ʼLe az istentelenekkel!’

A TÖMEG szemében ő egy istentelen volt, egy olyan ember, aki isteneik imádatát nem kedvelte és annak megsemmisítésére tört. Egy nagygyűlésre vezették elő megvetett és ócsárolt személyként. Amikor a kormányzó megkérdezi, ki ő, a 86 éves állami tisztviselő előlép és megmondja a nevét. Az ő neve, Polikárp.

A római tartományi kormányzó, Statius Quadratus ezekkel a szavakkal szólította fel: „Esküdj meg a császár védőszellemére! Térj észre és mondd: ʼLe az istentelenekkel!’” Polikárp körülnézett a stadiont betöltő törvénytelen pogányok egész seregén kezével intett, felsóhajtott, felnézett az égre és így szólt: „Le az ateistákkal!” Igen, „le az istentelenekkel!”

A prokonzul erősködött és ezt mondta neki: „Tedd le az esküt s elbocsátalak! Átkozd meg Krisztust!” Polikárp így szólt: „Nyolcvanhat esztendeje szolgálok neki, és nekem semmi rosszat nem tett. Hogyan káromolhatnám Királyomat, aki megmentett engem.”

Ekkor előkészületeket tettek az őszhajú férfi kivégzésére. Testét a lángoknak vetették oda martalékul. Miért? Ki volt tulajdonképpen Polikárp? És milyen események vezettek a halálához?

Polikárp fiatalabb évei

Polikárp i. sz. 69 táján született Kis-Ázsiában, Szmirnában (a mai lzmírben, Törökországban). A feljegyzésekből tudjuk, hogy keresztény szülők nevelték. Előkelő nemes emberként nőtt fel, aki híres volt nagylelkűségéről, önzetlenségéről, önmegtartóztatásáról, a környezetében élők iránt tanúsított kedvességéről és a Szentírás szorgalmas tanulmányozásáról. Idővel a szmirnai gyülekezet felvigyázója lett.

A feljegyzésekből azt is tudjuk, hogy Polikárp fiatalabb éveiben kihasználta az alkalmakat, hogy közvetlenül bizonyos apostoloktól tanuljon. János apostol minden bizonnyal egyik tanítója volt. Igen, lrenaeus elbeszéléséből tudjuk, hogy Polikárpot nemcsak tanították az apostolok, és nemcsak hogy sok olyan személlyel társalgott, akik Krisztust is látták, hanem őt nevezték ki az apostolok a kis-ázsiai szmirnai egyházba felvigyázónak. El tudjuk képzelni, milyen öröm és megelégedés töltötte el Polikárpot, hogy ilyen gazdagító társaságban mozoghatott. Ez bizonyára segített neki abban, hogy jól felkészülhessen a gyülekezetfelvigyázói feladatának elvégzésére (Cselekedetek 20:28; 1Péter 5:1–4).

Támogatja az alapigazságokat

Polikárp a felvigyázói tisztségét a megjövendölt kritikus hitehagyás időszakában kezdte el (2Thessalonika 2:1–3). Nyilvánvalóan kész volt mások érdekében magát odaáldozni. Így, amikor Antióchiából (Szíria) Ignatius útban volt Róma felé – ahol vértanúhalált kellett elszenvednie –, a filippieket arra kérte, hogy egy levelet juttassanak el saját gyülekezetébe, a szmirnai Polikárp vállalkozott e levél továbbítására. Ekkor küldte el saját levelét a filippieknek.

Polikárpnak a filippieknek írott levelében bizonyos bibliai igazságok megerősítését találjuk. Külön választja Istent és Krisztust, az Atyát és a Fiút, és azt mondja, hogy „Isten akaratából Jézus Krisztus által” nyerünk megmentést. Polikárp óva int a pénz szeretetétől, és emlékezteti olvasóit arra, hogy a paráznák és a férfiakkal együtt háló férfiak nem öröklik Isten Királyságát. (Vö. 1Timótheus 6:10; 1Korinthus 6:9, 10.) A nőket is inti, hogy szeressék férjüket, és az időseket felszólítja, hogy legyenek „irgalmasok és együttérzők”. Mindenkit arra buzdít, hogy „legyenek buzgók és cselekedjék azt, ami jó”. Végül, Polikárp azt kéri: „A mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja és maga Jézus Krisztus, aki az Isten Fia, és a mi örök Főpapunk, építsen benneteket a hitben és az igazságban, teljes szelídségben, harag nélkül, türelemben, hosszútűrésben, elnézésben és tisztaságban.”

Polikárp sokat idézett az Írásokból. A Filippiekhez írott levelében hivatkozott Mátéra, a Cselekedetek könyvére, Pál Római, 1Korinthus, 2Korinthus, Galata, Efezus, 2Thessalonika, 1Timótheus leveleire, és Péter első levelére, és valószínűleg az Írások egyéb részeire is. Ez arra mutat, hogy akadtak, ha nem is sokan, akik azokban az apostolok halála utáni nehéz időkben megpróbáltak a bibliai alapelvekhez ragaszkodni.

Szmirnában való működése

Szmirna, ez a kis-ázsiai egykori tengerparti város élénk, jólmenő üzleti és kereskedelmi központ volt. Itt volt az államkultusz székhelye is. Például a római császárok a pénzérméken és feliratokon magukat istenségeknek tüntették fel. A császári hatalom pártfogolta a pogány vallásos nézeteket.

A szmirnai gyülekezettel kapcsolatban állók közül nyilvánvalóan sokan szegények voltak anyagi tekintetben. Egy alkalommal azonban dicséretben részesültek, mivel szellemi értelemben gazdagok voltak. Mennyire buzdító lehetett a szmirnai gyülekezet keresztényei számára hallani Jézus szavait, amelyeket János apostol örökített meg! Krisztus a Szmirnában lévő „angyalnak” – vagy felkent felvigyázóknak – ezt mondta: „lsmerem nyomorúságodat és szegénységedet – jóllehet gazdag vagy – és azok káromlását, akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. Ne félj a rád váró szenvedésektől. Íme, az Ördög továbbra is börtönbe vet közületek némelyeket, hogy teljesen próbára legyetek téve, és hogy tíz napon át tartó nyomorúságotok legyen. Bizonyulj hűségesnek mindhalálig és neked adom az élet koronáját” (Jelenések 2:8–10).

Mindenféle szellemi gazdagság, amely Szmirnában a magukat keresztényeknek valló személyek között fennmaradt, kétségtelenül közvetlenül a gyülekezeti vének kiváló felvigyázásának volt köszönhető. Ez a korszak a heves vallási vitatkozások jegyében telt el, és a gyülekezet tagjai ellentmondó hitvallások és kultuszok közepette szolgáltak. Tanúskodási területükön elterjedtek a démoni szokások, pl. a varázslás és az asztrológia, és általános volt az istentelenség.

A pogány lakosság ellenséges magatartása mellé párosult még a zsidók elkeseredett gyűlölködése is. Amikor i. sz. 155. február 23-án Polikárp vértanú halált halt, a fanatikus zsidók különösen készségesen segítettek a fák összehordásában a máglyához. És mindezt megtették, noha a kivégzés a nagy szombat (sabbat) napjára esett!

Kik az istentelenek?

Polikárp Szmirnában akart maradni és szembe akart nézni a veszéllyel, amikor ellenségei érte jönnek. De mások unszolására visszavonult egy közeli majorba. Amikor felfedezték tartózkodási helyét, innen nem akart máshová menni üldözői elől, hanem ezt mondta: „Legyen meg az Isten akarata!”

Polikárp a stadionba lépve, megállt a kormányzó és a háborgó tömeg előtt. Amikor a kormányzó sürgette, hogy a császárt részesítse imádattal teljes tiszteletben, egyszerűen ezt válaszolta: „Keresztény vagyok. . . Ha a keresztényi tanítást meg akarod ismerni, adj egy napot és hallgass meg.” A kormányzó ezt felelte: „Győzd meg a népet!” De Polikárp ezt mondta: „Téged még szóra méltatlak, mert azt tanultuk, hogy a. . . hatalmaknak és vezetőknek meg kell adni az őket megillető tiszteletet, mindaddig, amíg az nem jelent megalkuvást.” Rövidesen ezután Polikárpot elégették máglyán, mert nem volt hajlandó Jézus Krisztust megtagadni.

Hogy Polikárp mint keresztény Isten szemében milyen elbírálásban részesül, ezt csak Isten tudja megmondani. Mi a helyzet ma? Az igaz keresztényeknek egy hatalmas csoportja szintén nem hajlandó Krisztust megtagadni. Ehelyett megvallják, hogy Krisztus Isten messiási Királya, aki az égben trónra emeltetett. Jehova Tanúi arra is rámutatnak, hogy hamarosan meglátjuk Jézusnak a „nagy nyomorúságra” vonatkozó prófétai szavainak a beteljesedését, amely minden idők legkatasztrofálisabb eseménye lesz, amely a világra Jön. De ez nem jelenti az emberiség végét, hanem csak a gonoszság végét. Lehetőségünk van arra, hogy életben maradjunk és éljünk egy igazságos új világban, ahol béke és öröm fog honolni (Máté 24:13, 21, 34; 2Péter 3:13).

Kik lesznek azok, akik úgy döntenek, hogy harcolnak e jó hír hírnökei ellen? Főleg azok, akik csakugyan istentelenek, mégha „az isteni önátadás [külső] formáját” felveszik is (2Timótheus 3:5). A vallásos tévtanítások egyeseket megvakítottak az igazsággal szemben, és sokan „a démonok félrevezető ihletett kijelentéseire és tanításaira figyelnek” (1Timótheus 4:1). A keresztények ma is szenvednek az istentelenektől, és egyesek még életüket is elveszítik. De Jehova hű szolgái soha nem maradnak vesztesek, mert végsősoron elnyerik az örök életet Isten kezéből. Addig is azonban, mint Isten Királysága hűséges hírnökei rendületlenül védelmezik a bibliai igazságot.