vannak?” Jehova válasza arra ösztönözte Ábrahámot, hogy tovább érveljen, mígnem tízre csökkent a létszám. Jehova tudta, hogy egyedül Lót családja érdemel megmentést, és megtette már az ahhoz szükséges lépéseket. De Isten türelmesen megengedte, hogy addig kérdezgesse Ábrahám, míg át nem érzi Jehova irgalmának nagyságát (1Mózes 18:20–32).

Jehova figyelembe vette Ábrahám megértésbeli korlátait, és az aggódásból fakadó érzéseit. Ha mi is felismerjük a tanulmányozónk korlátait, ez segíteni fog nekünk türelmet tanúsítani, miközben erejét megfeszítve igyekszik megérteni egy adott tantételt vagy úrrá lenni egy mélyen gyökerező szokáson.

Továbbra is tanulj Jehovától

Vitathatatlan, hogy Jehova Isten a Nagy Oktató. Az olyan eszközök által, mint a példázatok, a kérdések és a szemléltető példák, türelmesen segít hozzá másokat a dolgok megértéséhez. Amilyen mértékben utánozzuk a tanítási módszereit, olyan mértékben válunk mi magunk is jobb tanítókká.

Mivel akik másokat tanítanak, azoknak nem szabad elhanyagolniuk önmaguk tanítását, minden időben az „Úr tanítványainak” kell lennünk (Ésaiás 54:13). Ésaiás ezt írta: „szemeid látni fogják oktatódat [Nagy Oktatódat, NW]. És füleid meghallják a hátad mögött intőnek szavát: Ez az út, ezen járjatok, és ne hajoljatok se jobbra, se balra” (Ésaiás 30:20, 21, Káldi fordítás). Ha továbbra is Jehova útján járunk, és másokat is hozzásegítünk ennek megcselekvéséhez, akkor abban az egyedülálló kiváltságban lehet részünk, hogy örök időkön át tanulhatunk Nagy Oktatónktól.

Olvasók kérdései

Ezekben a nehéz gazdasági időkben egyre több egyén és vállalat kéri a csődeljárás lefolytatását. Az Írások alapján helyénvaló egy keresztény számára, ha a csődeljárás megindítását kéri?

Az erre a kérdésre adandó válasz nagyszerűen szemlélteti, hogyan nyújt Isten Szava gyakorlatias útmutatást olyan dolgokban, amelyek modern korunkat jellemezhetik. Sok országban vannak csődeljárást szabályozó törvények. A törvények országonként változnak, és nem a keresztény gyülekezet feladata, hogy jogi tanácsot adjon ebben a kérdésben. De tekintsük csak át, a csődeljárásnak milyen jogi lehetőségei vannak.

Az egyik oka annak, amiért a kormányok megengedik az egyéneknek és a vállalatoknak, hogy kérjék a csődeljárás megindítását, mert ez bizonyos mértékig védelmezi a kölcsönt vagy hitelt nyújtókat (hitelezők) azokkal az emberekkel és vállalatokkal szemben, akik kölcsönt vesznek fel vagy adósságot vállalnak magukra (adósok), de nem fizetik ki a tartozást. A hitelezők részéről úgy tűnhet, az egyetlen megoldás, ha bírósághoz folyamodnak, hogy csődeljárást indítsanak meg az adós ellen, és ezáltal az adós vagyona szétosztható lesz a tartozás részleges kifizetéseként.

Másrészt a csődeljárás egy biztonsági hálót jelent az adósoknak, akik ténylegesen nem tudják kielégíteni hitelezőiket. Az adós a csődeljárás megindítását kérheti, aminek következtében a hitelezők elvehetik vagyonának egy bizonyos részét. Ennek ellenére a törvény megengedheti, hogy megtartsa otthonát vagy a vagyonának egy minimális részét, hogy ezután boldogulni tudjon úgy, hogy mentes az élete a veszteségtől vagy a korábbi hitelezői foglalójától való állandó félelemtől.

Nyilvánvaló tehát, hogy ezeket a törvényeket azért hozták létre, hogy mind a két félnek bizonyos fokú védelmet nyújtsanak a pénzügyi és üzleti ügyletekben. Figyeljük meg azonban, milyen gyakorlatias tanácsot ad a Biblia.

Végigolvasva a Bibliát, nehezen elképzelhető, hogy ne vegyük észre: nem bátorít minket arra, hogy adósságba keveredjünk. A Példabeszédek 22:7-hez hasonló, ilyenfajta figyelmeztetéseket találhatunk benne: „A gazdag a szegényeken uralkodik, és szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak.”

Emlékezz vissza Jézusnak a Máté 18:23–34-ben (Katolikus fordítás) leírt szemléltetésére is, amely egy szolgáról szól, akinek hatalmas volt az adóssága. „Megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt”, ám az ura, a király megenyhült, és könyörületet tanúsított. Később, amikor ez a szolga könyörtelennek bizonyult, a király „átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott”. Nyilvánvalóan az a legjobb, ha elkerüljük, hogy pénzt kérjünk kölcsön, és ez a javaslat is.

Isten szolgái az ókori Izraelben foglalkoztak üzleti ügyekkel, és néha kölcsönvettek illetve kölcsönadtak. Mire oktatta őket Jehova, mit tegyenek? Ha valaki kölcsönt szeretett volna felvenni, hogy elkezdjen vagy kiterjesszen egy üzleti vállalkozást, törvényes és természetes volt egy hébertől, ha kamatot számolt fel. Isten azonban arra intette népét, hogy önzetlenül adjanak kölcsön a szükséget szenvedő izraelitának; nem húzhattak hasznot a másik kedvezőtlen helyzetéből azáltal, hogy kamatot vetettek ki rá (2Mózes 22:25). Az 5Mózes 15:7, 8 ezt mondja: „Ha mégis szegénynyé lesz valaki a te atyádfiai közül . . . örömest nyisd meg a te kezedet néki, és örömest adj kölcsön néki, a mennyi elég az ő szükségére, a mi nélkül szűkölködik.”

Hasonló kedvesség és figyelmesség tükröződik vissza azokban a szabályokban, amelyek kikötötték, hogy a hitelező nem foglalhatja le az adós életének a fenntartásához nélkülözhetetlen dolgokat, mint például a család malomkövét vagy a ruházatot, amely melegen tartotta őket éjszaka (5Mózes 24:6, 10–13; Ezékiel 18:5–9).

Természetesen nem minden zsidó fogadta el ezeket a szerető törvényeket és cselekedett ezek szellemében, amelyek nagy Bírájuktól és Törvényadójuktól származtak (Ésaiás 33:22). Néhány kapzsi zsidó nagyon keményen bánt testvéreivel. Néhány hitelező ma is nagyon kemény és ésszerűtlen lehet a követeléseiben, még a becsületes keresztényekkel szemben is, akik pillanatnyilag nem tudnak fizetni, mivel néhány előre nem látható dolog jött közbe (Prédikátor 9:13). Megegyezésre nem kész, követelődző erőszakosságukban a világi hitelezők olyan helyzetbe kényszeríthetik az ilyen adóst, amelyben az úgy érzi, hogy meg kell védelmeznie magát. Hogyan? Néha az egyetlen dolog, amelyet a hitelezők elfogadnak, az a csődeljárás törvényes útja. Tehát egy keresztény, aki nem volt kapzsi, és nem volt hanyag a tartozásait illetően, talán ahhoz folyamodik, hogy benyújtja igényét a csődeljárásra.

Figyelembe kell azonban vennünk a dolog másik oldalát is. Egy keresztény azért is adósságba kerülhet, mert egyszerűen nem gyakorolt önuralmat abban, hogy mire és mennyit költsön, vagy mert nem volt ésszerűen körültekintő az üzleti döntéseiben. Vajon közömbösen kellene vennie adósságát és gyorsan a csődön keresztül kellene menedéket keresnie, ezáltal megkárosítva másokat, mert gyenge az ítélőképessége? A Biblia nem hagyja jóvá a pénzügyekben való ilyen felelőtlenséget. Arra inti Isten szolgáit, hogy az igenük legyen igen (Máté 5:37). Jusson eszedbe Jézus megjegyzése is; mielőtt tornyot kezdenénk építeni, számítsuk ki a költségeket (Lukács 14:28–30). Ezzel összhangban egy kereszténynek, még mielőtt pénzügyi tartozásba keveredne, gondosan meg kell vizsgálnia, milyen kedvezőtlen kimenetel jöhet számításba. Ha már egyszer kölcsönt vesz fel, éreznie kellene a felelősségét, hogy vissza kell fizetnie az egyéneknek vagy vállalatoknak a pénzösszeget, amivel tartozik. Ha sok kívülálló úgy ismer meg egy keresztényt, mint aki felelőtlen és megbízhatatlan, akkor ez a keresztény szégyenfoltot ejthet jó hírnevén, amelyért megküzdött, és ezután már nincs többé jó bizonysága a kívülvalóktól (1Timótheus 3:2, 7).

Emlékezz csak vissza, mit ír a Zsoltárok 15:4 az Újfordítású revideált Biblia szerint, milyen személy kedves Jehova előtt. Azt olvashatjuk, hogy Isten előtt az elfogadható, aki „esküjét nem vonja vissza, ha kárt vall is”. Igen, Isten elvárja a keresztényektől, hogy úgy bánjanak hitelezőikkel, mint ahogyan szeretnék, hogy azok bánjanak velük (Máté 7:12).

Összegezve tehát, a Biblia nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy egy keresztény igénybe vegye a császár csődeljárási törvény által nyújtott védelmét, ha kétségbeejtő helyzetbe kerül. De a keresztényeknek különösen becsületesnek és megbízhatónak kell lenniük. Példát kell mutatniuk tehát abban, hogy őszintén szeretnének eleget tenni pénzügyi kötelezettségeiknek.