Olvasók kérdései

Vajon Zakariás, Alámerítő János apja süket is és néma is lett, amint a Lukács 1:62 látszólag mutatja?

Egyesek úgy következtetnek, hogy Zakariás süketté is vált. Ezt olvassuk a bibliai beszámolóban: „És Zakariásnak akarták nevezni őt [a gyermeket] az apjának neve után. A gyermek anyja azonban válaszolt és ezt mondta: ’Semmiképpen nem! Hanem János legyen a neve!’ Erre azt felelték neki: ’A rokonaid közül senki nincs, akit ezen a néven neveznének!’ Akkor jelekkel megkérdezték az ő [a gyermek] apjától, hogyan akarja, hogy hívják. Az pedig táblát kért és ráírta: ’János az ő neve’ ” (Lukács 1:59–63).

Ebben a beszámolóban nincs semmilyen határozott utalás arra, hogy Zakariás egy ideig nem hallott.

Korábban, Gábriel angyal bejelentette Zakariásnak egy fiú jövendő megszületését, akit Jánosnak kell majd hívni. Az idős Zakariás úgy találta, hogy ezt nehéz elhinni. Az angyal így válaszolt: „Íme, néma leszel és képtelen leszel beszélni addig a napig, amelyen ezek a dolgok megtörténnek, mert nem hittél a szavaimnak, amelyek beteljesednek a meghatározott időben” (Lukács 1:13, 18–20). Az angyal azt mondta, hogy Zakariás a beszédében és nem a hallásában lesz korlátozva.

A beszámoló a továbbiakban ezt mondja: „Amikor kijött [a szentélyből], képtelen volt szólni, és azok [a várakozó emberek] megértették, hogy természetfeletti látomást kapott a szentélyben; és ő maga jeleket adott nekik, de néma maradt” (Lukács 1:22). Az itt „némá”-nak fordított görög szó azt a gondolatot hordozza, hogy az illető személynek eltompult a beszélő, a halló, vagy mindkét érzékszerve (Lukács 7:22). Mi a helyzet Zakariás esetében? Nos, vizsgáljuk meg, mi történt, amikor meggyógyult. „Abban a pillanatban megnyílt az ő szája és megoldódott a nyelve, és beszélni kezdett, áldva az Istent” (Lukács 1:64). Ez ésszerűen ahhoz a nézőponthoz vezet, hogy Zakariásnak csak a beszélőképessége szenvedett kárt.

Akkor hát a többiek miért kérdezték Zakariást „jelekkel . . . hogyan akarja, hogy hívják [a gyermeket]?” Némely fordító még a „jelbeszéddel”, vagy a „jelbeszéd használatával” kifejezésekkel is fordítja ezt az írásszöveget.

Zakariás, aki néma volt az angyal bejelentése óta, gyakran kényszerült kézmozdulatokat tenni, egyfajta jelbeszédet használni, hogy kifejezze magát. Például, „jeleket adott” azoknak, akik a templomban voltak (Lukács 1:21, 22). Amikor később egy táblát kért, akkor is jeleket vagy kézmozdulatokat kellett használnia (Lukács 1:63). Lehetséges tehát, hogy akik a némasága alatt körülötte voltak, szintén hajlottak arra, hogy kézmozdulatokat használjanak.

Van azonban egy még valószínűbb magyarázat a Lukács 1:62-ben említett jelek használatára. Erzsébet éppen elmondta, hogyan nevezzék a fiát. Így, anélkül, hogy ellentmondtak volna neki, egyszerűen megtették a következő illő lépést, és megkérdezték a férje döntését. Ezt egy egyszerű fejbiccentéssel, vagy egy kézmozdulat jelével is megtehették. Az a tény, hogy nem írták fel a kérdésüket Zakariásnak, hogy az elolvassa, az akár annak a bizonyítéka is lehet, hogy hallotta a felesége szavait. Így, a Zakariásnak tett egyszerű fejbiccentés, vagy egy hasonló, kézmozdulattal tett jel azt jelenthette: ’Nos, mindannyian (beleértve téged is, Zakariás) hallottuk a feleséged javaslatát, de mi a te végleges döntésed a gyermek nevével kapcsolatban?’

És közvetlenül ezután egy másik csoda történt, visszaállítva az eredeti állapotot. „Abban a pillanatban megnyílt az ő szája és megoldódott a nyelve, és beszélni kezdett” (Lukács 1:64). Nem volt szükséges megemlíteni a hallását, ha azt nem érte változás.