még hozzá: 1. „Ahhoz, hogy valaki Jehova Tanúja legyen, lelkiismeretesen meg kell fizetnie az adót, melyből aztán a kormány fedezi a szükséges szolgáltatásokat.” 2. „Mi ennél tovább megyünk, felkeressük az embereket az otthonaikban, és felajánljuk nekik az ingyenes bibliatanulmányozás lehetőségét. Amikor megismerik a Biblia üzenetét, megtanulják a bibliai alapelvek alkalmazását, s így meg tudnak birkózni a gondjaikkal.”

Egy másik lehetőség: „Örülök, hogy felvetette ezt a kérdést. Sokan még sohasem tudakozódtak afelől, hogy mit tesznek egyáltalán a Tanúk a társadalom ügyeiért. Erre nyilvánvalóan több lehetőség van.” Esetleg tedd még hozzá: 1. „Egyesek e célból intézményeket létesítenek: kórházakat, idősek otthonait, rehabilitációs központokat a kábítószereseknek és így tovább. Mások talán önként arra vállalkoznak, hogy az emberek otthonában nyújtsanak megfelelő segítséget, amiben tudnak. Pontosan ezt teszik Jehova Tanúi is.” 2. „Megfigyeltük, hogy van valami, ami átformálja az ember egész életfelfogását, ez pedig nem más, mint az az ismeret, amelyet a Biblia tár fel életünk valódi céljáról és a jövőnkről.”

Egy további javaslat: „Örülök, hogy felvetette ezt a kérdést. Mindannyian örülnénk a jelenlegi állapotok megjavulásának, nem igaz? De megkérdezhetem, hogy mi az Ön véleménye arról, amit maga Jézus Krisztus tett? Nem gondolja, hogy az ő módszere az emberek megsegítésére célszerű volt? . . . Mi az ő példáját igyekszünk követni.”

„A keresztényeknek Jézusról, és nem Jehováról kell tanúskodniuk”

Ezt válaszolhatod: „Érdekes gondolatot érint. Igaza van, kötelesek vagyunk Jézusról tanúskodni. Ezért utalnak kiadványaink nyomatékosan Jézus szerepére Isten szándékának végrehajtásában. [Ennek igazolására felhasználhatsz egy időszerű könyvet vagy egy folyóiratot.] Van azonban valami, ami új lehet Önnek (Jel 1:5) . . . Kinek volt Jézus ’a Hű Tanúja’? (Ján 5:43; 17:6) . . . Vajon nem követésre méltó példát mutatott Jézus? . . . Miért olyan fontos Jézust is, és az Atyját is megismernünk? (Ján 17:3).”

Valóságos történelmi személy volt-e Jézus Krisztus?

Maga a Biblia a fő bizonyíték arra, hogy Jézus Krisztus történelmi személy. Az evangéliumok tudósításai nem homályos történetekről szólnak, amelyek bizonytalan időpontban és meg nem nevezett helyen játszódtak le. Nagy pontossággal, nyíltan közlik az események idejét és helyét. Példa erre a Lukács 3:1, 2, 21–23.

Josephus, első századi zsidó történetíró utalt arra, hogy megkövezték „Jakabot, aki testvére volt Jézusnak, akit Krisztusnak neveznek” (A zsidók története. Josephus, XX. könyv, 9. fej., 1. rész). A XVIII. könyv 3. fejezetének 3. részében közvetlen és igen kedvező utalás van Jézusra, amelynek valódiságát egyesek kétségbe vonták. Azt állítják, hogy ezt a részt vagy később toldották be, vagy a keresztények kiszínezték. Azt azonban elismerik, hogy a szóhasználat és a stílus lényegében Josephuséval azonos, és ez a rész minden meglevő kéziratban megtalálható.

Tacitus, az i. sz. első század második felében élt római történetíró ezt írta: „Christust [a „Krisztus” szó latin megfelelője], akitől ez a név [a keresztény név] származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette” (Tacitus összes művei. [Borzsák István fordításában, Szukits Könyvkiadó, 2001] „Évkönyvek”, XV. könyv, 44. rész).

A Britannica Hungarica a Jézusra vonatkozó korai, nem keresztény történelmi utalásokról ezt írja: „Ezekből a forrásokból . . . kétségtelen, hogy az ókorban még a kereszténység ellenzői sem vonták kétségbe [Jézus] történetiségét — ahogy tették azt, megalapozatlanul, a XVII. század végétől a XX. század elejéig némely bibliakritikai irányzatok” (IX. köt., 638. o.).

Jézus Krisztus csupán egy jó ember volt?

Érdekes módon Jézus megdorgált egy férfit, aki őt ’jó Tanítónak’ nevezte, mivel Jézus nem magát, hanem az Atyját tartotta a jóság mértékének (Márk 10:17, 18). Ám azt figyelembe véve, hogy az emberek általában mit értenek azon, hogy valaki jó, Jézus mindenképpen igazat mondott. Még az ellenségei is elismerték ezt (Márk 12:14). Ő maga azt mondta, hogy mielőtt emberré lett, már létezett; hogy ő Isten különleges Fia, valamint hogy ő a Messiás, akinek eljövetelét a Héber Iratok megjövendölték. Vagy az volt, akinek mondta magát, vagy elvetemült szélhámos, de egyik következtetés alapján sem mondhatjuk azt, hogy csupán jó ember volt (Luk 24:44–48; Ján 3:13; 4:25, 26; 10:36).

Csak egy próféta volt Jézus, akinek Mózeséhez, Buddháéhoz, Mohamedéhez és más vallási vezetőkéhez hasonló tekintélye volt?

Maga Jézus azt tanította, hogy ő Isten különleges Fia (Máté 16:15–17; Ján 10:36); hogy ő a megjövendölt Messiás (Márk 14:61, 62); hogy már emberi élete előtt is élt az égben (Ján 6:38; 8:23, 58); hogy halálra adják, de a harmadik napon feltámad, ezt követően pedig vissza fog térni az égbe (Máté 16:21; Ján 14:2, 3). Vajon igazak voltak ezek az állítások, és így valóban különbözött Isten összes többi igaz prófétájától, valamint élesen elkülönült minden önjelölt vallási vezetőtől? Az igazságnak ki kellett derülnie a halála utáni harmadik napon. Feltámasztotta-e Isten őt ebben az időpontban a halottak közül annak bizonyítékaként, hogy Jézus Krisztus korábban igazat mondott, és valóban Isten különleges Fia? (Róma 1:3, 4). Több mint 500 tanú látta Jézust a feltámadása után, és hűséges apostolai szemtanúi voltak, amikor felment az égbe, majd egy felhő eltakarta a szemük elől (Csel 1:2, 3, 9; 1Kor 15:3–8). Olyannyira meg voltak győződve a feltámadásáról, hogy sokan közülük még az életüket is kockára tették azért, hogy közöljék azt másokkal (Csel 4:18–33).

Miért nem fogadta el a legtöbb zsidó Jézust Messiásnak?

Az Encyclopaedia Judaica kijelenti: „A római kor zsidói azt hitték, hogy Isten azért fogja [a Messiást] elküldeni, hogy széttörje a pogányok jármát, és Izrael helyreállított királyságának uralkodója legyen” (Jeruzsálem, 1971, 11. köt., 1407. h.). Ők Róma jármától kívántak megszabadulni. A zsidók történelme tanúsítja, hogy voltak köztük olyanok, akik a Dániel 9:24–27-ben feljegyzett messiási prófécia alapján az i. sz. első század folyamán várták a Messiás eljövetelét (Luk 3:15). Ez a prófécia azonban a Messiás eljövetelét összekapcsolja azzal is, hogy megszünteti a bűnt, és az Ézsaiás 53. fejezetéből kiderül, hogy ehhez a Messiásnak meg kell halnia. Ám a legtöbb zsidó nem tartotta szükségesnek, hogy bárki is meghaljon a bűneiért. Ők azt gondolták, hogy igazságos állapotban vannak Isten előtt, mivel Ábrahám leszármazottai. Az A Rabbinic Anthology ezért ezt írja: „Ábrahám [érdeme] oly nagy, hogy jóváteheti az Izrael által a világon elkövetett összes haszontalanságot és hazugságot” (London, 1938, C. Montefiore és H. Loewe, 676. o.). A zsidók azzal, hogy elutasították Jézust mint Messiást, beteljesítették a próféciát, mely megjövendölte a Messiásról: „megvetett, és nem tekintettük” (Ézs 53:3, IMIT).

Mózes a halála előtt megjövendölte, hogy a nemzet elfordul az igaz imádattól, s ennek következményeként csapások fogják sújtani. (Olvasd el az 5Mózes 31:27–29-et!) A Bírák könyve igazolja, hogy ez újra meg újra bekövetkezett. Jeremiás próféta napjaiban a nemzet hűtlenségének babiloni száműzetés lett a vége. Miért engedte meg Isten a rómaiaknak is, hogy i. sz. 70-ben elpusztítsák Jeruzsálemet és annak templomát? Milyen hűtlenség volt a nemzet vétke, hogy Isten nem oltalmazta meg őket úgy, ahogyan korábban tette, amikor bíztak benne? Nem sokkal ez előtt történt, hogy elvetették Jézust mint Messiást.