Tanulságok az Írásokból: Jóel 1:1–3:21

Hívjátok segítségül Jehova nevét, és épségben megmenekültök!

„HA a csapást nem sikerül megállítani, az átterjed Kelet-Afrikára és az egész Közel-Keletre. Valóságos katasztrófa lesz.” Így nyilatkozott az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének egyik tisztviselője arról a falánk rovarról, amely nemrégen milliárdszámra elárasztotta Északnyugat-Afrikát – a sáskáról.

Körülbelül i. e. 820-ban Jóel, Isten prófétája hasonló csapásról beszélt. Élénk szavakkal, szinte utánozhatatlan pontossággal és valósághű módon írta le, milyen pusztítást okozhat Júda nemzetének ez a rovarinvázió. Ez a csapás azonban valami sokkal jelentősebb dolognak volt a szemléltető leírása, mint amit a sáskacsapás jelent a környezete számára. „Jehova napját” harangozta be előre! A mi nemzedékünk jelenleg szembenéz „ezzel a félelmet keltő nappal” és annak minden pusztító hevességével. De milyen remény van a megmentésre? És milyen tanulságokat vonhatunk le Jóel prófétai könyvéből?

A rémületet keltő rovarinvázió

Jehova félelmet keltő napján a megmentés céljából megtérésre van szükség. Jóel szemeivel nézve azt látjuk, hogy a katasztrófa nyomán az országban a hernyók, a sáskák és a szárnyatlan nyüzsgő sáskák és csótányok teljesen letarolják a növényzetet. Júda papjait, véneit és egyéb lakosait arra sürgeti a próféta, hogy térjenek meg, „és kiáltsanak Jehovához segítségért”. A raktárak üresen állnak, és a csűröket lebontották, mivel nem volt mit tenni bele. A háziállatok össze-vissza céltalanul kóborolnak, mert nincs mit legelniük. Micsoda pusztító nap ez a Mindenhatótól! (1:1–20).

Jehova napjának közelsége indítson bennünket szent életre és Istennek tetsző cselekedetekre (2Péter 3:10–12). Jóel révén azt láthatjuk meg, hogy ez a sötétség, a felhők és a sűrű homály napja lesz. A sáskák rémisztő előhírnökei ennek a napnak. Nyomukban Júda édenkerti tájai sivár pusztasággá lesznek. Már maguknak a sáskáknak a közeledte is baljóslatú; olyan a hangjuk, mint a harci szekér és a tarlót ropogtató tűz hangja. És ahogy a sáskák előrehaladnak, „olyanok, mint egy hatalmas sereg, amely felsorakozik a harcra”, felhágnak a falakra, megrohanják a várost, és behatolnak a házakba. Még a nap, hold és a csillagok is elsötétednek „Jehova félelmet keltő napján” (2:1–11).

A megmentés útja

Megmentésünk végett el kell ismernünk, hogy ’Jehova az Isten, és senki más’. „Jöjjetek vissza hozzám teljes szívetekkel” – tanácsolja Jehova. Az öregeket és fiatalokat arra buzdítja a próféta, hogy gyűljenek egybe ünnepélyes gyűlésre, és esedezzenek Isten kegyéért. Isten együttérzést tanúsít népe iránt, és kárpótolja őket az elszenvedett rovarpusztításért, és megáldja népét bőséggel. Azok, akik elismerik Jehovát egyedüli igaz Istennek és a megmentés Forrásának, nem fognak megszégyenülni (2:12–27).

Megmentésünk attól is függ, hogy hittel segítségül hívjuk-e Jehova nevét. „Jehova nagy és félelmet keltő napja” előtt Isten ’kiárasztja szellemét minden hústestre’. Fiatalok és öregek, férfiak és nők, mind prófétálni fognak. Ennek következtében sokan megtudják, hogy ’mindaz, aki segítségül hívja Jehova nevét, épségben megmenekül’ (2:28–32).

Ítélet a nemzetek felett

Jehova megmenti hűséges népét, amikor ítéletét végrehajtja a nemzetek felett. (Vö. Ezékiel 38:18–23; Jelenések 16:14–16.) Tírusznak, Szidonnak és Filiszteának meg kell lakolniuk azért, mert Isten népével mostohán bántak, és eladták őket rabszolgákul. Jehova visszahozza Júda és Jeruzsálem foglyait, és kihívást intéz ellenségeihez ezekkel a szavakkal: „Szenteljetek háborút!” De ők nem Istenért vonulnak harcba, aki ítéletét végrehajtja felettük a jelképes „Jósafát völgyében”. Bár az ég és a föld megrendül, Jehova biztos menedéke lesz népének. A hűségesek túlélik a nemzetek feletti ítéletet, és örvendeni fognak az életnek paradicsomi körülmények között (3:1–21).

Megszívlelendő tanulságok: Előbb meg kell térni annak, aki megmentésben szeretne részesülni Jehova félelmet keltő napján. E nap közelsége indítson bennünket szent életre és Istennek tetsző cselekedetekre. Természetesen megmentésünk attól is függ, hogy elismerjük-e Jehovát egyedüli Istennek. És ha hittel segítségül hívjuk az ő nevét, akkor megment bennünket a nemzetek feletti ítéletének végrehajtása idején.

Jóel próféciájának ezenkívül van még más elgondolkodtató értelme is. Például az is, hogy „Jehova nagy és félelmet keltő napja” fenyegetően közeledik! Erre figyelmeztetni kell az embereket. Miként a sáskák Jóel próféciájában, Jehova Tanúi is kopárrá teszik a kereszténységet azzal, hogy kérlelhetetlenül letarolják őt szellemi értelemben. Ez a vallásvezetők dühét és ellenségeskedését váltja ki, de semmilyen kőfalszerű akadály, amit megpróbálnak a jelképes sáskák útjába emelni, nem lesz eredményes. Jehova kiárasztotta népére szellemét, és felszerelte őket ítéletei bejelentésére. Ezért ebben a rövid időben, ami még hátra van Isten félelmet keltő napjáig, vegyük ki részünket teljes erővel mások megsegítéséből, hogy ők is ’segítségül hívhassák Jehova nevét, és épségben megmenekülhessenek’.

[Kiemelt rész a 36–37. oldalon]

BIBLIAI VERSEK MEGVIZSGÁLÁSA

○ 1:2 — Jóel a „vénekhez” intézte szavait, akik rossz útra terelték a nemzetet. Mivel az „ország lakosai” ezt a rossz útmutatást követték, ők is felelősek Jehova előtt. Ma a kereszténység vallásvezetői hasonlóan tévútra vezették híveiket. Miként Jóel, Jehova Tanúi is üzenetüket a papi osztálynak címezik. Mindazonáltal magának a népnek is hirdetni kell Isten Szavát, mert ők is felelősek tetteikért Jehova előtt (Ésaiás 9:15–17; Róma 14:12).

○ 2:1–10, 28 — Az izraeliták figyelmeztetést kaptak arról, hogy ha nem engedelmeskednek Istennek, sáskák és más rovarok termésüket teljesen elpusztítják (5Mózes 28:38–45). Mivel a Szentírásban nincs feljegyzés arról, hogy lett volna-e Kanaán földjén ilyen, a Jóel által említett, hasonló arányú rovarinvázió, így az általa leírt csapás minden bizonnyal képletes. Nyilvánvaló, hogy a jövendölés kezdeti beteljesedése i. sz. 33 pünkösdjén volt, amikor Jehova ’kiárasztotta szellemét’ Jézus követőire, akik Istentől kapott üzenetükkel gyötörni kezdték a hamis vallásoskodókat (Cselekedetek 2:1, 14–21; 5:27–29). Jehova Tanúi most hasonló pusztító munkát végeznek.

○ 2:12, 13 — Az ősi időkben a ruha megszaggatása a bánat külső jele volt (1Mózes 37:29, 30; 44:13). De ezt színlelve, képmutatóan is lehetett tenni. Jóel azt hangsúlyozza, hogy a bánat ilyen külső megnyilvánulása önmagában nem elégséges. Az embereknek „szívüket kell megszaggatni” a szívből jövő megbánás tetteivel.

○ 2:31, 32 — Jóel idejében Jehova a hűségesek számára gondoskodott megmenekülésről a pusztulásból. Most, ezekben „az utolsó napokban” Isten Jézus Krisztus által szintén lehetővé teszi a megmentést (2Timótheus 3:1; Róma 5:8, 12; 6:23). De a bűnös embereknek Jehova nevét kell segítségül hívniuk, hogy örök megmentésben részesüljenek. Ez azt jelenti, hogy meg kell ismerniük az isteni nevet, azt tiszteletben kell tartaniuk, és tökéletesen bízniuk kell abban, aki ezt a nevet viseli. Azok, akik hittel segítségül hívják Jehova nevét, „épségben megmenekülnek”, amikor Isten ítéletét végrehajtja a nemzetek felett az ő „nagy és félelmet keltő napján” (Sofóniás 2:2, 3; 3:12; Róma 10:11–13).

○ 3:2, 14 — „Jehova napján” az isteni ítélet-végrehajtás jelképes helyének neve: „a döntés völgye”. De „Jósafát völgyének” is nevezik. Ez az elnevezés azért is találó, mert Jósafát szó szerint annyit jelent: „Jehova a Bíró”. Jósafát király uralkodása idején Isten megszabadította Júdát és Jeruzsálemet Moáb, Ammon és a Seir hegyvidék egyesített erőitől úgy, hogy zűrzavart támasztott közöttük, és egymást kezdték öldösni (2Krónika 20:1–30). Napjainkban a „Jósafát völgye” megfelel annak a jelképes borsajtónak, amelyben a nemzetek mint valami szőlőfürtök összezúzatnak Jehova népének bántalmazása miatt.

○ 3:6 — Tírusznak, Szidonnak és Filiszteának az volt a bűne, hogy Júda és Jeruzsálem lakóit eladták rabszolgákul a görögöknek. Lehetséges, hogy egyes zsidók, akiket más nemzetek ejtettek fogságba, csak közvetve kerültek a tíruszi, szidoni és filiszteus rabszolga-kereskedők kezébe. De rosszabb esetben lehet, hogy ezek a nemzetek a zsidókat akkor adták el rabszolgákul, amikor azok ellenségeik elől menekültek, és menedéket kerestek. Bármelyik eset állt is fenn, Isten ezeket a kufár emberkereskedőket ítéletre vonja népének bántalmazásáért. Ez az eset azt is jelzi, milyen sors vár azokra a nemzetekre, akik ma is üldözik Jehova szolgáit.