Minden igaz kereszténynek evangéliumhirdetőnek kell lennie
„Végezd az evangéliumhirdető munkáját” (2TIMÓTHEUS 4:5, NW).
1. Mi volt az a Jóhír, amit az evangéliumhirdetők az első században prédikáltak?
MIT JELENT ma evangéliumhirdetőnek lenni? Te az vagy? Az „evangéliumhirdető” szó a görög eu·ag·ge·li·stesʹ szóból származik, amelynek jelentése: „a Jóhír prédikálója”. A keresztény gyülekezet i. sz. 33-ban történt megalapítása óta a keresztény Jóhír Isten megmentésének eszközét hangsúlyozza és hirdeti: Jézus Krisztus egy későbbi időben visszatér, hogy megkezdje királyi uralmát az emberiség felett (Máté 25:31, 32; 2Timótheus 4:1; Zsidók 10:12, 13).
2. a) Mivel gazdagodott a Jóhír tartalma napjainkban? b) Milyen kötelessége van ma is minden igaz kereszténynek?
2 Bizonyítékok támasztják alá, hogy 1914-től kezdődően a Jézus által adott jel a visszatérésére és láthatatlan jelenlétére vonatkozóan már beteljesedés alatt van (Máté 24:3–13, 33). A Jóhír ismét magában foglalhatta azt a kifejezést, hogy „közel van az Isten országa” (Lukács 21:7, 31; Márk 1:14, 15). Valóban eljött az idő, hogy Jézusnak a Máté 24:14-ben feljegyzett próféciája hatalmas mértékben beteljesedjék: „És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.” Ezért az evangéliumhirdetés magában foglalja, hogy ma buzgón hirdetjük Isten létrejött Királyságát, és azokat az áldásokat, amelyeket hamarosan elhoz az engedelmes emberiségnek. Minden keresztény számára parancs, hogy ezt a munkát végezze és ’tanítványokká tegyen’ embereket (Máté 28:19, 20; Jelenések 22:17).
3. a) Milyen további jelentése van az „evangéliumhirdető” szónak? (Lásd az Insight on the Scriptures [Éleslátás az Írásokból] 1. kötet, 770. oldal, 2. oszlop, 2. bekezdést.) b) Milyen kérdéseket vet ez fel?
3 Az általános értelemben vett Jóhír hirdetésén kívül a Biblia az „evangéliumhirdető” kifejezést egy különleges értelemben is használja azokra, akik elhagyják saját lakóterületüket, hogy a Jóhírt bemunkálatlan területeken prédikálják. Az első században számos evangéliumhirdető misszionárius volt, például Fülöp, Pál, Barnabás, Silás és Timótheus (Cselekedetek 21:8; Efézus 4:11). És mi a helyzet a mi különleges időnkkel, amely 1914 óta tart? Vajon Jehova népe ma alkalmassá tette magát a helyi és a misszionáriusi evangéliumhirdetésre?
Haladás 1919 óta
4., 5. Milyenek voltak a kilátások az evangéliumhirdető munkát illetően nem sokkal 1914 után?
4 Amikor az első világháború 1918-ban a végéhez közeledett, Isten szolgái növekvő ellenállást tapasztaltak mindkét hitehagyott fél, valamint a kereszténység papsága és annak politikai szövetségesei részéről. Tény az, hogy a valódi keresztény evangéliumhirdetés szinte teljesen leállt 1918 júniusában, amikor az Őr Torony Társulat vezető hivatalnokait az Egyesült Államokban hamis vádak alapján 20 évi börtönre ítélték. Vajon Isten ellenségeinek sikerült véget vetniük a Jóhír prédikálásának?
5 A Társulat hivatalnokait 1919 márciusában váratlanul szabadon engedték, majd később felmentették őket a bebörtönzésük alapjául szolgáló hamis vádak alól. Újonnan megtalált szabadságukból ezek a felkent keresztények megértették, hogy még rengeteg elvégzendő munka van, mielőtt begyűjtetnének égi jutalmukba mint Isten Királyságának társörökösei (Róma 8:17; 2Timótheus 2:12; 4:18).
6. Hogyan haladt az evangéliumhirdető munka 1919 és 1939 között?
6 Akkoriban, 1919-ben a Jóhír terjesztésében részt vevők száma a jelentések szerint 4000-nél kevesebb volt. A következő két évtizedben számos férfi ajánlotta fel önmagát mint misszionáriusi evangéliumhirdető, s néhányat közülük afrikai, ázsiai és európai országokba küldtek. Jehova Tanúi 1939-re, a Királyság 20 évig tartó prédikálásának eredményeként több mint 73 000-re növekedtek. Ez a kimagasló növekedés sok üldözés ellenére következett be, s a helyzet hasonló volt ahhoz, ami a keresztény gyülekezet korai éveit jellemezte (Cselekedetek 6:7; 8:4, 14–17; 11:19–21).
7. Mennyiben volt hasonló a helyzet i. sz. 47-ben és 1939-ben a keresztény evangéliumhirdető munkát illetően?
7 Mindazonáltal Jehova Tanúinak többsége akkor még az angol nyelvű protestáns országokban tömörült. Valójában a 73 000 Királyság-hírnök több mint 75 százaléka Ausztráliából, Nagy-Britanniából, Kanadából, Új-Zélandból és az Egyesült Államokból származott. Ahogy i. sz. 47-ben, úgy most is kellett valami, ami az evangéliumhirdetőket arra buzdítja, hogy több figyelmet fordítsanak a föld kevésbé bemunkált területeire.
8. Mit valósított meg 1992-re a Gileád Iskola?
8 A háborús idők korlátozásai és üldözései nem állíthatták meg Jehova erőteljes szent szellemét abban, hogy szolgáit egy nagyobb terjeszkedés előkészítésére indítsa. Még javában tombolt a második világháború, amikor 1943-ban Isten szervezete felállította az Őrtorony Gileád Biblia-iskolát azzal a céllal, hogy a Jóhír szélesebb körben terjedjen. Ez az iskola 1992 márciusáig 6517 misszionáriust küldött ki 171 különböző országba. Azonkívül férfiak arra kaptak itt kiképzést, hogy az Őr Torony Társulat idegen országokban levő fiókhivatalainak munkáját ellássák. Az 1992-es évben 97 Fiókbizottság koordinátora közül 75-en kaptak kiképzést a Gileád Iskolában.
9. Milyen képzési programok játszottak szerepet az evangéliumhirdető és tanítványképző munka sikerében?
9 A Gileád Iskola mellett más képzési programok is segítettek felkészülni Jehova népének az evangéliumhirdető munka kiterjesztésére és megjavítására. Például Jehova Tanúi gyülekezeteiben szerte a földön működik a Teokratikus Szolgálati Iskola. Ez az elrendezés a hetenkénti Szolgálati Összejövetellel együtt Királyság-hírnökök millióit képezi hatékony nyilvános szolgálatra. Ott van azután a Királyság Szolgálati Iskola, amely értékes képzést ad a vének és a kisegítőszolgák számára, hogy jobban gondját viselhessék a növekvő gyülekezeteknek. Az Úttörőszolgálati Iskola sok teljes idejű evangéliumhirdetőnek segít abban, hogy eredményesebbé váljon prédikálótevékenységük. Nemrég kezdte meg működését különböző országokban a Szolgálati Kiképző Iskola, hogy nem házas véneknek és kisegítőszolgáknak segítsen újkori Timótheusokká válni.
10. Milyen eredményt hozott az Isten szervezetén keresztül nyújtott valamennyi nagyszerű képzés? (Foglald bele a bekeretezett részben levő információt is!)
10 Mi az eredménye mindennek a képzésnek? Jehova Tanúi 1991-ben jóval több mint négymillió Királyság-hírnökkel csúcsot értek el 212 országban. Mindazonáltal az 1939-es helyzettel szemben ezeknek több mint 70 százaléka olyan katolikus, ortodox, nem keresztény vagy más országból való, ahol nem az angol nyelv van túlsúlyban. (Lásd a „Növekedés 1939 óta” című bekeretezett részt.)
Amiért eredményes
11. Kinek tulajdonította Pál apostol a szolgálati sikerét?
11 Jehova Tanúi nem a maguk érdemének tulajdonítják ezt a növekedést. Munkájukat inkább úgy tekintik, ahogyan Pál apostol a korinthusbelieknek írt levelében megmagyarázta. „Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig a mint kinek-kinek az Úr adta. Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést. Azért sem a ki plántál, nem valami, sem a ki öntöz; hanem a növekedést adó Isten. Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok” (1Korinthus 3:5–7, 9).
12. a) Milyen szerepet játszik Isten Szava a sikeres keresztény evangéliumhirdetésben? b) Ki került kinevezésre mint a keresztény gyülekezet Feje, és mi az egyik fontos módja annak, hogy bizonyítsuk alárendeltségünket az ő főségét elismerve?
12 Kétségtelen, hogy a Jehova Tanúi által tapasztalt rendkívüli növekedés Isten áldásának köszönhető. Ez Isten munkája. Felismerve ezt a tényt, a Tanúk rendszeresen folytatják Isten Szavának szorgalmas tanulmányozását. A Bibliára alapoznak mindent, amit evangéliumhirdető munkájukban tanítanak (1Korinthus 4:6; 2Timótheus 3:16). Evangéliumhirdetésük sikerének másik kulcsa, hogy teljesen elismerik azt, akit Isten a gyülekezet Fejévé nevezett ki, az Úr Jézus Krisztust (Efézus 5:23). Az első századi keresztények ezt azáltal mutatták ki, hogy együttműködtek a Jézus által kinevezett apostolokkal. Ezek a férfiak a jeruzsálemi gyülekezet más véneivel együtt alkották az első századi keresztény vezető testületet. Az égből az Úr Jézus Krisztus ezt az érett keresztényekből álló csoportot használta az evangéliumhirdető munkával kapcsolatos kérdések rendezésére és az irányításra. Pál buzgó együttműködése ezzel az isteni elrendezéssel növekedést eredményezett az általa meglátogatott gyülekezetekben (Cselekedetek 16:4, 5; Galátzia 2:9). Hasonlóképpen ma is biztosítva van a keresztény evangéliumhirdetők sikere a szolgálatban az Isten Szavához való szilárd ragaszkodás és a Vezető Testület irányításával való buzgó együttműködés által (Titus 1:9; Zsidók 13:17).
Mások különbnek tekintése
13., 14. a) Milyen tanácsot adott Pál apostol a Filippi 2:1–4-ben feljegyzettek szerint? b) Miért fontos emlékezni erre a tanácsra, mialatt részt veszünk az evangéliumhirdető munkában?
13 Pál apostol őszinte szeretetet mutatott az igazságot keresők iránt és nem tanúsított magasabbrendűséget vagy rasszista magatartást. Ezért tanácsolhatta hívőtársainak is azt, hogy ’alázatosan egymást különbeknek tartsák maguknál’ (Filippi 2:1–4).
14 Hasonlóképpen ma sem tartják az igaz keresztény evangéliumhirdetők különbnek magukat, amikor más-más fajú és neveltetésű emberekkel foglalkoznak. Így beszél erről egy Jehova Tanúja az Egyesült Államokból, akit Afrikába neveztek ki misszionáriusnak: „Pontosan tudom, hogy nem vagyunk magasabbrendűek. Lehet, hogy több pénzünk és magasabb képzettségünk van, nekik [a helyi embereknek] viszont a miénket felülmúló tulajdonságaik vannak.”
15. Hogyan tudnak az idegen országba kinevezettek őszinte tiszteletet mutatni a leendő tanítványok iránt?
15 Ha őszinte tiszteletet mutatunk azok iránt, akikkel megosztjuk a Jóhírt, bizonyára könnyebbé tesszük számukra a Biblia üzenetének elfogadását. Az is segít, ha egy misszionárius evangéliumhirdető kimutatja örömét, amiért azok között élhet, akiknek a segítésére kijelölték. Egy eredményes misszionárius, aki az elmúlt 38 évet Afrikában töltötte, ezt mondta: „Szívem mélyén érzem, hogy ez az én otthonom, és azokat tekintem testvéreimnek és nővéreimnek, akik abban a gyülekezetben vannak, ahova kinevezést kaptam. Amikor Kanadában töltöm a szabadságomat, nem érzem magam igazán otthon. Az utolsó hét körül már vágyom a visszatérésre. Mindig így érzek. Az érdeklődőimnek, a testvéreimnek és a testvérnőimnek elmondom, milyen boldog vagyok, amiért újra velük lehetek, és ők méltányolják, hogy én velük akarok lenni” (1Thessalonika 2:8).
16., 17. a) Milyen kihívást fogad el sok misszionárius és helyi evangéliumhirdető azért, hogy hatékonyabb legyen a szolgálata? b) Milyen tapasztalatot szerzett egy misszionáriusnő, mert beszélte az egyik helyi nyelvet?
16 Amikor egy nagy kiterjedésű nyelvszigetre találtak a saját területükön, némelyikük erőfeszítést tett, hogy megtanulja azt a nyelvet, kimutatva ezáltal, hogy másokat különbnek tekint. „Dél-Afrikában — jegyzi meg az egyik misszionárius — az embernek néha az az érzése, hogy az afrikai és az európai születésű emberek bizalmatlanok egymással. Ám a helyi nyelvet beszélve ez az érzés gyorsan elmúlik.” Nagy segítség a szívek elérésében azoknak a nyelvén beszélni, akikkel megosztjuk a Jóhírt. Ez kemény munkát és alázatos kitartást követel. Egy ázsiai országban szolgáló misszionárius kifejtette: „Állandóan baklövéseket elkövetni, miközben folyton kinevetnek az elkövetett hibákért, próbát jelenthet. Könnyebbnek tűnhet feladni.” Ámde ezeknek a misszionáriusoknak az Isten iránti és a felebarátok iránti szeretet segít kitartani (Márk 12:30, 31).
17 Érthető, hogy megindítja az embereket, amikor egy idegen az ő nyelvükön próbálja megosztani velük a Jóhírt. Ez néha nem várt áldásokat eredményez. Egy misszionáriusnő az afrikai Lesothóban sesotho nyelven szólt a másik asszonyhoz, aki egy textilüzletben dolgozott. Egy másik afrikai országból való miniszter éppen körbejárta a helyiséget és végighallgatta a beszélgetést. Majd odajött és melegen megdicsérte a misszionáriusnőt, mire az a miniszternek kezdett el beszélni annak saját nyelvén. „Miért nem jön [az én országomba] és munkálkodik népem körében, hiszen ön szuahéli nyelven is beszél?” — kérdezte a miniszter. A misszionáriusnő tapintatosan így válaszolt: „Az nagyon szép lenne. De én Jehova Tanúja vagyok, és munkánk az ön országában jelenleg törvényen kívüli.” „Kérem — válaszolta a miniszter — ne érezze úgy, hogy mi mindannyian ellenezzük az önök munkáját. Sokan közülünk helyeslik Jehova Tanúi tevékenységét. Talán egy nap majd szabadon taníthat a mi népünk között.” Valamivel később a misszionáriusnő izgatott lett, mert megtudta, hogy Jehova Tanúinak engedélyezték imádatuk szabad gyakorlását abban az országban.
A jogokról való lemondás készsége
18., 19. a) Milyen fontos módon igyekezett Pál utánozni Mesterét, Jézus Krisztust? b) Mondj el egy tapasztalatot (a bekezdésben találhatót vagy a sajátodat), hogy rámutass a megbotránkoztatás elkerülésének fontosságára azokkal szemben, akikkel megosztjuk a Jóhírt!
18 Amikor Pál apostol azt írta, hogy „legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé”, egyszerűen azt magyarázta, hogy mennyire szükséges elkerülni mások megbotránkoztatását: „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek. Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét. Miképen én is mindenkinek mindenben kedvében járok, nem keresvén a magam hasznát, hanem a sokaságét, hogy megtartassanak” (1Korinthus 10:31–33; 11:1).
19 A Pálhoz hasonló evangéliumhirdetők, akik készek áldozatot hozni azok érdekében, akiknek prédikálnak, áldásokat aratnak. Például az egyik afrikai országban egy misszionárius házaspár a helyi hotelbe ment vacsorázni, hogy megünnepelje a házassági évfordulóját. Először arra gondoltak, hogy rendelnek bort az ételhez, hiszen a szeszes italok mértékletes élvezetét nem ítéli el a Biblia (Zsoltárok 104:15). Azután mégis úgy döntöttek, hogy kerülik ezt, mivel megbotránkoztatná a helyi embereket. „Valamivel később — idézi fel a férj — találkoztunk egy férfival, aki főszakács volt abban a hotelben, és bibliatanulmányozást kezdtünk vele. Sokkal később ezt mondta nekünk: ’Emlékeztek arra, amikor a hotelbe jöttetek vacsorázni? Mindannyian a konyhaajtó mögül figyeltünk benneteket. Tudjátok, az egyházak misszionáriusai azt mondják, hogy rossz dolog az ivás. Amikor a hotelbe jönnek, mégis rendelnek bort. Ezért elhatároztuk, hogy ha valami italt rendeltek, nem fogunk meghallgatni benneteket, amikor prédikálni jöttök hozzánk.’ ” Ma ez a főszakács és még néhányan a hotelben dolgozók közül alámerített Tanúk.
Még mindig sok a tennivaló
20. Miért alapvető, hogy kitartsunk mint buzgó evangéliumhirdetők, és milyen örömteli kiváltságot ragadnak meg sokan?
20 E gonosz rendszer vége gyorsan közeledik, s még sokan szeretnének hallani a Jóhírről, ezért ma még sürgetőbb, mint valaha minden keresztény számára, kitartani hűséges evangéliumhirdetőként (Máté 24:13). Tudnál-e többet vállalni, olyan különleges evangéliumhirdetővé válva, mint Fülöp, Pál, Barnabás, Silás és Timótheus? Sokan tesznek ma valami hasonlót, csatlakozva az úttörők csapatához, s alkalmassá téve magukat arra, hogy ott szolgáljanak, ahol a szükség nagyobb.
21. Hogyan ’nyílt meg a tevékenységhez vezető nagy kapu’ Jehova népe számára?
21 Nemrég az evangéliumhirdetés hatalmas területei nyíltak meg Afrikában, Ázsiában és Kelet-Európában, ahol Jehova Tanúi munkáját korábban korlátozták. Amint az Pál apostollal is történt, „nagy kapu nyílott meg” Jehova népe számára (1Korinthus 16:9). Az afrikai Mozambikba érkezett misszionárius evangéliumhirdetők például nem képesek ellátni azt a sok embert, akik bibliatanulmányozást akarnak kezdeni. Milyen boldogok lehetünk, hogy Jehova Tanúinak tevékenységét 1991. február 11-én törvényesítették abban az országban!
22. Minek a megtételét kell elhatároznunk mindannyiunknak, függetlenül attól, hogy a területünk jól vagy kevéssé bemunkált?
22 Azokban az országokban, ahol mindig is szabadon gyakorolhattak imádatot, testvéreink szintén folytonos növekedésnek örvendenek. Igen, bárhol élünk is, még mindig sok a tennivaló „az Úrnak dolgában” (1Korinthus 15:58). Ezért továbbra is használjuk ki bölcsen a fennmaradó időt, hogy „végezd az evangéliumhirdető munkáját, szolgálatodat teljesen lásd el” (2Timótheus 4:5, NW; Efézus 5:15, 16).
Meg tudod magyarázni?
◻ Mit jelent az evangéliumhirdető szó?
◻ Mivel gazdagodott a Jóhír tartalma 1914 után?
◻ Hogyan halad az evangéliumhirdető munka 1919 óta?
◻ Milyen kulcstényezők járultak hozzá az evangéliumhirdető munka sikeréhez?
[Kiemelt rész a 19. oldalon]
Növekedés 1939 óta
Most három olyan kontinens tapasztalatait tekintjük át, ahová Gileád Iskolát végzett misszionáriusokat küldtek ki. Akkoriban, 1939-ben csupán 636 Királyság-hírnök küldött jelentést Nyugat-Afrikából. Ez a szám 1991-re több mint 200 000-re növekedett Nyugat–Afrika 12 országában. Misszionáriusok járultak hozzá a dél-amerikai országok rendkívüli növekedéséhez is. Az egyik ilyen ország Brazília, ahol az 1939-es 114 Királyság-hírnökből 1992. áprilisra 335 039 hírnökcsúcs lett. Hasonló növekedés követte a misszionáriusok megérkezését az ázsiai országokban is. A második világháború alatt az akkor még kis létszámot képviselő Jehova Tanúi Japánban komoly üldözést szenvedtek el, s munkájuk holtpontra jutott. Azután 1949-ben 13 misszionárius érkezett, hogy segítsen újjászervezni a munkát. Abban a szolgálati évben tíznél kevesebb hazai hírnök adott le szántóföldi jelentést egész Japánban, 1992 áprilisára pedig a teljes hírnökszám elérte a 167 370-t.
[Kiemelt rész a 21. oldalon]
A kereszténység és a nyelvi nehézségek
A kereszténység néhány misszionáriusa komoly erőfeszítést tett azért, hogy megtanulja a számára idegen nyelvet, ám sokan elvárták a helybeli emberektől, hogy azok beszéljék az ő európai nyelvüket. Amint azt Geoffrey Moorhouse elmondja a The Missionaries című könyvében:
„A baj az volt, hogy a helybeliek nyelvének elsajátítását nagyon gyakran nem tekintették többnek, mint eszköznek az Írások lefordításához. Viszonylag kevés erőfeszítést tettek az egyének vagy az őket alkalmazó társulatok azért, hogy egy misszionárius folyékonyan tudjon beszélni az ott élő emberekkel azok saját nyelvén, ami pedig az egyedüli lehetőség arra, hogy őszinte megértés jöjjön létre két emberi lény között. Minden misszionárius szert tett a helyi szókészlet felületes ismeretére . . . Azon túl pedig a kommunikáció általában szörnyű és nevetséges hanglejtéssel az úgynevezett pidgin angolban folyt, azzal a magától értetődő feltételezéssel, hogy az afrikai bennszülöttek alá kell rendeljék magukat az angol látogató normáinak. S ami a legrosszabb, ez a faji magasabbrendűség újabb megnyilvánulása volt.”
A School of Oriental and African Studies 1922-ben Londonban kiadott egy beszámolót a nyelvi nehézségekről. „Azon a véleményen vagyunk — olvashatjuk a beszámolóban —, hogy a misszionáriusoknak a helyi nyelvekben elért átlagos jártassági szintje . . . sajnálatosan és veszélyesen alacsony.”
Az Őr Torony Társulat misszionáriusai mindig elengedhetetlenül szükségesnek tekintették a helyi nyelv megtanulását, s ez segít magyarázatot találni sikerükre a misszionáriusi szántóföldön.