Milyen lesz a jövőd?

HA A Mindenható Isten mindentudó, vagyis mindent tud a múltról, a jelenről és a jövőről, akkor vajon úgy rendeltetett, hogy mindennek pontosan aszerint kell történnie, ahogyan Isten előre látta? Ha Isten előre látja és elrendeli minden ember életútját és végső sorsát, akkor el lehet mondani igazából, hogy szabadon választhatjuk meg életutunkat vagy a jövőnket?

Ez évszázadokon át vitatott volt. Ez a vitatkozás még mindig megosztja a főbb vallásokat. Vajon összeegyeztethető az ember szabad akaratával Istennek az a képessége, hogy előre tudja a jövőt? Hol keressük a választ?

Földünkön több millió ember egyetértene abban, hogy Isten a szószólóin, a prófétákon keresztül közölt írott Szava által szólt az emberekhez. A Korán például úgy utal a következő kinyilatkoztatásokra, mint amelyek Istentől származnak: Tawrāt (Tóra, Törvény vagy Mózes öt könyve), Zabūr (Zsoltárok) és Inǧīl (Evangélium, Keresztény Görög Iratok vagy „Újszövetség”), valamint úgy, mint amit Izráel prófétái előtt feltártak.

A Keresztény Görög Iratokban ezt olvashatjuk: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra” (2Timótheus 3:16). Végül is a vezetésnek vagy felvilágosításnak, melyet kapunk, nyilván magától Istentől kell származnia. Vajon nem volna akkor bölcs dolog megvizsgálni Isten korábbi prófétáinak az írásait? Mit tárnak fel a jövőnkről?

Előre megírt jövő

Aki olvasta a Szentírást, tudja, hogy a szó szoros értelmében több száz próféciát tartalmaz. Az olyan történelmi eseményeket, mint például az ókori Babilon bukását, Jeruzsálem újjáépítését (i. e. VI—V. század), valamint az ókori méd—perzsa és görög királyok felemelkedését és bukását részletekbe menően mind megjövendölték (Ésaiás 13:17–19; 44:24—45:1; Dániel 8:1–7, 20–22). Ezeknek a próféciáknak a beteljesedése az egyik legerősebb bizonyíték arra, hogy a Szentírás valóban Isten Szava, hiszen csakis Istennek van képessége arra, hogy előre lássa és meg is határozza, mi fog történni a jövőben. Ebben az értelemben a Szentírás valóban előre feljegyzi a jövőt írott formában.

Maga Isten kijelenti: „én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos. Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat . . . nem csak szóltam, ki is viszem, elvégezem, meg is cselekszem!” (Ésaiás 46:9–11; 55:10, 11). Még a Jehovaa név is, mellyel Isten azonosította magát ókori prófétái előtt, szó szerint ezt jelenti: ’előidézi, hogy legyen’ (1Mózes 12:7, 8; 2Mózes 3:13–15; Zsoltárok 83:19). Isten feltárja magáról, hogy Ő az, aki szavának Beteljesítője, Ő az, aki mindig valóra váltja szándékait.

Isten tehát azt a képességét, hogy előre tud dolgokat, arra használja fel, hogy valóra váltsa szándékait. Gyakran használta fel ezt arra, hogy figyelmeztesse a gonoszokat a közelgő ítéletre, és hogy reményt nyújtson szolgáinak a megmentésre. De vajon korlátlanul használja fel Isten ezt a képességét? Van bizonyíték arra a Szentírásban, hogy bizonyos dolgokban Isten úgy döntött, hogy ne tudja előre?

Vajon mindent tud Isten előre?

Az eleve elrendelést alátámasztó mindegyik érv azon a feltételezésen alapul, hogy mivel Isten kétségtelenül képes arra, hogy előre tudjon és meghatározzon eseményeket a jövőben, akkor előre kell tudnia mindent, amibe beletartozik minden személy jövőben megtett cselekedete is. De vajon megállja a helyét ez a feltételezés? Amit Isten feltár a Szentírásában, az mást mutat.

Az Írások például azt mondják, hogy „Isten próbára tette Ábrahámot”, azt a parancsot adva neki, hogy áldozza fel égő áldozatként a fiát, Izsákot. Amikor Ábrahám már épp feláldozta volna Izsákot, Isten megállította, és ezt mondta: „most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem tagadtad meg tőlem a fiadat, a te egyetlenedet” (1Mózes 22:1–12, Újfordítású revideált Biblia). Vajon tett volna Isten ilyen kijelentést, ha előre tudta volna, hogy Ábrahám engedelmeskedik ennek a parancsnak? Vajon tisztességes lett volna ez a próba?

Ezenkívül az ókori próféták arról számolnak be, hogy Isten többször is úgy beszélt magáról, mint aki ’sajnált’ valamit, amit tett, vagy amit meg akart tenni. Isten például azt mondta, „megbánta [sajnálta, NW — héberül na·hhamʹ], hogy királylyá tette Sault” (1Sámuel 15:11, 35; vesd össze: Jeremiás 18:7–10; Jónás 3:10). Mivel Isten tökéletes, ezért ezek a versek nem jelenthetik azt, hogy Isten hibát követett el, amikor Sault választotta Izráel első királyának. Inkább azt kell hogy mutassák, hogy Isten sajnálta, hogy Saul végül hűtlennek és engedetlennek bizonyult. Istennek ez a kijelentése önmagáról értelmetlen lenne, ha előre tudta volna, mit tesz Saul.

Ugyanez a kifejezés tűnik elő az Írások egyik legrégebbi részében is, amely Noé napjaira utalva ezt mondja: „Megbáná [sajnálta, NW] azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében. És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről . . . mert bánom [sajnálom, NW], hogy azokat teremtettem” (1Mózes 6:6, 7). Ez megint csak azt mutatja, hogy Isten nem rendelte el eleve az emberek cselekedeteit. Isten sajnálkozott, bánkódott, sőt fájdalmat érzett, de nem azért, mert a saját cselekedeteiben hibázott, hanem mert megsokasodott az emberek gonoszsága. A Teremtő sajnálta, hogy szükségessé vált Noén és a családján kívül az egész emberiség elpusztítása. Isten a következőkről biztosít minket: „nem gyönyörködöm a hitetlen halálában” (Ezékiel 33:11; vesd össze: 5Mózes 32:4, 5).

Nos, Isten vajon előre tudta, sőt úgy rendezte, hogy Ádám bűnbe essen, és hogy ennek szörnyűséges következménye legyen az emberi családra nézve? Amit most megvizsgáltunk, az azt mutatja, hogy ez biztos nem így van. Ezenkívül ha Isten mindezt előre tudta volna, akkor ő lett volna a bűn előidézője, amikor megalkotta az embert, és határozottan ő volna a felelős minden emberi gonoszságért és szenvedésért. Ez nyilván nem egyeztethető össze azzal, amit Isten feltár önmagáról az Írásokban. Ő a szeretet és jogosság Istene, aki gyűlöli a gonoszságot (Zsoltárok 33:5; Példabeszédek 15:9; 1János 4:8).

Az ember kétféle sorsa

A Szentírás nem azt tárja fel, hogy egyéni jövőnket Isten valahogyan előre meghatározza vagy eleve elrendeli. Inkább azt tárja fel, hogy Isten az embereknek csak kétféle lehetséges sorsáról jövendölt. Isten minden embernek szabad akaratot ad, hogy döntse el, mi legyen a sorsa. Mózes próféta réges-régen bejelentette az izraelitáknak: „az életet és a halált adtam előtökbe . . . válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága” (5Mózes 30:19, 20). Isten prófétája, Jézus előre figyelmeztetett: „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt” (Máté 7:13, 14). Két út, két sors. A jövőnk a mi cselekedeteinktől függ. Az Istennek való engedelmesség életet jelent, az engedetlenség pedig halált (Róma 6:23).

Isten „parancsolja [mondja, NW] az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban” (Cselekedetek 17:30, 31). Mint ahogyan Noé napjaiban az emberiség nagyobb része úgy döntött, hogy nem engedelmeskedik Istennek, és ezért megsemmisült, ugyanúgy ma is a többség nem engedelmeskedik Isten parancsolatainak. Isten azonban még nem határozta el, hogy kit fog elpusztítani, és ki részesül megmentésben. Isten Szava valójában azt mondja, hogy ’nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson’ (2Péter 3:9). Még a nagyon gonosz emberek is tanúsíthatnak megbánást, engedelmessé válhatnak, és megtehetik a szükséges változtatásokat, hogy elnyerjék Isten kegyét (Ésaiás 1:18–20; 55:6, 7; Ezékiel 33:14–16; Róma 2:4–8).

Akik engedelmeskednek, azoknak Isten örökké tartó életet ígér egy békés paradicsomban, egy minden gonoszságtól, erőszaktól és háborútól megtisztított földön, egy olyan világban, ahol nem lesz többé éhség, szenvedés, betegség és halál (Zsoltárok 37:9–11; 46:10; Ésaiás 2:4; 11:6–9; 25:6–8; 35:5, 6; Jelenések 21:4). Még a halottak is feltámadnak, és lehetőséget kapnak, hogy Istent szolgálják (Dániel 12:2; János 5:28, 29).

„Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé. De a bűnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás” — mondja a zsoltáríró (Zsoltárok 37:37, 38). Milyen lesz a jövőd? Rajtad múlik minden. Ennek a folyóiratnak a kiadói örömmel látnak el téged további ismerettel, amely lehetővé teszi, hogy boldog, békés jövőt biztosíts magadnak.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 6. oldalon]

Isten azt a képességét, hogy előre tud dolgokat, arra használja fel, hogy valóra váltsa szándékait

[Oldalidézet a 8. oldalon]

Isten ’nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson’ (2Péter 3:9).

[Kép a 7. oldalon]

Ha Isten előre tudta volna, hogy Ábrahám kész feláldozni a fiát, tisztességes lett volna ez a próba?