Az állhatatosság jutalmai

AZ ASSZONY, aki görög származású volt, i. sz. 32-ben Föníciában lakott. Lánya rendkívül beteg volt, és az asszony kétségbeesetten keresett gyógymódot a számára. Amikor meghallotta, hogy egy idegen látogatja meg a vidéket — egy másnemzetbeli, akinek állítólag van ereje meggyógyítani a betegeket —, elhatározta, hogy elmegy hozzá, és könyörög a segítségéért.

Amint találkozott vele, letérdelt és így esedezett: „Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.” Így könyörgött a görög asszony Jézusnak, hogy gyógyítsa meg a leányát.

El tudod képzelni azt a bátorságot és alázatot, melyet ez a tett követelt meg az asszony részéről? Jézus hatalommal bíró személyiség volt, aki bizonyos erővel és hírnévvel rendelkezett, és aki korábban azt mondta, hogy nem akarja, hogy bárki is megtudja hollétét. Nem azért vitte apostolait Föníciába, hogy a nem zsidó hitetlenek között munkálkodjanak, hanem hogy tartsanak egy már nagyon is szükséges pihenőt. Ezenkívül Jézus zsidó volt, az asszony pedig egy nem zsidó, aki kétségtelenül tudott a zsidók attól való idegenkedéséről, hogy érintkezésbe lépjenek a nemzetekből való megvetett emberekkel. Ennek ellenére az asszony szilárd volt abbeli elhatározásában, hogy elérje gyermeke számára a gyógyulást.

Jézus és apostolai megpróbálták lebeszélni az asszonyt, hogy akkor kérjen segítséget. Jézus először egy szót sem szólt az asszonyhoz. Majd az asszony ismételt, állhatatos siránkozása miatt az apostolok ingerülten ezt mondták Jézusnak: „Bocsásd el őt, mert utánunk kiált.”

De az asszony nem hagyta annyiban a dolgot. Ehelyett Jézus lábai elé borulva ezt mondta: „Uram, légy segítségül nékem!”

Rámutatva Izráel fiai iránti elsődleges kötelezettségére, ugyanakkor pedig kipróbálva az asszony hitét és elhatározását, Jézus könyörületesen elmagyarázta neki: „Nem jó a fiak [izraeliták] kenyerét elvenni, és az ebeknek [nem zsidóknak] vetni.”

Az asszony nem sértődött meg a miatt a negatív célzás miatt, melyet származására tett Jézus, ehelyett a következő kéréssel alázatosan és állhatatosan folytatta: „Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.”

Jézus azzal jutalmazta meg a görög asszony állhatatosságát, hogy megdicsérte hitét, és kedvezően cselekedett az asszony esedezéseire. Képzeld el örömét, amint hazatérve teljesen felépülve találta leányát! (Máté 15:21–28; Márk 7:24–30).

Ehhez az első századi asszonyhoz hasonlóan nekünk is állhatatosaknak kell lennünk abbeli erőfeszítéseinkben, hogy tetsszünk Jehovának és elnyerjük a kegyét. Amint az a görög asszony esetében is történt, a Biblia arról biztosít bennünket, hogy a „jótéteményben” való állhatatosságunk gazdagon meg lesz jutalmazva (Galátzia 6:9).

Mi az állhatatosság? Miért van erre szükség? Milyen tényezők okozhatják, hogy elveszítjük ezt a tulajdonságot, illetve feladjuk vagy megadjuk magunkat? Milyen jutalomra számíthatunk, ha most állhatatosságot gyakorlunk Teremtőnk és Atyánk, Jehova szolgálatában?

Egy szótár így határozza meg az „állhatatosnak lenni” igét: „akadályok, figyelmeztetések vagy kudarc ellenére szilárdan és rendíthetetlenül ragaszkodni valamilyen szándékhoz, állapothoz vagy kötelezettséghez . . . tovább létezni; kitartani”.

A Biblia ismételten arra figyelmezteti Jehova szolgáit, hogy akaratának cselekvésében legyenek állhatatosak. Például ezeket a tanácsokat kapjuk: „keressétek először Istennek országát”, „a mi jó, azt megtartsátok”, „könyörgésben állhatatosak” legyetek, „a jótéteményben pedig meg ne restüljünk” (Máté 6:33; 1Thessalonika 5:21; Róma 12:12; Galátzia 6:9).

A mindennapi életben az állhatatosság olyan tulajdonság, mellyel mindannyiunknak rendelkeznie kell, és melyet a túlélés érdekében fejlesztenünk kell. Enélkül semmilyen igazi, maradandó értéket sem tudunk megvalósítani. Figyeld meg egy baba példáját, aki megpróbál felállni, és megpróbálja megtenni az első bizonytalan lépéseket. Ritka az a kisbaba, aki egyetlen napon belül könnyen megtanul felállni és járni. Mikor babák voltunk, talán mindannyian sokszor megpróbáltunk járni és kudarcot vallottunk, míg végül elértünk némi sikert. Mi történt volna, ha az első esés után úgy döntöttünk volna, hogy felhagyunk a próbálkozással? Talán még mindig négykézláb mászkálnánk! Az állhatatosság nélkülözhetetlen az érdemleges célok elérésében, és abban, hogy fokozott jártasságra, valamint önbecsülésre tegyünk szert. Amint azt egy népszerű mondás kijelenti: „A győztesek sohasem adják fel, akik pedig feladják, sohasem győznek.”

Azok, akik már hosszú ideje úttörők, felismerik, hogy nem a különleges képességek vagy adottságok garantálják a sikert. Ez szívósságot, Jehova akaratának teljes betöltésére vonatkozó elhatározást, és az ideiglenes kudarccal, sőt még a lehangoltsággal szembeni bátorságot is megköveteli. Az Isten áldásaiban való örökké tartó részvétel céljára kell határozottan koncentrálni.

Igen, mindannyiunknak, akik Jehova kegyének elnyerését keressük, és azt, hogy győzelmet arassunk az életért folyó versenyben, szükségünk van állhatatosságra, hajthatatlanságra és kitartásra. E tulajdonságok nélkül elveszíthetjük Jehova kegyét és az igazi élet jutalmát (Zsoltárok 18:21; Máté 24:13; 1Timótheus 6:18, 19).

Egy kereszténynek gyakran nehezebb állhatatosnak lenni a szellemi tevékenységeiben, mint más kötelezettségeiben. Egy férfi talán keményen dolgozik a munkahelyén, hogy kielégítse családja fizikai szükségleteit, de talán „túl fáradt” ahhoz, hogy rendszeres bibliatanulmányozást vezessen feleségével és gyermekeivel. Milyen tényezők teszik a keresztény munkában való állhatatosságot oly nehézzé sokak számára?

Az egyik tényező az elkedvetlenedés, mely saját személyes hibáinkból és gyengeségeinkből fakad. Ha hosszasan negatívan gondolkozunk hibáinkon, talán kétségbeesünk és feladjuk, azt érezve, hogy Jehova sohasem lesz képes megbocsátani minden hibánkat.

Egy másik tényező az erkölcstelenség, korrupció és gyűlölet világias légköre (1János 2:15, 16). Az egyik „hasznos szokás”, melyet a világi befolyás megronthat vagy megkárosíthat, az a keresztény állhatatosság (1Korinthus 15:33, NW).

A prédikálómunkában való állhatatosságunkat a nyilvánosság részéről jövő ellenállás vagy szent szolgálatunk iránti közöny gyengítheti meg. Csalódottságunkban azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a területünkön élő embereknek egyszerűen nem kell az igazság. Ez a következő kérdés felvetésére indíthat minket: „Mi ennek a haszna?”; valamint még azt is okozhatja, hogy feladjuk a szolgálat különleges kiváltságát.

Saját vágyaink kielégítésének világias szelleme is befolyása alá vonhat minket. Miért kell küzdelmet folytatnunk és oly sok áldozatot hoznunk, míg úgy tűnik, hogy mindenki más jól érzi, illetve nem erőlteti meg magát? (Vö. Máté 16:23, 24.)

Ahhoz, hogy állhatatosak legyünk Jehova akaratának végzésében, fel kell öltenünk a keresztény egyéniséget, és a szellem, nem pedig a test szerint kell élnünk (Róma 8:4–8; Kolossé 3:10, 12, 14). Ha Jehova nézőpontjából szemléljük a dolgot, ez lehetővé teszi, hogy folytassuk a létfontosságú szellemi tevékenységeinket (1Korinthus 16:13).

Az állhatatosság példái

Jehova sok ihletett példával lát el bennünket, melyek olyan szolgákról szólnak, akik lojálisak és hűségesek maradtak hozzá sok kemény próbán keresztül. Megvizsgálva őket, megértjük, hogyan tudjuk kifejleszteni és gyakorolni a keresztény állhatatosságot, és miért annyira értékes ez.

A legnagyobb példa Jézus, aki nagyon sokat szenvedett azért, hogy Jehova nevét dicsőítse. A Biblia arra buzdít minket, hogy figyelmesen tanulmányozzuk állhatatos odaadásának cselekedeteit: „Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, a ki az előtte levő öröm helyett [örömért, Kámory], megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült. Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván” (Zsidók 12:1–3).

Az életért folyó verseny hosszú távú, nem pedig egy rövid sprint vagy vágta. Ezért van szükségünk keresztényi állhatatosságra. A verseny nagyobb része alatt a cél, a célvonal talán még nem látható. Lelki szemeink előtt tisztának kell lennie a célnak, hogy így értelmileg efelé törekedjünk az egész, megerőltető életutunkon. Jézus előtt ilyen szellemi kép volt, nevezetesen „az előtte levő öröm”.

Mit foglal magában ez az öröm ma a keresztényeknek? Elsősorban a halhatatlan égi élet jutalmát egy kevés embernek, sok embernek pedig az örökké tartó életet a földön. Ide tartozik még a megelégedettség érzése is, mely annak tudatából származik, hogy egy személy megörvendeztette Jehova szívét, és részt vett Isten nevének megszentelésében (Példabeszédek 27:11; János 17:4).

Ebbe az örömbe a Jehovával ápolt szoros, gyönyörűséges kapcsolat is beletartozik (Zsoltárok 40:9; János 4:34). Az ilyenfajta kapcsolat erősítő és éltető, megadja egy személynek ahhoz az erőt, hogy kitartással fussa meg a versenyt, és ne adja fel. Ráadásul Jehova azzal áldja meg ezt a kapcsolatot, hogy kiárasztja szent szellemét szolgáira, melynek fokozott öröm és örömteljes tevékenység az eredménye (Róma 12:11; Galátzia 5:22).

Hasznos dolog megfigyelni Jób állhatatos hitének példáját. Ő tökéletlen volt és helyzetét illetően korlátozott ismerete volt. Így időnként az önigazolás és a kétségbeesés hibájába esett. Azonban következetesen szilárd eltökéltséget mutatott abban, hogy megtartsa Jehova iránti feddhetetlenségét és sohase pártoljon el Tőle (Jób 1:20–22; 2:9, 10; 27:2–6). Jehova azzal jutalmazta meg Jóbot állhatatos odaadásáért, hogy megáldotta őt szellemileg és anyagilag, és az örökké tartó élet reménységét helyezte elé (Jób 42:10–17; Jakab 5:10, 11). Jóbhoz hasonlóan talán most sok szenvedést és veszteséget tapasztalunk életünk során, de hűséges kitartásunk miatt Jehova áldása felől is biztosak lehetünk (Zsidók 6:10–12).

A modern időkben Jehova Tanúi mint egész, keresztényi állhatatosságot mutattak ki Jehova akaratának végzésében. Például a házról házra végzett állhatatos munkájuk és más nyilvános prédikálásuk miatt ők, valamint üzenetük az egész világ figyelmét felkeltette. A média sokszor tett már említést buzgalmukról és határozottságukról, hogy ellenállás és megpróbáltatások ellenére prédikálják a jó hírt. Az egyik ilyen cikknek még a csattanója is ezt közli: „Senki sem kerülheti el Jehova Tanúit!” (Máté 5:16).

Jehova a szolgálatban tapasztalt még nagyobb mértékű eredménnyel áldotta meg Tanúi állhatatos erőfeszítéseit. Figyeld meg néhány leleményes olasz Tanú tapasztalatát, akik még az 1960-as években éltek, amikor mintegy 10 000 Tanú prédikált a több mint 53 000 000 lakosú nemzetben. Egy 6000 fős városban nem voltak Tanúk. Az odalátogató testvérek ellenséges reagálással találták magukat szembe a szolgálatban.

Ahányszor csak odamentek a testvérek prédikálni, sokan a városi asszonyok közül, sőt még a férfiak közül is, összegyűjtöttek fiúkat, és arra buzdították őket, hogy fütyüljenek utánuk, és nagy zajt csapva kövessék a Tanúkat. Kis idővel ezután a testvéreket erőszakkal arra ösztönözték, hogy hagyják el a várost, és menjenek egy másikba. Azon erőfeszítésükben, hogy legalább egyszer tanúskodjanak mindenkinek a városban, a testvérek elhatározták, hogy csak azokon a napokon fognak ott prédikálni, amikor szakad az eső, mivel abban reménykedtek, hogy a fiatal fiúk így nem fogják őket háborgatni. Észrevették, hogy a városban lakók nem hajlandók csak azért elázni, hogy zavarják a hírnököket. Ezzel a módszerrel jó tanúskodást végeztek. Találtak érdeklődő személyeket. Új bibliatanulmányozások kezdődtek. Ennek eredményéül nem csak egy virágzó gyülekezetet alapítottak abban a kisvárosban, hanem már napos időben is elkezdték végezni a prédikálómunkát. Azon a területen, és egész Olaszországban, Jehova továbbra is megáldotta Tanúi állhatatosságát. Most több mint 200 000 Jehova Tanúja van abban az országban.

A jó dolgok végzésében való állhatatosság nagy jutalommal jár. Isten szellemének erejével Jehova Tanúi példa nélkül álló tettet képesek elvégezni az emberi történelemben, mely a Királyság jó hírének prédikálását jelenti, amit az emberek millióinak az ajtóknál, vagy máshogyan tesznek meg (Zakariás 4:6). Örömmel látják, amint a Biblia próféciája Jehova földi szervezetének bámulatos növekedésére és erejére vonatkozóan beteljesedik (Ésaiás 54:2; 60:22). Tiszta lelkiismeretük van Isten előtt, és gyönyörűséget találnak az örökké tartó élet reménységében. Mindezek felett pedig bensőséges kapcsolatot élveznek a Teremtővel, Jehova Istennel (Zsoltárok 11:7).

[Képek a 25. oldalon]

Jézus megjutalmazta ennek a görög asszonynak az alázatos állhatatosságát

[Kép a 26. oldalon]

A paradicsomi életet is magában foglalja az az öröm, mely most a keresztények előtt áll