Azoknak, akik az újszövetségben vannak, Isten törvényei a szívükbe van írva és bűneik bocsánatának örvendenek (Jeremiás 31:31–34). Az ezért érzett hála arra indítja őket, hogy reménységüket nyilvánosan megvallják és összejöjjenek hívőtársaikkal. Ezzel szemben, a szándékos bűnösök számára már nincs bűnökért való áldozat.

A hit létfontosságú!

Ahhoz, hogy a kiválóbb újszövetség áldásait élvezzük, hitre van szükségünk (10:32-12:29). A kitartás hasonlóképpen fontos, ha meg akarjuk kapni azt, amit Jehova megígért. A kitartáshoz szükséges buzdításként, a keresztény kor előtti időkből tanúk ’nagy fellege’ vesz körül minket. Különösen Jézus tökéletes példáját a szenvedések elviselésében kell közvetlenül a szemünk előtt tartani. Bármely szenvedés, amelyet Isten megenged, hogy minket érjen, bizonyos értelemben fegyelmezésnek tekinthető, az pedig az igazságosság békés gyümölcsét teremheti meg. Jehova ígéreteinek szavahihetősége táplálja bennünk az erős vágyat, hogy szent szolgálatot végezzünk neki „istenfélelemmel és mélységes tisztelettel”.

Pál a levelet figyelmeztetéssel, intéssel zárja (13:1–25). Hit késztessen minket arra, hogy testvéri szeretetet tanúsítsunk, hogy vendégszeretők legyünk, hogy megemlékezzünk szenvedő hívőtársainkról, hogy a házasságot tiszteletben tartsuk, és hogy „legyünk elégedettek a meglévő dolgokkal”. Utánoznunk kell azok hitét, akik a gyülekezetben vezetnek minket és engedelmeskednünk kell nekik. Ezenfelül, tartsuk távol magunktól a hittagadást, viseljük el a gyalázatot, amelyet Jézus elviselt „mindig ajánljuk fel Istennek a dicséret áldozatát” és tartsunk ki a jó cselekvésében. Ez a magatartás is az igaz keresztények kiválóbb jellemvonásai között szerepel.

Távoli helyekre is eljut a világosság Bolíviában

BOLÍVIA magas hegyeitől északra és keletre sík trópusi alföld terül el, burjánzó, üde növényzettel. Örvénylő folyók szelik át, amelyek őserdőkön és pampákon keresztül kanyarognak. Vajon milyen lehet a Királyság jó hírének a hirdetése ezeken a távoli helyeken?

Képzeld el, amint egy terebélyes kenuban ülsz, amelyet kivájt fatörzsből alakítottak ki, s amelyet a csónak hátsó részében elhelyezett motor hajt. Ezen a tapasztalaton esett át hat teljes idejű szolga Trinidadból, Bolívia El Beni körzetéből. Ők tervezték meg ezt az utat, hogy tanúskodhassanak olyan folyómenti településeken, ahova soha azelőtt nem jutottak el a „királyság jó híré”-vel (Máté 24:14). Miután átjutottak egy nagy kiterjedésű csillogó vízen, kis hajójukat egy keskeny folyó vizére kormányozták a Mamoré folyó irányába.

A csapat egyik tagja így számol be erről: „Csaknem elértük már a Mamoré-t, amikor felfedeztük, hogy a folyó utolsó szakasza teljesen száraz. Ahogy kiszálltunk a csónakból azt vettük észre, hogy az iszap egészen a combunkig ér! A feleségem cipője ott maradt az iszapban, amikor megpróbálta kiszabadítani magát. De az arra haladók segítségével sikerült kiemelnünk a nehéz kenut a sárból és szilárdabb talajra helyeznünk. Fáradságos munkával eltöltött két hosszú óra után elértük a Mamoré-t.

Ezután már simán haladtunk felfelé a folyón, amelyet magasan kiemelkedő partok szegélyeznek, a partokat pedig burjánzó zöld növényzet borítja. A motor hangjára hatalmas teknősök huppantak le úszó fatönkökről a vízbe, mialatt időnként kecses delfinek emelkedtek ki és ívet formálva a levegőben ereszkedtek vissza a vízbe. Első megállóhelyünket egy partmenti tűzből