mert nem kívánja, hogy bárki is elpusztuljon, hanem azt kívánja, hogy mindenki megbánásra jusson.”

Márk 13:10: „a jó hírt előbb minden nemzetben prédikálni kell.”

Máté 25:31, 32, 46: „Amikor az Emberfia [Jézus Krisztus] megérkezik dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor leül az ő dicsőséges trónjára. És eléje gyűjtik az összes nemzetet, ő pedig különválasztja egymástól az embereket, mint ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kecskéktől. És ezek [akik nem ismerik el, hogy Krisztus szellemi testvérei magának a Királynak a képviselői] elmennek az örök levágatásra, az igazságosak pedig az örök életre.”

Lásd még a 118—20. és a 322—3. oldalt.

Ha valaki azt mondja:

„Ma sem rosszabb a helyzet; mindig is voltak háborúk, éhínségek, földrengések és bűntények”

Ezt válaszolhatod: „Megértem, hogy így érzi. Olyan világba születtünk, ahol naponta lehet ilyen híreket hallani. A történészek azonban azt állítják, hogy a XX. században valami drámaian megváltozott.” (Olvass fel a 384—5. oldalon lévő idézetekből.)

Vagy ezt is mondhatod: „Nem csak az a tény lényeges, hogy voltak háborúk, éhínségek, földrengések és bűntények. Észrevette, hogy a Jézustól kapott jel összetett?” Esetleg tedd még hozzá: „Ő nem azt mondta, hogy egyetlen esemény bekövetkezése önmagában bizonyítja majd azt, hogy az utolsó napokban élünk, hanem ha az egész jel megfigyelhetővé válik, annak lesz jelentősége; különösen akkor, ha az világméretekben tapasztalható majd, és a bibliai kronológia által meghatározott évben kezdődik el.” (Lásd a 64—7. oldalt; lásd még: 379—84. oldal.)

„Honnan tudja, hogy a prófécia nem illik-e majd rá sokkal jobban egy eljövendő nemzedékre?”

Ezt válaszolhatod: „Ez érdekes kérdés, és a válasz aláhúzza azt a tényt, hogy valóban az utolsó napokban élünk. Miért? Mivel a Jézustól kapott jelnek velejárója a nemzetek és királyságok közti háború. De mi történne ma, ha a jel beteljesedése megkövetelné, hogy várjunk, amíg a szuperhatalmak között egy újabb, totális háború tör ki? Egy ilyen háborúnak aligha lennének túlélői. Láthatja tehát, hogy Istennek az az elhatározása, hogy lesznek túlélők, arra utal, hogy ennek a régi világrendszernek a végéig most már csak igen rövid idő van hátra.”

Vagy ezt is mondhatod: „A világ eseményei és e prófécia összehasonlítása olyan, mint az ujjlenyomat alapján végzett azonosítás. Csakis egy emberé lehet egy adott ujjlenyomat. Ehhez hasonlóan az 1914-ben elkezdődött eseménysorozat sem ismétlődik meg egy későbbi nemzedék idejében.” Esetleg tedd még hozzá: 1. „A jel minden részlete egyértelműen megfigyelhető.” 2. „Biztosan nem akarunk a Noé korabeli emberekhez hasonlítani (Máté 24:37–39).”

„Nem látjuk meg azt a mi időnkben”

Ezt válaszolhatod: „De abban ugye hisz, hogy egyszer közbelép majd Isten?” Esetleg tedd még hozzá: 1. „Az egyedüli mód, hogy bárki is megtudja, mikor kerül erre sor, ha Istentől kapunk felvilágosítást. Mármost Jézus világosan kijelentette, hogy azt a napot vagy órát senki sem ismeri, de részletekbe menően jellemezte az akkor élő nemzedék életében bekövetkező eseményeket.” 2. „Ez a leírás olyan részleteket közöl, amilyeneket Ön is ismer.” (Ha van rá mód, beszéld meg a jel részleteit az előző oldalakon felsorakoztatott tényeket használva.)

„Én nem aggódom ilyesmik miatt, egyszerre csak egy nappal foglalkozom”

Ezt válaszolhatod: „Igaza van, nem jó, ha túlságosan aggódunk a jövő miatt. De azért mindannyian megpróbálunk úgy élni, hogy vigyázunk saját magunkra és a szeretteinkre. Célszerű reális terveket készíteni. A Biblia azt mondja, hogy csodálatos dolgok várnak ránk, és bölcsen tesszük, ha úgy tervezünk, hogy javunkra fordítsuk ezeket (Péld 1:33; 2Pét 3:13).”

„Én nem időzőm el ezeken a rossz állapotokon; szeretek inkább derűlátó lenni a jövőt illetően”

Ezt válaszolhatod: „Érdekes módon Jézus is azt mondta, hogy napjainkban a követőinek jó okuk van derűlátónak lenni (Luk 21:31).” Esetleg tedd még hozzá: „De figyelje meg, hogy nem azt mondta nekik, hogy egyszerűen hunyjanak szemet a világ eseményei felett, és legyenek boldogok. Azt mondta, hogy derűlátásuknak legyen szilárd alapja; értsék meg a világ eseményeinek jelentőségét, és ismerjék meg azok kimenetelét.”

Van-e bibliai alapja a karácsony megünneplésének?

Az ünnep időpontja

M’Clintock és Strong műve, a Cyclopædia ezt mondja: „A karácsony megünneplése nem isteni intézkedés, sem az Úsz. [Újszövetség] nem tekinthető eredetének. Krisztus születésének napját nem is állapíthatjuk meg az Úsz. alapján, sőt semmilyen más forrás alapján sem” ([New York, 1871] II. köt., 276. o.).

A Lukács 2:8–11-ből megtudjuk, hogy a pásztorok Jézus születése idején éjszaka a mezőkön tartózkodtak. A Daily Life in the Time of Jesus című könyv kijelenti: „A nyájak . . . fedél alatt töltötték a telet; már ebből is látható, hogy a karácsony hagyományos téli időpontja aligha lehet helyes, mert az evangélium azt mondja, hogy a pásztorok a mezőn voltak” ([New York, 1962] Henri Daniel-Rops, 228. o.).

A The Encyclopedia Americana erről tájékoztat minket: „Kissé homályos, hogy milyen okból tették a karácsonyt december 25-re, de általában azt tartják, hogy azért ezt a napot választották, mert megfelelt azoknak a pogány ünnepségeknek, amelyeket a téli napforduló körüli időben tartottak meg — amikor a napok hosszabbodni kezdenek —, hogy »a nap újraszületését« ünnepeljék . . . A római saturnalia (a földművelés istenének, Saturnusnak, valamint a nap megújult erejének szentelt ünnepség) ugyancsak ez időben zajlott le, s néhány karácsonyi szokás feltehetően ebben az ókori pogány ünnepségben gyökerezik” ([1977] 6. köt., 666. o.).

A New Catholic Encyclopedia elismeri: „Krisztus születésének időpontja ismeretlen. Az evangéliumok sem a napot, sem a hónapot nem közlik . . . H. Usener . . . feltételezése szerint, amelyet ma a legtöbb szakember elfogad, Krisztus születésnapját azért tették a téli napforduló idejére (a Julianus-naptár szerint december 25-re, az egyiptomi naptár szerint január 6-ra), mert Mithras pogány hívei ezen a napon — amelyen a nap kezdett visszafordulni az északi egek felé — tartották meg a dies natalis Solis Invicti (a legyőzhetetlen nap születésének) ünnepét. 274. december 25-én Aurelianus kikiáltotta a napistent a birodalom legfőbb védelmezőjének, és templomot szentelt neki a Mars-mezőn. A karácsony olyan időből ered, amikor különösen nagy buzgalommal űzték Rómában a napkultuszt” ([1967] III. köt., 656. o.).

A csillag által vezetett bölcsek, vagyis mágusok

Ezek a mágusok tulajdonképpen keleti asztrológusok voltak (Máté 2:1, 2). Bár az asztrológia ma sokak körében népszerű, ezt a szokást a Biblia határozottan elítéli. (Lásd a „Végzet” címszó alatt a 419—20. oldalt.) Vajon elvezetett volna Isten az újszülött Jézushoz olyanokat, akiknek a szokásait elítéli?

A Máté 2:1–16 rámutat, hogy a csillag először Heródes királyhoz vezette az asztrológusokat, és csak aztán Jézushoz, valamint hogy Heródes ezt követően meg akarta öletni Jézust. Nem történik említés arról, hogy a ’csillagot’ az asztrológusokon kívül mások is látták. Miután távoztak, Jehova angyala figyelmeztette Józsefet, hogy a gyermek biztonsága végett meneküljenek Egyiptomba. Vajon Isten jele volt az a „csillag”, vagy valaki másé, aki Isten Fiának az elpusztítására törekedett?

Vegyük figyelembe, hogy a Biblia beszámolója nem beszél arról, hogy a gyermek Jézust jászolban találták, ahogyan azt ábrázolni szokták a karácsonyi műalkotásokon. Amikor az asztrológusok odaérkeztek, Jézus és a szülei házban laktak. Ami azt illeti, hogy hány éves volt Jézus akkor, emlékezzünk rá, hogy Heródes az asztrológusoktól kapott értesülései alapján azt parancsolta, hogy Betlehem környékén minden kétéves és annál fiatalabb fiúgyermeket öljenek meg (Máté 2:1, 11, 16).

Az ünnepre jellemző ajándékozás; Mikulás- és Télapó-történetek stb.

A karácsonyi ajándékozás szokása nem a mágusok utánzásán alapszik. Mint már korábban szó volt róla, ők nem Jézus születésének idejére érkeztek meg. Különben sem egymást ajándékozták meg, hanem a gyermek Jézust, amint az fontos személyeknél tett látogatások alkalmával akkoriban szokás volt.

A The Encyclopedia Americana kijelenti: „A saturnalia idején . . . szokás volt a dőzsölés és egymás megajándékozása” (1977, 24. köt., 299. o.). Sokszor ez jelképezi a karácsonyi ajándékozási szellemet, az egymás megajándékozása. Az ilyenfajta ajándékozásból nem származik valódi boldogság, mivel közben olyan keresztényi alapelveket sértenek meg, amilyenekről például a Máté 6:3, 4-ben és a 2Korintusz 9:7-ben olvashatunk. Egy keresztény természetesen adhat ajándékot másoknak szeretete kifejezéseként az év más időpontjaiban, és ahányszor csak akar.

Attól függően, hogy egy gyermek hol nő fel, azt mesélik neki, hogy a Mikulás, a Télapó, Père Noël, Knecht Ruprecht, a mágusok, a Jultomten (vagy Julenissen) manó vagy a La Befana nevű boszorkány hoz ajándékot neki (The World Book Encyclopedia. 1984, 3. köt., 414. o.). Természetesen e történetek egyike sem igaz. Vajon ilyen történetek mesélése tiszteletet fog ébreszteni a gyermekekben az igazság iránt, és tiszteletet szerez egy ilyen szokás Jézus Krisztusnak, aki azt tanította, hogy Istent igazsággal kell imádni? (Ján 4:23, 24).

Van-e kivetnivaló abban, hogy részt veszünk nem keresztény eredetű ünnepeken, ha azt nem vallásos szándékkal tesszük?

Ef 5:10, 11: „Állandóan bizonyosodjatok meg arról, hogy mi elfogadható az Úr előtt, és ne vegyetek többé részt velük a sötétséghez tartozó gyümölcstelen cselekedetekben, hanem inkább még feddjétek is őket.”

2Kor 6:14–18: „mi közössége van az igazságosságnak és