Jehova egyesült imádata
1 A zsoltáros jól megértette a Jehovát egyesülten imádó világraszóló testvériséggel kapcsolatos érzéseinket, amikor ezt írta: „Íme, mily jó és mily kellemes, amikor a testvérek egységben együtt lakoznak!” (Zsolt 133:1). Mi mindannyian egységesek leszünk ’ugyanabban az értelemben és ugyanabban a gondolatmenetben’, ha növekszünk az igazság pontos ismeretében és arra kapunk ösztönzést, hogy azt minden nap alkalmazzuk is az életünkben (1Kor 1:10). Az utóbbi években nagyban megnövelte az egységünket az Egyesülten az egyedüli igaz Isten imádatában című könyv használata, amely könyv az 1983. évi „Királyság-egység” kerületkongresszuson került közreadásra. Nekünk nagyon értékelnünk kell ezt a kiváló kiadványt, amikor áttanulmányozzuk a gyülekezeti könyvtanulmányozás során.
2 Akár a gyülekezet tagjai voltunk már, amikor ezt a könyvet kiadták, akár a sok ezer új személy közé tartozunk, akik azóta jöttek az igazsághoz, mindannyian hasznot meríthetünk belőle. Az újak a javukra fordíthatják a különféle hozzászólásokat és az anyag alkalmazását, valamint a tapasztalt tanulmányvezetők által kiemelt főbb részeket, amelyek kétségtelenül mindannyiunk személyes életének és szolgálatának számos területét is érintik és további figyelmet igényelnek. A benne található információ és az Egyesült imádat könyv tanácsainak alkalmazása — ahogyan az a mai gondjainkat és az általunk tapasztalt mai nyomást érinti — megerősít minket és ezután is ’kemény harcot folytatunk majd a hitért’ (Júd 3).
3 Az Egyesült imádat könyv, azon felül, hogy bölcs tanácsot ad, amely buzdít és helyes indítékkal ösztönöz, a szellemi tudás iránti étvágyunkat is felcsigázza. Erősíti érvelési képességünket a közölt információ által. Az oldalak alján levő kérdések, valamint bizonyos bekezdéseken belül feltett kérdések és írásszövegek komoly gondolkodásra és személyes alkalmazásra késztetnek, ha magunkévá akarjuk tenni az anyag teljes megértését. Ennek a könyvnek a tanulmányozása segít kifejleszteni a gondolkodó képességünket és tökéletesíteni a szellemi dolgok iránti felfogó képességünket. Könnyebben meglátjuk az igazság különféle vonatkozásait, és nemcsak az egyes pontok közötti összefüggéseket leszünk képesek értékelni, de azt is megértjük, mennyiben érint mindez bennünket személy szerint (Péld 1:1–5). Egyszóval: segít ’meggyőződni a fontosabb dolgokról’ (Fil 1:10).
4 A gondos felkészülés az egyik kulcstényező abban, hogy teljes mértékig a javunkra fordíthassuk ezt a könyvet. Ha a múltban már egyszer megvizsgáltad az anyagot és megjelölted a saját könyvedben a válaszokat, ne hidd, hogy mellőzheted minden héten a gondos felkészülést. Mindannyiunknak szükségünk van arra, hogy időről időre felfrissítsük elménkben ezeket a szellemi dolgokat. Péter apostol ihletést érzett arra, hogy a testvéreket azokra az alapigazságokra emlékeztesse, amelyeket már megtanultak (2Pét 1:12, 13; 3:1). Pál pedig arra emlékeztet minket, hogy ez a szellemi biztonságunkat szolgálja (Fil 3:1). Amikor megvizsgáljuk az Egyesült imádat könyvet, erősítést kapunk arra, hogy egységesek maradjunk az egyedüli igaz Isten imádatában ezekben a válságos utolsó napokban.