Világméretű hirdetése a jó hírnek
ISTEN Királysága uralkodik! Minden hír közül ez a legjobb. Ezért 1989-ben Jehova több mint 3 500 000 tanúja hirdette nagy lelkesedéssel világszerte a Jézus által megjövendölt „jó hírt” és a János látomásában szereplő angyal által hirdetett „örömhírt” (Máté 24:14; Jelenések 14:6). Ahogy Pál apostol mondta: „Az egész földre elhatott az ő hangjuk és a földkerekség széléig az ő beszédük” (Róma 10:18). És gyakorlatilag minden nemzetből, törzsből, nyelvből és népből való egyének örömmel válaszoltak arra a nekik szóló felhívásra, hogy ’féljék Istent és adjanak neki dicsőséget’ (Jelenések 14:7).
Nem kell többé életbiztosítás!
Ilyen ember volt Angliában az a férfi, aki abból élt, hogy az élet annyira bizonytalan. Ken ugyanis biztosítási ügynök volt és amikor egyszer felkereste Jehova Tanúi otthonát, megkérdezték tőle: „Szeretne Ön olyan világban élni, ahol nem lesz szükség életbiztosításra?” Mit akartak ezzel mondani? Azt, hogy a Biblia szerint Isten Királysága alatt sok olyan dolog nem létezik majd, ami ma még oly bizonytalanná teszi az életet: például a betegség és a halál.
Hát lehetséges ilyesmi? Igen, maga Isten ígérte meg. A Biblia például ezt mondja: „Maga Isten lesz velük [az emberiséggel]. És letöröl szemükről minden könnyet, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. Az előbbi dolgok elmúltak” (Jelenések 21:3, 4). Mi hozza létre ezt a nagy változást? Isten Királysága. Isten Szava szerint ez a Királyság nemsokára „szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a [mai politikai] királyságokat, maga pedig megáll határtalan ideig” (Dániel 2:44).
Az olyan írásszövegekre, mint ez is, Jehova Tanúi az emberek százmillióinak a figyelmét hívták fel világraszóló prédikálókampányuk során. És az emberek közül sokan, miként Ken is, rájöttek arra, hogy ez nem puszta óhaj. Meggyőző erejű bizonyosság. Ezek az isteni ígéretek megbízhatóak és rövidesen valóra válnak.
Megváltozott értékrend
Akik hallgatnak Jehova Tanúira, amikor azok az angyal örömteli kiáltványát visszhangozzák megértik, hogy Istent félni és őt dicsőiteni többet jelent, mint csupán a Biblia ígéreteiben hinni. Egész kilátásukat megváltoztatja és megkönnyíti számukra az élet csalódásainak elviselését.
Rafael és a felesége is azt tapasztalta, hogy ez valóban így van. Ők Argentínában élnek és amikor megházasodtak, több mint 40 évvel ezelőtt, legfőbb életcéljukká tették, hogy keményen dolgoznak egy biztonságos jövő érdekében. De 21 évvel később, minden, amit a kemény munkájuk eredményeként felmutathattak egy parányi otthon volt, amit folyton tatarozni kellett. Egyáltalán nem érezték magukat nagyobb biztonságban, mint amikor új házasok voltak.
Azután hallottak a jó hírről Jehova Tanúitól és megtanulták, hogy létezik egy sokkal fontosabb jólét és egy nagyobb biztonság. Jézus a Hegyi beszédében szólt erről, amikor ezt mondta: „Ne gyűjtsetek többé magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt és ahol tolvajok betörnek és ellopják. Inkább gyűjtsetek magatoknak kincseket az égben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak” (Máté 6:19, 20).
Jóllehet a Biblia nem tanítja azt, hogy legyünk gyakorlatiatlanok, viszont arra igenis buzdít, hogy ne az effajta dolgokba vessük a reménységünket (Prédikátor 7:12). Inkább a szellemi gazdaság megszerzésén fáradozzunk azáltal, hogy tanulmányozzuk a Bibliát, megismerjük Isten akaratát és ezt az akaratot tesszük az életünkben az első helyre (Máté 6:33). Rafael és a felesége elkezdték a szellemi javak gyűjtését s most úgy érzik, hogy igazán gazdagok, nem a pénzügyi helyzetük következtében, hanem az Istennel való kapcsolatuk révén (Jelenések 3:17, 18). Számukra igen jó hírnek bizonyult Isten Királyság-üzenete.
Helyrehozott házasság
A jó hírnek valódi jótevő ereje van. Például John, aki Angliában él, nem mutatott érdeklődést a Bilbia iránt, felesége és gyermekei azonban igen. Ők tehát kezdték látogatni Jehova Tanúi összejöveteleit, mialatt John inni ment a barátaival. Ennek az lett az eredménye, hogy részeges lett, erősen dohányzott és erkölcstelenségbe keveredett. Végül otthagyta a feleségét és egy másik nővel élt.
Megindult a válóper. Johnt azonban meglepte, hogy a felesége — aki a jó hír tanulmányozásából megtanult keresztényi módon viselkedni — még mindig előzékenyen bánt vele. John nem tudta megérteni, miért. Három héttel a válás kimondása előtt John feleségének keresztény viselkedése meghozta gyümölcsét. John őszinte bűnbánatot érzett a viselkedése miatt, és a válóperes eljárást beszüntették. John ezután maga is foglalkozni kezdett a jó hírrel és tanulmányozta a Bibliát Jehova Tanúival. Ma már ő is keresztény és feleségével másoknak is beszél a Királyság jó híréről.
A családi értékek pusztulásának ezekben a napjaiban sok egyénnek van szüksége arra a segítségre, amit a Bibliára alapozott jó hír képes nyújtani az embereknek. Peruban Jehova Tanúinak egyike a hadsereg egyik ezredese mellett kapott helyet egy repülő utazása alkalmával. Beszélgetés indult közöttük, és az ezredes elmondta családi gondjait, beleértve azt a szomorú tényt is, hogy a felesége kábítószer rabja lett és most egy fiatalabb férfi kedvéért el akarja hagyni őt. A tanú tapintatosan rámutatott arra, hogy a Biblia jó, megbízható tanácsokat ad családi ügyekben, és ez segített neki is személy szerint megoldani a saját családi nehézségeit (Efézus 5:21-6:4).
Az ezredes megköszönte a Tanú vígasztaló szavait és előfizetett az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratokra, hogy további ismeretet szerezzen a jó hírről. Majd amikor a Tanú a kiszálláshoz készülődött, egy fiatal pár sietett oda hozzá és kérte, hadd beszélhessen vele. „Ott ültünk közvetlenül Ön előtt — mondták — és hallottuk azzal az úrral folytatott beszélgetését. Mi is szeretnénk előfizetni azokra a folyóiratokra.” Ők is meg akarták ismerni a jó hírt, amely képes jobbá tenni az emberek életét.
Megváltozott élet
A Biblián alapuló jó hír megváltoztatja az embereket. Ahogy Pál apostol mondta: „Az Isten Szava élő és erőt fejt ki” (Zsidók 4:12). Ez igaznak bizonyult egy fiatalember esetében is a görögországi Macedóniában. Felbuzdult, amikor megtudta, hogy a Biblia szerint Isten neve Jehova. Ezért megkérte a barátját, hogy hozza össze őt Jehova Tanúival amilyen hamar csak lehetséges. Két találkozót sikerült megszervezni a Tanúkkal, mindkét találkozás mintegy négy óra hosszat tartott. A fiatalember rendszeres bibliatanulmányozásba kezdett s az első ilyen alkalom hajnali két órakor ért véget.
A fiatalember az első tanulmányozástól kezdve igen gyorsan a bibliai alapelvekhez igazította az életét. Jelen volt Jehova Tanúival az imádat céljából megtartott összejöveteleken és nagyon megszerette Jehovát. Jehova viszont megáldotta őt. A bibliatanulmányozásának legelső hetében már levágatta hosszú haját. A második héten abbahagyta a kávéházba és a diszkóba járást, ahol azelőtt az érdekes társaságot kereste. A harmadik héten eldobta az utolsó cigarettáját. Két hónapi tanulás után a Tanúkkal együtt kezdte hirdetni másoknak a Királyság jó hírét. Igen, boldog volt, hogy Jehova Tanúi az ő lakóhelyére is elvitték a jó hírt.
A jó hír a börtönben
Még a börtönrácsok sem képesek gátat vetni a jó hírnek. Spanyolországban egy José nevű fiatal férfi fegyveres rablás és egyéb bűntettek miatt hosszú börtönbüntetését töltötte. Jehova Tanúinak azonban sikerült elmondaniuk neki a jó hírt, és a bibliai üzenet teljesen megváltoztatta a szemléletét. Jehova ’erőt adott neki’ (Filippi 4:13).
José azt mondja, kész rácsok mögött eltölteni a dolgok jelenlegi rendszerében még hátralevő életét a korábbi viselkedéséért. Közben alámerítkezett és most keresztény. Felesége szilárdan támogatja, és megpróbálja kisfiúkat is keresztény nevelésben részesíteni. José ezalatt a börtöntársainak prédikál, akiket nehezen tudnának elérni a börtönfalakon kívül élő emberek. Ma már a cellatársa is alámerített keresztény.
Ez csupán néhány példa, amely megmutatja, milyen eredményes Jehova Tanúi világméretű prédikáló hadjárata. Valóban, a láthatatlan angyal által hirdetett jó hírt Jehova Tanúi úgy visszhangozzák mint ’örömhírt azoknak, akik a földön lakoznak és minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek’.
Ez minden hír közül a legjobb hír, és ez az emberiség egyedüli reménye. Arra buzdítunk, hogy te is szívleld meg. Miként az angliai Ken és John, miként az argentíniai Rafael és a felesége, miként a spanyolországi José és sok tízezer másik személy, mi is csatlakozunk az angyalhoz mindenkit arra buzdítva, hogy ’féljék Istent és adjanak neki dicsőséget, mert elérkezett az ő ítéletének órája, ezért imádják azt, aki az eget, a földet és a tengert s a vizek forrásait létrehozta’ (Jelenések 14:7).