Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR
Őrtorony
ONLINE KÖNYVTÁR
magyar
  • BIBLIA
  • KIADVÁNYOK
  • ÖSSZEJÖVETELEK
  • Szexualitás
    Érveljünk az Írásokból!
    • sem férfiakkal háló férfiak . . . nem fogják örökölni Isten királyságát. Pedig ilyenek voltak némelyek közületek. De tisztára mostak, de megszenteltek, de igazságossá nyilvánítottak benneteket Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében, és a mi Istenünk szellemével.” (Aki felhagy korábbi tisztátalan életmódjával, és Jehova igazságos irányadó mértékei szerint él, valamint hisz abban a gondoskodásban, hogy Krisztus által elnyerheti a bűnök bocsánatát, az a múltjára való tekintet nélkül tisztán állhat Isten előtt. A változás után örömmel fogadják őt a keresztény gyülekezetben.)

      Az igaz keresztények tudják, hogy még a mélyen gyökerező helytelen vágyak sem leküzdhetetlenek — köztük azok sem, amelyeknek genetikai alapjuk lehet, vagy amelyeknek fizikai, illetve környezeti hatások állnak a hátterükben — az olyan ember számára, aki valóban el szeretné nyerni Jehova tetszését. Egyes emberek természetüknél fogva nagyon lobbanékonyak. Régebben talán szabad utat engedtek indulataiknak, de az Isten akaratának ismerete és az a vágy, hogy elnyerjék a tetszését, valamint Isten szellemének segítsége képessé teszi őket arra, hogy önuralmat gyakoroljanak. Lehet, hogy valaki alkoholista, de helyes indítékkal le tud mondani az ivásról, és nem lesz többé részeges. Ugyanígy egyesek erős vonzódást érezhetnek az azonos nemű személyek iránt, de megfogadva Isten Szavának tanácsát tartózkodni tudnak a homoszexuális szokásoktól, és tiszták tudnak maradni. (Lásd: Efézus 4:17–24.) Jehova nem engedi azt gondolnunk, hogy a helytelen viselkedés tulajdonképpen semmit sem jelent; kedvesen, de határozottan figyelmeztet a következményekre, és bőséges segítséget nyújt azoknak, akik szeretnék ’levetkőzni a régi egyéniséget a cselekedeteivel együtt, és magukra ölteni az új egyéniséget’ (Kol 3:9, 10).

      Talán túl régimódi és szükségtelenül korlátozó a Biblia nézete a szexualitásról?

      1Tessz 4:3–8: „Mert azt akarja az Isten, hogy . . . tartózkodjatok a paráznaságtól . . . Így aztán, aki nemtörődömséget mutat, az nem embert vesz semmibe, hanem az Istent, aki belétek helyezi szent szellemét.” (A szexualitásra vonatkozó bibliai nézetet nem egyszerűen sok évvel ezelőtt élt emberek alakították ki. Az emberiség Teremtőjétől származik. Ő világosan kijelenti, milyen feltételek mellett nyerhetik el az emberek a helyeslését; útmutatással is ellátja őket, amelynek megtartása megszilárdítja a családokat, és elősegíti az egészséges, boldog kapcsolatok kialakulását a családon kívül. Aki ragaszkodik ezekhez a tanácsokhoz, az mély lelki sebektől és az erkölcstelen élettel járó undorító betegségektől óvja meg magát. A Biblia tanácsa még ma is rendkívül időszerű, és megfelel azok igényeinek, akik szeretnének tiszta lelkiismerettel állni Isten előtt, és szeretnék elkerülni a szükségtelen csalódást.)

      Ha valaki azt mondja:

      „Mi a véleménye a homoszexualitásról?”

      Ezt válaszolhatod: „Álláspontom megegyezik a Bibliáéval. Úgy gondolom, hogy amit az mond, sokkal fontosabb bármilyen emberi véleménynél, mert az ember Teremtőjének nézetét közli velünk (1Kor 6:9–11). Nyilván észrevette, hogy egyesek, akik keresztényekké lettek, korábban homoszexuálisak voltak. Az Isten iránti szeretetük miatt, és Isten szellemének a segítségével azonban megváltoztak.”

      Vagy ezt is mondhatod: „Erre azt válaszolhatom, hogy sokan azok közül, akik úgy gondolják, hogy nem kell megbélyegezni a homoszexuális életmódot, nem tekintik Isten Szavának a Bibliát. Megkérdezhetném, mi az Ön véleménye a Bibliáról?” Ha azt mondja, hogy hisz a Bibliában, esetleg tedd még hozzá: „A homoszexualitás nem új keletű. A Biblia igen érthető nyelven kifejezi Jehova Isten változatlan álláspontját.” (Használd fel, ha lehet, a 360. oldalon lévő anyagot.) Ha az illető kételkedne Isten létezésében vagy a Bibliában, ezt is mondhatod: „Ha nem lenne Isten, természetesen nem tartoznánk felelősséggel neki, és tetszésünk szerint élhetnénk. Az igazi kérdés tehát az: Van-e Isten, és neki köszönhetjük-e az életünket [vagy esetleg: vajon Isten ihlette a Bibliát]?” (Használd fel a 48—58. vagy a 180—7. oldalon lévő anyagot.)

  • Születésnap
    Érveljünk az Írásokból!
    • Születésnap

      Meghatározás: Az a nap, amelyen valaki születik, vagy e nap évfordulója. Néhány helyen ez az évforduló, különösen a gyermekek esetében, ajándékozással egybekötött ünnepség megrendezésére szolgál. Nem bibliai szokás.

      Kedvező színben tünteti-e fel a Biblia a születésnapi ünnepségeket? Csak két ilyen ünneplésről számol be a Biblia:

      1Móz 40:20–22: „A harmadik napon születésnapja volt a fáraónak, és lakomát rendezett . . . Főpohárnokát visszahelyezte pohárnoki hivatalába . . . A fősütőmestert azonban felakasztatta.”

      Máté 14:6–10: „Mikor pedig Heródes születésnapját ünnepelték, Heródiás leánya táncolt ott, és annyira kedvére volt Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki. Az pedig, ahogy anyja kitanította, ezt mondta: »Add ide nekem egy tálcán Keresztelő János fejét.« A király . . . elküldött valakit, és lefejeztette Jánost a börtönben.”

      A Bibliában mindent okkal írtak le (2Tim 3:16, 17). Jehova Tanúi tudatában vannak, hogy Isten Szava nem nyilatkozik kedvezően a születésnapi ünnepségekről, s ezért nem tartanak ilyen ünnepségeket.

      Mi volt a korai keresztények és a bibliai időkben élt zsidók véleménye a születésnapi ünnepségekről?

      „Ebben a korban általában távol állt a keresztények gondolatvilágától a születésnapi ünnepség fogalma” (The History of the Christian Religion and Church, During the Three First Centuries. [New York, 1848] Augustus Neander [Henry John Rose fordítása] 190. o.).

      „A későbbi héberek bálványimádásnak tartották a születésnap megünneplését, s a nézetüket bőségesen igazolni látták az e naphoz kapcsolódó általános szokások által” (The Imperial

Magyar kiadványok (1978–2025)
Kijelentkezés
Bejelentkezés
  • magyar
  • Megosztás
  • Beállítások
  • Copyright © 2025 Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania
  • Felhasználási feltételek
  • Bizalmas információra vonatkozó szabályok
  • Adatvédelmi beállítások
  • JW.ORG
  • Bejelentkezés
Megosztás