Amiért szükségünk van hitre és bölcsességre

A főbb részek kiemelése Jakab leveléből

JEHOVA szolgáinak kitartásra van szükségük a próbák alatt. Kerülniük kell az olyan viselkedést is, amely az isteni helytelenítést vonja maga után. Ezek a lényeges részei Jakab levelének, és ha ezen a téren valamiféle eredményt akarunk elérni, akkor tevékeny hitre és égi bölcsességre van szükségünk.

E levél írója nem úgy azonosítja magát mint Jézus két Jakab nevű apostola közül az egyik, hanem mint ’Isten és Krisztus rabszolgája’. Hasonlóképpen Jézus féltestvére, Júdás is azt mondja magáról, hogy ő „Jézus Krisztus rabszolgája, de Jakab testvére” (Jakab 1:1; Júdás 1; Máté 10:2, 3). Magától értetődik tehát, hogy a levelet, amely a Jakab nevet viseli, Jézus féltestvére írta (Márk 6:3).

Ez a levél nem tesz említést Jeruzsálem pusztulásáról, amely i. sz. 70-ben következett be, és Josephus történész jelzi is, hogy Jakab röviddel Festus, a római helytartó halála után, i. sz. 62 körül halt vértanúhalált. Ezek után nyilvánvaló, hogy a levelet i. sz. 62 előtt írta meg Jakab. A levelet a szellemi Izrael „tizenkét törzsé”-hez intézte, mert azoknak címezte, akik „a mi Urunk Jézus Krisztus hité”-hez tartották magukat (Jakab 1:1; 2:1; Galata 6:16).

Jakab szemléltetéseket használ, amelyek segíthetnek nekünk emlékezni a tanácsaira. Rámutat például arra, hogy az a férfi, aki Istentől bölcsességet kér, ne kételkedjék, „mert, aki kételkedik olyan, mint a tenger hulláma, melyet a szél sodor, s ide-oda szór” (1:5–8). Nyelvünket féken kell tartanunk, mert úgy irányíthatja pályánkat, miként a kormány irányítja a hajót (3:1–4). Ahhoz pedig, hogy megküzdhessünk a próbákkal, türelmes kitartásra van szükségünk, olyan kitartásra, mint a földművesé, amikor az aratásra vár (5:7, 8).

Hit, próbák és cselekedetek

Jakab először is kimutatja, hogy mint keresztények boldogok lehetünk a próbáink ellenére (1:1–18). Az ilyen fajta próbák némelyike, például a betegségek, általánosak az emberek között, de mi keresztények azért is szenvedünk, mert Istennek és Krisztusnak rabszolgái vagyunk. Jehova megadja nekünk a szükséges bölcsességet a kitartáshoz, ha szüntelenül kérjük, de hittel. Ő sohase tesz minket próbára gonosz dolgokkal, és bizton számíthatunk rá, hogy gondoskodik arról, ami a számunkra jó.

Ahhoz, hogy Isten segítségét elnyerjük olyan cselekedetekkel kell őt imádnunk, amelyek nyilvánvalóvá teszik a hitünket (1:19-2:26). Ez megköveteli tőlünk, hogy legyünk „a szó cselekvői” és ne csak hallgatói. Nyelvünket féken kell tartanunk, gondoskodnunk kell az árvákról és az özvegyekről, valamint meg kell őriznünk magunkat szeplőtelenül a világtól. Ha kivételt tennénk a gazdagokkal és figyelmen kívül hagynánk a szegényeket, megszegnénk a szeretet „királyi törvényét”. Arról se feledkez—hetünk meg, hogy a hitet a cselekedetek mutatják ki, miként ezt Ábrahám és Ráháb eljárásmódja is jól példázza. Valóban: „a hit cselekedetek nélkül halott”.

Égi bölcsesség és ima

A tanítóknak mind hitre, mind bölcsességre szükségük van ahhoz, hogy ellássák feladataikat (3:1–18). Súlyos felelősség nyugszik rajtuk mint tanítókon. Mint nekik, úgy nekünk is meg kell fékeznünk a nyelvet — ebben pedig az égi bölcsesség segít nekünk.

Ez a bölcsesség arra is képessé tesz minket, hogy felismerjük, ha engedünk a világi irányzatoknak, az megrontja az Istennel való viszonyunkat (4:1-5:12). Ha önző célok elérésére törekedtünk, vagy elítéltük testvéreinket, megbánást kell gyakorolnunk. S mily fontos, hogy kerüljük a barátságot ezzel a világgal, hiszen az szellemi házasságtörés lenne! Sose hagyjuk figyelmen kívül Isten akaratát azáltal, hogy anyagias terveket szövögetünk, s bárcsak őrizkednénk a türelmetlenség szellemétől, valamint attól, hogy egymás ellen sóhajtozunk.

Bárki, aki szellemi betegségben szenved, keresse a gyülekezeti vének segítségét (5:13–20). Ha bűnöket követtünk el, imájuk és bölcs tanácsuk képes helyreállítani a bűnbánó bűnös szellemi egészségét. A valóságban az, „aki visszatérít egy bűnöst tévelygő útjáról, megmenti [a bűnös] lelkét a [szellemi és örök] haláltól”.

[Kiemelt rész a 23. oldalon]

A Szó cselekvői: Legyünk „a szó cselekvői és ne csak hallgatói” (Jakab 1:22–25). Az aki pusztán hallgató, „hasonló a természetes arcát tükörben néző emberhez”. Miután egy röpke pillantást vetett a tükörbe, elmegy, „és azonnal elfelejti, milyen ember is ő”. A ’szó cselekvője’ azonban gondosan szemügyre veszi Isten tökéletes vagy teljes törvényét, magáévá tesz mindent, ami megköveteltetik egy kereszténytől. Rendületlenül „kitart mellette”, szüntelenül vizsgálja azt a törvényt arra való tekintettel, hogy kiigazításokat végezhessen és egyre jobban hozzá idomuljon (Zsoltárok 119:16). Miben különbözik „a szó cselekvője” attól az embertől, aki bepillant a tükörbe és elfelejti, amit látott? Nos, a cselekvő Jehova szavát cselekedetre váltja és élvezi az Ő kegyét! (Zsoltárok 19:7–11 [19:8–12, Károli]).