„Álljatok szilárdan” ne botoljatok meg!
A legnagyobb vitakérdés, amellyel az emberiségnek ma szembe kell néznie: az egyetemes szuverenitás kérdése. Jehova arra szólít fel minket, hogy foglaljunk állást és ebben az ügyben tartozzunk azok közé, akik alárendelik magukat kinevezett Királyának, Krisztus Jézusnak. Sürgősen válaszolnunk kell a felhívására, és az utóbbi öt év alatt több mint egy millió egyén tette meg ezt. De ezek úgy látták, hogy az állásfoglalásban többről van szó, mint egyszerű döntésről amellett, hogy Jehovát szolgáljuk. Egy életre szóló önátadást kell végeznünk. Vajon akkor is szilárdan kitartunk, amikor nehezen mennek a dolgok? Vagy talán — miután eleinte ’szilárdan álltunk’ — fokozatosan meggyengülünk? (1Korinthus 16:13; Zsidók 2:1).
Ha nem találod könnyűnek a keresztény életutat, vigasztaljon az a tudat, hogy mindez igaz volt Jézus esetében is. Még Isten egyetlen-nemzett Fiának is imádkoznia kellett erőért, hogy kitarthasson állásfoglalása mellett, különösen amikor elérkezett számára az utolsó próba. Képzeld őt magad elé a Getsemáné-kertben, buzgón imádkozva: „Abba, Atya, minden lehetséges neked; távolítsd el tőlem ezt a poharat. Mégse az legyen, amit én akarok, hanem amit te akarsz” (Márk 14:36). Ő mondta, hogy az előtte álló út nehéz. Különösképpen tisztában volt azzal, milyen kihatással lesz mindez Atyja nevére. Ezért az egyetlen tökéletes ember ezen a földön nem szégyellte, hogy segítséget kérjen.
Amikor nehezen mennek a dolgok számunkra, nekünk is rendelkezésünkre áll ugyanaz az erőforrás, mint Jézusnak. Mi is imádkozhatunk Jehovához segítségért, nehogy megbotoljunk vagy elessünk. De vajon miféle váratlan veszélyek kerülhetnek az utunkba, hogy botlásunkat okozzák? Ennek tudatában és előre felkészülve, talán sikerül elkerülnünk a botlást.
Az üldözés a botlásunkat okozhatja
A Biblia így figyelmeztet: „Mindazok, akik isteni önátadásban akarnak élni egységben Krisztus Jézussal, szintén üldözést szenvednek” (2Timótheus 3:12). Az üldözés a botlásunkat okozhatja, és sokféle formában jelentkezhet (Márk 4:17). Szó lehet törvényes betiltásról, ami a bebörtönzés, sőt a halál veszélyével is járhat —, csőcselék-támadásról, a határozott ellenállást kifejtő házastárs részéről nap nap után megnyilvánuló, hitet aláásó viselkedésről vagy iskolatársak részéről jövő gúnyolódásról.
Nehéz elviselni az üldözést, de arra kapunk figyelmeztetést, hogy ilyen vagy olyan formában bekövetkezik. Ezért most kell felépíteni a hitünket és megtanulni Jehova erejében bízni, hogy amikor eljön az ideje, kitarthassunk annak az erőnek a segítségével (1Péter 4:13, 14; 5:6–11). A botláskövek azonban ravaszabbak, mint az üldözés gonosz támadása.
A csalódások gyengíthetik a hitet
Ki ne emlékezne vissza arra a lesújtó érzésre, amely gyermekkorunkban ért minket és amitől annyira letörtünk. Emlékszel olyan időre, amikor az édesapád valamilyen különleges szórakozást ígért a családnak, azután — ki tudja, milyen okból — hirtelen megváltoztatta az elhatározását? Vagy amikor megígérte, hogy elvisz az állatkertbe, és az utolsó percben lemondta? Ugye mekkora csalódást okozott!
A felnőtt keresztényeket is érhetik csalódások, és ezek néha szellemi katasztrófához vezethetnek. Némelyek például a reménységüket egy bizonyos dátumhoz kötötték, és biztosak voltak afelől, hogy akkor eljön Armageddon. Amikor semmi sem történt azon a napon, egészen letörtek. Másokat azért ért csalódás, mert nem valósult meg egy remélt kiváltságuk. Azonkívül az emberek is okozhatnak csalódást. Egy 18 éves lány elmondta szüleinek, annyira csalódott a gyülekezet némely fiatal férfitagjainak a viselkedésében — és azoknak a szüleiben is, akik képtelenek voltak megfegyelmezni az ilyeneket —, hogy nem akart többé hallani az igazságról.
Jóllehet ilyen körülmények között érthető, ha csalódást érez valaki, okozhat-e az akkora botlást, hogy a csalódott egyén úgy érezze, meg kell szakítani Jehovával való kapcsolatát? Képzeld el Jézus csalódását, amikor az apostolok kitartóan azon vitatkoztak, melyikük a legnagyobb, és ezzel nagyravágyó magatartást nyilvánítottak ki! (Lukács 9:46; 22:24). Képzeld el Jób csalódását is, amikor három társa, akikről azt feltételezte, hogy segítségnyújtás céljából jöttek el hozzá, ellene fordultak és kétségbevonták hűségét! (Jób 22:5–10). Jézus és Jób mégsem botlott meg.
Minden ember gyenge, ezért nem volna ésszerű, ha megengednénk, hogy mások mulasztásai kihatással legyenek Jehovához fűződő viszonyunkra (Zsoltárok 51:5 [51:7, Károli]. Némelyek tökéletlensége nem szabadna, hogy vakká tegyen minket azon csodálatos munka iránt, amit Jehova végez, amikor ’mindent újra egyesít a Krisztusban’ (Efézus 1:9, 10). Jusson eszedbe, hogy Jehova hozzánk hasonló tökéletlen, bukott embereket gyűjt egybe, olyan embereket, akiknek fegyelmezésre és megtisztításra van szükségük, hogy erősekké legyenek (Zsoltárok 130:3). Nem a mi tökéletlen keresztény testvérünk az ellenségünk, hanem Sátán, aki, ha tehetné, felfalna bennünket! Ez azonban nem sikerül neki, ha ’ellenállunk szilárdan a hitben’ (1Péter 5:8, 9). Ha ilyen hitünk van, semmiképpen ’nem fogunk csalódni’ (Róma 9:33).
Az önkárhoztatás tönkretehet minket
Némelyek azért vesztették el Jehova Istennel való kapcsolatukat, mert úrrá lett rajtuk az értéktelenségük érzése. Saját gyengeségeik és fogyatékosságaik tudatában arra a következtetésre jutottak, hogy Jehova sohasem fogadná el a szolgálatukat. Úgy érzik, egyszerűen képmutatás lenne, ha olyan valaki, mint ők, azt állítaná magáról, hogy Jehova Tanúja. Voltál valaha is ilyen szigorú önmagadhoz? Ha igen, akkor küzdened kell az effajta érzések ellen!
Talán úgy érzed, hogy méltatlan vagy Jehova szolgálatára? Akkor tedd fel magadnak a kérdést: ’Ki méltó erre a nagy kiváltságra?’ Az összes kereszténynek szüntelenül küzdenie kell saját tökéletlensége ellen. Még Pál apostol is amiatt panaszkodott: „Amikor jót akarok tenni, a rossz van jelen bennem” (Róma 7:21). Vajon képmutató volt Pál, mivel némelykor olyasmit tett, ami helytelen? Nem. Az a képmutató, aki másnak tünteti fel magát, mint amilyen a valóságban. Ha törekszünk arra, ami helyes, de önmagunk ellenére néha félrecsúszunk, ürügyként használhatjuk-e fel ezt bármire is? Természetesen, nem!
A Biblia arra buzdít, hogy ’öltsük fel az új egyéniséget’ (Efézus 4:24). Vajon ez azt jelenti, hogy elvesztettük a régi egyéniség minden jellemvonását? Nem. A Kolossébelieknek írt levelében Pál azt mondta, hogy az új egyéniség pontos ismeret által ’újul meg’ (Kolossé 3:9, 10). A ’megújul’ kifejezés folyamatos cselekvést foglal magában. Egyéniségünk megváltoztatása tehát állandó folyamat. Ezért nem meglepő, ha alkalmanként fogyatékosságokat fedezünk fel magunkban.
Természetesen, ezzel nem akarjuk csökkenteni a bűn súlyosságát, és azt sem jelenti, hogy belemehetünk a kísértésbe anélkül, hogy küzdenénk ellene, feltételezve, hogy Jehova magától értetődően megbocsát. De ez a gondolat igenis segít nekünk abban, hogy ne legyünk ésszerűtlenül bírálóak önmagunkkal szemben. És még inkább arra ösztönöz minket, hogy szeressük Jehovát, mert Krisztus váltságáldozatáról gondoskodott, hogy öröklött bűnös természetünk ellenére is szolgálhassuk őt.
János apostol kiegyensúlyozott szemléletet tár elénk ezzel kapcsolatban, amikor ezt mondja: „Azért írom nektek ezeket, hogy ne kövessetek el bűnt.” De azután reális módon hozzáteszi: „És ha valaki mégis bűnt követ el [az emberi tökéletlenség következtében], van segítőnk az Atyánál, Jézus Krisztus” (1János 2:1). Tehát, ahelyett, hogy túlzottan önkárhoztatók lennénk, ez betekintés az állapotunkba és a Jehovától kapott segítség minket is arra késztet, hogy Pál szavait visszhangozzuk: „Hála legyen Istennek, Jézus Krisztus, a mi Urunk által!” (Róma 7:25).
Ne maradjunk a megbotlás állapotában
Jézus szigorúan figyelmeztet mindenkit, aki botlást okoz: „Bárki, aki botlást okoz egynek is e kicsinyek közül, akik bennem hisznek, annak jobb volna, ha a nyakába malomkövet kötnének, amilyet a szamár forgat, és a széles, nyílt tengerbe süllyesztenék” (Máté 18:6). De mi a helyzet azzal, aki megbotlik? Ha bárki miatt vagy bármilyen körülmények miatt megbotlunk, vajon mondhatjuk-e: ’Nem az én hibám. Most már nem szolgálom többé Jehovát’?
Vegyünk egy példát. Előfordult már, hogy a jeges úton elcsúsztál vagy megbotlottál egy lépcsőfokon? Talán meglepett ez a véletlen eset. Érthető, ha a földön elterülve találtad magad. De mit csináltál azután? Talán azt mondtad: ’Nem az én hibám, hogy itt fekszem. A jég [vagy a lépcső] a hibás. Ezért hát nem akarok újra felállni’? Valószínűbb, hogy felállsz és amilyen gyorsan csak lehet, elhagyod a kellemetlen eset színhelyét.
Nem így van ez szellemi téren is? Ha valamilyen körülmény vagy valamelyik keresztény társunk bajt okozott nekünk, ez komoly dolog, amit rendezni kell. De ha a megbotlott állapotunkban maradunk és kitartunk abban, hogy valaki mást okoljunk a bajunkért, vajon nem az lesz a vége, hogy a helyzetünkért egyre inkább magunkat hibáztathatjuk?
Örvendetes, hogy ha megbotlunk, a vének és a gyülekezet más érett tagjai a vártnál is készségesebben segítenek nekünk (Galata 6:1). És maga Jehova ad erőt azoknak, akik a nehézségek ellenére is szolgálják őt (Filippi 4:13). Ezért mindenkor legyünk készek arra, hogy segítséget kérjünk tőlük, ha úgy tűnik, hogy valami meg akarja akadályozni Jehova és az ő Királysága oldalán való szilárd állásfoglalásunkat. Nem engedjük át a győzelmet Sátánnak azáltal, hogy megbotlunk és a földön maradunk.
Hol állsz most?
Isten önátadott szolgái nap mint nap szembekerülnek olyan vitakérdésekkel, amelyek próbára teszik Jehova iránti odaadásukat. Tekintet nélkül arra, hogy mivel kell megküzdeniük, fel kell állniuk és Jehova Messiás-Királyának az oldalán állóknak kell számítaniuk. E világ hatalmas uralkodói „Jehova és az ő Felkentje ellen” foglaltak állást. Mily nagy kiváltság, hogy mi őmellette állhatunk! (Zsoltárok 2:2).
Képtelenek lennénk azonban saját erőnkből ellenállni az egész világrendszer befolyásának, ezért Jézus ígéretéből kell vigaszt merítenünk, amely szerint ő a gyülekezetével lesz „a dolgok rendszerének befejezéséig” (Máté 28:20). Ő támogat majd minket. Azonkívül nagy segítséget jelent majd az is, ha szorosan ragaszkodunk Jehovához és nála keresünk támogatást. Erőt meríthetünk a Szavából. A Zsoltárok 55:22 [55:23, Károli] arra szólít fel bennünket, hogy ha úgy érezzük, képtelenek vagyunk valamit elviselni, ’vessük a terhünket Jehovára, és ő maga támogat minket. Sohasem engedi meg, hogy ingadozzék az igazságos’. Igen, a Biblia arra szólítja fel Isten egész népét, hogy mindenki ’álljon szilárdan a hitben és ne botoljék meg!’ (1Korinthus 16:13).