A Biblia nézőpontja
Vajon az aszkézis kulcs a bölcsességhez?
„A REMETÉK vasbilincseket, láncokat, szöges öveket és szöges nyakörvet vettek fel . . . Mások tövisben és csalánban hemperegtek, szándékosan magukhoz csalogatták a rovarokat, hogy csípjék meg őket, tűzzel megégették magukat, sebeiket pedig idült gennyedéssé mérgesítették. A kiéheztető étrend természetes volt, ám némelyek még odáig is elmentek, hogy csak rothadt, vagy más undorító élelmet fogyasztottak” (Edith Simon: The Saints).
Ezek az emberek aszkéták voltak. Miért bántak ilyen rosszul magukkal? A For the Sake of the World—The Spirit of Buddhist and Christian Monasticism című könyv szerzői úgy magyarázzák ezt, hogy „legalább Szókratész idejétől fogva (i. e. V. század) széles körben úgy gondolták, hogy a valódi bölcsesség előfeltétele az alapvető szükségletekre leegyszerűsített élet, amelyet nem akadályoz az érzéki élvezet és a fényűzés”. Az aszkéták azt gondolták, hogy a test sanyargatása fokozza a szellemi érzékelőképességüket, és elvezeti őket az igazi megvilágosodáshoz.
Nehéz pontosan meghatározni az aszkézist. Néhány embernek csupán önfegyelmet vagy önmegtartóztatást jelent. A korai keresztények értékelték az ilyen tulajdonságokat (Galátzia 5:22, 23; Kolossé 3:5). Maga Jézus Krisztus is egyszerű életet javasolt, mely mentes az anyagias életmód okozta aggodalmaktól (Máté 6:19–33). Az aszkézist azonban gyakran a sokkal merevebb és többnyire szélsőséges mértékekkel társítják — olyanokkal, amelyeket már a fentiekben is leírtunk. Vajon ezek az aszketikus gyakorlatok, különösen a szélsőségesebb formáik, valóban a bölcsesség kulcsai?
Hamis feltételezéseken alapszik
Van egy elképzelés azok között a filozófiák között, amelyek létrehozták az aszkézist, mely szerint az anyagi dolgok és a fizikai gyönyörök önmagukban véve rosszak, és ezért gátat vetnek a szellemi fejlődésnek. Egy másik felfogás, mely utat enged az aszkézisnek, az a széles körben elfogadott hitnézet, hogy az ember testből és lélekből tevődik össze. Az aszkéták úgy hiszik, hogy a fizikai test a lélek börtöne, a hús pedig a lélek ellensége.
Mit mond a Biblia? Az Írások megmutatják, hogy amikor Isten befejezte a föld teremtését, kijelentette, hogy minden, amit csinált — az összes fizikai, anyagi teremtése — „igen jó” (1Mózes 1:31). Isten arra szánta a férfit és a nőt az Éden-kertben, hogy élvezze az anyagi dolgokat. Magának az Éden névnek a jelentése: ’Élvezet’ vagy ’Gyönyör’ (1Mózes 2:8, 9). Ádám és Éva tökéletes volt, és a bűnbeesésükig jó kapcsolatnak örvendtek a Teremtőjükkel. Attól kezdve a tökéletlenség gátként emelkedik Isten és az ember között. A helyes emberi kívánságok azonban, vagy ha Isten erkölcsi törvényei szerint élvezzük az Isten adta fizikai élvezeteket, sohasem emelhetnek gátat az Isten és imádói közötti kommunikációnak! (Zsoltárok 145:16).
Továbbá a Biblia világosan tanítja, hogy az ember, aki porból teremtetett és húsból áll, maga a lélek. Az Írások nem támogatják azt az elképzelést, hogy a lélek valamilyen anyagtalan és halhatatlan lény, mely be van zárva a fizikai testbe, és azt a gondolatot sem támogatja, hogy a hús valahogy megakadályoz valakit az Istennel való szoros kapcsolatban (1Mózes 2:7).
Világos, hogy az aszkézisről alkotott elképzelés torz képet fest az ember Istennel ápolt kapcsolatáról. Pál apostol arra figyelmeztetett, hogy néhány állítólagos keresztény az alapvető bibliai igazságok helyett inkább a megtévesztő emberi filozófiákat fogja választani (1Timótheus 4:1–5). Néhány emberről, aki ennek a gondolkodásmódnak volt a támogatója, egy vallásos történész a következőt mondja: „Az a hit, miszerint az anyag gonosz . . ., és hogy az emberek lelkét meg kell szabadítani az anyaggal való összekuszálódástól, szigorú aszkézist hozott létre, mely többek között megtiltotta a hús evését, a szexuális érintkezést, mely dolgokat csak a kiválasztott »tökéletes személyek« vagy a perfektek végezhettek, akik különleges beavatáson mentek keresztül.” Ezt a gondolkodásmódot nem támogatja a Biblia, és a korai keresztények sem hittek benne (Példabeszédek 5:15–19; 1Korinthus 7:4, 5; Zsidók 13:4).
Nincs szükség aszkézisre
Jézus és a tanítványai nem voltak aszkéták. Különböző próbákat és gyötrelmeket szenvedtek el, de ezeket a gyötrelmeket sohasem ők szabták ki magukra. Pál apostol arra figyelmeztette a keresztényeket, legyenek óvatosak, nehogy elcsábítsák őket Isten Szava igazságától a megtévesztő emberi filozófiák, és nehogy ésszerűtlen, szélsőséges gyakorlatokba vezessék őket. Pál kifejezetten „a test gyötrését” említette meg. Ezt mondta: „A melyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók” (Kolossé 2:8, 23). Az aszkézis nem vezet különleges szentséghez vagy igazi megvilágosodáshoz.
Az igaz, hogy a keresztény engedelmesség útja nagyfokú erőfeszítést és önfegyelmet jelent (Lukács 13:24; 1Korinthus 9:27). Egy személynek keményen kell dolgoznia, hogy ismeretet szerezzen Istenről (Példabeszédek 2:1–6). A Biblia határozottan arra is figyelmeztet, hogy ne tegyük magunkat a „kívánságoknak és gyönyöröknek” rabszolgájává, és ne legyünk „inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői” (Titus 3:3; 2Timótheus 3:4, 5). Ezek a szentírási részletek azonban nem támogatják az aszkézis gyakorlatát. A tökéletes embert, Jézus Krisztust élvezettel töltötték el az olyan kellemes alkalmak, amelyek magukban foglalták az evést, az ivást, a zenét és a táncot (Lukács 5:29; János 2:1–10).
Az igazi bölcsesség ésszerű és nem szélsőséges (Jakab 3:17, NW). Jehova Isten azzal a képességgel teremtette a fizikai testünket, hogy sok kellemes dolgot élvezzünk az életben. Ő azt szeretné, ha boldogok lennénk. Szava elmondja nekünk: „Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen kiki, és hogy a maga javát cselekedje az ő életében. De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az ő egész munkájából, az Istennek ajándéka” (Prédikátor 3:12, 13).
[Kép forrásának jelzése a 20. oldalon]
Szent Jeromos a cellában/The Complete Woodcuts of Albrecht Dürer/Dover Publications, Inc.