Isten Szavának ereje
1 Isten Szava erőteljes (Zsid 4:12). Ma ennek látható bizonyítéka mindazon milliók, akiknek élete jobbra fordult, mivel az emberek saját magukra alkalmazták azt, amit megtanultak a Bibliából. Ugyanez volt igaz az első században is, amikor Jézus tanítványai megosztották másokkal az Isten Szavából nyert ismeretet (Róma 12:2).
2 Annak érdekében, hogy az emberek javukra fordítsák a Biblia tanításait, a Bibliát Isten Szavaként kell elismerniük (1Thess 2:13). November folyamán, amikor A Biblia — Isten Szava vagy emberé? című könyvet kínáljuk fel azoknak, akik őszinte érdeklődést tanúsítanak — annak a lehetőségét ajánljuk fel az embereknek, hogy még jobban megismerjék a Biblia értékét.
3 Miért ne tekintenéd át az Isten Szava könyv néhány érdekes gondolatát? A tartalomjegyzék megmutatja, mely fejezet foglalkozik a csodákkal, a feltételezett ellentmondásokkal, a tudományos összhanggal, a jövendölésekkel és egyéb témákkal. Sok fénykép és illusztráció található a könyvben. A forrásmunkák felsorolása a könyv végén szerepel. Ezek a sajátosságok lehetővé teszik számunkra, hogy őszinte lelkesedéssel és azzal a szilárd meggyőződéssel kínáljuk fel a könyvet, hogy a területünkön élő embereknek hallaniuk kell a Jóhírt, amelyet a könyv tartalmaz.
4 Hogyan használhatjuk fel ezt a könyvet abban az esetben, amikor olyan házigazdával találkozunk, aki már hisz abban, hogy a Biblia Isten Szava? Ápolhatjuk az érdeklődését, ha hangsúlyt helyezünk a 2. fejezetre —, amely történelmi beszámolót közöl a Biblia fennmaradásáért folytatott harcról —, vagy a 14. fejezetre, amely arra buzdítja az olvasót, hogy fogadja el a segítséget annak érdekében, hogy jobban megértse a Biblia napjainkra vonatkoztatott értelmezését. Ha felolvasod a 14. fejezetben idézett írásszövegeket, az arról biztosítja a házigazdát, hogy amit mondasz, azt a Bibliára alapozod.
5 Sokan a kereszténység viselkedése miatt nem fogadják el Isten Szavaként a Bibliát. Ebben a helyzetben a 3. fejezetet használhatod fel sikerrel, melynek címe: „A Biblia hamis barátja.”
6 Jehova a Biblia segítségével ismerteti az emberiséggel kapcsolatos bánásmódját, és ezáltal ismertet meg minket csodálatos egyéniségével. Bárcsak sikeresen használnánk fel A Biblia — Isten Szava vagy emberé? című könyvet, midőn segítünk másoknak megismerni Jehovát és az ő Szavának erejét! (2Kor 10:4).