A jó hír felkínálása — Újralátogatások által
1 A magvetőről szóló példázatában, Jézus a Királyság-igazság terjesztését a földműveshez hasonlította, aki betű szerinti magot vet el. Nem minden mag kel ki és hoz termést, de némely mag jó földbe kerül és növekedésnek indul. Ez örömmel tölti el a magvetőt. Az a szellemi vetés és aratás, amelyben mi is részt veszünk ma, szintén nagy örömmel jár, amint Jézus megígérte (Ján 4:36).
2 A mi kezdeti magvetésünk után — amely irodalom elhelyezéséből vagy egyszerűen egy bibliai beszélgetésből áll — további növényápolásra van szükség. Ezt újralátogatások formájában tudjuk legjobban végezni. Mivel sokkal több irodalmat helyezünk el, mint amennyi újralátogatást végzünk, nagy lehetőségek rejlenek még a hatékony újralátogatások terén. Lehet, hogy egyesek vonakodnak ezektől a látogatásoktól, mivel azt gondolják, hogy csak a jól képzett és jó képességű hírnökök alkalmasak erre. Pedig ez nem is olyan nehéz, mint ahogy egyesek gondolják.
3 Mivel már létrejött az első barátságos kapcsolat, van közös alap az újralátogatásra. De mikor kerüljön sor a második látogatásra, és mit mondjunk annak, aki érdeklődést tanúsított? Egyes esetekben, ha az illető személy őszinte érdeklődést mutatott, már egy vagy két nappal az első kapcsolatszerzés után el lehet végezni az újralátogatást. Akár sikerült elolvasnia a nála hátrahagyott irodalmat, akár nem, az első látogatásod még frissen él az emlékezetében. Ha sokáig késlekedsz, az érdeklődése könnyen elhalványulhat.
4 Azzal kapcsolatban pedig, hogy miről is beszélj, amikor újralátogatást végzel, hasznos javaslat az, hogy már az első látogatás alkalmával jó alapot rakj le, és azután arra építs. Legyenek feljegyzéseid arról, hogy miről is beszéltetek. Ha lehetséges, tudd meg az illető nevét, és a második alkalommal már név szerint üdvözölheted. Légy meleg hangú és barátságos, és mutasd meg, hogy van még valami, amit szeretnél megosztani vele. Ha senkit sem találsz otthon, próbáld meg egy másik alkalommal. Légy kitartó. Életekről van szó, és mi szeretnénk megtenni minden erőfeszítést annak érdekében, hogy tovább ápoljuk az első alkalommal tapasztalt érdeklődést. Néhány esetben még telefonálhatsz is, mielőtt kimennél a területre, hogy meggyőződj róla: otthon van-e. Ez a látogatásod fontosságának a benyomását kelti az illetőben.
5 A jó felkészülés a siker kulcsa. Mielőtt elindulnál a látogatásra, gondold át, hogy mit akarsz megvizsgálni közösen az illetővel, a Bibliai beszédtémák néhány javaslattal szolgálnak különböző érdekes témákkal kapcsolatban, mint például: a „Biblia”, a „Föld”, „Jehova Isten”, „Királyság”, „utolsó napok”.
6 Egyesek azért nem végeznek újralátogatásokat, mert nem terveznek erre külön időt. Lehet végezni újralátogatást az esti órákban, a hétvégén, közvetlenül prédikálás befejezése után, vagy bármilyen más időpontban, amely megfelel a saját időbeosztásodnak. Bármelyik időpont alkalmas lehet. Nagyban növekedni fog az örömöd, ha rendszeresen részt veszel ebben a fontos tevékenységben.