová temetni a következő halottat.

A mózesi törvény előírta, hogy a sabbatnapi nyugalom idején a zsidóknak nem szabad temetési szertartásokat végezniük. Mivel Jézus három órával a sabbat kezdete előtt halt meg, az Arimateából való József és a vele levők úgy temették el a testét, hogy nem volt teljesen felkészítve a temetésre (Lukács 23:50–56). Éppen ezért Jézus néhány barátja a sabbat után odament a sírhoz, azt remélve, hogy pótolhatják, amit nem sikerült időben megtenni a holttesttel (Márk 16:1; Lukács 24:1).