A Biblia nézőpontja

A feleség alárendeltsége — Mit jelent?

ISTEN SZAVA, a Biblia az Efézus 5:22-ben (Vida fordítás) kijelenti, hogy ’az asszonyok a saját férjüknek legyenek alárendeltjei, mint az Úrnak’. Mit jelent ez pontosan? Vajon a feleségnek mindenben alá kell rendelnie magát a férje akaratának, függetlenül attól, hogy miről van szó? Sohasem élhet saját kezdeményezőképességével, vagy sohasem lehet a férjéétől eltérő véleménye?

Vegyük fontolóra az Abigailról szóló bibliai beszámolót. Ő bölcsen cselekedett, de gazdag férje, Nábál kívánságaival ellentétesen. Annak ellenére, hogy Dávid — akit Isten kiválasztott, hogy Izráel királya legyen — a követői révén kedvességet mutatott Nábál iránt, Nábál „rájuk förmedt” (Újfordítású revideált Biblia). Dávid, akit durván megsértett Nábál hálátlansága, kész volt vérre menni. Abigail felismerte, hogy egész háza népe veszélyben van. Kiengesztelte Dávidot. Hogyan? (1Sámuel 25:2–35).

Abigail beismerte Dávid előtt, hogy Nábál „haszontalan” (Kámory fordítás), és megadta Dávidnak azokat az élelmiszereket, amelyeket Nábál megtagadott tőle. Normális körülmények között helytelen dolog, ha a férj vagy a feleség nyilvánosságra hozza házastársa hibáit. Abigail vajon lázadt azzal, hogy így beszélt, és így cselekedett? Nem. Igyekezett megmenteni Nábál és háza népe életét. Semmi jel sem mutat arra, hogy szokása lett volna tiszteletlenül és függetlenül viselkedni. Bár Nábálnak nehéz volt a kedvére tenni, ennek ellenére nem fejezett ki elégedetlenséget azzal kapcsolatban, ahogyan Abigail segített neki hatalmas birtoka igazgatásában. Ebben a válságos helyzetben viszont a bölcsesség azt diktálta, hogy Abigail a saját kezdeményezőképességére hagyatkozzon. Azonkívül a Biblia is elismerőleg szól arról, amit Abigail tett (1Sámuel 25:3, 25, 32, 33).

Jóval Abigail napjai előtt voltak időszakok, amikor a patriarchák feleségei elmondták véleményüket, és olyan dolgokat cselekedtek, amelyek eltértek attól, amit a férjük akart. Ezek a „szent asszonyok . . ., a kik Istenben reménykedtek”, mégis példaként állnak a keresztény feleségek előtt az alárendeltséget illetően (1Péter 3:1–6). Például, amikor Sára megérezte, hogy Ábrahám fia, Ismáel kezd veszélyt jelenteni Izsák nevű fiukra, úgy döntött, hogy Ismáelt el kell küldeni. Ez „Ábrahámnak igen rosszul esett”. Ám Isten ezt mondta Ábrahámnak: „Ne essék neked rosszul ennek a fiúnak . . . a dolga. Bármit mond neked Sára, hallgass a szavára” (1Mózes 21:11, 12, Úf).

Megkülönböztető képesség szükségeltetik

Így hát nem lenne jó dolog, ha egy feleség alárendeltség címén nyomást érezne arra, hogy olyat tegyen, amiről tudja, hogy nagy ostobaság, vagy sérti az isteni alapelveket. Bűnösség érzését sem szabad kelteni benne azért, mert valamilyen fontos dologban kezdeményező, ahogyan Abigail és Sára volt.

A feleség alárendeltsége nem jelenti azt, hogy mindig eleget kell tennie mindennek, amit a férje csak akar. Mitől más a helyzet? Amikor helyes alapelvek alkalmazása forog kockán, a feleségnek talán a férjéétől eltérő véleményen kell lennie. De még így is az isteni alárendeltség mindenre kiterjedő szellemét kell kimutatnia.

Persze a feleségnek óvatosnak kell lennie, nehogy kikerülje férje kérését szándékosságból, rosszindulatból vagy más helytelen indítékból kifolyólag. Józan ítélőképességűnek, és „megfontoltnak” kell lennie, amilyen Abigail is volt (1Sámuel 25:3, NW).

Amikor a férj kibújik a felelősség alól

A feleség isteni alárendeltségének elsődleges célja és szelleme az, hogy megörvendeztesse Jehovát azzal, hogy együttműködik férjével, és támogatja férje döntéseit. Ez meglehetősen könnyű, ha a férj szellemileg érett. Ám ha nem az, akkor kihívást jelenthet.

Ebben az esetben hogyan tud a feleség megbirkózni a helyzettel? Komolyan férjéhez fordulhat, vagy javaslatot tehet arra, hogy milyen döntések válnának leginkább hasznára a családnak. Ha a feleség hagyja, hogy a férje „irányítsa a hajót”, akkor a férj gyakorlottabbá válhat ezen a téren. Ha a feleség állandóan zsörtölődik a férjével, azzal megsérti a helyénvaló alárendeltség szellemét (Példabeszédek 21:19). Ám ha a család jólétét szemmel láthatólag veszélyezteti a férj eljárásmódja, akkor a feleség úgy dönthet, hogy Sárához hasonlóan javaslatot tesz arra, hogy mi lenne a helyes út.

Ha a férj nem hívő, még nagyobb a kihívás a feleség számára. De még ekkor is alárendeltségben kell lennie mindaddig, amíg a férj nem kér tőle olyat, ami sérti a Biblia törvényeit. Ha a férj mégis ilyet kér, a keresztény feleségnek erre úgy kellene reagálnia, ahogyan a tanítványok, amikor egy bíróság arra kérte őket, hogy szegjék meg Isten parancsát: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Cselekedetek 5:29).

A tapasztalat hiánya és a korlátozott bölcsesség miatt azonban még a jó szándékú férjek és feleségek is túllépik szerepüket. A férj talán nem figyelmes; a feleség esetleg túl határozottan követel olyan dolgokat, amelyeket ő előnyben részesít. Mi fog segíteni? Fontos, hogy mindketten szerény véleménnyel legyenek magukról, mivel „mindnyájan sokképen vétkezünk” (Jakab 3:2).

Sok férfi értékelni fogja felesége őszinte kezdeményezését, ha azt a feleség megfontoltan teszi. Valamint fokozódik az együttműködés, ha mindketten bocsánatot kérnek, amikor hibát követnek el. Ahogyan Jehova is megbocsátja mindennapi vétkeinket, úgy nekünk is meg kell bocsátanunk másoknak. „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat” (Zsoltárok 130:3, 4).

„Legyetek egymásnak alárendeltjei”

Mindannyiunk legjobb érdekében tehát ezt tanácsolják az Írások: „legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus félelmében.” Kölcsönös, szeretetteljes tiszteletet tanúsítsatok egymás iránt; ne gátoljátok egymást, és ne is versengjetek egymással. A szöveg így folytatódik: ’az asszonyok a saját férjüknek legyenek alárendeltjei, mint az Úrnak, mivelhogy férfi az asszony feje, amint Krisztus is feje a gyülekezetnek’ (Efézus 5:21–23, Vi).

Az a görög szó, amit Pál az Efézus 5:21, 22 versében használ, azt jelenti, hogy mi rendeljük alá magunkat, nem pedig azt, hogy kényszerítenek bennünket az alárendeltségre. És az Úr kedvéért rendeljük magunkat alá, nem csupán a házasság harmóniájáért. Krisztus felkent gyülekezete önkéntesen és örömmel rendeli alá magát Krisztusnak. Amikor a feleség ugyanezt teszi a férje iránt, akkor nagyon valószínű, hogy boldog és sikeres lesz a házasság.

Az Írások kijelentik még: „ti is [férjek] egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát”, vagyis nagylelkűen (Efézus 5:33; 1Péter 3:7). A férjnek gondolnia kell arra, hogy ő is alá van rendelve a felette álló főnek, mivel a Biblia kijelenti: „minden férfiúnak feje a Krisztus.” Igen, a férfinak is alá kell rendelnie magát Krisztus tanításainak. Krisztus viszont az őfelette álló főnek rendeli alá magát: „a Krisztusnak feje pedig az Isten.” Így tehát Jehován kívül mindenki felett áll egy fő. És még ő is kötelezi magát a saját törvényei betartására (1Korinthus 11:3; Titus 1:2; Zsidók 6:18).

A keresztény alárendeltség kiegyensúlyozott és hasznos mindkét nem számára. Azt az összhangot és megelégedettséget eredményezi a házasságban, amelyet csakis a mi szerető Teremtőnk képes nyújtani (Filippi 4:7).

[Kép forrásának jelzése a 14. oldalon]

Leslie’s