Csak a külső megjelenést nézed?

A TIZENÉVES Heinz annyira gyűlölte mostohaapját, hogy meg akarta ölni. Szerencsére, nem volt hozzá elég bátorsága. Néhány évvel később elhatározta, hogy öngyilkosságot követ el, de ehhez sem volt elég mersze. Lopás és kábítószer-kereskedés miatt börtönbe került. Majd pedig a házassága ment tönkre.

Ma Heinz többé nem a kábítószer rabja, becsületesen él. A házassága boldog és jó viszonyban van mostohaapjával. Minek köszönhette ezt a változást? Annak, hogy elkezdte tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival. Életszemlélete fokozatosan kezdett megváltozni.

Sokan, akik ismerték a régi Heinzet, bizonyára reménytelen esetnek tartották. Szerencsére, – miként Heinzet sem – Isten az embereket nem tekinti reménytelen esetnek. Miért nem? A következő okból: „Az ember nem úgy lát, ahogyan Isten, mert az ember csupán azt látja, ami a szemébe tűnik, de Jehova azt is látja, milyen a szív” (1Sámuel 16:7).

Ebben is megmutatkozik, milyen nagy különbség van ember és Isten között. Hajlamosak vagyunk arra, hogy az embereket külsejük alapján ítéljük meg. Esetleg még azt is mondjuk: „Az első benyomások a legtartósabbak.” Más szavakkal, hajlamosak vagyunk az embereket első benyomásaink alapján megítélni. De Isten igazságos és pártatlan, és ő a szívünkbe lát. Fiát Jézus Krisztust is azért küldte el a földre, hogy „mindenfajta ember megmentésben részesüljön és az igazság pontos ismeretére eljusson” (1Timótheus 2:4). Ezzel kapcsolatban az önátadott keresztényeknek az a kiváltságuk, hogy „Isten munkatársai” lehetnek, hirdetvén Isten Királysága jó hírét minden embernek (1Korinthus 3:9). Azonban a keresztényeknek is megvannak a maguk korlátai – nem képesek a másik ember szívébe látni. Ezért pártatlannak kell lennünk, és kerülnünk kell azt, hogy valakivel szemben elfogultakká váljunk külső megjelenése miatt.

Jézus féltestvére Jakab, tudta, hogy az első keresztény gyülekezetben fennállt ez a veszély. Ezt mondta: „Testvéreim, amikor dicsőséges Urunkba, a Jézus Krisztusba vetett hitetek szerint éltek, ne legyetek személyválogatók. Mert ha belép hozzátok a gyülekezetbe fényes ruhában egy aranygyűrűs férfi, és ugyanakkor egy szegény is belép kopott ruhában, és ti arra figyeltek, aki a fényes ruhát viseli, . . . nem kerültetek-e ellentmondásba önmagatokkal és nem lettetek-e gonosz szándékú bírákká?” Megesett talán velünk is, hogy ilyen okból helytelenül ítéltünk meg valakit, aki először jött el a Királyság-termünkbe? (Jakab 2:1–4, Ö.f.).

Jézus példát adott

Jézus az embereket nem tekintette megrögzött bűnösöknek, hanem őszinte embereknek, akiknek lehetőségük van megváltozni a szükséges segítség és helyes ösztönzés által. Ezért „adta magát megfelelő váltságul mindenkiért” (1Timótheus 2:6). Prédikáló tevékenysége közben a jó szívállapotúak közül senkit sem tekintett kivetettnek vagy figyelemre méltatlannak. Az emberekről alkotott nézetében nem játszott szerepet sem a büszkeség, sem az önelégültség érzése (Lukács 5:12, 13).

Mennyire mások voltak a farizeusok, akikről ezt olvassuk: „Amint a farizeusok írástudói meglátták, hogy bűnösökkel és adószedőkkel eszik együtt szóltak tanítványainak: ʼHát az adószedőkkel és bűnösökkel eszik együtt?ʼ Amikor ezt Jézus meghallotta így szólt hozzájuk: ’Nem az erőseknek van szükségük az orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket’” (Márk 2:16, 17).

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Jézus elnézte a becstelen és helytelen tetteket, amelyeket ezek a bűnösök és adószedők elkövettek. De ő tudta, hogy az ember, talán akaratlanul, vagy a nehéz körülmények miatt is léphet helytelen útra. Ezért megértést tanúsított irántuk, mivel „olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok” (Márk 6:34). Szeretetteljesen különbséget tett rossz cselekedeteik, és esetleges jó szívük között.

Tanítványaival való bánásmódjában, Jézus szintén nem a külső megjelenést tekintette. Ők bűnösök voltak, akik gyakran hibáztak, de Jézus nem volt ésszerűtlenül tökéletességre törő, mindig rokonszenvesen leckéztette meg őket minden kis botlásért. Tudta, hogy szándékaik jók, vagy ahogy ma mondanánk: szívük a helyén volt. Követői igényelték a segítségét és buzdítását; s ebben Jézus sohasem volt fukar. Semmi kétség afelől, hogy ő is úgy látta az embereket, ahogyan Isten látja őket. Vajon mi is utánozzuk az ő csodálatos példájukat?

Te „igazságos ítélettel ítélsz”?

Jézus egy alkalommal egy önigaz, gáncsoskodó csoporttal került szembe, akik felháborodtak azért, mert ő sabbat napon gyógyított meg egy embert. Így oktatta őket: „Ne ítéljetek a külső látszat szerint, hanem igazságosan ítéljetek.” Miért nem örültek annak, hogy Jézus csodatevő hatalmával „meggyógyított egy embert teljesen” és miért „háborogtak” inkább emiatt, és miért tekintették őt a sabbat törvény megsértőjének? Mert a külső látszat szerint ítéltek, és ebből kitűnt a helytelen indítékuk. Ítéletük ugyanakkor nemcsak önigaz voltukat és istentelenségüket leplezte le (János 7:23, 24).

Hogyan követhetjük el esetleg ugyanazt a hibát? Úgy, ha nem tudunk örülni annak, hogy egy megbánó személy visszatér a gyülekezetbe, vagy ha egy nagyon világias személy megismeri az igazságot és hasznot merít a szellemi gyógyulásból. Néha talán a szokatlan ruházatukról, vagy külső megjelenésükről ítéljük meg az embereket, és kizártnak tartjuk, hogy valaha is Tanúkká lehessenek. De sok elhanyagolt külsejű és más, nem szokványos életstílusú személy lett Jehova keresztény tanúja. Amíg vannak olyanok, akik hajlandók megváltozni, mi ne engedjük, hogy a „külső megjelenésük alapján ítéljünk”, mert ez megvakítana bennünket a jó szívállapotukat illetően.

Mennyivel jobb, és ez Jézus szép példájával is összhangban van, ha imádkozunk értük, és gyakorlati segítséget nyújtunk nekik, hogy keresztényi érettségre jussanak! Lehet, hogy nehéznek tűnik okot látni bennük az örvendezésre. De ha Jehova Krisztus által magához vonzza az ilyen személyeket, kik vagyunk mi, hogy elvessük őket korlátolt ítélőképességünk miatt? (János 6:44). Önigaz módon elítélni valakit, akinek nem ismerjük sem a szívét, sem a körülményeit, kedvezőtlen ítélet magunkra vonását eredményezi. (Vö. Máté 7:1–5.)

Ahelyett tehát, hogy keményen megítélnénk valakit, aki új, inkább segítsük, buzdítsuk és figyelmeztessük személyes példánk által. Azonban a kedvesség kimutatásával semmi esetre se bálványozzuk az újakat, akik talán a világban közismertek, mert ez részrehajláshoz vezetne. Ezzel is az éretlenségünket bizonyítanánk. És ami a személyt illeti, a hízelgésünk hozzásegítené-e őt ahhoz, hogy alázatos legyen? Vagy inkább zavarba hoznánk őt? (3Mózes 19:15).

Ne várjunk el többet, mint Isten

Jehovával ellentétben, aki a szívet nézi, a mi meglátásunk másokról nagyon korlátozott (1Krónika 28:9). Ez a tudat megóv bennünket attól, hogy újkori önigaz farizeusok legyünk, akik megpróbáljuk az embereket a magunk elképzelte igazságosság keretébe préselni, azt várván, hogy a mi általunk helyesnek tartott elképzeléseinkhez igazodjanak. Ha az embereket megpróbáljuk úgy látni, ahogyan Isten látja őket, nem fogunk többet kívánni tőlük, mint Isten. Nem megyünk túl „azokon, amik meg vannak írva” (1Korinthus 4:6). Ezt mindenekelőtt a keresztény véneknek kell megszívlelniük (1Péter 5:2, 3).

Az öltözködés terén ezt egy példával jól lehet szemléltetni. A Biblia követelménye – de egyben Isten követelménye is – az, hogy a keresztény tisztán és csinosan, jól rendezett ruhában járjon, ne úgy, hogy öltözködéséből „a szerénység és a józan gondolkodás” hiánya tükröződjék (1Timótheus 2:9; 3:2). Néhány évvel ezelőtt egy bizonyos gyülekezet vénei szemmel láthatóan túlmentek „azon, ami meg volt írva”, mert minden nyilvános szónoktól a gyülekezetben megkívánták, hogy vegyen fel fehér inget, jóllehet abban az országban inkább a pasztellszíneket kedvelték. A vendégszónokokat, akik színes ingben jöttek, felkérték, hogy azt cseréljék fel fehér ingre, amit ilyen szükséghelyzetre készenlétben tartottak a Királyság-teremben. Mennyire vigyáznunk kell, hogy személyes ízlésünket ne kényszerítsük rá másokra! És mennyire ideillő Pál tanácsa: „Ésszerűségetek ismert legyen mindenki előtt” (Filippi 4:5).

Jó eredmények, mert nemcsak a külső megjelenésre tekintettek

Az a tudat, hogy mi nem tudunk senkinek a szívébe látni, sokat segíthet, hogy jobb viszonyt alakítsunk ki a környezetünkben lévőkkel, legyenek ezek gyülekezeten belüliek vagy kívüliek. Hozzásegít, hogy kedvező véleménnyel legyünk másokról, nem kutatva az ő indítékaikat, „mert valamikor mi is értelmetlenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai” (Titus 3:3). Ha ennek tudatában vagyunk, akkor készek leszünk prédikálni mindenkinek, még azoknak is, akiket a külsejük alapján talán nem tekintenénk erre méltóknak. Bízzuk a döntést rájuk: akarják-e követni az igazságot vagy sem. A mi kötelességünk, hogy mindenkinek prédikáljunk.

Sok Jehova Tanúja, akik Heinzhez hasonlóan boldogok, mivel szívélyes fogadtatásban részesültek a keresztény gyülekezetben testvéreink és testvérnőink részéről, akik nem a külső megjelenésüket nézték, és nem az első benyomásaik szerint ítélték meg őket.

Vegyük pl. Frankot, aki az egyik vasárnap eljött Jehova Tanúi Királyság-termébe Dél-Németországban. Mit láttak a jelenlévők? Egy ápolatlan, szakállas és vállig érő, hosszú hajú fiatalembert, koszos ruhában, aki a helyi bárokban gyakori vendég volt, erős dohányos – és olyan férfiként ismerték, aki elhanyagolta barátnőjét, és nem törődött két kis gyermekével sem. Ennek ellenére, szívesen fogadták az összejövetelen. Annyira nagy hatással volt rá ez, hogy egy hét múlva, újra eljött. És mit láttak ők? Egy jól ápolt fiatalembert, tiszta ruhában. A harmadik héten olyan fiatalembert láttak, aki már nem dohányzott, de ez alkalommal vele volt a barátnője és két kis gyermeke is. A negyedik vasárnapon a fiatalember és a fiatalasszony már úgy jött el, hogy hozták a házassági értesítőjüket házasságuk közeli törvényesítéséről. Az ötödik vasárnapra a fiatalember már megszakította minden kapcsolatát a hamis vallással. Ma, közel négy év múlva azt látjuk, ahogy Jehova Tanúi jelentéséből tudjuk, „egy olyan család benyomását keltik, akikről rendes viselkedésük alapján elmondható az, úgy tűnik, mintha már sok éve testvéreink lennének”.

Egy könyv jósága nem feltétlenül ítélhető meg a külső borítója alapján, mint ahogyan egy ház sem az épület homlokzatáról. Hasonlóképpen, valakinek belső tulajdonságait sem olvashatjuk le külső megjelenése alapján. Azok a keresztények, akik úgy nézik az embereket, ahogyan Isten, nem az első benyomásuk szerint fognak ítélkezni. Isten „a szív rejtett emberére” figyel és ezért hálásak lehetünk (1Péter 3:3, 4).