Tekintsd helyesen Isten könyörületességét

AZ ORVOS kedves volt és nagyon aggódott. Legjobb megítélése szerint betegének nagy szüksége volt műtétre, hogy megmentsék az életét. Amikor betege tétovázott és felhozta a vérátömlesztés kérdését, meglepődött. És, amikor az asszony elmagyarázta, hogy vallási okok miatt nem tud beleegyezni egy olyan operációba, ahol vérátömlesztést alkalmaznak, meghökkent. Azon törte a fejét, hogyan tudna neki segíteni. Végül úgy vélte, megtalálta a megoldást. Ezt mondta:

— Nos, ha nem fogadja el a vérátömlesztést, meg fog halni. Ezt nem akarja, igaz?

— Természetesen nem — felelte betege.

— Viszont úgy tűnik, ha elfogadja, vallási hitnézetei ellen tesz, amelyek szintén nagyon fontosak önnek. Nos, az én javaslatom a következő. Miért nem fogadja el a vérátömlesztést — ezzel megmenti az életét. Majd megvallja bűnét Istennek és megbánja azt. Ilyen módon felépül a vallásában is.

Ez a jóindulatú orvos úgy gondolta, hogy megtalálta a tökéletes megoldást. Tudta, hogy betege egy könyörületes Istenben hisz. Természetesen ez egy megfelelő alkalom volt arra, hogy éljen Isten könyörületességével! De tényleg olyan ésszerű volt a javaslata, mint amilyennek hangzott?

Érveltünk már ehhez hasonlóan?

Néha azt vesszük észre, hogy talán mi magunk is hasonlóan érvelünk, mint ez az orvos. Talán megrémít bennünket az ellenállás hirtelen kirobbanása az iskolában vagy a munkahelyen. Vagy talán kínos helyzetben találjuk magunkat, amikor nyomást gyakorolnak ránk, hogy tegyünk meg valamit, ami bántja lelkiismeretünket. Mivel meglepetésszerűen jön, hajlamosak lehetünk arra, hogy a könnyebb utat válasszuk és azt tegyük, amiről tudjuk, hogy helytelen, és később majd bocsánatot akarunk kérni érte.

Vagy talán az embereket saját helytelen hajlamuk kísérti. Például egy fiatalember olyan helyzettel találhatja szembe magát, amikor erős kísértésbe esik, hogy erkölcstelenséget kövessen el. Ahelyett, hogy harcolna a helytelen vágy ellen, talán enged neki, azt tervezve, hogy majd később rendezi a dolgokat Istennel. Néhányan olyan messzire mentek, hogy súlyos bűnt követtek el annak ellenére, hogy tudták, valószínűleg kiközösítik érte a keresztény gyülekezetből. Nyilvánvalóan így érveltek: ’Várok egy kis ideig. Majd megbánom bűneimet és visszafogadnak.’

Mindezekben a helyzetekben két dolog közös. Először is az emberek inkább engednek ahelyett, hogy küzdenének azért, ami helyes. Másodszor, úgy érzik, miután helytelen dolgot cselekedtek, Isten magától értetődően meg fog bocsátani, csak kérni kell.

Mi a helyes nézőpont?

Vajon ez megfelelő értékelést mutat Isten könyörületességét illetően? Nos, gondolkodjunk el egy pillanatra ezen a könyörületességen. Jézus ezt mondta: „úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16). János apostol elmagyarázta, hogyan működik ez a könyörületesség, amikor ezt mondta: „ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” (1János 2:1). Ezért, ha tökéletlenségünk miatt bűnbe esünk, közeledhetünk Istenhez imában és könyöröghetünk bocsánatért Jézus áldozata alapján.

Ez vajon mégis azt jelentené, nem számít, követünk-e el bűnt vagy sem, egészen addig, míg utána kérjük a megbocsátást? Aligha. Emlékezz vissza az idézet első szavaira: „ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek.” János további szavai ebben a versben bemutatják Jehova szerető elrendezését, hogyan bánik a mi tökéletlenségünkkel. Mindamellett meg kell próbálnunk olyan erősen kerülni a bűnbeesést, amilyen erősen csak tudjuk. Egyébként siralmas tiszteletlenséget mutatunk Isten szeretete iránt, és inkább azokhoz leszünk hasonlók, kikre Júdás úgy utalt, mint akik Isten ki nem érdemelt kedvességét mentségül használták gátlástalan viselkedésükre (Júdás 4).

Ha Isten könyörületességét bizonyosfajta biztonsági hálónak tekintjük, amely mindig megfog bennünket, bármit teszünk is, az közhelyszerűvé teszi Isten könyörületességét és úgy tünteti fel, mintha a bűn nem is volna olyan helytelen. Ez nagyon távol áll az igazságtól. Pál apostol ezt mondta Titusnak: „Megjelent ugyanis megváltó Istenünk kegyelme minden ember számára, s arra tanít minket, hogy szakítsunk az istentelenséggel és az e világi vágyakkal, éljünk fegyelmezetten, szentül és buzgón ezen a világon” (Titus 2:11, 12, Katolikus fordítás).

Pál azáltal mutatta ki Isten könyörületessége iránti nagyraértékelését, hogy küzdött saját tökéletlensége ellen. Ezt mondta: „megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek” (1Korinthus 9:27). Pál nem tekintette nemtörődöm módon pusztán magától értetődőnek, hogy mindenképpen bűnbe fog esni időről időre. És vajon mi?

Jézus nézőpontja

Egy alkalommal Jézus kimutatta, hogyan tekinti a megalkuvás gondolatát abban, ami helyes, és azt, ha valaki a könnyebb utat választja, hogy elkerülje a szenvedést. Mikor elkezdett tanítványainak beszélni eljövendő áldozati haláláról, Péter megpróbálta lebeszélni róla ezt mondva: „Kedvezz magadnak, Uram; egyáltalán nem lehet ez a sorsod!” Mi volt Jézus reakciója? „Eredj hátam mögé, Sátán! Botláskő vagy nekem, mert nem az Isten gondolata szerint gondolkozol, hanem az embereké szerint” (Máté 16:22, 23, New World Translation).

Jézus azáltal, hogy erősen megfeddte Pétert, drámai módon megmutatta, hogy Jézus visszautasította a könnyebb utat, amely az Isten akarata ellen való cselekvést vonta maga után. A beszámoló megmutatja, hogy megingathatatlanul követte az igaz ösvényt, állandó zaklatásokat szenvedve el Sátán kezétől. A végén kicsúfolták, keményen megverték és gyötrelmes halált szenvedett. Azonban nem alkudott meg, és ezáltal fel tudta értünk ajánlani életét váltságul. Természetesen mindezt nem azért állta ki, hogy mi ’kedvezzünk magunknak’, amikor nehézségek vagy kísértések merülnek fel!

Ezt mondták Jézusról: „Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot” (Zsidók 1:9). Ha a könnyebb utat választjuk, az általában törvénytelenséget von maga után. Ezért, ha ezt igazán gyűlöljük — ahogyan Jézus tette —, mindig vissza fogjuk utasítani a megalkuvást. A Példabeszédek könyvében Jehova ezt mondja: „Légy bölcs fiam, és vídámítsd meg az én szívemet; hogy megfelelhessek annak, a ki engem ócsárol” (Példabeszédek 27:11). Jézus kiegyensúlyozott, azonban megalkuvást nem ismerő igazságossága nagy örömet szerzett Jehova szívének. Hasonlóképpen megörvendeztethetjük Jehovát, ha követjük Jézus feddhetetlen életútját (1Péter 2:23).

Tanulás kitartás által

Péter apostol ezt írta: „A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor” (1Péter 1:6, 7). Mivel tökéletlenek vagyunk és Sátán világának közepette élünk, állandóan szembe kerülünk próbákkal és kísértésekkel. Ahogyan Péter rámutat, ezek jó célt szolgálhatnak. Megpróbálják hitünket és kimutatják, gyenge-e vagy erős.

Arra is szolgálnak, hogy tanítsanak bennünket. Jézus „megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet” (Zsidók 5:8). Mi is megtanulhatunk engedelmeskedni, valamint Jehovában bízni, ha kitartunk a próba alatt. És ez a tanulási folyamat egészen addig folytatódik, amíg teljességre nem jut, ahogy Péter mondta: ’Isten maga fejezi be majd kiképzéseteket, Ő tesz szilárddá és állhatatosokká’ (1Péter 5:10, NW).

Ha megalkuszunk a próba alatt, gyávának vagy gyengének bizonyulunk, mint akikből hiányzik Jehova és az igazságosság iránt érzett erős szeretet, vagy mint akik híján vannak az önuralomnak. Minden ilyenfajta gyengeség súlyosan veszélyezteti Istennel való kapcsolatunkat. Valóban, Pál figyelmeztetése talán igaznak bizonyul a mi esetünkben: „ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat” (Zsidók 10:26). Mennyivel jobb, ha egyáltalán nem követünk el bűnt, mintha engedjük, hogy legyengüljünk és kockára tegyük azt, hogy elveszítjük az élet minden kilátását!

Feltétel nélküli feddhetetlenség

Dániel próféta napjaiban három héber ifjút tűzhalállal fenyegettek, ha nem imádnak egy bálványt. Mi volt válaszuk? „Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk” (Dániel 3:17, 18).

Azért foglaltak állást így, mivel azt akarták tenni, ami helyes. Ha ez a halálukhoz vezetett, akkor elfogadták azt is. Bíztak a feltámadásban. De, ha Isten megszabadítja őket, az még jobb. Viszont szilárd állásfoglalásuk feltétel nélküli volt. Mindig így kellene tenniük Isten szolgáinak.

Napjainkban bebörtönöztek, megkínoztak, sőt még meg is öltek néhányat azok közül, akik visszautasították a megalkuvást. Mások anyagi áldozatot hoztak, inkább szegényekként éltek, minthogy meggazdagodjanak a helyes alapelvek feláldozása árán. Mi történt azzal a keresztény asszonnyal, akiről a cikk elején tettünk említést? Nagyra értékelte az orvos kedves, bár félrevezetett indítékát, de nem alkudott meg hitében. Jehova törvénye iránti tisztelete inkább arra indította, hogy visszautasítsa a műtétet. Örömmel mondhatjuk, mindenesetre felgyógyult és tevékenyen tovább szolgálja Jehovát. Amikor azonban szilárdan állást foglalt, nem tudta mi lesz ennek a kimenetele, de felkészült arra, hogy az egész ügyet Jehova kezébe helyezze.

Mi volt az, ami segített neki, hogy ilyen szilárd maradjon nyomás alatt? Nem próbált meg a saját erejére támaszkodni, és Isten egyetlen szolgájának sem kellene azt tenni. Ne feledd: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban” (Zsoltárok 46:2). Mennyivel jobb, ha Istenhez fordulunk segítségért a próba alatt, minthogy bűnt követünk el, és azután hozzá kell fordulnunk könyörületért!

Igen, sose vegyük könnyedén Isten nagymértékű könyörületét. Inkább fejlesszünk ki valódi vágyat, hogy azt tegyük, ami helyes, még a nehézségek ellenére is. Ez mélyíteni fogja kapcsolatunkat Jehovával, és olyan dolgokra tanít bennünket, amelyekre szükségünk van az örök élethez, és megfelelő tiszteletet mutat Isten könyörületessége iránt. Az ilyen bölcs viselkedés örömet fog szerezni a mi égi Atyánk szívének.

[Kép a 24. oldalon]

A feltámadásban való teljes bizalom segített a három héber ifjúnak, hogy megőrizzék feddhetetlenségüket