Abból fakadó áldások, hogy együtt munkálkodunk másokkal
1 Érzésed szerint vannak olyan előnyök, amelyeknek akkor örvendhetünk, ha együtt munkálkodunk másokkal a szolgálatban? Jézus úgy érezte, vannak. Noha az aratnivaló sok volt és a munkás kevés, 70 tanítványt küldött ki „kettőnként” a szántóföldre. Mennyire eredményes időt jelentett mindannyiuk számára, amint „minden városban és helyen” prédikáltak, „a hová ő menendő vala”! (Luk 10:1, 17; Máté 9:37).
2 Ösztönző erőt fejt ki, ha együtt munkálkodunk másokkal. Némelyikünk félénk, és nehéznek találja az idegenekhez való közeledést. Ha van valaki mellettünk, ez önbizalmat adhat ahhoz, hogy bátran szóljuk Isten Szavát. Ha van valaki velünk, talán könnyebben tudjuk oly módon elvégezni a munkát, ahogy arra megtaníttattunk (Péld 27:17). A bölcs férfi ezt mondta: „Sokkal jobban van dolga a kettőnek” (Préd 4:9).
3 Jó, ha több hírnökkel és úttörővel is együtt munkálkodunk. Pál apostol szolgatársai között ott volt Barnabás, Silás, Timótheus és János Márk, s számos áldásnak örvendtek, miközben együtt prédikáltak. Ez ma is igaz lehet. Munkálkodtál már olyasvalakivel, aki hosszú ideje van az igazságban? Miután megfigyelted a bizonyságtevésben való ügyességét, valószínűleg magadévá tettél néhány jó gondolatot, amely segítséget nyújtott neked a fejlődéshez. Elkísértél-e már olyan hírnököket, akik viszonylag újak még? Akkor talán meg tudtál velük osztani néhány olyan dolgot, amelyet megtanultál, és így segítségükre lehettél abban, hogy hatékonyabbakká váljanak és nagyob örömet találjanak a szolgálatukban.
4 Vezetsz jelenleg bibliatanulmányozást? Ha igen, miért ne hívnád meg társnak az egyik vént vagy a körzetfelvigyázót? Hasznára válik a bibliatanulmányozóinknak, ha megismerkednek a felvigyázókkal. Ha vonakodsz attól, hogy te vezesd a tanulmányozást egy vén jelenlétében, esetleg ő készséget mutat arra, hogy levezesse, és lehetővé tegye, hogy megfigyeld. Utána minden feszélyezettség nélkül kérj tőle javaslatokat arra, hogy miként tudod gyorsabb haladáshoz segíteni a tanulmányozót.
5 Buzdító társ légy, amikor együtt munkálkodsz másokkal. Pozitívan szólj a területről. Soha ne pletykálkodj másokról vagy ne panaszkodj bizonyos gyülekezeti elrendezésekre. Mindig a szolgálatra és Jehova áldásaira összpontosítsd a gondolataidat. Ha ezt teszed, mind te, mind a társaid szellemileg felfrissülve tértek haza.
6 A körülményeid talán megnehezítik, hogy rendszeresen munkálkodj együtt más testvérekkel és testvérnőkkel. De ha lehetséges, miért ne rendeznéd úgy, hogy egy bizonyos időt el tudj tölteni egy másik hírnökkel a munkálkodásban? Mindketten áldásban fogtok részesülni! (Róma 1:11, 12).