Vádirat a Nagy-Babilon ellen

Az 1988-89-es évben egy kongresszus-sorozat keretében az egész világon Jehova Tanúinak milliói fogadták el helyeslőleg azt a határozatot, amelyben borzalmuk jutott kifejezésre Nagy-Babilonnak, a hamis vallás világbirodalmának – főleg a kereszténységnek viselkedése felett. Egyes őszinte emberek joggal kérdezhetik: Nem túl szigorú az ilyen állásfoglalás? Nem, egyáltalán nem! Ha megfigyeljük, hogy az ősi Izrael prófétái milyen bátran leplezték le koruk bálványimádását, és Jézus is milyen erőteljes szavakkal ostorozta korának vallásos képmutatását, mint Jehova Tanúi úgy véljük, állásfoglalásunk nagyon is indokolt. Sőt, erre Isten parancsa késztet (Ésaiás 24:1–6; Jeremiás 7:16–20; Máté 23:9–13, 27, 28, 37–39).

Miért érezzük Nagy-Babilon viselkedését oly iszonyatosnak? Milyen történelmi bizonyíték alapján mondhatjuk, hogy a vallás nem tartja tiszteletben a világegyetem igazi Legfőbb Urát, Jehovát?

Az újkori Babilon megveti a nevet

A világegyetem Szuverén Ura nem névtelen. A Bibliában közel 7000-szer a Jehova névvel jelöli magát. Nagy fontosságot tulajdonít a saját nevének. A Tízparancsolatban a harmadik parancs ezt mondja: „Jehovának, a te Istenednek nevét méltatlanul fel ne vedd, mert Jehova nem hagyja büntetlenül azt, aki az ő nevét méltatlanul felveszi.” Jézus is az Úr imájában külön kiemelte Atyja nevét, amikor ezt mondta: „Szenteltessék meg a te neved!” (2Mózes 20:7; Máté 6:9).

A kereszténységnek Isten neve megszentelése terén tanúsított viselkedése nagyon lehangoló. Még az 1611-ben készített King James Bibliafordítás is mindössze hétszer használja Jehova nevét különállóan és szóösszetételben.a Más fordítások teljesen eltüntették a Bibliából ezt a nevet. A legtöbb vallás nem tartja tiszteletben. Ehelyett a szentháromságukat, egyes esetekben pedig Máriát, Isten úgynevezett anyját fontosabbnak tartják, mint a Biblia Istenét. Jehova becses neve így viszonylag teljesen kiment a használatból.b

Dicsérendő módon, az iszlám vallás csak egy Istent ismer el, akit szent könyvük, a Korán Allahnak nevez. De nem használják az ő Jehova nevét, pedig kezdetben a Bibliában legalább 2000 évvel a Korán megírása előtt ez a név ki lett nyilatkoztatva. A hinduk több millió istent és istennőt imádnak, de Jehova nem szerepel ezek között.

A zsidóságra is főleg az jellemző, hogy nem tisztelték Isten nevét. Pedig évezredek óta azt állítják magukról, hogy Isten népét alkotják, de hagyományaik kedvéért hagyták, hogy Isten igazi neve teljesen kimenjen a használatból.

Ezért minket, mint a Szuverén Úr, Jehova tanúit, teljes borzalommal tölt el az a tény, hogy a Nagy-Babilon Isten szent nevét teljesen mellőzi.

Miért oly ellenszenvesek számunkra a babiloni tanítások?

Annak a babiloni tanításnak az alapján, hogy az emberben egy halhatatlan lélek van, sok millió embert tartottak rettegésben és fosztottak meg pénzétől. A hamis vallás kezdettől fogva kihasználta az embereket anyagilag, és erre az szolgált okul, hogy az emberek féltek a lélek halál utáni örökké tartó kínoztatásától a tüzes pokolban. E tanítás még kifinomultabb formája lett az ideig tartó szenvedés a tisztítótűzben. Az egyszerű emberekkel misét mondattak pénzért a halottaikért, de azt sohasem tudatták, mikor válik szükségtelenné pénzt fizetni! Ezeknek az istenkáromló tanításoknak nincs semmi szentírási alapjuk. (Vö. Jeremiás 7:31.)

A tényeknek megfelelően, a Biblia azt tanítja, hogy az ember élő lélek, amely meghal. Ádám engedetlenségéért nem a tüzes pokolra vagy tisztítótűzre ítéltetett, hanem halálra. Egyszerűen kifejezve: „a bűn zsoldja a halál” (Róma 6:23; 1Mózes 2:7, 17; 3:19). A halottak Szentíráson alapuló reménysége nem a halhatatlan lélek, hanem Isten feltámadási ígérete, mégpedig egy paradicsomi földön való tökéletes életre (János 5:28, 29; Jelenések 21:1–4).

Egy másik babiloni tanítás a szentháromság. Ezt a tanítást, mely szerint egy Istenben három személy van, sohasem vallották az egykori zsidók (5Mózes 5:6, 7; 6:4). Jézus, aki maga is zsidó volt, soha nem hitte és nem tanította, hogy ő volna a Mindenható Isten. Nem vallotta, hogy részét alkotná egy háromságistennek, ami szintén babiloni hittétel vagy dogma (Márk 12:29; 13:32; János 5:19, 30; 14:28; 20:17).

Ezért mi is elvetjük azokat a babiloni istenkáromló tanításokat, amiket a világ hamis vallásaiban tanítanak. Kizárólag az egy igaz Istent, Jehovát imádjuk Fián keresztül, aki „engesztelő áldozat” lett nemcsak a felkent keresztények, hanem az emberiség egész világának a bűneiért (1János 2:2).

Miért utasítjuk el az istenellenes bölcseleteket?

A kereszténység pápái és papjai siránkoznak az ateizmus térhódítása miatt, és sokan ezzel indokolják a jobboldali politikusoknak nyújtott támogatásukat. A kérdés mindazonáltal ez: Ki hunyt szemet az igazságtalanságok és társadalmi egyenlőtlenségek felett, amelyek különösen az utóbbi évszázadban melegágyai lettek az ateizmusnak? Ez feltűnő módon különösen a kereszténység területén nyilvánult meg. Az orosz pravoszláv egyház például, szorosan együttműködött a cárokkal, akik kegyetlenül elnyomták a népet. Az ateizmus elterjedésének különösen kedvezett az igaz krisztusi értékek hiánya éppen azoknál, akik magukat Isten képviselőinek tartották, és ez teremtett kedvező feltételt térhódításának.

A kereszténység vallásai többek között átvették az evolúció tanát is, amely gyalázat a Teremtőre nézve. E tan a természet vak erőinek tulajdonítja a több millió életforma rendkívüli bonyolultságát és különbözőségét. Voltaképpen e tan azt állítja, hogy az élet ilyen sokfélesége az előnyös, szerencsés véletlenek sorozatának köszönhető. E szerint a filozófia szerint Isten fölösleges és az ember nem tartozik senkinek sem felelősséggel. Az erkölcs mindenkinek magánügye (Zsoltárok 14:1). Ennek egyik következménye az, hogy évente több tízmillió abortuszt hajtanak végre – olyan országokban, amelyek magukat vallásosnak tartják!

Mi elvetjük ezeket az istenellenes filozófiákat és cselekedeteket. Mi Jehovát imádjuk, „azt, aki örökkön örökké él, aki teremtette az eget és ami abban van, a földet és ami abban van, a tengert és ami abban van” (Jelenések 10:6; 19:6).

Miért irtózatosak számunkra a Nagy-Babilon gyümölcsei?

A kereszténység nem szívlelte meg a Jelenések 2. és 3. fejezetében feljegyzett hét gyülekezetnek szóló figyelmeztető üzeneteket. Pedig ezek figyelmeztették a keresztényeket arra, hogy kerüljék a szektáskodást, a bálványimádást, a paráznaságot, a langyosságot és a kötelességmulasztást.

Ma bárhová megyünk el istentiszteletre, majdnem mindenütt azt látjuk, hogy a legtöbb vallásos ember többre tartja a teremtményt, mint a Teremtőt. Mi bizonyítja ezt? Például, a szobrok és ikonok mélységes tisztelése, valamint a „szentek”, a Madonnák és a keresztek imádata. (Vö. Zsoltárok 115:2–8; 2Korinthus 5:7; 1János 5:21).

Rajtuk is beteljesednek Pál szavai: „Mert bár Istent megismerték, nem dicsőítették őt mint Istent . . . Balgatagokká lettek és a romolhatatlan Isten dicsőségét felcserélték olyasmivel, ami romlandó emberek és madarak és négylábú teremtmények és csúszómászók képmása” (Róma 1:21–23).

Miért ítéljük el Babilon erkölcstelenségét?

Az utóbbi húsz évben azt látjuk, hogy a homoszexualitást egy másik életmódként vagy helyeslik vagy megtűrik. A homoszexuálisok milliói „kijöttek zártságukból” és most az utcákon parádéznak és még „büszkék” is arra, hogy „homoszexuálisok”. De hogyan tekinti maga Isten a homoszexualitásukat?

A Biblia félreérthetetlenül kijelentette közel 3500 évvel ezelőtt: „És férfival ne hálj úgy, ahogyan asszonnyal hálnak. Utálatosság az” (3Mózes 18:22). Pál apostol is közel 2000 évvel ezelőtt kimutatta, hogy Isten irányadó mértéke semmit sem változott azóta. Ezt írta: „Ezért adta át őket Isten gyalázatos szexuális vágyaknak, mert amint asszonyaik átváltoztatták önmaguk természetes használatát természetellenesre, hasonlóképpen a férfiak is elhagyták a nő természetes használatát és kéjelgésükben egymás iránt gyúltak lángra, férfiak férfiakkal fajtalankodtak, és elnyerték önmagukban a tévelygésükért járó teljes büntetést” (Róma 1:26, 27; 1Korinthus 6:9, 10; 1Timótheus 1:10).

Ennek ellenére, a kereszténységben számos lelkész éli a maga homoszexuális életét, olyannyira, hogy még egy igen erőteljes homoszexuális érdekszövetkezetet is képesek voltak kialakítani a nagy vallásokban. Erőteljesen azt követelik, hogy ismerjék el életmódjukat, és engedjék meg, hogy ilyen minőségben lelkészekként szolgáljanak. Ennek jellegzetes példája Kanada legnagyobb protestáns felekezete, a kanadai Egyesült Egyház, amelynek vezetői 205:160 ellenében megszavazták 1988. augusztus 24-én azt a határozatot, mely szerint a homoszexuálisok is betölthetnek papi állást.

Miért borzalmas számunkra Babilon szellemi prostitúciója?

A Jelenések könyve leleplezi Babilonnak „a föld királyaival”, politikai uralkodóival folytatott paráznaságát. Ez a szajha úgy van bemutatva, mint aki „sok vízen” ül, amin „népeket és sokaságokat, nemzeteket és nyelveket” kell érteni (Jelenések 17:1, 2, 15). A politikai uralkodókkal ápolt meghitt kapcsolata révén, a hamis vallás évszázadokon át nyíltan vagy burkoltan arra használta fel befolyását, hogy elnyomja és kizsákmányolja az egyszerű népet.

Ennek az uralkodásnak a példái azok a konkordátumok vagy egyezségek, amelyeket a Vatikán a náci és fasiszta uralkodókkal kötött a XX. századunkban. Az egyháznak híveire gyakorolt befolyása azt eredményezte, hogy a nép szolgai módon kiszolgálta ezeket a kegyetlen uralkodókat. 1929-ben a Vatikán egyezséget kötött Benito Mussolini fasiszta diktátorral. Mi történt ezután Németországban? A következő szavak alapján, amelyeket Faulhaber német bíboros XI. Piusznak tulajdonít, következtethetünk arra, hogyan gondolkodott a pápa Hitlerről: „Teljesen meg vagyok elégedve; ő [Hitler] az első államférfi, aki nyíltan kiállt a bolsevizmus ellen.” Faulhaber később megjegyezte: „Római utam arról győzött meg, amit régóta sejthettem is: Rómában a nemzetiszocializmust és a fasizmust tartják az egyedüli eszköznek arra, hogy meg lehessen szabadulni a kommunizmustól és a bolsevizmustól.”

Németországban a katolikus püspökök 1933 előtt nyíltan szembeszegültek a náci filozófiával. De ahogy Klaus Scholder német író The Churches and the Third Reich (Az egyházak és a harmadik birodalom) című könyvében megállapítja, Németország vatikáni nagykövete, Pacelli bíboros megparancsolta a püspököknek, hogy vizsgálják felül a nemzetiszocializmussal kapcsolatos állásfoglalásukat. Mi sürgette ezt a véleményváltozást? Az, hogy kilátásban volt egy egyezség a Harmadik Birodalom és a Vatikán között, amelyet 1933. július 20-án írtak alá.

Klaus Scholder így számol be: „Az [1933.] november 12-én megtartott népszavazáson és választáson Hitler learatta a birodalmi konkordátum gyümölcseit, hiszen meglepően magas ’igen’ szavazatokat kapott a túlnyomóan katolikus összetételű választókörzetekben is.”

Bár néhány protestáns vezető tiltakozott a náci hatalomátvétel ellen 1933-ban, hangjuk hamarosan beleveszett a nacionalizmus hangorkánjába. Scholder ezután így fejtegeti: „A protestáns egyház részéről egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kész felhagyni múltbeli óvatosságával, és most egyenesen belevetette magát a nemzeti lelkesedésbe. . . Első ízben hangzottak el hivatalos egyházi nyilatkozatok arról, hogy fenntartás nélkül készek támogatni az új birodalmat.” A protestantizmus végül is eladta magát a náci nacionalizmusnak és ugyanolyan készséges kiszolgálója lett a rendszernek, mint a katolikus egyház.

A történelmi feljegyzések tanúskodása szerint, évszázadokon át a hamis vallás szorosan együttműködött a hatalmon levő uralkodó vezető rétegekkel, és ezeket támogatta tekintélyével az egyszerű nép rovására. A világ vallási vezetői, akik mohón törtettek hatalomra, meggazdagodásra és vagyonok megszerzésére, nem tükrözték vissza ’Krisztus szellemi magatartását’. Ezért minket, Jehova Tanúit iszonyattal tölt el az ilyen szellemi prostitúció (János 17:16; Róma 15:5; Jelenések 18:3).

Miért gyűlöletes számunkra Babilon vérbűne?

A Jelenések könyve a Nagy-Babilont tömeges vérontással vádolja. „És láttam, hogy az asszony részeg volt a szentek vérétől és a Jézus tanúinak vérétől. Igen, benne találták meg a prófétáknak, a szenteknek és mindazoknak a vérét, akiket lemészároltak a földön” (Jelenések 17:6; 18:24).

A hamis vallás történelmét a gyűlölet és vérontás jellemezte, de a vérbűn tekintetében a legbűnösebbnek a kereszténység bizonyult. A két világháború az úgynevezett keresztény nemzetek birodalmában indult el. A „keresztény” politikai vezetők 1914-ben és 1939-ben fegyverhez folyamodtak, és a papság áldását adta az összes civakodó nemzetekre. A The Columbia History of the World című könyv az első világháborúról ezt írja: „Az igazság és az élet leértékelődött és alig hangzott el tiltakozásul egyetlen szó. Isten Szava őrizői a háború hangadói lettek. A totális háború végül is egyet jelentett a totális gyűlölködéssel.” (Kiemelés tőlünk.) A tábori lelkészek hazafias beszéddel lelkesítették mindkét oldalon a katonákat, és a fiatalok végül is ágyútöltelékek lettek. Ugyanebben a történelemkönyvben ezt olvassuk: „Az emberi agyak módszeres mérgezése az őrjöngésbe vitt nacionalizmussal . . . további akadálya lett a béke keresésének.”

A hamis vallás világszerte tovább szítja a gyűlölködést, ennek következtében háborúk dúlnak zsidók és mohamedánok, hinduk és szikhek, katolikusok és protestánsok, mohamedánok és hinduk, buddhisták és hinduk között. Igen, a hamis vallás nagyban hozzájárult ahhoz a vérfürdőhöz, amelynek következtében kiontották „mindazoknak a vérét, akiket lemészároltak a földön” (Jelenések 18:24).

E fentebb feltárt bizonyítékokra való tekintettel, Jehova Tanúi úgy érzik, hogy az 1988-as kongresszusi határozat nagyon is helyénvaló és időszerű. Nagyon találóan van a Nagy-Babilon, a hamis vallás vérbűnnel terhelt szajhának leírva. A világnak tudtára adjuk, hogy csak egyetlen út vezet a békéhez és az igaz imádathoz – az, hogy ha a világegyetem Szuverén Urához, Jehova Istenhez fordulunk, azon keresztül, akit ő elküldött a földre, tudniillik a Krisztuson vagy Messiáson, Jézuson keresztül. Ennek szellemében Isten Királyságát annak az igazságos, örökké tartó kormányzatnak fogadjuk el, amely egyedül képes az emberiség szükségleteit kielégíteni. Ez egyben annyit is jelent, hogy most van itt az idő arra, hogy engedelmeskedjünk a következő parancsnak: „Menjetek ki belőle (a Nagy-Bablionból), én népem, ha nem akartok részt venni bűneiben és ha nem akartok kapni csapásaiból” (Jelenések 18:4; Dániel 2:44; János 17:3).

[Lábjegyzetek]